Somogyi Hírlap, 2002. december (13. évfolyam, 280-303. szám)
2002-12-23 / 298. szám
4. OLDAL MEGYE I KÖRKÉP 2002. December 23., Hétfő Sportcsarnokot a városközpontba Nagybajom Elkészültek a tervei annak a nyolcszáz ülőhelyes sport- csarnoknak, amelyik mintegy 250 millió forintból épül fel a megye legifjabb városában. A tervezéskor a nemzetközi előírásoknak megfelelő küzdőtér méreteit vették alapul. A csarnok építése azért is időszerű, mert Nagybajomnak pezsgő a sportélete - mondta Ács Attila polgármester. Hozzátette: röplabdában a Nafa által szponzorált csapat kiváló eredményeket ér el, s a másodosztályú női csapat és a jelenleg első helyen álló junior csapat is sikeres.- Edzenek a dzsúdósok és az asztaliteniszezők, s növekvő az igény a kosárlabdára és kézilabdára is - mondta a polgármester. - A tanácsi rendszerben épült általános iskolához nagy tornatermet terveztek, de közben elfogyott a pénz, így a külön megépített tornacsarnokon spóroltak. Ezt a rossz döntést szeretnénk most helyrehozni egy olyan létesítménnyel, amelyik edzőtáborok helyszíne is lehetne. Az előző testület megterveztette az épületet, s most az engedélyeztetés folyik. A kijelölt terület ideális, hiszen a futballpálya mellé, a város szívébe terveztük a létesítményt. A viszonylag egyszerű szerkezetű, tízméteres belmagasságú, minden nemzetközi előírásnak megfelelő termet mintegy 250 millió forintból tudják megépíteni. Ács Attila kiemelte: már a tervezéskor is elsősorban a funkcióra figyeltek, hiszen a csaptelep és a csempe másodlagos, a lényeg a küzdőtér mérete és minősége. Ezzel együtt is mintegy nyolcszáz ülőhely fér el a csarnokban, s még legalább ugyanennyi állóhellyel is rendelkezik majd a létesítmény.- Fontos, hogy többfunkciós lesz az épület, mert kulturális célokra is szeretnénk használni. A Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztériumhoz pályázunk, s ötvenmillió forintot kellene hozzátennünk a költségvetéshez. Ebből húszmillió forintot a megyei Siotur-alapból kaptunk közösségi célok megvalósítására, a maradék harmincmilliót pedig már elkülönítettük régi álmunk megvalósításához. TAKÁCS ZOLTÁN Kedves Somogyiak! Somogyország határain belül és kívül egyaránt sokan vannak ismerősök és ismeretlenek, akikhez eddig nem ért el ünnepi üzenetem. Nekik a Somogyi Hírlapon keresztül - akár a házról-házra járó betlehemesek - juttatom el jókívánságaimat. Hálával bizalmukért nyújtom át köszöntő soraimat. Tudjuk, hogy a Karácsonyi Ember hozta el nekünk a szeretetet. Erezzük, hogy a jászoltól Ő indult el, de útja végén mi vagyunk. így lett ez az ünnep létünk legfőbb kapaszkodója, melynek fénye belülről sugárzik. Adjuk hát át magunkat a békesség meghitt pillanatainak! Nyújtsuk kezünket egymás felé 2003 minden napján! Ha megosztjuk hitünket másokkal, fényesebb lehet a világ. Barátsággal küldi e gondolatokat 2002 Karácsonyán /ÍJ 1 Dr. (Tyeneset István Somogy Megye Közgyűlésének elnöke Hírek KOLTAI AJÁNDÉKBA. A Kaposvárról elszármazott színész jó hangulatú talkshow keretében karácsonyi ajándékot dedikált a plázában. Legtöbben ugyanis ezért vásárolták meg azt a DVD-t, amelyen a színészrendező három filmkomédiáját adták ki az ünnepekre, (fe) A RÁKSI ÉS KÖRNYÉKE. A Nimród Vadásztársaság a so- mogyacsai területrészen tartotta meg szombaton az évzáró hajtóvadászatát. Horváth Pál, a társaság elnöke elmondta: ezt a területet évente csak egyszer hajtják. Ez meg is mutatkozott a hétvégi terítéken. 