Somogyi Hírlap, 2002. december (13. évfolyam, 280-303. szám)

2002-12-08 / Vasárnap Reggel, 49. szám

14 AUTÓ 2002. DECEMBER 8. HÍREK Levizsgáztak az autógyártók ■ Az EuroNcap független autóbiztonsági kutatóinté­zet legfrissebb jelentése alapján a Mercedes E-osz- tály, a Renault Vei Satis, a Saab 9-3 és az új Renault Mégane is a legmagasabb védelmi minősítést kap­ta. Ezzel megháromszorozódott az utasvédelem­ből kiválóra vizsgázott gépkocsik száma, ugyanis eddig mindössze a Renault Lagúna és a Mercedes C-osztály büszkélkedhetett e címmel. A gyalogos­védelem terén már nem ilyen örömteli a helyzet: a most bevizsgált modellek közül ugyanis egyik sem hozta a legjobb formát. A Nissan Micra új generációja ■ Megkezdték az új Micra gyártását a Nissan sun- derlandi gyárában. A kis járgány gyártósorainak minapi beindításánál maga az angol miniszter- elnök, Tony Blair segédkezett. A cég egyébként jövőre 160 ezer Micra eladását tervezi. E remény megvalósulására minden esély meg is van, hiszen a típus világszerte népszerűnek mondható, ráadá­sul az első Micra 1993-ban az Év Autója díjat is „besöpörte” az öreg kontinensen. Kevésbé zajos kipufogórendszer ■ Két éven belül piacra kerülhet a Bosal legújabb fejlesztése, amelynek lényege egy új felfüggesz­tési rendszer, amely az eddigi megoldásokhoz képest sokkal merevebben köti a kipufogót az autó alvázához, ugyanakkor függetleníti azt a motor rezgéseitől is. Ennek köszönhetően a ki­pufogó 10 decibellel alacsonyabb zajszintet pro­dukál. A Bosal találmánya egyúttal könnyebb is elődeinél: nagyobb motoroknál akár 15 kilo­grammos súlymegtakarítást is eredményezhet a használata. Az sem mellékes persze, hogy job­ban ellenáll a korróziónak, vagyis tartósabbnak tűnik, mint a jelenleg használatos rendszerek. Mitsubishi-szünet a rali-vb-n ■ Egy évre kiszáll a ralicirkuszból a Mitsubishi. Az ok: a japánok legújabb Colt alapú versenyautó­jukat jövőre csak tesztelni és tökéletesitgetni szeretnék, hogy azután 2004-ben minden lehet­séges babért learathassanak. Persze ezzel az in­tézkedéssel elkerülhetik az újabb kínos bukást is: jelenlegi autójuk (Mitsubishi EVŐ VII) ugyan­is idén nem muzsikált valami jól, hiszen egy­éves fejlesztés után versenyképtelennek bizo­nyult a vb-címért folytatott küzdelemben. Chevrolet apró módosításokkal |A legnagyobb, Európában forgalmazott terepjá­ró, a Chevrolet Tahoe a 2003-as modellévre csak néhány apró részletben módosult. Változott a négyfokozatú automata sebességváltó programja és megújult a hifirendszer. A legnagyobb újdon­ság, hogy a pedálok magassága 75 milliméteres úthosszon, elektromosan változtathatóak. A monstrumban 5,3 literes V8-as motor dübörög. KRAMPEK-TANACSOK [A kipufo­górendszer­nek számos hibája lehet. Természete­sen a javítá­si módok is sokfélék le­hetnek. A legegyszerűbb megoldás a gyári alkatrészek beépítése. Igaz, ez a módszer egyben a leg­költségesebb is. Aki azonban az után- gyártott, ámde olcsóbb alkatrészek mellett dönt, nem feltétlenül jár roszszabbul. A szer­vizekben, ha ez szükséges, kicserélik a komplett rendszert is, bár egyes alkotó­részek meghibásodásakor azok cseréje, javí­tása is lehetséges. Ha csak a kipufogódob vagy a csőrendszer öregedik el, azokat is ki lehet „váltani”. A jó állapotú rendszereket akár tuningolni is érdemes. (Sportdob, na­gyobb átmérőjű rendszer, sportvégek.) (Krampek Autójavító, Bp. XVI. kerület, Budapesti út 124.) Utasra váró taxisok utcai leintés 268 Ft 2 1 * telefonos rendelés 268 Ft § ”^ - j . u, utcai leintés 300 Ft JíffTfTiSÜfeI * telefonos rendelés 300 Ft utcai leintés 300 Ft telefonos rendelés 300 Ff Ilii jiitTíJMK*» -t*7CiS I Est taxi 300 Ft ÜIMÜfii) tLf TAXI ;, Tplp C fjaví |lf|t ' _ utcai leintés 300 Ft MÉ3I " Sfe '* telefonos rendelés 300 Ft I = mUuBh utcai leintés 300 Ft J? ~ V telefonos rendelés 300 Ft | Buda taxi jM| I jíj?- t utcai leintő*. 