Somogyi Hírlap, 2002. december (13. évfolyam, 280-303. szám)

2002-12-19 / 295. szám

14. OLDAL ÜNNE P VÁRÓ 2002. December 19., Csütörtök H BETLEHEMEZÖK. Szerkesz­tőségünket is felkeresték a Né­meth István Általános Iskola művészeti szakkörösei, kará­csony előtti betlehemezéssel. A gyerekek József Attila Három királyok című versét dramati­zálták Pados Edit betanításá­ban, majd saját készítésű aján­dékkal kedveskedtek a szer­kesztőségünk dolgozóinak. A szakkör tagjai foglalkoznak di­ák újságírással de ismerkednek a kézműves mesterségekkel is. Többek között bőrből, sóból, mézeskalácsból készítettek már emlék- és ajándéktárgyakat. ■ Karácsony - cukor nélkül juk a felkariká- zott vöröshagy­mát, sárgarépát, az áttört fokhagy­mát, hozzáadjuk a fűszereket, a lisztet és a sűrí­tett paradicso­mot, tovább pirít­juk. Felöntjük ke­vés húslevessel és a borral. Jól felforraljuk, majd a húsra öntjük. Fedő alatt,2-3 órán át pároljuk. Miután megpuhult, kivesszük a mártást, átszűr­jük, majd beforraljuk sűrűre. Tálaláskor a fartőt felszeleteljük, kevés mártást öntünk alá. A többit külön mártásos csészében adjuk hozzá. A laskagombás grízgombóccal körít- jük. Sós burgonya vagy főtt makaróni is illik hoz­zá. Bejgli - cukorbetegeknek Hozzávalók: 1 kg liszt, 50 dkg Delma light mar­garin, 5 dkg élesztő, 2 db tojás, 2 dkg fruktóz, 4 dl 1,5%-os tej, csipet só. Elkészítés: az élesztőt 1 dl langyos tejben meg­futtatjuk. A lisztet megszitáljuk, hozzáadjuk a tej­ben elkevert tojásokat és az olvasztott margarint. Végül hozzáadjuk a fruktózt és a tejben megfutta­tott élesztőt. Jól összedolgozzuk. Meleg helyen kelesztjük. Négy részre osztjuk, kettőre diós, ket­tőre mákos töltelék kerüljön. Rúd alakúra hajtjuk, az oldalát megszurkáljuk és a tetejét megkenjük a tojások sárgájával. Diós töltelék: 1 dl 1,5 %-os tej, 6 dkg fruktóz, 25 dkg dió, 5 dkg mazsola. A tejet a fruktózzal felforraljuk, belekeverjük a darált diót és megmosott mazsolát. Jól összeke­verjük, levesszük a tűzről, és ha már kihűlt, meg­kenjük vele a tésztát. Mákos töltelék: 1 dl 1,5 %-os tej, 7 dkg fruktóz, 20 dkg mák, 1 citrom héja, 3 szem szegfűszeg, 5 dkg mazsola. A továbbiakban úgy járunk el, mint a diós töl­telék készítésénél. Összes tápanyagtartalom: 38867 KJ/9320 kcal, 257,3 g fehérje, 459,7 g zsír, 1027,4 g szénhidrát. 1 szelet tápanyagtartalma: 777 KJ/186 kcal, 5,1 g fehérje, 9,1 g zsír, 20,5 g szénhidrát. ■ Daewoo bemutató autók karácsonyi akciója Lemos 4d. 2.359.000X helyett 2.190.000 Ft Lanos5a. 2.309ÚŐ0 Ft helyett 2.180.000 Ft MatizS 1.89^000 Ft helyett 1.790.000 Ft Avia D 75/100 L ,065.000 Ft helyett 5.195.000 Ft Használt autók Lanos 4a. 1,5S 2000' 1.549.000 Ft Tico SX1997' 850.000 Ft Kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új évet kíván a Kapós Járműgyártó és Javító Rt Kaposvár, Füredi út 180. Tel.: 82/606-183 Tel/fax: 82/314-115 tfaew88@jsrwagyarls.isii: www.jarmugyarto.hu Az Ön bútora legyen a ml gondunk. Konyhabútorok, beépített szekrények. Bemutatóterem: Marcali, Petőfi u. 2. Tel.: 85/411-218 Fax: 85/510-141 Email: belafa@axelero.hu V RENAULT Megköszönve eddigi bizalmukat kivánunk Önöknek Boldog /karácsonyt és eredményesBékés új esztendőt. VARJAS KFT 7500 Nagyatád, Hunyadi u. 2/A Tel.: 82/351-288,30/217-3383 _________ SioCo mP SZÁMÍTÁSTECHNIKAI KFT Kellemes karácsonyi Ünnepeket és és sikerekben gazdag Boldog Új Evet kíván minden vásárlójának! 