Somogyi Hírlap, 2002. december (13. évfolyam, 280-303. szám)

2002-12-17 / 293. szám

_______________________________________________M E 0 Y E I KOR K E P 4. OLDAL Hírek TASZÁRI KÉRDÉSEK. Tegnap az Országgyűlés két bizottsága is foglalkozott az amerikai kormány azon kérésével, mely szerint a taszári bázison a tervezett iraki beavatkozás kapcsán képeznének ki több ezer személyt tolmácso­lásra és közigazgatási feladatok el­látására. Most olyan hírek is ér­keztek: nemcsak erre a két tevé­kenységre, hanem kézifegyverek használatára is kiképeznék az ide érkezőket. Szita Károly polgár- mester ennek kapcsán elmondta: bár eddig is ellentmondó hírek láttak napvilágot, apránként azért megtudunk mindent. Jobb lett volna mindezt időben. Megnyug­tató az lenne, ha biztosítanák a környéken élőknek a civil kontroll lehetőségét a bázison belül is. MEGEMLÉKEZÉS. Ünnepi megemlékezést tartottak tegnap a megyei területi gyermekvédelmi szakszolgálat - illetve az egykori GYIV1 - 25 éves évfordulója alkal­mából. Dr. Orbán István igazgató beszámolt a negyed évszázados eredményekről, majd dr. Cser Fri­gyes főorvost igazgatói dicséret­ben részesítette 25 éves kiemelke­dő gyógyítótevékenységéért, (vt) GÁZSZIVÁRGÁS. Balatonsze- mesen gázszivárgást észleltek egy családi háznál. Egy technikai hiba okozta, de nagyobb baj nem tör­tént. Siófokon egy lakóépületből gomolygó sűrű füst okozott ria­dalmat. A szomszédban lakók ér­tesítették a tűzoltókat, ám kide­rült: szerencsére csak a tűzhelyen odakozmált étel okozta a füstöt. Vészhelyzettérkép a megyéről Balatonföldvár Veszélyes anyagot szállí­tó jármű szenvedett bal­esetet, a rakomány ki­ömlött, ketten megsérül­tek, a környékbeli lakos­ságot ki kellett telepíte­ni. A megyei katasztrófa- védelmi igazgatóság to­vábbképzésének volt a része ez a gyakorlat teg­nap Földváron. A megye ötvenkét új polgármes­terét hívták meg, tájé­koztatták őket, milyen feladataik vannak ve­szélyhelyzet esetén.- Helyben mindenütt a polgármester a polgári vé­delem irányítója - mondta Heizler György ezredes, a Az új polgármesterek belekóstoltak a veszélyhelyzetekbe is tegnap FOTÓ: GÁTI KORNÉL megyei katasztrófavédel­mi igazgatóság vezetője. - Számba vettük, melyik te­lepülésen mik a reális veszélyforrások. A Balaton- parton például ilyen a veszélyes rakományt szállító jármű balesete (ez a veszélyforrás fennáll a 61-es és a 68-as úton is), vagy éppen a vízszennyezés, a vi­har, s az omlásveszélyes partfalak. Az igazgatósá­gunk veszélyhelyzettérképet készített a megyéről, külön valamennyi településről; egy dossziéba foglal­tuk, mik a teendők rendkívüli esemény esetén. A tegnapi tanácskozáson arról is szó esett: külö­Drága felszerelés Ritkán használják a vegyvédelmi ruhát a tűzoltók. Igen drága a felszerelés, egy speciális védőöltözet 400 ezer forintba kerül, a hozzá tartozó légzőkészülék-rendszer pedig 600 ezerbe. nősen a kis településeken érdemes lenne a polgá­ri védelmi erőket, s például az önkéntes tűzoltósá­got egy szervezetben működtetni, a nagyobb haté­konyság érdekében. A siófoki tűzoltók a polgármesterek előtt tegnap néhány perc alatt elhárították a veszélyt: a bajba jutott személyeket kimentették és átadták a men­tőknek, kitelepítették a környékben