300 FI I telefonos rendelés 300 Ft ^f3QljOÍH|P Eurotaxi 250 Ft ffllílBr j|, ^4 Országszerte túlkínálat van taxisok­ból. A jelenkori utasfuvarozók több­sége középkategóriás gépkocsival közlekedik, de jelentős azoknak a száma is, akik ragaszkodnak az ősrégi Ladákhoz vagy éppen a kis Suzukikhoz. B Egyelőre nincs szabályozva, mi­lyen kritériumoknak megfelelő jár­gányokkal illik hozni-vinni az utaso­kat. Napjainkban azt sem szabályoz­za semmi, hány sofőrre lenne egyál­talán szükség. Budapesten 8000 taxis rója a kilométereket. Közülük 3000 fő egyik társaságnál sincs be­jegyezve. A magánzók gépkocsiállo­mányáról nincs is semmiféle felmé­rés. A fővárosban a legtöbb autóval a Főtaxi rendelkezik: a kockás csapat „zászlaja” alatt közel 1000 járgány gurul városszerte. Évtizedek óta át­gondolt üzleti stratégia alapján szer­zik be a négykerekűeket; a hetvenes és nyolcvanas években még a Zsigu­likhoz ragaszkodtak, de a rendszer- váltás után átnyergeltek az Opelek­re. Ez idő tájt a Seat és Nissan típu­sokat favorizálják. A Főtaxinál főként a tágas utasterű, nagy cso­magtartóval rendelkező automobilo­kat részesítik előnyben. Szintén monstrumokkal járnak a City taxisok. A 850 gépkocsival ren­delkező vállalat kizárólag limuzinok­kal „hasítja” az aszfaltot. A félezer so­főrt foglalkoztató Taxi 2000 autói kö­zött viszont nagyok a különbségek, mivel a hozzájuk szegődöttek mind­egyike egyéni vállalkozó, és a saját kocsiját használja. A legtöbben Opel­lal, Skodával vagy Volkswagennel in­dulnak „portyára”. Lengyel Sándor, a 6x6 taxi- marketingese rögzítette: egy taxiban legalább három embernek kell kényelmesen elférnie, ráadásul a kocsik csomagtartója el kell érje a 400 literes minimumot. A vállalat 700 autójának legtöbbje megfelel a jelzett követelményeknek, minthogy mind­egyik nyugatí típus - a legtöbb Opel, VW vagy Mercedes. A közös tulaj­donban lévő Tele5 és a Budataxi 950 autót számláló járműparkjában vi­szont a Renault viszi a prímet. A ta­xisblokád idején megismert Horváth Pál (Rádiótaxi) állítja: utasszállítás céljából a legjobb gépezeteket a né­met Mercedes gyártja. A cég 600-as flottájának háromnegyede nagy kom­fortfokozatú, légkondicionált autó, bár kocsiparkjukban Suzukik és Sko­da Octaviák is fellelhetőek. A buda­pesti fuvarpiac új szereplője az egy éve indult Est Taxi. A cég vezetője, Antal Attila elárulta: azért döntöttek úgy, hogy flottájukba csakis a Citroen Picassók tartozhatnak, mert ezek a gépek nagy utastérrel rendelkeznek, ráadásul a külsejük roppant elegáns. Abban, hogy jóval több taxis van Budapesten, mint amennyire szük­ség lenne, a taxivállalatok vezetői és az érdekvédelmi szervezetek is egyetértenek. Horváth Pál úgy is mint a Fuvarozók Országos Demok­ratikus Szövetségének elnöke állítja: új engedélyeket már nem szabad kiadni. Ezen felül minden önkor­mányzat területén egyező tarifa­rendszer bevezetésére volna szükség. A telített taxispiac, és az üzletág szabályozatlansága a vidéki cégeknek is komoly gondokat okoz. Schmidt Ferenc, a pécsi Eurotaxi el­nöke szerint városukban kétszer any- nyi taxis jár-kel, mint amennyire va­lóban szükség lenne. Dunaújváros­ban is hasonló a helyzet, ezért a he­lyiség ötven taxisa az átlagosnál jóval alacsonyabb tarifával dolgozik - in­formál az Unió taxi képviselője. Szé­kesfehérvárott is jelentős a túlkínálat. A fehérvári taxisoknak gyakran órá­kat kell várniuk egyetlen hús-vér utasra... Sáfár Attila Terepre termett Terios A Daihatsu legújabb modelljét, a Teriost úgy is jellemezhetnénk, mint egy ügyes és fordulékony gépezetet, amely átmenetet képez a terepjáró és a babakocsi között. De az igazsághoz tartozik, hogy a becses kis járgány összességében kellemes benyomást gyakorol a (teszt)pilótára. ■ Főként mert a Teriost potom áron, 4,5 millió forint környékén kínálgat- ják a hazai autókereskedések. Ez az összeg egy terepjáró, de még egy te­repjárónak látszó tárgy esetében is igazán méltányosnak