Somogyi Hírlap, 2002. december (13. évfolyam, 280-303. szám)
2002-12-19 / 295. szám
20. OLDAL KRÓNIKA 2002. December 19., Csütörtök Ml Várható időjárás A Balaton vízhőmérséklete: 2 Észak felól egyre többfelé felszakadozik a felhőzet, hosszabb napos időszakokra is számíthatunk. A felhőátvonulásokból havazás már várhatóan nem alakul ki. Élénk, egyre többfelé erős széllökések kísérik majd az északi, északnyugati szelet. Hideg lesz. Ké<^tettK Közlekedésmeteorológia az Alllanz Hungária Biztosító támogatásával Hidegfronti hatás érvényesül. Az autósokat téli útviszonyok fogadják, és élénk, gyakran erős lesz az északi, északnyugati szél. Orvosra várva... Tab Rosszul lett és összeesett tegnap fél egykor Tabon, a postán egy asz- szony. A hivatal dolgozói azonnal orvost próbáltak keríteni a kisvárosban. Eredménytelenül. Elmondásuk szerint a telefonkönyvben megadott számokat hiába hívták, az egészségházban senki sem vette föl a telefont, orvost nem értek el. Hívták a helyi mentőállomást is, ám nem volt bent autó, így egy Siófokról kiérkező mentő szállította el a beteget. Negyed kettőkor. Dr Balázsy István tabi intézményvezető főorvos szerint nem igaz, hogy az egészségházban fél egy után nem volt elérhető orvos, illetve, hogy nem vették volna föl a (. telefont.- Az egészségházban én is bent voltam, negyed kettőkor jöttem el - mondta a főorvos. - Egyébként reggel hét órától 15 óráig körzeti orvosi rendelés van, így ebben az időben az illetékes háziorvost kell keresni. Ha az nem érhető el, akkor az a területileg illetékes orvos kötelezett a beteg ellátására, ahol a rosszullét történt. Orvosi ügyelet az egészségházban délután 15 órától másnap reggel hét óráig van. Az persze nem lehetséges, hogy ebben az esetben mindenkinek igaza legyen. Ami tény: háromnegyed órát várt orvosra egy asszony Tabon, 2002 év végén,,, kbutek Programajánló Ifjú tehetségek balatoni képei „Szarka” a gyárban Kaposvár Üzemi „szarkát” csíptek el a rendőrök egy kaposvári, elektronikai cikkeket és háztartási kisgépeket gyártó cégnél. A somogyaszalói fiatalember - mint kiderült - már vagy négy éve folytatta „magánüzleteit” a munkahelyére alapozva. Bár még nem tudni, hogyan, a különféle háztartási gépek alkatrészeit kicsempészte a gyárból, otthon összeszerelte, majd eladta a termékeket. A Kaposvár környéki ingatlanán tartott házkutatás során a rendőrök összesen több mint ötmillió forint értékben foglaltak le különféle vasaló-, robotgép- és mérlegalkatrészeket. A férfi elismerte a bűncselekmény elkövetését. A rendőrség az ügyben folytatja a nyomozást. Minden bizonnyal a módszerre is kíváncsiak. ■ Balatonföldvár A Kaposvári Egyetem hallgatói képzőművészeti táborban vettek részt a balatonföldvári Jogar Hotelban. Itt készült festményeikből tegnap nyílott kiállítás.- Kevesen lépnek fel manapság mecénásként, kevesen áldoznak a fiatal tehetségek fejlődése érdekében - állította megnyitójában dr. Vörös Tamás, Somogy megye főjegyzője. - Ezért is kell támogatni minden olyan kezdeményezést, ami segítheti az ifjú tehetségeket. Most még nem tudni, hogy a kiállítók nagy művészek lesznek-e, de ezzel a táborral megtehették az első lépést, a kiállításon pedig bemutatkozhatnak a nagyközönség előtt. Évente sok ezer vendég pihen, tanul a Jogar hotelben, ők elvihetik magukkal a jó hírüket, országon belül és határon túl is. Az ötletgazda dr Kissné Perjési Éva, a hotel igazgatója elmondta: minden évben tizenöt fiatalt látnak vendégül egy hasonló, egy héten át tartó alkotótáborban. Fizetségül mindössze egy képet kérnek. Sok év múlva ezek a remélhetően egyre értékesebb alkotások képezhetik egy állandó tárlat alapját. Leitner Sándor, a Kaposvári Egyetem Csokonai Vitéz Mihály Pedagógiai Főiskolai Karának főigazgatója azt mondta, hogy a következő évtől pályázaton választják majd ki azokat a hallgatókat, akik részt vehetnek az alkotótáborban. Mint mondta: köszönik a lehetőséget, azt, hogy a diákok csodálatos környezetben dolgozhatnak.___________czene Tarka sorok Matematikus A parancsnok beszélget a ka tonákkal, hogy kinek mi a szak mája. Van asztalos, esztergá lyos, kőműves, aztán egysze csak talál egy matematikatanári- Maga ért a matematikához;- Jelentem, igen!- Akkor mondja meg, menny háromszor tizenhét!- Ötvenegy!- Ejha! Hogy tudta ilyen gyor san kiszámolni?- Nagyon egyszerű volt. Há romszor tíz az 30, és háromszo hét az*21. Ebből már csak az kö vetkezik, hogy 21 meg 31 az 51.