lakókat, sem­legesítették a ldfolyt veszélyes anyagot! A valóság­ban is átélnek persze a szakemberek ilyen esete­ket; Lénáit Ferenc tűzoltóparancsnok fölelevenítette: néhány éve cseppfolyós etilént szállító teherautó szenvedett bal­esetet a 70-es úton, s kis híján ki kellett telepíteni a fél Siófokot, szerencsére azonban sikerült megakadályozniuk az elfolyást. _________________fónai ÚJ OT THONOK. A kadarkúti ön­kormányzót múlt heti ülésén ki­választotta a bérlőket, akik beköl­tözhetnek a novemberben elké­szült bérlakásokba. A négy, több- gyermekes, fiatal család nemso­kára beköltözhet új otthonába. A lakásokat az önkormányzat a Szé­chenyi terv pályázatán nyert 30 millió forintból építette, (csg) NAGYOBB LETT A BANK. Bőví tette és korszerűsítette ügyfélfoga­dó terét és ügyintéző helyiségeit a Kereskedelmi és Hitelbank Rt Nagy­atádon., Tegnap avatták fel a meg­növelt területű és felújított Bajcsy- Zsilinszky utcai bankfiókot, amely egyike a városban működő három pénzintézetnek. (bm) ■ Munkatársat keresünk a Somogyi Hírlap kézbesítésére VÉSE területére A kézbesítő feladata, hogy az újságot eljuttassa az előfizetőinkhez, beszedje az előfizetési díjakat és új előfizetőket szervezzen. A munkát teljesítményarányos díjazással ismerjük el. Telefon: 82/528-124, 06-20/2417-193 Szakmát szereztek a könyvkötők Tab Tizenegy megváltozott munkaké­pességű dolgozó tett eredményes vizsgát Tabon és szerzett segéd­könyvkötő, ügyviteli nyomtat­vány-feldolgozói szakképesítést. A Somogy Rehab Kft nyolcvanöt dolgozója közül a tabi üzem munkásai kaptak elsőként ilyen szakképesítést. Mihalics Ildikó, a Somogy Rehab Kft ügyvezető igazgatója elmondta: júniusban kezdődött a csaknem 250 órás elméleti és gya­korlati képzés, a Sió-Mappa II. üzem tizenhárom dolgozójának részvételével. A gyakorlati és az elméleti képzés során a munka- vállalók elsajátították a klasszi­kus kézi könyvkötés alapjait, a kézi fűzést, a táblák készítését és a díszítését... Megtudtuk: a cég a sikeres vizsgán felbuzdulva a siófoki és a kaposvári üzemeiben is megszer­vezi a tanfolyamot. A dolgozók szakirányú képzettségével pedig lehetőség nyílik újabb feladatok ellátására is. A rehabilitációs fog­lalkoztató üzemben jelenleg pa­pír alapanyagú irodaszereket gyártanak, ám később könyvkö­tészetet is tud majd vállalni a tár­saság.- A képzés mintegy 2,5 millió forintba került - mondta az ügy­vezető igazgató. - A kft másfél milliós támogatást nyert a megyei munkaügyi központhoz benyúj­tott pályázatán, egymillió forintot pedig saját erőként tett hozzá. így a dolgozóknak a szakképesítés megszerzése nem kerül egy fillér­jébe sem. KRUTEK JÓZSEF Kultúrapártoló Kaposhomok 2002. December 17., Kedd ú||| Új menedzser a kistérségnek Barcs Kistérségi menedzsert választott tegnap a Dráva menti önkormány­zati társulás. A pályázatok elbírá­lása volt a polgármesterek idei utolsó ülésének egyetlen napi­rendje. A Barcs környéki polgármeste­rek döntése alapján Szili Balázs barcsi agrármérnök és agrárköz­gazdász lesz a Dráva menti térség új menedzsere. Az önkormányza­ti társulás tegnapi ülésén hat je­lentkező közül választották ki a barcsi szakembert erre a feladatra. Mellette szólt a képzettsége, mivel az alkalmazás egyik feltétele, hogy a