Somogyi Hírlap, 2003. január (14. évfolyam, 1-26. szám)

2003-01-02 / 1. szám

2003. Január 2., Csütörtök H I R D E T É S 13. OLDAL „Elmentem Tőletek, nem tudtam búcsúzni, Nem volt idő arra, el kellett indulni. Szívetekben hagyom emlékem örökre, Ha látni akartok, nézzetek az égre." Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KOVÁCS GYULA volt töröcskei lakos 75 éves korában örökre itt hagyott bennünket. Hamvasztás utáni temetése január 4-én, a 10 órai gyászmisét követően lesz a töröcskei temetőben. Ez­úton mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló szerettei „Göröngyös volt az út, De megérkeztél az örök békéhez." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MEZEI JÓZSEF budapesti, volt csurgói lakos életének 66. évében rövid szenvedés után elhunyt. Utol­só útjára január 6-án, hétfőn 11 órakor kísérjük a kaposvári Nyugati temetőben. Gyászolják: gyermekei és családja, nővére és családja Y t KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik ÖZV. FRIEDRICH LAJOSNÉ volt barcsi lakos temetésén részt vettek, gyászunkban együtt éreztek velünk. A gyászoló család t Fájdalommal tudatjuk, hogy KRIVALICS JÓZSEF nyugdíjas vadász lábodi lakos 86 éves korában el­hunyt. Temetése január 3-án, pénte­ken 14 órakor lesz a lábodi temető­ben. A gyászoló család A hirdetések szövegét minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, Illetve jogi felelősséget nem vállal ________INGATLAN________ KA POSVÁRON a Honvéd utcában 2. emeleti lakás eladó. 82/416-153, 06-30/9460-790. *92293* KAPOSVÁR, Sportcsarnok közeli családi ház sürgősen eladó. 30/374-1572. •92463* KAPOSVÁRON belvárosi, gázfűtéses garzonla­kás, alacsony rezsivel eladó. 82/526-144,17 óra után. '92465* __________JÁRMŰ__________ AU TÓLÁMPÁK, autóalkatrészek, karosszéria elemek. Geiger és Társai Kft. Kaposvár, Dombóvári u. 2. Tel.: 82/423-171. •77418* 0 ÉVESTŐL törött, totálkáros autót veszek. Tel.: 06-20/9448-228. •92186* OPEL Corsa 98-as, World Cup, fehér, szinrefújt lökhárítókkal, tükörrel, könnyűfémfelnivel ki­fogástalan állapotban eladó. Irányár: 1,5 M Ft. 20/3393-541. *92417* FIAT Unó SE 1500-as, ‘90-es, totálkárosan el­adó. Irányár: 250 E Ft. 30/398-8575. *92438* ÁLLÁST KÍNÁL KERESEK 40 fő fogyni vágyót, fizetésért. 06- 30/391-5158. •91017* KAPOSVÁRI élelmiszer üzletbe üzletvezetőt felveszünk. Szakmai gyakorlat szükséges. Ér­deklődni lehet: 06-20/9538-368. *91991* Helyi Rádió és Tv Műsor Kapós Tv 08.00 Képújság 17.00 A marslakók le­gendája, dók. film 17.30 Most figyelj! 10. rész 18.00 Kaposvári történetek, dók. film 18.30 Agrármagazin, 19.00. Híradó 19.15 Kapós Sport 19.30 Kulturális hír­magazin 20.00 Thalassa 20.30 Szentföl­di szent helyek 21.00 A serfőzö, dán film­sorozat, 1, rész 22.00 Képes recept 22.30 Magyar fizikai Nobel-díjasok 23.00 Képújság Sió Tv A*Sió TV 03-as csatornán fogható műso­ra naponta 16,30 órakor indul hírekkel, információkkal, dokumentum- és isme­retterjesztő filmekkel, sorozatokkal. 21.00 órakor film. Műsorzárás: 23.00 órakor. Csurgó Tv 12.00 Egészség és Környezet Hírmaga­zin 12.30 A Marslakók legendája 19.00 Most figyelj! 