Somogyi Hírlap, 2002. december (13. évfolyam, 280-303. szám)
2002-12-09 / 286. szám
Kaposváron, a Tesco Áruházban lévő üzletünkben hétfőtől vasárnapig feladhatja hirdetését, vagy előfizethet lapjainkra. Sőt, az üzletben lévő k íhi-i-1 hirdetési szelvényt 0-24 között bármikor kitöltheti, és bedobhatja a helyszínen lévő szelvénygyűjtő dobozba! Nyitva: hétfőtől szombatig 9-20-ig, vasárnap 9- 19-ig Somogybán otthon vagyunk , Somogyi Hírlap11 Hírek Összefognak az eurorégiók Nagykanizsa Elsőként csatlakozott a Drá- va-Mura Eurorégió ahhoz a Neszmélyi Felhívás című kezdeményezéshez, amely a Visegrádi Négyek eurorégiói- nak összefogását, és ezen belül az Eurorégiók Tanácsának a létrehozását szorgalmazza, a magyar külügyminisztérium támogatásával. Mint Kocsis Zsivka, a Dráva-Mura Eurorégió Kht ügyvezetője elmondta: közös erővel elérhetik, hogy az EU az eurorégiók működéséhez is hozzájáruljon, illetve lehetőséget adjon arra, hogy a régiók működési költségeikre is pályázhassanak. A szlovén, magyar, horvát hármashatár mentén létrejött, mintegy 80 települést magába foglaló eurorégió közhasznú szervezetének ügyvezetője egyéb terveikről is beszámolt.- A Somogy és Zala megyei kis- és középvállalkozók többsége - miután a kötelező kamarai tagság megszűnt - már nem fordul segítségért a megyei ipari és kereskedelmi kamarákhoz, így kimaradnak az ingyenes kamarai szolgáltatásokból és hasznos információkból. Szeretnénk vállalkozói fórumokat szervezni részükre, hogy választ kapjanak az EU-csatla- kozással kapcsolatos legfontosabb kérdésekre, továbbá munkatársaink konzultációs napokat tartanak az eurorégió partnervárosaiban. Már most díjmentes pályázatfigyeléssel, felvilágosítással-segítjük a kis- és középvállalkozókat, s mivel számos határon túli kapcsolattal rendelkezünk, vállaljuk idegen nyelvű partnerek megkeresését is - mondta Kocsis Zsivka. Hozzátette: az együttműködés szép példája a somogyi és verőcei kereskedelmi és iparkamarák tízéves kapcsolata, ezt Zalában is szorgalmazzák. Megtudtuk: valamennyi településnek el kell készítenie a környezetvédelmi programját, ezért a kht pályázatot nyújtott be az eurorégió komplett környezetvédelmi programjára. Részt kívánnak venni a horvát-magyar Phare CBC-programban is, egy, a határon átnyúló térségfejlesztő straté- gia kidolgozásával, varga andrea B3* www.somogyihirlap.hu . Falvak takarékos fényei PORROG Korszerű, energiatakarékos közvilágítási rendszert adtak át Porrogon és Somogybíikkösdön. Csordásáé Bukovics Klára jegyző azt mondta: a beruházás támogatására a Széchenyi tervtől remélnek forrást. Porrogon negyvenöt-, Somogybükkösdön pedig harminchat lámpatestet cseréltek újra, mintegy 1,4 millió, valamint 1,06 millió forintos költségvetéssel. A kivitelező Dédász rt az összeg tíz százalékát átvállalta. A települések az áramdíj-megtakarításból mintegy öt év alatt finanszírozzák a beruházást, mivel egy összegben nem tudták volna kifizetni. Somogybükkösdön pótolták a hiányzó lámpatesteket, és a temetőnél, valamint a templomnál sem kell már sötétben botorkálniuk a lakosoknak. Porrogon szintén a temetőnél alakítottak ki új fényforrásokat, varga andrea Felkészültek a téli baleseti sebészeti ellátásra Somogy kórházai. Az orvosok azt ígérik, az akut eseteket azonnal ellátják, a kisebb sérülésekkel azonban a megyei kórházban olykor fél-másfél órát is várniuk kell majd a bajbajutottaknak. Megyei körkép A havas, fagyos tél beköszöntével két-háromszo- rosára is megnőhet a baleseti sebészetek forgalma, ami a nyáron többszörösére duzzadó forgalmú siófoki kórházban nem jelent gondot, és Nagyatádon is zökkenőmentesen látják majd el a sérülteket. A szaporodó munkát azonban változatlanul kisebb szakemberlétszámmal kell megoldaniuk. Két kórházban - a kaposváriban és a siófokiban - a rekonstrukció miatt az idén kevesebb ágyon, a társszakmákkal - elsősorban a sebészettel - megosztva