Somogyi Hírlap, 2002. december (13. évfolyam, 280-303. szám)

2002-12-31 / 303. szám

2002. December 31., Kedd Pléhlányok a Playboyból Gyönyörű lányok költöztek a somogyjádi tehetség műtermébe fotó: kovács tibor Hartmann Kitty húsz mezíte­len díva társaságában tölti az ünnepeket. Bizarr feltételezé­seknek persze helye sincsen. A fiatal művész csak fotókon látta azokat a hölgyeket, akik­kel bármelyik férfi bármikor szívesen találkozna. A Play­boy magazin ismert üdvöskéit festi még csak nem is vászon­ra, hanem műanyagra. Pléhlá­nyok a Playboyból. Hartman Kitty aktmodellt kere­sett. Hiába. Nem akadt olyan vál­lalkozó, akit örömmel rajzolt, fes­tett volna annak érdekében, hogy megtanulhassa az aktfestés min­den szépségét. így esett, hogy gondolt egyet és az újságárusnál vásárolt az egyik legnépszerűbb hazai férfimagazinból. Nézett fur­csán az eladó, de Kitty akkor még nem magyarázkodott. Aztán híre ment, hogy a Szász-tanítvány így szerez modelleket magának. Oly­annyira, hogy a hír hallatán olya­nok is felkapták a fejüket, akik eddig nem hallottak az elszánt so­mogyi lányról.- Többen fantáziát láttak ben­ne, hogy elkészülnek a fotók fest­ményen is - mondta Hartmann Kitty. - így rögtön meg is született az ötlet, hogy egy kiállítást szer­vez nekem a magazin és jótékony céllal elárverezik a képeket. Örü­lök a lehetőségnek, hiszen ezzel is sokan megismernek, mert várha­tóan lesz híre a kiállításnak. A különleges tárlatra még né­hány lánynak el kell készülnie. Az eddigiek közül Kitty szerint az egy­kori szépségkirálynő, Horváth Éva a legszebb, legnehezebb dolga pe­dig Ullmann Mónikával volt. Per­sze a szexis színésznő is megérte a fáradságot. Az ő bájaiban gyönyör­ködnek a legtöbben és legtovább az elkészült festmények közül.- Az is izgalmas, hogy újfajta technikával készülnek a képek. - Egy speciálisan kiképzett mű­anyagra retuspisztollyal fújom a festéket. Nem ez az első alkalom, hogy különleges felületre dolgo­zom. Festettem már kamiont és falat is hasonló eljárással, de a testfestést is kedvelem. Persze tu­dom, hogy nem ez a „magas mű­vészet”, de én ebből élek, nem válogathatok. Pedig Szász Endre mást taná­csolt Kittynek. Szerinte hiába a szép lányok, hiába a publicitás: fotóról műanyagra és pisztollyal csak giccs készülhet. A mester szerint kevésbé ismert, hús-vér modellekkel kéne gyakorolni in­kább, hogy Kitty ismert lehessen.- Életem legnagyobb szeren­cséjének tartom, hogy Bandi bácsi vállalta: foglalkozik velem. Renge­teget tanultam tőle. Megfogadom a tanácsait, de a magam útját já­rom. Mindent megtennék, hogy ismert festő legyek. A híres aktok segítenek, és tavasszal Németor­szágban is lesz egy kiállításom. Szeretném, ha beszélnének arról, amit csinálok. Akkor is, ha nem tetszik mindenkinek. A felhajtás után persze jöhet­nek az igazi aktok is. Mióta az el­ső híres meztelen képek elkészül­tek, több jelentkező is akadt. S ha azokat a képeket is megnézik majd annyian, mint Playboy-mo- delljeit, Kitty biztosra veheti: elér­te, amit akart. fábos erika Szilveszteri giccsparádé Az év utolsó napján sokan hihetetlen késztetést éreznek ahhoz, hogy bolon­dot csináljanak magukból. Természete­sen a kereskedők ezt az igényt is mara­déktalanul kiszolgálják, így kerülnek az utcára évről évre megdöbbentőbb szilveszteri bulikellékek. December utolsó napjaiban körbenéztünk az idő­szerű őrültségpiacon. Maszk, álarc Az árusok alkalmi fröccsöntött gyűjteményei . mellett ezúttal is kiemelt helyet kaptak a stan­dokon az álarcok. Ezek nagyjából két csoport­ra