mondható. Rá-' adásul a kis(?) szerekezet remekül tel­jesít a városi forgalomban, elemében van bukkanókon, kátyúkon és más fu­ra tereptárgyakon is. Azért a kényelmi tulajdonságait nem lenne helyes az egekig dicsérni. Kissé ugyanis fapados a Terios, s egy nagyobbra nőtt férfiem­ber bizony sokat feszeng a sofőrülé­sen. Bosszantó hiba még, hogy a tük­rök nem fűthetőek. A Teriosba épített váltó nem tarto­zik a példásan megfelelt kategóriába. A különböző fokozatok között meg­lepően rövidke a váltókar útja, így egy gyakorlatlan vezető rossz pillana­tában képes akár a kívánt négyes he­lyett hátramenetbe is (be)kapcsolni. A mindössze 86 lóerős járgány stabi­litása viszont elképesztő. Elképesz­tően jó. Mint ahogy a terepen járó Daihatsu fordulékonysága is elisme­résre méltó: a szervokormány jelen­Daihatsu Terios Hengerűrtartalom Teljesítmény Legnagyobb sebesség Fordulókor átmérő Fogyasztás 1/100 km Üzemanyagtartály Saját tömeg 1298 cm3 86 LE 145 km/h 9.4 m 8.5 I 46 I 1050 kg tősen megkönnyíti az autó zást. Jól „muzsikál” az ABS is, az utasok valóban biz­tonságban érezhetik ma­gukat odabent. A Teriost egyébiránt négyhengeres, 16 szele­pes, változó szelepve­zérlésű - szabályozott ka­talizátorral spékelt - benzinmotor hatja. A folyadékkristályos (LCD) műszerfal kellemes benyomást kelt. A fordulatszámmérőt azon­ban csak a Plus és a Top verziók­hoz mellékeli a gyártó, így annak, aki a legolcsóbb PUR változatra nevez be, némi hiányérzete támadhat. Végezetül a fogyasztásról is szólnék. A Terios 7,7 litert „kajál”, ami nem sok. De nem is kevés... Szabó Zoltán Attila A franciák a spájzban vannak? Párbaj a Hyundaiért | Egyre több jel utal arra, hogy a francia PSA Peugeot-Citroén-konszem Ma­gyarországot választja új közép-európai kisautógyárának székhelyéül. Bár a jelenlegi információk szerint a gallok csak januárban árulják el, miként hatá­rozott a vállalati menedzsment, az esélyek kimondottan jónak mondhatók. A tervezett beruházás értéke eléri a 700 millió eurót, azaz megközelítőleg 170 milliárd forintot kóstálna. A leendő üzemben, ahol a Citroen C3-assal azonos alvázra épülő legújabb kiskategóriás Peugeot 107-es modell készülne, közel 3500 ember kapna munkát. A magyar reményeket tovább táplálhatja, hogy a napokban kiderült; a PSA-gyártmányok gumiabroncsait szállító Michelin szintén Ma­gyarországról tervezi el­látni a délkelet-európai térséget. Ennek érdeké­ben jelentősen fejleszte­ni kívánják itteni gyártó- kapacitásukat is. Az sem mellékes, hogy a cég a Renault és az Audi után a PSA-val is úgynevezett „első szerelői szerző­dés” megkötését tervezi, amely a nyomásérzéke­lővel ellátott, defektmen- tes EMT abroncsok fel­szerelésére és szervize­lésére vonatkozik. ■ Korea legnagyobb autóipari cé­ge, a Hyundai második éve keres­gél egy olyan területet Európában, ahol majd felépít­heti az új, 200 ezres kapaci- t á s ú sze- mély- autó- gyárát. Úgy fest, hogy két tér­ségbeli országnak van még esélye elnyerni a megbízatást: az egyik Csehország, a másik Ma­gyarország. Az elmúlt évi, meghiú­sult beruházási tervek ellenére van remény rá, hogy végül elhappoljuk a kecsegtető lehetőséget a csehek elől. Ha minden jól megy, 2003 el-' ső felében hirdetnek győztest. Amúgy a Morva-vidék északi részén, Nosovice környékén fek­vő ipari parkban történő esetle­ges beruházásnak is sok híve, pártolója akad. Főleg, mert Cseh­ország az utóbbi időszakban rendkívül jó ered­ményeket tu­dott fel­mutat­ni az autó­gyár­tói be­ruházá­sok becsa­logatásában. A befektetések ösztönzésé­vel foglalkozó Czech Invest ta­valy minden korábbit meghaladó, 2 milliárd dollárt kitevő beruhá­zást hozott tető alá. Nagy siker­ként könyvelhették el például a Toyota és a PSA Peugeot-Citroen összesen 1,5 milliárd eurós üze­mének „besöprését”. Kolin és környéke ennek köszönhetőén legalább kétezer új munkahelyet kínálhatott fel a helyeiknek.

Next

/
Thumbnails
Contents