Somogyi Hírlap, 2002. december (13. évfolyam, 280-303. szám)
2002-12-13 / 290. szám
16. OLDAL KRÓNIKA 2002. December 13., Péntek H H Várható időjárás: Többször lesz' erősen felhős az ég és szórványosan várható hószállingózás, kisebb havazás, esetleg ónos eső is kialakulhat. Komolyabb mennyiségű csapadék azonban nem valószínű. A keleties szél napközben megélénkül, időnként megerősödik. Könyv a gonosztevőkről Ezen az akasztófán 1981-ben hajtottak végre utoljára halálos ítéletet fotó; láng A pokol bugyraival nem, de a kaposvári büntetés-végrehajtási intézet mélységeivel tegnap megismerkedhettek azok, akik érdeklődtek Berta Gyula Betyárok, hóhérok, börtönök Somogybán című könyve iránt. A látogatóknak Gáspár József alezredes, a börtön biztonsági osztályának vezetője mutatta be az intézetet, s azt az akasztófát is, melyet 1905-ben állítottak szolgálatba, s melyen ítéletet 1981-ben hajtottak végre utoljára. A hajdani siralomházat, ahol az elítélt az utolsó éjszakát tölthette, ma konditeremnek használják az elítéltek.- Berta Gyula könyvéhez hasonló az országban még nem jelent meg - mondta ismertetőjében ár. Emyes Mihály dandártábornok -, a somogyi betyárvilág, a gonosztévők bemutatása többéves kutatómunka és több ezer irat áttanulmá- nyozása után született. szarka Apeh: segít az internet Az elmúlt napokban néhány helyen elfogytak az ÉVA bejelentkezési nyomtatványai. Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal ez ügyben felvette a kapcsolatot a Magyar Posta Rt-vel, mivel a korábban megkötött megállapodása alapján az ÉVA bejelentkezési nyomtatványok a postahivatalokban és nyomtatványboltokban vásárolhatók meg. Az egyéni vállalkozók által december 20-áig benyújtandó 02103- as, illetve a társas vállalkozások által beadandó 02203-as bejelentkezőlapok, illetve a járuléknyilatkozatok a www.apeh.hu internetes oldalról is letölthetők és kitöltve aláírással hitelesítve - a kereskedelmi forgalomban lévő nyomtatvány helyett - szintén benyújthatók. Fontos, hogy a 2003. évre vonatkozóan az egyszerűsített vállalkozói adózás választását legkésőbb 2002. december 20-áig, a székhely szerint illetékes Apeh-igazgatósá- gon kell bejelenteni. A határidő elmulasztása jogvesztő, a késedelmet utólag igazolási kérelemmel sem lehet kimenteni. A bejelentkezések személyes benyújtására 2002. december 13-án, pénteken valamennyi ügyfélszolgálati egység a hétfői, 14-én szombaton a pénteki nyitvatartási rendben, december 20-án, pénteken a központi ügyfélszolgálatok egységesen 8.15 órától 18.00 óráig tartanak nyitva. December 23-án, hétfőn és 24-én, kedden az adóhivatal zárva tart, ügyeletet sem működtet. Az Apeh-igazgatóságok a karácsonyi ünnepet követően december 27- én, pénteken keddi munkarend- ben fogadják az ügyfeleket. ■ NÉPSZERŰ A BETLEHEM. Nemcsak az országban, Európában is a vörsi betlehemi életkép a legnagyobb azok közül, amelyet templomban építenek fel. Az 50 négyzetméteres betlehem félszáz esztendeje a vörsi templom dísze. Az adventi vasárnapokon kettő órától szentmise, beüehemes pásztorjáték és kórusok talál- kozója várja az érdeklődőket. Eddig közel ötezer ember fordult meg a településen. ______fotó: török anett Ka rácsonyi bútorvásár 10-50% os árengedmény 90 féle bútorra Részletre, előleg befizetés nélkül is. Vasárnap is nyitva 9-14-ig Hamvai Bútor Kaposvár, Baross u. 2. Tarka sorok Semmi gond Az ifjú asszonyka panaszkodik a mamájának:- Érzem, hogy Béla már nem szeret.- Ugyan, kislányom, miből gondolod ezt?- Azelőtt mindig az én tányéromra tette a nagyobbik adagot, mostanában pedig mindig magának veszi ki a többet.- Örülj neki, édes lányom, ez csak annak a jele, hogy megtanultál főzni. Nem mindegy- Mi a különbség az itthoni és az afrikai vadászat között? - kérdezik a híres vadásztól.- Nálunk, ha a vadász nem talál, a vad szalad el. Afrikában hasonló esetben a vadásznak kell szaladnia. Statisztika- Azt olvastam, hogy a legújabb statiszüka szerint minden nyolc házasságból csak egy boldog. Lehetséges ez?