menedzsernek mezőgaz­dasági irányú végzettsége legyen. Ez azért is szükséges, mert az új szakember vidékfejlesztési felada­tokat is ellát, amelyhez az FVM tá­mogatást ad. A barcsi agrármér nők a döntés értelmében márciu: 1-től segíti majd a településeket Kistérségi és vidékfejlesztési szak ember harmadik éve dolgozd eredményesen ebben a térségben A régiós szennyvízhálózat mű szaki átadása és az üzemeltetés kérdései is szóba kerültek tegnap a polgármesterek ülésén. A kivite lezők képviselői bejelentették hogy az építkezéssel gyakorlati lag elkészültek, megkezdődhet £ műszaki átadás-átvétel. A beruhá zás nagysága és összetettsége mi att ez aránylag hosszú időt vess majd igénybe. Ütemtervet készíte nek, és ennek alapján történi! meg az egyes településeken a mű­szaki átvétel. Ezt követően kéz dődhet meg a rendszer próbaüze me, amely a tervek szerint 200; közepéig tart majd. nagylászlc Szótár az Európai Unióhoz Sorozatunkban szeretnénk megkönnyíteni olvasóink szá­mára az eligazodást a ma még szokatlan uniós nyelv-haszná­latban. A szótárt a kaposvári EU.Pont bocsátotta rendelkezé­sünkre. Európai környezetvédelmi véd­jegy: European eco-label. A véd­jegy legfőbb célja, hogy segítse a fo­gyasztókat a környezetbarát termé­kek megtalálásában, így növeked­jen ezek forgalma. A védjegyet 1992-ben az EK alkotta meg. Ismertetőjele virág formában egy E betű. Az ökocímke gyártott vagy importált árukon való feltüntetését a terméket gyártók vagy forgalma­zók kezdeményezhetik a tagálla­mok illetékes hatóságainál. A ter­mékcsoportoknak mind más-más feltételeknek kell 'megfelelniük, melyeket az Európai Bizottság ha­tároz meg a tagállamok delegáltjai­ból álló szakbizottság segítségéve! Európai Közösség: Az EGK (Eu­rópai Gazdasági Közösség) új elne­vezése. A Maastrichti Szerződés létrejötte óta használatos. Európai Központi Bank: European System of Central Banks (ECB). Tulajdonképpen a pénzügyi és gazdasági unió központi bankja. Elődje, az Európai Monetáris Inté­zet 1994. január 1-től 1998. június 30-ig működött, melynek székhe­lye Frankfurt volt. Európai Központi Bankok Rendszere: European System of Central Banks. Az intéz­mény- rendszer a pénzügyi és gazdasági unióban részt vállald jegybankokat és az Európai Köz­ponti Bankot foglalja magában. Európai kulturális hónap: 1990-ben fogalmazódott meg életre hívása. Az Európai Ifjúsági Zene kart a Zene Európai Evének emlé kére 1985-ben alakították meg. Európai Kutatási Térség: A.Tér ség legfőbb célja az európai tudo­mányos együttműködés biztosítá­sa, a jobb koordináltság, az éltére régiók potenciáljának jobb kihasz­nálása, a közös tevékenysége! rendszerezettebb megragadása, ha­tékonyabb koncentráció a régiók eltérő szükségleteire. A Térség maga kifelé forduló, kezdeményezi a csatlakozni kívánó országok bevonását is. Ezenkívül figyelmei fordít a nemzeti programok koordinált végrehajtása, a tagálla­mok hálózati központjai a nagy­szabású kutatási projektek terén az európai kutatási teljesítmény javítására. Fontosnak tartja az EÚ innovációs képességének fejleszté­sét, az elektronikus adatátviteli rendszer eredményes kiépítését, kiemelten kezeli a fenntartható fejlődés elveit, a tudományos és technológiai haladás társadalmi és erkölcsi