19.30 Kulturális Magazin 20.00 Thalassa 20.30 Szentföldi szent helyek 21.00 A serfőző, dán filmsorozat, 1. rész 22.00 Képes Recept 22.30 Ma­gyar fizikai Nobel díjasok Kapós Rádió Fogható a 99,9 MHz-en 700 Jó reggelt Kaposvár! Látó Judittal 10.00 Juventus Plusz a Kapós Rádióban Kovács Nagyember Lászlóval 14.00 Nap­ló 14.10 Délutáni turmix Fenyő Zsuzsával 18.00 Flört Maoval és Molival Kívánság- műsor Telefon: 424-445,424-452, SMS: 30/227-2222 19.40 Kapós Sport 20.00 Játékok, Telefon Top 10, Lemezbörze plusz 23.00 Esthajnal Somogy Rádió Fogható a 91,2 MHz-en 6.00 Reggeli műsor Horváth Tamással 700 Krónika 9.05 Programajánló 11.05 Baj Gabi műsora 12.00 Krónika 12.15 Kí­vánságműsor délben 13.15 Útinform 14.05 Premier, moziajánló 15.10 Útrakelő 16.15 Útinform 17.00-20.00 Élő kívánságműsor Czellár Évával. Telefon: 510-884 18,00 Krónika 19.30 Sport 20.15 Saláta Pécsi Rádió Fogható a 101,7 MHz-en 5.30-9.00 Hajnaltól reggelig - informáci­ós magazinműsor 12.00 Szerb nyelvű műsor 13.30 Horvát nyelvű műsor 15.00 A Pécsi Rádió zenés délutáni műsora 18.00 Regionális német anyanyelvű mű­sor 19.30 In dér Muttersprache 20.00 Na materinjem jeziku 20.30 Na matern- jem jeziku Joker Rádió Dombóvár Fogható a 95,3 MHz, Kaposkábel 104,5 MHz 6.00-10.00 Jó reggelt Dombóvár! - aktu­ális hírekkel, közlekedéssel, traffipaxszal, sporttal és egy adag mókával 10.00 Nap­közben - érdekességek, színes hírek, in­terjúk, telefonos játékok, sok zenével 18.00 Kívánságműsor Balaton Rádió Fogható a 88,2 MHz-en A legjobb és legfrissebb zenékkel a Bala­ton körül. Minden nap 18 órától SMS- kívánságműsor. Kedden és pénteken 19 órától DanceClub Győrfi Bertával. Szer­dán 19 órától Pódium Komáromi Kriszti­nával Helikon Rádió Fogható a 99,4 MHz-en 6.55 Beköszönés 7.00-9.00 Helikon Rá­dió reggeli műsora 9.03 Napraforgó - Zenés délelőtt 11.03 SMS élő kívánság- műsor 13.00 Helikon krónika 13.08- 18.00 Délutáni Randevú 18.30 A nap vendége 19.00 Helikon krónika 19.08 Telefonos élő kívánságműsor 21.00-6.55 Automata műsor f Tudatjuk, hogy ÖZV. ORBÁN JÁNOSNÉ Kaposvár, Kálvária utcai lakos életé­nek 82. évében elhunyt. Temetése január 3-án, pénteken 15.30 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Minden külön értesítés helyett. Gondozói GÉPÉSZMÉRNÖK munkatársakat keresünk barcsi, gépgyártással foglalkozó kft-hez. Fel­adatkör: tervezés, gyártmányfejlesztés, tech­nológiai előkészítés, termelésvezetés. Köve­telmény: gépészmérnöki végzettség, 5 éves hasonló munkakörben eltöltött gyakorlat. Fi­zetés megegyezés szerint. Fényképes önélet­rajzokat kérjük a 7570 Pf. 101. címre megkül­deni. *92358* P 4 Szekszárdi központú mezőgazdasági gépkereskedelemmel, alkatrész forgalmazással és szerviz szolgáltatással foglalkozó cég műszaki- adminisztratív ügyintézőt keres, a cég kaposvári fiók telepére. Feltétel: műszaki végzettség, saját jármű Bővebb információ: a 30-2777-017 telefonon. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal ­Agrifer 21 Kft. I 7101 Szekszárd, Pf.: 359. vagy, e-mail: agrifer@axelero.bu Jelentkezési határidő: 2003. január 6. V . _ , J GÉ PJÁRMŰVILLAMOSSÁGI szerelőt, finommű­szerészt felveszünk barcsi munkahelyre. Tele­fon: 82/461-153. •92359* GYÓGYSZERÉSZT, asszisztenst, kisegítőt éves állásra felveszünk. Magyar Korona Gyógyszer- tár Balatonlelle, Rákóczi u. 208/B. Tel.: 85/353-513 Kovács Zsolt. •92389* Kaposvári autószalon információs munkakörbe felvételt hirdet. Feltételek: - jó megjelenés- kiváló kommunikációs készség,- számítógép kezelői gyakorlat. Előny: - angol nyelvtudás, -főiskolai végzettség. Jelentkezés: fényképes kézzel írott önéletrajzzal 92461 számra a kiadóba. (92461)^ KAPOSVÁR Plazaba keresünk fiatal, csinos hostess lányt kétmüszakos munkarendbe, le­hetőleg angol nyelvismerettel. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal a Memphis Casinó- ban lehet január 6-ig. •92414* KAPOSVÁROTT a Solisun Solarium Center tisz­taságot szerető, talpraesett hölgy munkatár­sakat keres. Jelentkezni: kézzel írott fényké­pes önéletrajzzal 2003. január 3-án, pénte­ken 17-18 óra között a Noszlopy G. u. 8. sz. alatt. •92437' KAPOSVÁRI gyorsétterembe keresünk fiatal, szakmáját szerető, dolgozni akaró szakácsot és főzni jól tudó főzőasszonyt. 30/2271-300. •92447* PÉK szakmunkást és élelmiszer eladót felve­szek magas kereseti lehetőséggel. 30/351- 5196. •92448* TEHERGÉPKOCSI javításban jártas 1 fő autó­szerelőt felveszünk kiemelt bérezéssel. 30/ 9598-957. •92458* LAKATOSOKAT, hegesztőket kiemelt bérezés­sel felveszünk. 30/9598-957. •92459* SOMOGYSZOB KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETE értékesítésre meghirdeti a tulajdonában lévő Somogyszob, Kossuth L. u. 22. szám alatti 571/4. helyrajzi számú felépítményes ingatlanát 2 400 000 Ft legkisebb eladási áron. Az ingatlan a helyszínen megtekinthető. Az ajánlattétel végső határideje: a hirdetmény megjelenését követő 15 nap. A képviselő-testület az értékesítésről az összességében legjobb ajánlatot tevő javára dönt. Részletes felvilágosítás és ajánlattétel Somogyszob Község Önkormányzatánál (7563 Somogyszob, Petőfi S. u. 1. Telefon: 82/725-319) (92467 t Fájdalommal tudatjuk, hogy GRÉCZI JÓZSEF (Bognár) balatonlellei lakos életének 73. évében elhunyt. Temetése január 3- án, a 11 órai gyászmisét követően lesz a balatonlellei temetőben. Gyászoló szerettei SZOLGÁLTATÁS ÁCS munkák, tetőfedés. 06-30/419-5890. •91998* PARKETTÁZÁST, csiszolást, pvc-szőnyeg lera­kást vállalok. 30/3369-776. *92412* CSALÁDI ház építését vállalom 30/543-5656. *92449* REDŐNY, rexi, szúnyogháló, h.zár 30-60% eng., kamatmentes hitel. 82/429-537. *92489* VEGYES VÉGKIÁRUSÍTÁS Női bokacipők, csizmák, férfi bokacipők, csiz­mák 50% kedvezménnyel nagy választékban kaphatók. Kaposvár, Noszlopy G. u. 2. SÓPIPA Űj magyar találmány a “tiszta légutakért”. 82/528-194,82/314-627. ALBÉRLETET KÍNÁL KAPOSVÁRON, Mc Donalds-szal szemben bel­városi 2 szobás, bútorozatlan, udvarra néző, egyedi gázfűtéses lakás hosszú távra kiadó 30 E Ft+rezsi/hó. 20/351-3567. •92399* FONYÓDON gázfűtéses családi ház kiadó. 06- 20/9466-220. •92413* KÖJÁL mellett 2 szoba, gázos, bútorozott la­kás január 15-től kiadó. 30/283-7839. •92425* KAPOSVÁR, Kossuth L. u-ban bútorozott gar­zon kiadó. 06-20/9375-213. •92487* TÁRSKERESÉS BIZALOM Társkereső Keszthely Pf. 52. 83/312-912. Kérje tájékoztatómat! *92166* ÁLLAT BIKABORJAK eladók. 82/485-789. *92420* HÍZÓ 120-130 kg-os eladó, hasítva is. 30/272-6978. *92450* HÍZÓ eladó. Kaposvár, Szigetvári u. 166. *92471* MALACOK eladók. Marcali. Tel.: 85/314-317. *92495* APRÓ-CSEPRŐ ENGEDÉLLYEL nyár és éger fát veszek. 06- 30/9743-892. *92442* MEZŐGAZDASÁG SZŐLŐ, részben gondozásáért lakást adnék. 82/413-531. •92446* VÁLLALKOZÁS SOMOGY megyében 1998-ban alakult cég, évi 22 M Ft forgalommal, üzleti lánccal betegség miatt eladó, Ár: 22 M Ft+5 M Ft (teleppel, la­kóházzal, melléképületekkel, ipari árammal,) 30/910-5776. *92452* ZUHANYFÜLKE, kádfülke egyedi méretben is. In­gyenes felmérés, beszerelés. 