- És maga mondja, hogy ért < matematikához? Nem egysze rűbb lett volna az, hogy ötvei meg egy az ötvenegy? Hőmérő- Miért van az, hogy az ön üz létében az egyik szobahőméri húsz fokot, míg a másik csak ti zenhetet mutat?- Azért, mert az egyiket a táv fűtési vállalat, a másikat pedig; lakosság vásárolta. Mindössze 15 990 Ft Matáv Pont Kaposvár 7400 Kaposvár, Damjanich u. 2. Tel.: (82) 429 996 Fax: (82) 429 222 Nyitva tartás: Hétfő-péntek: 8-19 Szombat: 8-14 Akciónk 2002. december 31-ig, illetve a készlet erejéig érvényes. További információért forduljon a legközelebbi Matáv Ponthoz. matáv p nt Lelkes környezetvédő- Te mit teszel a környezetec tisztaságának megóvásáért?- Nem dobom el a buszjegyet hanem többször felhasználom. Anyai szív- Miért költözik Debrecenbő Pécsre?- Hogy közelebb legyek a ff amhoz.- Miért, ő höl lakik?- Dél-Afrikában. Pipa Az újdonsült férjtől megkérdezik, milyen asszony a felesége- Olyan, mint a pipa.- Hogyhogy?- Dohánnyal kell tömni. ■ Skandináv Lottó A Nyerőszámok: I. 4, 9, 12, 24, 25, 30, 35. II. 6, 8,11,13,14, 21,23. ■ Képviselői fogadóóra Szászfalvi László országgyűlési képviselő (MDF) képviselői fogadóórát tart 2002. december 20-án, pénteken 13-14 óráig Marcaliban a Fidesz-irodában. Tisz- telettel várja az érdeklődőket. ■ MOUNTAIN Bike-vásár. Kaposvár, Füredi u. 22. •65788Játékváros a játékok városa A legnagyobb választékkal várjuk Önöket. Kaposvár, Fő u. 16. • Tel.: 82/412-414 Minimax üzletlánc tagja Somogyi Hírlap Kiadja az Aiel Sprlnger-Magyarország Kft. Somogy Megyei Irodája. Felelős Kiadó a Kft ügyvezető igazgatója. Főszerkesztő: DR. KERCZA IMRE Felelős szerkesztő: LENGYEL JÁNOS Lapszerkesztő: BÍRÓ FERENC, VARGA OTTÓ Kiadóvezető: FICSÓR JÁNOS Szerkesztőség és a kiadó címe: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a Postacím: 7401 Kaposvár, Pf. 31 Telefon: 82/528-100, szerkesztőségi telefax: 82/528-155 Kiadói telefax: 82/528-148 E-mail cím: somogyihirlap@axels.hu Siófoki iroda: 8600 Siófok, Hock János köz 2., I. em. Telefon: 84/311-668, telefax: 84/510-096 Készült: Déli Nyomda Kft Pécs, Engel János u. 8. Telefon: 72/326-480, telefax: 72/332-099 Felelős vezető: FUTÓ IMRE ISSN-szám: 0865-9125 Az előfizetői példányok kézbesítését az Axel Springer-Magyarország Kft. Somogy Megyei Irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a PELS0HÍR Kft regionális árushelyein keresztül történik. Terjesztés: SZALAI CSABA Telefon: 82/528-120, fax: 82/528-133 Előfizetés a kiadónál. Tel.: 82/528-120, telefax: 82/528-133 valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10403909-390173500000000 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetés díja: 1 hónapra 1345 Ft, negyed évre 4035 Ft, fél évre 8070 Ft, egy évre 16 140 Ft Hirdetésfelvétel: PÓRÉ LÁSZLÓ, telefonszám: 82/528-158. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken akciókon és rejtvénypályázatokon részt vevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer Budapest Kiadói Kft, Axel Springer Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft, Zöld Újság Rt., Petőfi Lap és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft) Hungaropress Sajtóterjesztő Kft előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmüket. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. A Somogyi Hírlap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Somogyi Hírlapra hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. MTESZ-székházban. Az összejövetelt a Kaposvári Polgári Casino szervezi. 18 órakor műsoros karácsonyestet tartanak a toponári művelő- dési házban. ___■ Ma Kaposváron 18 órától Morzsák a világmindenséghez címmel kaposvári költők és írók - Szirmay Endre, Horváth Sándor, Király Nelly, Nyári László - olvasnak fel alkotásaikból a Lorenzo M-"— .. ■ m — Egyetlen döntés, dupla haszon) SZ ÁN"-* ''■' t ' Most kétszeresen is eredményesebbé teheti vállalkozását. , (J. H Válassza a HP UmwJM IOOOw lézernyomtatót, mely megbízhatóságával, gyorsaságával, egyszerű használatával lKKW iin • nemcsak eredményesebbé teszi vállalkozását, de a vételárat akár egy összegben költségként leírhatja* MP ^ , 10 oldal nyomtatása percenként HP Latorját IOOOw matt c»ak • 2500 oldalas kezdő festékkazetta a dobozban** 49 900 Ft+áfáért további InformOdOétt htvjo UgyMUidgálatunkat a 06 80 323 333-ai „ómon, vagy látogauon el a www.hpihop.hu weboldalral business partner Whfí^ WtbkMváttm *A számviteli törvény erre vonatkozó jogszabályainak megfelelően i n v • n t **5%-os fedettség esetén