látják el a betegeket. A baleseti sebész- és aneszteziológus-szakorvos-hiány miatt várhatóan a korábbinál is nagyobbra nő az ügyeleti terhelés. A többletmunka díjazását az elégtelen finanszírozás ellenére valamennyi kórházban igyekeznek megoldani. Dr. Lukács Ákos, a Kaposi Mór Megyei Kórház traumatológiai osztályvezető főorvoshelyettese elmondta: a téli szezonban akár háromszorosára is emelkedhet a forgalmuk. A szakorvoshiányt egy közelmúltban érkezett gyakornokkal sikerült enyhíteni, ugyanakkor a korábbi 68 ágy helyett mindössze 38-on tudják csak elhelyezni a betegeket. A többszörösen sérült vagy speciális műtétet igénylő beAtéli napokban két-háromszorosára nő a baleseti sebészet forgalma tegeket ugyancsak itt fogadják az egész megyéből. Az ágyszámhiányból adódó gondokat az azonnali, végleges ellátással, a rendelési idő megkétszerezésével igyekeznek enyhíteni. Ehhez megfelelő műszerezettségű, korszerű diagnosztika és ambuláns kisműtő áll a rendelkezésükre. Az éjjel-nappal folyamatosan működő ügyeletben három orvos; kettő az osztályon, egy pedig telefonos behívással állítható csatarendbe. Az ambulancián kettő, az ügyeletén délután négytől reggel nyolcig egy orvos fogadja a betegeket, akik leggyakrabban csukló- és bokatöréssel kerülnek az osztályra. (Folytatás az 1. oldalon) SOMOGYI TÁJAK Bevételt hozna a községnek 6. oldal KÉK TÜKÖR Halálos baleset Kaposmérőben 7. oldal A hét minden napján az Önök rendelkezésére állunk! KAPOSVÁR. A református egyház saját beruházásában épült fel az a hatvan idős embert befogadó, összkomfortos lakrészekből álló otthon, amelyet szombaton szenteltek fel Kaposváron. Az épületkomplexumhoz egy új templom is tartozik. (Tudósításunk a 4. oldalon.) NAGYATÁD. A nagyatádi gyógyfürdő betegeinek mintegy tizede nem a kórház vonzáskörzetéből kerül ki, hanem a megye és az ország más területeiről érkezik. Ezt az OEP új körzeti besorolása is segíti, melyet egy éve kapott meg az intézmény. A beteglétszám növekedésének gátat szab, hogy már kapacitásának felső határán működik a gyógyfürdő, amelynek további fejlesztését határozta el az önkormányzat. A beruházás tervei már elkészültek, a mintegy 1 milliárd forintba kerülő megvalósításhoz pályázati forrásokból remélnek támogatást, (brn) BUDAPEST. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége évzáróján ötvenhármán kaptak „Az év vállalkozója” szövetségi kitüntetést. A díjazottak között volt Szabadics József, a zalakarosi Szabadics Közmű- és Mélyépítő Kft ügyvezető igazgatója. A társaság egyebek között számos somogyi szennyvízprogram kivitelezője. Jelenlegi legnagyobb beruházásuk a csurgói térségben folyik, (va) IKP www.somogyihirlap.hu . CSURGÓ-BRÜSSZEL. Polgár Balázs, a Dráva-Mura Eurorégió csurgói kapcsolattartója megyénkből egyedül vett részt az EU-referensek számára szervezett brüsszeli tanulmányúton. Az uniós szakemberek többek között a pályázatokról, valamint a csatlakozási tárgyalások időszerű kérdéseiről tartottak tájékoztatót. A 12 tagú magyar csoport részt vett egy sajtótájékoztatón is az Európa Parlamentben, (va) BRONZVASARNAP. Főként a hipermarketekben és a vásárokon hozott csúcsforgalmat a tegnapi bronz- vasámap. A kisebb üzletekben kevesebb vásárló fordult meg. (Összeállításunk a 4. oldalon.) ■ m Mankót a baleseti sebészetnek JtéttB&iwb .....-f Já tsszon velfllÜMMteíÉl adventi NAPTÁRUNKHOZ!--------------------1------------------------------------------------ ww w.somogyihirlap.hu --------------------------------------------------------------------Somogyi Hírlap Iliin ii(iiiii| Ilii U J JL 9 7 7 0865 9 1 20 1 5 0 2 2 8 6____________________,____________________________________________________________________________________________________________________________________________________________ XI II. Évfolyam, 286. Szám. Ára: 73 ft, Előfizetve: 49,30 ft KÖZÉLETI NAPILAP 2002. December 9., Hétfő