oszthatók. Egyrészt vannak örökzöld maszkok, amik az önfeledt vidámság és a ré- ! mület kettős eszközéül szolgálnak. Ezek vala­miféle gyermeteg lelkületű tinihorror-paródia forgatókönyvírójának a fejéből pattanhattak ki, hiszen ép lelkületű ember nehezen találna ki busójáró-maszkra emlékeztető szörnyecs- ke álarcot. Szintén ebbe a kategóriába tarto­zik az anyóskergető ördögálarc és rózsaszín arcpírral ellátott malacpofa. A másik nagy csoportba a közéleti szemé­lyiségek arcmásai tartoznak. Itt találkozha­tunk a politikusokkal és az éppen időszerű el­ső számú közellenséggel, sőt némely esetben az első számú közellenségnek tartott politi­kussal is. Emlékezhetünk: a tavalyelőtti Torgyán-Orbán maszkok után egy éve Bin Laden vezette az eladási listákat. Idén sincs új a nap alatt, legalábbis ami Orbán Viktor nép­szerűségét illeti. A változás annyi, hogy ahol Orbán-masét kapni, ott a Medgyessy-álarc is megtalálható. (Megjegyzendő: az utóbbi fel­tűnően hasonlít a valószínűleg bezúzott és új­rahasznosított Torgyán-maszkra.) Minden­esetre ezzel lehetővé válik, hogy az árokásó családok és barátok maszkos koccintással bú­csúztathassák a békéden óévet. Szerpentin, konfetti Ezek a bulihangulat fokozását szolgáló segéd­eszközök a háziasszonyok, feleségek és pe- I dáns családanyák rémálmai. A szerpentinek : közül a vékonyabbak a „leggonoszabbak”. Ezek ugyanis - szemben vastagabb kiszerelé­sű társaikkal - a földre kerülve darabokra sza­kadnak, így szinte lehetetlenné teszik a fölte- keréses újrahasznosítást. Az ezer színű kon­fetti annyival fajsúlyosabb versenyző, hogy tapad. Sőt, rosszabb esetben ragad. Szeren­csés történet, ha csak a földre kerül, de ilyen esetek a világtörténelemben még nem fordul­nak elő. Tehát a konfettieső hajzatra, bútor­zatra, ruházatra hull, s a legtöbbször a porszí­vó is csak a derékhadat képes felszippantani. Ezért van az, hogy egy konfettis házibuli ap­rócska maradványait m'ég húsvétkor is szede­gethetjük. Ebben a témakörben még feltétlenül illik szót ejteni a konfettievés veszélyeiről. Egy va­lamirevaló konfettidobáló ugyanis az égbe üríti zacskója tartalmát, ami rendszerint az ünnepi asztalon landol. így kerülnek salátá­ba, tortahabba, bóléba vagy pezsgőspohárba a színes papírdarabok, amiket éjfél után már csak a legeminensebbek válogatnak le az étekről vagy a folyékony táplálékról. Sipkák, mütyürök A szilveszteri kalpagok között örökzöldnek számít a varázssapkára hajazó tölcsérkalap, ennek különös ismertetőjegye, hogy legalább kétezerkét színben pompázik. Előnyös tulaj­donsága, hogy hegyes a vége, így bárkinek szemet szúrhat. Különösen szalonspicces hölgyeken tűnik fel gyakorta az a rugós szer­kezetű fejrevaló, aminek a végén két bogyó hintázik. Kétségtelen előnye, hogy elveszett partnerét bárki pillanatok alatt kiszúrhatja a tömegből, ha előtte a buksijára akasztott egy ufósipkát. Érdekes újdonság a placcon az az amerikai gyereksapka, ami leginkább az épí­tőmunkások védősisakjára emlékezteti az ár­tatlan szemlélődőt. Ez olyan kemény, hogy védelmet nyújt a pofonosláda feszegetése ese­tén. A szaknyelven sildes sapkaként definiál­ható, ám a kemény műanyagból valóra álmo­dott szörnyűség ugyanakkor balesetveszélyes is, ha a kölök éppen orra bukik a karácsonyfa miatt. Azért térjünk ki az egyszer használatos giccsmütyürökre is, amik hajmeresztő válto­zatosságot mutatnak évek óta. Van belőlük kismalacos, lóherés és kismalacos-lóherés. Ez utóbbi viszi a prímet az idén, hiszen valaki ki­találta, hogyan lehet a legplasztikusabban