86 puskás 41 disznót ejtett el. Ez megközelíti a tavalyi rekordhajtás év végi eredményét, (fe) KÖZÖS KARÁCSONY. Wart manstettennel közösen ünnepelték idén is a karácsonyt a somogyváriak. Szombaton a somogyi falu népes gyermekk'ül-. döttsége utazott Ausztriába, tegnap pedig az osztrákok vettek részt a somogyvári karácsonyi ünnepségen. A közös ünnepségen műsorral és saját készítésű meglepetésekkel kölcsönösen megajándékozták egymást a település gyermekei, (fe) ÓÉVBÚCSÚZTATÓ. Hagyó mány a Somogy Megyei Önkormányzat életében, hogy a hivatal és a közgyűlés partnereinek munkáját ajándékkal köszönik meg a tisztségviselők. Dr. Gyenesei István elnök, Sárdi Árpád alelnök és dr. Vörös Tamás főjegyző három nap alatt vendégül látta a megye ország- gyűlési képviselőit, polgármestereit és jegyzőit, valamint az intézményvezetőket és a megyei önkormányzat más kiemelt partnereit, (fe) UTAT ÉPÍTENEK. Szilárd búr kolatot kap a Dezső utca Marcaliban. A munkára 6,5 millió forintot nyert a marcali' önkormányzat. Az utcában pillanatnyilag egy keskeny és nagyon elhasználódott burkolatú út van, ami gondot okoz az ott lakók számára, különösen olyankor, amikor csapadékos az időjárás. A beruházás pályázatát a napokban írják ki és a tavaszra készül el a munka, (fe)_____________■ / Aranyvasárnap, rekord forgalom Tele voltak a parkolók, sőt már a bevásárlókocsikért is sorba kellett állni FOTÓ; TÖRÖK ANETT Az idén megoszlott időben a karácsonyi ajándékvásárlás. Nem csak tegnap, hanem minden hétvégén erősebb volt az üzletek forgalma, mint egy évvel ezelőtt. Aranyvasárnap pedig egy átlag hétvégéhez viszonyítva négyszeres volt az érdeklődés az élelmiszer- és az ajándékboltokban. A kereskedők tapasztalatai szerint többet költöttünk, mint máskor az ünnep előtt. A megyében szinte minden kereskedő kivétel nélkül kihasználta az ajándékvásárlási dömpin- get. Az üzletekben és az utcai árusoknál egyaránt nagy volt a forgalom. A kaposvári vásárban is óriási volt a tömeg és a kínálat is. Legnagyobb keletje a ruháknak, az akciós édességeknek és az illatszereknek volt. A legtöbb belvárosi üzlet délután háromig tartott nyitva és a vásárlók is kitartottak addig. A legnépszerűbb ajándéknak a boltokban is a ruházat számított, az illatszerboltok forgalma is megdöntött minden rekordot és könyvet is többen kerestek a megszokott ünnepi átlagnál. Balogh Istvánná, a megye legnagyobb könyváruházának vezetője elmondta: az idei sikerkönyv a Sorstalanság, sokan keresik még a valóságshowkról készült riportkönyveket, Szüágyi János és Szabó Magda az ünnepre megjelent könyveit. Sokan vásároltak videokazettát és zenei CD-ket is. Molnár Tamás, a Babilon cipőbolt vezetője arról számolt be, hogy míg a korábbi hétvégéken alig volt átlag feletti a forgalom, aranyvasárnap azonban folyamatosan tele volt az üzlet. Nem csak az ünnepi öltözékhez, ajándékba is sokan vásároltak cipőt. A bevásárlóközpontokban is kiemelkedő volt a forgalom. Még vasárnap késő este is hétköznapi volt a tumultus. A plázában több mint tizenötezer ember fordult meg a hétvégén. Kálmánná Staub Katalin igazgatótól megtudtuk: sokan azért választják ezt a bevásárlóközpontot, mert nem csak az ajándékok vannak meg egy helyről, de a család minden tagja talál magának a vásárláson kívül is elfoglaltságot. _____________________________■ Hu szonnégy előfizetőnk nyert Több ezer adventi naptár érkezett szerkesztőségünkbe. December elején akciót indítottunk előfizetőink részére. Akkor adventi naptár készítésére buzdítottuk játékos kedvű előfizetőinket. Szerkesztőségünkbe tegnapig majd ötezer olyan adventi naptár érkezett, amelyet azokból a mozaikkockákból állítottak össze, amelyeket december 3-tól december 16-ig lapunk valamelyik oldalán elrejtettünk. Az ad- ventinaptár-készítő játékunkba beküldött 4707 boríték is bizonyította, sokan olvassák lapukat, s szívesen játszanak a Somogyi Hírlappal. Mint ahogy azt már korábban is olvashatták, huszonnégy ad- ventinaptár-készítő értékes ajándékot nyer. A sorsolás pénteken bizottság jelenlétében megtörtént. A huszonnégy nyertes: Takács