2003-ban is: Általános ügyviteli és speciális programok kínálata. Számítógépek, nyomtatók értékesítése, szerviz, kellékanyag, internet, hardware-software felügyelet.... Üg yfélszolgálat: Mcga-City félemelet (Siófok, Vámház u. 4.) T./f.: 84/314905 és 3171)0 E-mail: sioeomp('ft)alarmh.net * www.siocomp.hu Az év vége és a kapcsolódó ünnepek közeledté­vel egyre több és több csokoládé, sütemény és egyéb édesség tűnik fel az asztalokon. Sokan, sokféle édességet szeretnek, azonban van egy közös pont, ami mindegyiket összeköti: a cukor. De hogyan ünnepelhetnek a cukorbetegek? A cukor (és az édességek) sajnos nem mindenki számára élvezhető maradéktalanul, Magyarorszá­gon is több mint 500 ezer ember szenved diabé­teszben. A cukorbetegség fő jellemzője, hogy a betegnél a vércukorszint-szabályozás rosszul mű­ködik. A betegségnek két fő típusát különböztetjük meg. Az 1-es típusú mindenképpen inzulinkeze­lésre szorul, mivel a betegségnek ebben a formá­jában a hasnyálmirigy nem termel inzulint. A 2-es típusú diabétesz az inzulintermelés renyheségé- vel és a szöveteknek az elválasztott inzulinnal szembeni rezisztenciájával függ össze. Ez utóbbi típus sokkal gyakoribb, mivel ezen betegek alkot­ják a diabéteszes esetek mintegy 90 százalékát. A 2-es típusú diabétesz egyik fő jellemzője, hogy étkezések után hiányzik a hasnyálmirigy ún. fő jellemzője, hogy étkezéskor idejében bo­csásson ki inzulint. Ez a gyors és korai inzulinvá­lasz a szervezet első védekező mechanizmusa az étkezés közbeni veszélyes vércukorcsúcsok ellen. Mivel hiányzik ez a reakció, a vérben felhalmozó­dott fölös cukor (glukóz) nem tud elég gyorsan le- bomlani, kialakítva ezzel az étkezés közbeni vér- cukorszintcsúcsot. Hosszú távon a magas vércukorszint mérgező hatású, ahogy öregszik az ember, az A-sejtek in­zulintermelő képessége is romlik. Ez utóbbi kiala­kulásához nagyban hozzájárul a modern és egészségtelen életvitel, a csökkent fizikai aktivitás és az elhízás. Angyalkák pecsenyéje Hozzávalók: 1 kg marhafartő (comb), 2 db vö­röshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 3 dkg sűrített paradicsom, 1 dl száraz fehérbor, 2 szál sárgaré­pa, 2 dkg liszt, 1/2 liter húsleves (kockából), mor­zsolt kakukkfű, őrölt fekete bors, 1 db babérlevél, 1 dl étolaj, só. A megmosott húst megsózzuk, borsozzuk és forró olajban mindkét oldalát pirosra sütjük. Át­tesszük lábasba. A visszamaradt olajban megpirít­AUTÓHIFIT a magyar bajnoktól vásároljon (Profi 300W) CD-s autórádiók 40 000 Ft-tói nagy választékban! RÉSZLETFIZETÉS! Kaposvár, Zárda u. 12. 