kö­zös nevezőre hozni az újévi szerencse áldoza­tait. Ennek a jegyében háromlevelű lóherére ültetett egy rózsaszín malacot. A mütyür így dupla szerencsét hoz, kivéve ha a gyerek or­rába, fülébe vagy a szájába kerül. Petárda, trombita Szilveszterkor három tényező okozhat mara­dandó halláskárosodást. Az egyik a petárda, a másik a petárda hangja által bekapcsolt riasz­Buliváró hangulatban az alkalmi standon fotó: török tó, a harmadik pedig a trombita. Az utóbbiból ezúttal is színes a választék. A legrondább trombita versenyben nagy eséllyel indulhat az apró pöttyös, narancssárga szaggatott, pi­ros krepp-papírral, de a dudásított műanyag „hangszerek” között is akad csodás neon- zöld-rózsaszín összeállítás. A rutintalanabb szomszédidegesítők gyakran eltévednek a trombiták piacán, mert nem tudják, hogy a ki­sebb méret mögött nagyobb decibel rejtőzik. Az öreg rókák viszont legalább két trombitát visznek haza, mert tisztában vannak vele, hogy a papír elázhat, esetleg szétverődhet az elázott haver fején. A petárdák az ellenállók betiltott hangrob­banásainak az eszközei. Még senki nem tud­ta érthetően elmagyarázni robbantgató bará­tainknak, hogy miért nem jó január első per­ceit a baleseti ambulancián tölteni. Ezért hát kéz alatt és fölött veszik a rudacskákat, s igye­keznek minél több embertársukat szívinfark­tus közeli állapotba juttatni a buli hevében. Reméljük, az idén senkinek sem jön össze, így legföljebb csak egy kis fejfájás nehezíthe­ti a korhelyleves kanalazgatását január else­jén. TAKÁCS ZOLTÁN Reklámba zárt világ Csodálatos reggel első fénysuga­rai simítják végig háromdimenzi­ósán borotvált arcunkat, miköz­ben feleségünk - természetesen meztelenül - tökéletes aromájú kávét főz a konyhában, és kedve­sen mosolyogva zsírmentes mar­garinnal keni meg a friss pirítóst. Arca gyönyörű, hiszen semleges PH-értékű szappant használ, és a napfény vidáman táncol korpa­mentes, kondicionált haján. Együtt indulunk dolgozni és isko­lába a család autójával, és büsz­kén nyugtázzuk, hogy megvan mind a négy légzsák, és a beépí­tett extrák kifogástalanul működ­nek. A kutya ugyan megint levi­zelte az első kereket, de mi tud­juk, hogy csak azt szereti, és el­végre ez a mi autónk. A szomszé­dok a kertből egy kanapén ülve integetnek, és narancsitalt kor­tyolnak elégedetten, arcukon a jö­vő generáció emelkedett életérzé­se: haverok, buli és tengerpart, vagy valami ilyesmi. Mikor au­tónk dugóba kerül a belvárosban, az előttünk várakozó gépjármű hátsó ablakában egy kisgyermek grimaszol, de mi nyugodt mo­sollyal az arcunkon kotorjuk elő az ülés alól a tegnapról maradt gyorséttermi sült krumplit, és él­vezettel majszoljuk, miközben a kis rosszcsont arcáról lehervad a mosoly. A hivatalban mindenki friss és jókedvű - hála az olcsó és kiváló kávénak -, a munka olajo­zottan halad, csupán a női alkal­mazottak nyughatatlansága okoz némi problémát, mikor 11-kor fel­tűnik az ablaktisztító modellfiú diétás kólát kortyolva, és még a mocskos üvegen át is jól kivehető dülledt, borotvált mellkasa, és kockásra kidolgozott hasizma, melyet biztosan az otthoni hasz­nálatra gyártott kondieszközök­nek és a zsírégető teának köszön­het. Ebéd után bekapunk néhány drazsérágót, hogy szájüregünk­ben normalizálódjon a PH-érték, persze alkalmanként egy-két mentolos cukorka is megteszi, pláne, ha csak két kalória. Az ut­cára lépve összefutunk K. István mosógépszerelővel, aki már 26 éve van a szakmában, és neki elhisszük, hogy valamit tennünk kell a vízkő ellen. Az este békés és