következményeit. (Folytatjuk) ben egy ifjúsági klubot alakítottak ki, elkészült a buszváró, és félmü- lió forint pályázati összeg segítsé­gével befejezték a ravatalozó építé­sét is. Az iskolaépülethez tartozó egykori szolgálati lakásból két szá­mítógéppel és internet-elérhető­séggel felszerelt könyvtárat létesí­tenek. Itt kap helyet a nyugdíjas­klub és a konyha is, ahonnan a rá­szorulók elvihetik a Taszárról na­ponta érkező meleg ebédet, várnai kézhez az ajándékot: személyen­ként kétezer forintot. Laskai Zoltán, a település pol­gármestere elmondta: saját erőből, hatmillió forintot fordítottak fej­lesztésre. Az áfésztól megvásárol­ták azt az épületet, melyet már régóta kultúrházként hasznosítot­tak és továbbra is a művelődést szolgálja majd. A felújítást követő­en a gáz bevezetését szorgalmaz­zák. Az iskolaépületből már 1991­Kaposhomok Hatmillió forint értékű fejlesztést hajtott végre a múlt évben Kapos­homok önkormányzata. A hétvégi közmeghallgatáson Balogh Zoltán személyében új alpolgármestert is választott a testület. A szombati gyermeknapon 110 apróság vehette át az 1000-1200 forintos ajándékcsomagot. A közel száz nyugdíjas pedig a héten kapja---- ' : .... .... ✓ 86 30 BALATON BOGLÁR. KLAPKA V. 14. wrQm TEL/FAX :85/550*300*5 50* 501 *'353*150 'ítegl Papíráru, író-, irodaszer, iskolaszer, csomagoló anyagok viszonteladóknak, vállalkozóknak, cégeknek, önkormányzatoknak. PARKER’ ■EMI tollak, tolikészletek nagy választékban! A/4 fénymásoló papír 590 F t+a ti,:i multifunkciós „B” minőség! Mennyiségtől, távolságtól függő gyors kiszállítás! Látogasson el raktáráruházunkba, vagy hívjon, üzletkötőink felkeresik! Ng logyon gondja |É|r\ ® Eger - Hotel Eger*** l/nvn Annmi i! . f Mercedes-Benz_________ 63J0 0 a jövő karácsonyi az autócenter crt. Sopron - Pannónia Med Hotel*** * ' KSrMMSm I .................. .... 12 .29-01.02. 5 nap. 4 éj fp ____£______ *_____\ JL'.' _____I )ÍN)Otm / értékesítő munkatársakat keres. Vi segrád^Hote! Vár*** Q 8ZSZa HH 18 J3 fS ! ffif Felsőfokú végzettség és 12 30-01.02. 4 nap. 3 éj, R W * | számitogepes ismeret elvárás. 39.000 Ft/fő ....... ~—ű. / A pályázat elbírálásánál Debrecen - Hotel Aranybika***/**** , ; ., , , 12 29-01 01 4 nap 3 ej F£_^_ német nyelvtudás es hasonló területen 44.000/57.000 Ft/fö pTOI Amennyiben részt vesz a Magyar Gázszolgáltató szerzetl tapasztalat előnyt jelent. ■—PKI Mm A fényképes pályázatokat 2002 december 31-ig Kft. karácsonyi akciójában, és 2002. december 14. a 7400 Kaposvár vásártéri úté. és 2003. január 31. között befizeti a Háiózatfejlesz- tési hozzájárulást, 2003-ban az Ön által kiválasz- /T\ tott hónapban, a Magyar Gázszolgáltató Kft. Női, férfi, gyermek ajándéka, az. Ön 1 havi gázfelhasználása! cinők és csizmák Az AUT0CENTER c RT­„ P . M ' Akciónkkal kapcsolatos tájékoztatás: 93/537-738 gépjárműviiiamosság­Kaposvar, Megyei Muv. Kozp. r 1 / szerelőt keres. (S.M.K) Sommsich P. Út 18. 1/ 11____ _ _ •• _ „ | + fi A pályázat elbírálásánál KG lIGtTlGS ÜnnGpGkGt, \ német nyelvtudás és számítógépes December 18., f > ismeret előnyt jelent. szerda 8-15-ig. j boldog uj esztendőt! ,,'te3£K2iSí1** Mindenkit szeretettel Várunk! ^ ^ , - „ *, Gázszolgáltató Kft. címre lehet benyújt.

Next

/
Thumbnails
Contents