82/424-954 www.ciare.hu wmmIwÍB Köszöntsük együtt az új esztendőt! 19 óra vendégek köszöntése exkluzív szilveszterkoktéllal 4 fogásos díszvacsora (kétféle ünnepi menü választásának lehetősége) «|T. 23 óra j||> TOMBOLA 24 óra óévbúcsúztató éjféli falatozással Tánc, zene, mulatság''''''— Részvételi díj: 6.900 Ft/fő infsnwáclá, asztalfoglalás Fenyves Hotel * Balatanfenysss, Mészáros L u. 2-8. Tel.: 85/381-822, Fax: 85/361 805 Elad.ár Egységár Coop finomliszt 1 kg 59 Ft Cérnametélt 250 g 129 Ft 516Ft/kg Rizé B fényezetlen 1 kg 125 Ft Margarin kocka 250 g 79 Ft 316 Ft/kg Szeletelt gomba kínai 400 g 199 Ft 498 Ft/kg Sajttal tölött pulykamell 1 kg 789 Ft Darabolt ananász 567 g 139 Ft 246 Ft/kg Lencse 500 g 149 Ft 298 Ft/kg Csemege paprika 3x100 g 239 Ft 797 Ft/kg Cafe Nero őrölt kávé 250 g 399 Ft 1 596 Ft/kg Pudingporok 25 Ft Pörkölt, sós mogyoró 100 g 75 Ft 750 Ft/kg Pezsgő 0,78 lit., édes, félszáraz 419 Ft 559 Ft/lit. j&r, m á [ Amíg a készlet tart! i I HIRDETMÉNY ÉRTESÍTJÜK TISZTELT ÜGYFELEINKET, HOGY 2002. JANUÁR 2-TÓL BANKFIÓKJAINK NYITVATARTÁSI RENDJE AZ ALÁBBIAK SZERINT MÓDOSUL: | Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Ebédidő péntek kivételével) Balatoniboglár, Dózsa György u. 1. 7.45- 16.00 7.45-15.30 7,45-15.30 7.45-15.30 7.45-14.00 Barcs, Séta tér 5. 745-16.30 7.45-15.00 7.45-15.00 7.45-15.00 7.45-13.00 Csurgó, Széchenyi tér 12. 7.45- 17,00 7.45-15.30 7.45-15.30 7.45-15.30 7.45-12.00 Fonyód, Ady Endre u. 25. 7.45- 16.30 7.45-15.30 7.45-15,30 7.45-15.30 7,45-14.00 Lengyeltóti, Csalogány u. 2. 7.45- 15.30 7.45-15.30 7.45-15.30 7.45-15.30 7.45-12.30 12.00-12.30 Tab, Kossuth Lajos u. 31. 7.45- 15.30 7.45-15.30 7.45-15.30 7.45-15.30 7.45-12.30 12.00-12,30 További bankfiókjaink változatlan nyitva tartással várják tisztelt ügyfeleinket. .........—.....................—......«.............—.................................-.........-......................­Ré szletes információval munkatársaink készséggel állnak rendelkezésére fiókjainkban. AZ OTPdirekt ELEKTRONIKUS CSATORNÁI VALAMINT BANKJEGYAUTOMATÁI A NAP 24 ÓRÁJÁBAN A RENDELKEZÉSÉRE ÁLLNAK! www.otpbank.hu 06-40-366-666 Megértésüket, türelmüket köszönjük! OTP BANK RT. MotoroSruha ^ Akaiim mUm. főttel mototcs ti utcai IcmikaqiitM Hazánk első motorosruha gyártója - 21 év után is egyedül! Könnyűipari Műszaki Főiskolán külső konzulens. Rendelkezésére állok a hét első három napján: Alapanyag: minőségi marhabőr. Vastagság: a vevő kívánsága szerint! Termékeim: dzseki, nadrág, derékcipzáras overall, hosszú kabát, mellény, vesevédő. Tipus: shopper, melynek több, mint egy tucat változata készül a hipermodellig! Kívánságára: extrák, zsebek, rojtok, tűzök, duplacipzár, fém díszcsatok, díszek. Az extrák-extrája: cobrabőrrel díszített motorosruha! Elmémj látni is. de az igazi: meguenni. uiselni, . motorral száguldani az országok útjain1 - <. • , Jd lifySn Telefon: 82/429-597______________

Next

/
Thumbnails
Contents