nyugodt, kör­nyezetbarát légfrissítő illata árad, és mi intelligens mosóporral tisz­tított pizsamánkba bújva hitves.' csókot lehelünk feleségünk arcre­generáló krémjére, majd mély álomba merülünk. ■ Meghökkentő somogyi legek Meglepő és humoros történetekben egyaránt bővelkedett az elmúlt év. Ha nem is kerülnek a Guiness-féle rekordok könyvébe, jó néhány so­mogyi „lég” született. Az elmúlt 364 nap krónikáját igyekeztünk csokor­ba gyűjteni. A legállatibb esetek Kaposváron és Marcaliban történtek. Előbbi helyen egy csőbe szorult tacskón segítettek, Marcali­ban kölyökgólyákon. A bejelentő szerint nem tudnak repülni, s félt, hogy bajuk esik a villanyoszlopon. A gólyák alaposan megtréfálták a kivonuló egységet, amikor néhány szárnycsapással elszálltak.... A legpechesebb gépkocsivezetőt Kaposváron negyedórán belül kétszer mérték be. Az illető tetézte a bajt, mert mindkétszer jelentősen túllépte a limitet. Az abszolút gyorshajtó rekorder - lakott területen - 127 kilométerrel vezetett. Az M7-es egyik lehajtójánál 134 kilométeres tempóval zúgott el egy autó, miközben 60-as sebességkorlátozás volt érvényben. A legszerencsétlenebb kamionsofőr az a gépkocsivezető, aki Siófoknál egy magas­ságmérő kapuba szorult. A legittasabb járművezetőnek nagy meglepetésre egy hölgy bizonyult So­mogybán. Az ellenőrzés 4,05 ezreléknyi alkoholt mutatott ki nála. Hozzáértők úgy vélik: ilyen állapotot „tisztességes mennyiségű” tömény ital produkál. A legmeglepőbb szondázás eredményét is számon tartják: egy járművezető olyan erősen fújta az elektromos szondát, hogy kiesett a protézisa... A legnagyobb kiterjedésű tűz a Kis- Balatonnál volt, az oltásban vagy 100 tűz­oltó vett részt. A környezetre legveszélye­sebb eset Fonyódligeten esett meg: egy kamionbaleset következtében 35 ezer li­ter nyersolaj ömlött ki. A szakszerű mun­ka nyomán nem károsodott a Balaton. A legnépszerűbb mozisiker a Gyűrűk ura volt a maga 13 ezer nézőjével. Ezt kö­vette az Amerikai Pite 2., illetve a Sötét Zsaruk legújabb része. Továbbra is nép­szerűek a vígjátékok, valamint a gyermek­és ifjúsági filmek. A magyar alkotások kö­zül a Hídembert nézték meg a legtöbben. Mintegy 5000-en váltottak jegyet, s nagy kasszasiker volt a Valami Amerika is. Nép­szerű a mozi, hiszen a kaposvári plázának az idén mintegy 173 ezer nézője volt. A leglátogatottabb színdarab a My fa­ir lady és a Kabaré volt a Csiky Gergely Színházban. Ebben az évadban több mint 24 ezer bérletet és sok ezernyi je­gyet adtak el. Legutóbb december 6-án volt telt ház, az 510 eladható ülőhelyből szinte mindegyik foglalt volt. A legfurcsább küldemény komoly fel­adat elé állította a kaposvári postásokat. Egy több mint két méter (!) átmérőjű csomagot a megyeszékhelyen akartak feladni. Végül is nem kellett falat bonta­ni, az udvaron át cipelték a feladóhelyre. A legértékesebb küldemény 1,5 millió fo­rint volt, míg az egyik gyorspostai termék feladási díja 300 ezer forintot kóstált. Ka­posváron amúgy rendszeresen adtak föl levelet Japánba, és több dél-amerikai ál­lamba ÍS. HARSÁNYI MIKLÓS FOTÓ: LÁNG RÓBERT A legnedvesebb érzés a tavaszi esőzések során érte a megyelakókat. Sűrűn pa­naszkodtunk a változékony időjárásra: Siófok térségében a legmelegebb nap július 10-én volt, a hőmérő higanyszála 35,1 fokra szökött fel. Sok galibát okozott a szél is: március elején 99 kilométeres sebességgel söpört végig Észak-Somogyban. ■ La) 11- OLDAL __________SZILVESZT E R ■ 2 0 0 2 v ______________________________________________

Next

/
Thumbnails
Contents