Istvánná (Balatonboglár), Banelli Árpádné (Kaposvár), Nagy Árpád (Balatonboglár), Szabó Krisztina (Kőröshegy), Nagy Georgina (Torvaj), Berényi József (Berzence), Gazdag Péter és Róbert (Ordacsehi), Szirer Gréta (Igái), Tóth József (Ádánd), Steiner István (Nagyatád), Troli Mihály (Kaposvár), Madarász Józsefné (Siófok), ifj. Szemes Imre (Kiskorpád), Vaskó János (Ságvár), Talabér Károly- né (Nagybajom), Bába Nikolett (Nagybajom), Klingerné Seres Eszter (Kaposvár), Nősz Ágota (Kelevíz), Sovák Lajosné (Őrei), özv. Szöllösi Attiláné (Tab), Varga Mihányné . (Kaposvár), Petmsné Kovács Veronika (Ka- posfő), Tihanyi Tímea (Kára), Kiss Józsefné (Magyaregres), akár karácsonyfája alá is teheti a Somogyi Hírlap ajándékát. S hogy a naptárkészítő játék még emlékezetesebb legyen nyerteseinknek, december 23-án, azaz ma 15 órakor a Kapós Hotel éttermében szeretnénk őket vendégül látni. Ezen a délutánon ünnepélyes keretek közt adják át munkatársaink a huszonnégy nyereményt. Hűséges előfizetőinknek a jövő évben is tartogatunk értékes nyereményeket. Azok, akik legalább három hónapos folyamatos Somogyi Hírlap-előfizetéssel rendelkeznek, 2003. február 21- én sorsoláson vesznek részt. Akkor házimozit, televíziót, videólejátszót, valamint több értékes ajándékot is nyerhetnek. Ehhez a játékhoz pedig nem kell mást tenni, mint előfizetni a Somogyi Hírlapra. Hiányos a költségvetés Marcali Szászfalvi László szerint konkrét intézkedések hiányoznak az ország 2003-as költségvetéséből. Az MDF-es országgyűlési képviselő erről sajtótájékoztatón beszélt. Szászfalvi László elmondta: szomorú, hogy a költségvetés végszavazásáig nem sikerült olyan módosításokat elérni a költségvetésben, amelyek megvédték volna elsősorban a kistelepüléseket attól, hogy csádközelbe kerüljenek. A képviselő szerint a kormány által bevezetett bérintézkedések önkormányzati ellentételezését ugyanis nem garantálja a büdzsé. Hiába emelte meg a kormány az adók helyben maradó részét, összességében 110 müliárd forint hiányzik a településeknek. Éppen ezért látszatintézkedésnek tartja azt a há- rommilliárd forintos alapot, amit a kormányzat a települések forráshiányának kompenzálására hozott létre. Szerinte ezzel arról a választási ígéretükről szeretnék‘elterelni a figyelmet a szocialisták, amely úgy szólt: százmilliárddal több lesz az önkormányzatoknak. Szászfalvi László fájlalja: a jövő évi költségvetésben nem jelenik meg a kormányzatnak az a felvállalt kötelezettsége, miszerint jobb helyzetbe hozza a mezőgazdasági, a kis- és közepes vállalkozókat és a fiatalokat. Ezzel, valamint a Széchenyi terv befékezésével ugyanis a kormány elodázza a társadalom megerősítését, amely az uniós csatlakozás fontos feltétele, fábos A SOMOGY MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT vételi pályázat benyújtására hívja fel az érdeklődőket a Kaposvár, Füredi u. 8-10. sz. földszintjén levő üzlethelyiségekre vonatkozóan. Irányár 4 700 e Ft + ÁFA Az ajánlatnak tartalmaznia kell: 1. Az ajánlattevő címét 2. Az ajánlati kötöttség időtartamát 3. Az ajánlati árat. Az ingatlanra vonatkozó részletes információ a SOMSZOLG igazgatójától kapható (Kaposvár, Csokonai u. 3.) a 82/508-180-as telefonon. Az ajánlatokat 2003. január 15-ig, lehet benyújtani a SOMSZOLG igazgatójához. Az ingatlan elidegenítése versenytárgyalássai történik. Az önkormányzat fenntartja magának azt a jogot, hogy a vételi ajánlatok egyikét sem fogadja el. Amennyiben az ingatlanra több ajánlat érkezik, úgy a versenyeztetést az ingatlan irányárának 5%-ában meghatározott bánatpénz letétbe helyezése mellett folytatja le. Az ingatlan megtekinthető': 2202. november 12-én, 9-11 óráig. adventi játékunkban Több mint négyezer adventi naptárt beküldő közül sorsoltunk ki huszonnégy nyertest