- Nem tudom, még csak a hetedik házasságomnál tartok. Szorgalmas gyerek- Kisfiam, ma nem mész a játszótérre?- Nem. Segítek apunak megoldani a számtanleckémet. Félreértés Az iskola előtt várja az anya a fiát. Kijön az egyik tanár, és megkérdi tőle:- Maga gyereket vár?- Nem, kérem szépen, én mindig ilyen kövér voltam. ■ Programajánló Ma Kaposváron 16 órakor a Vaszary Képtárban nyílik Bátai Sándor képzőművész kiállítása. A munkák január 11-ig tekinthetők meg. 19 órakor Lucázók és ünnepvárók címmel lép fel az Együd Árpád művelődési központban a Somogy Táncegyüttes és az Együd művészeti iskola Kopogós és Tótágas csoportja. Barcson 16 órakor a csurgói Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium bemutatkozik a művelődési ház színháztermében. A zenés, irodalmi műsort követően az intézmény tanulói előadják az Ispéró című vidám diákszínművet. ■ Csiky Gergely Színház 19.30 EGEREK ÉS EMBEREK Stúdióelőadás >89228* UPC Direct akár ingyen. Tel.: 20/957- 1099. *90978* A Citroen Autósiskola december 16-án délutáni, 23-án délelőtti kedvezményes tanfolyamot indít. 82/511-000. *91043* HASZNÁLTBÚTOR- és műsza- kivétel-eladás! Hamvai Bútor, Kaposvár, Baross u. 2. • *91613* TIR tanfolyam indul 2002. december 15-én Nagyatádon. Kereskedők Háza 30/969-8928. . *91780* Somogyi Hírlap Kiadja az Axel Springer-Magyarország Kft. Somogy Megyei Irodája. Felelős Kiadó a Kft ügyvezető igazgatója. Főszerkesztő: DR. KERCZA IMRE Felelős szerkesztő: LENGYEL JÁNOS Lapszerkesztő: BÍRÓ FERENC, VARGA OTTÓ Kiadóvezető: FICSÓR JÁNOS Szerkesztőség és a kiadó címe: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a Postacím: 7401 Kaposvár, Pf. 31 Telefon: 82/528-100, szerkesztőségi telefax: 82/528-155 Kiadói telefax: 82/528-148 Email cím: somogyihirlap@axels.hu Siófoki iroda: 8600 Siófok, Hock János köz 2., I. em. Telefon: 84/311-668, telefax: 84/510-096 Készült: Déli Nyomda Kft Pécs, Engel János u. 8. Telefon: 72/326-480, telefax: 72/332-099 Felelős vezető: FUTÓ IMRE ISSN-szám: 0865-9125 Az előfizetői példányok kézbesítését az Axel Springer-Magyarország Kft. Somogy Megyei Irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a PELS0HÍR Kft regionális árushelyein keresztül történik. Terjesztés: SZALAI CSABA Telelőn: 82/528-120, fax: 82/528-133 Előfizetés a kiadónál. Tel.: 82/528-120, telefax: 82/528-133 valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10403909-390173500000000 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetés dija: 1 hónapra 1345 Ft, negyed évre 4035 Ft, fél évre 8070 Ft, egy évre 16 140 Ft Hirdetésfelvétel: PÓRÉ LÁSZLÓ, telefonszám: 82/528-158. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken akciókon és rejtvénypályázatokon részt vevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Kéziratokat és totókat nem érzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditáH Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer Budapest Kiadói Kft, Axel Springer Magyarország Kit., Harlequin Magyarország Kft, Zöld Újság Rt., Petőfi Lap és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft) Hungaropress Sajtóterjesztő Kft előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmüket. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. A Somogyi Hírlap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Somogyi Hírlapra hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. Készítette KöZ|e|(eclósmeteorolágia az Allíanz Hungária Biztosító támogatásával Gyenge melegfronti hatás várható. Hószállingózás, gyenge havazás, V délen néhol ónos eső nehezítheti a közlekedést. amelyekben házimozi is'van! I allllt ' V i i *--1^-** <ir a^ •* -’w i J IfflWtlIi Bűi T>VWi I j | i jjj jj Jj J Ajándék nyaklánc I “ minden vásárlónak I ■Hk .] \Tv4t .. a37.számban, t\ december 12-én. { II I IMverőszelvénveket talál: A Kiskegyed dec. 17-én, dec. 31-én és jan. 7-én, a Tvr-hét dec. 14-én, 21-én és 28-án, a Hölgyvilág dec. 12-én, 19-én és jan. 2-án megjelenő számaiban.