06-20/4544-552. *92453* RUHÁZAT GYERMEK farsangi jelmez 150 db eladó vagy bérbeadó. Tel.: 06-30/9562-445. *92436* i tfHTiHl Í.1 peugeotj Volvo S70 2.0 turbó, ABS, klíma, stb. '97 3 790 000 Ft Suzuki Wagon R* 1.3 GLX, 5 700 km 2002. 2 040 000 Ft VW Polo Classic 1.9 D '98 1850 000 Ft BMW 5351 full extra+benzin-gáz '92 1SSO 000 Ft Suzuki Baleno Wagon 1.6 GX '98 1520 000 Ft Ford Escort 1.3 CL, 64 000 km 97 1 220 000 Ft Peugeot 106 XN 1.1150 000 km '97 1 150 000 Ft Suzuki Swlft 1.3 GLX, 31 000 km '99 1 320 000 Ft Suzuki Swlft 1.3 GLS, 53 000 km '99 1 120 000 Ft Suzuki Swlft 1.3 GL, 39 000 km '98 1 050 000 Ft Daewoo Lanos l.S SE '97 1 130 000 Ft Skoda Felicia 1.3 IX, 78 000 km '95 920 000 Ft Mazda 626 2.21 kombi '92 885 000 Ft Peugeot 405 SRDT '91 850 000 Ft Audi 100 2.3 E klíma, ABS '90 790 000 Ft Ford Fiesta 1.11 '91 460 000 Ft Peugeot 205 GR '91 420 000 Ft Peugeot Partner 170 C '98 1 030 000 Ft+ÁFA TROMF eredetiség vizsgálattal rendelkeznek Hitel ügyintézése a helyszínen! BOLTBAN AZ ÚJSÁG! Az Axel Springer Magyarország Kft Somogy Megyei Irodája, a Somogyi Hírlap Kiadója már meglévő hálózatának bővítéséhez működő kereskedelmi egységeket keres jutalékos rendszerben történő új ságértékesítéshez Kaposvárról és a megye nagyobb városaiból. Elsősorban a Somogyi Hírlap ra ——\ vasárnapi I------------- »r—m—»rm Somogyi Hírlap a az AS-B Kiadó színes havi- és hetilapjainak értékesítésélrez. 1 I Érdeklődni lehet a 82/528-131, 06-20/355-12-09 teleionszámon. Mintha kicserélték volna ■ [’>|nq.|ajasDtx) www.somogyihirlap.hu Típus Szín Listaár Eladási ár Peugeot 206 CC 2.0 16 V alumínium szürke metál 5 160 000 Ft 4 400 000 Ft Peugeot 406 Histral l.8i (117 LE) jade zöld metál 5 050 000 Ft 4 500 000 Ft Peugeot 607 Pack 2.2 Hdi Rhodes kék metál 11 420 000 Ft 10 500 000 Ft Peugeot 607 Pack 3.0i V6 aut fekete metál 13 560 000 Ft 11 560 000 Ft Peugeot Partner Combispace 2.0 Hdi maurítius kék metál 4 135 000 Ft 3 790 000 Ft Peugeot Partner HOC 2.0 Hdi napraforgó 2 710 000 Ft+Áfa 2 410 000 Ft+Áfa HITELÜGY^TÉZÉSE!A HELYS^NENi^ BWÍS Kaposvár, Toponári u. 2. Telefon: 82/529-2601 Lapunkat ingyenesen hívható telefonszámunkon is megrendelheti: 06-80/200-434 MEGRENDELŐLEVÉL Ezennel megrendelem 2003..............................................hónaptól a következő lapokat, és vállalom, hogy 12 hónapig előfizetője maradok a megrendelt lapnak. . T1 nrem i vasárnapi} A -!4 ' - • es/vagy Somogyi Hírlap Előfizetési díj 1 hónapra: Somogyi Hírlap 13.45 Ft Vasárnap Reggel 395 Ft Előfizetési időszak a Somogyi Hírlapra; S_| T hónap □ negyedév □ félév □ egy év I Előfizetési időszak a Vasárnap Reggelre: Ql hónap Q negyedév Q félév Q egy év Az első időszak előfizetési díját a kézbesítőnek fizetem. A folytonosság megtartása céljából a továbbiakban a fizetés módja: □ rankszámlával rendezem □ készpénzzel a kézbesítőnél fizetek Előfizető neve:...................................................................................................................................... Címe:........................................................................................................... ............................................ Te lefon:...................................................Aláírás:................................................................................ Az előfizetés esetleges lemondását csak írásban, a negyedév utolsó hónapjának 5. napjáig tudjuk elfogadni . ^

Next

/
Thumbnails
Contents