Somogyi Hírlap, 2002. december (13. évfolyam, 280-303. szám)
2002-12-01 / Vasárnap Reggel, 48. szám
12 AUTÓ 2002. DECEMBER 1. Ikarus kontra Irisbus ■ Az Ikarus Rt. piaci alapon hajlandó visszavásárolni | az autóbuszgyártást az Ikarusbustól. A Széles Gábor vezette vállalat ebbéli szándékát közleményben tu- datta. A visszavásárlási akció fő oka, hogy a hazai buszgyártás most nehezebb helyzetben van mint 1998-ban, amikor eladásra került a cég, és a világszerte jól csengő márkanév is. Az Ikarus közleményében ez áll: „az Ikarusbus Rt.-ben folyó buszgyártás helyzetét, úgy tűnik, nem tudta megoldani az Iveco-csoporthoz tartozó új tulajdonos (Irisbus), amely 1999-től a buszgyártást irányítja”. Tény: a megelőző években visszanyert belföldi és külföldi piacokat az Ikarusbus elveszítette, az éves gyártási darabszám pedig a töredékére esett vissza. Lamborghini: irány Le Mans! ■ Akár már 2003-ban feltűnhetnek a Lamborghinik a híres-hírhedt 24 órás verseny rajtjánál Le Mans-ban. A jól értesültek szerint az Audihoz tartozó márka a brit Prodrive-ot bízta meg a sportkocsik átalakításával és versenyeztetésével, azt azonban egyelőre nem tudni, hogy az izmos versenygépek alapjául a Murcielago, avagy a jövőre megjelenő VIO-es L140 típus szolgál-e majd. A Lamborghini amúgy jó eséllyel veheti fel a harcot az átalakított szériakocsik mezőnyében, ahol eddig a Corvette-ek, a Saleenek és a Porschék vívtak egymással óriási csatákat. Üzemanyagcellás Toyota autó, amelynek piaci bevezetését jóváhagyta a japán közlekedési és infrastrukturális minisztérium. Az engedély megszerzéséhez az autó fejlesztése után a kiszolgáló létesítmények (karbantartó és hidrogén- tankolási állomások) kiépítésére törekedett a gyár, amely 2003 végéig a távol-keleti országban, illetve az Egyesült Államok területén összesen 20 darab FCHV eladását tervezi. nrnfí -rirte*\/L"íyú 1'-jy,^v Japán favoritok: Accord & Fairlady j M Japánban immár huszonharmadik alkalommal sza- | vaztatták meg a média és az autóipar jegyzett szakembereit, akik kijelölhették 2002,. legkiválóbb gépkocsijait. Az Év Autójának a Honda Accordot választotta a grémium. A legnagyobb vezetési élményt § nyújtó járgányok kategóriájában viszont a favorit a J Nissan Fairlady Z sporkocsija lett, míg a helyezettek listáján fellelhető a Mazda Atenza, a BMW Mini, a | Daihatsu Copen vagy a Mercedes E osztálya is. KRAM PÉK-TANÁCSOK ■ Autónk téli beüzemeltetésekor több, a közlekedést befolyásoló tényezőt kell számba venni: az út, a látási és közlekedési viszonyok egyaránt lényegesek. Az utak minősége olyan amilyen, a gödrök, a kátyúk télen sem fognak megszűnni, viszont a téli gumi esetleges felszerelésével megváltoztathatjuk autónk tapadását. Reggeli indulás előtt érdemes nagyobb figyelmet szentelni a szélvédő tisztítására, párátlanítására. Az ablaktörlő lapátok, állapota ; nagymértékben befolyásolja a kilátást. A kicserélt 1 lapátokat a téli fagytól úgy óvhatjuk meg, ha le- | I emeljük a szélvédőről, így ugyanis nem fagy oda. A | féktávolságot nagymértékben befolyásolja, hogy | mikor észleljük a fékutat. Ha a lengéscsillapítók el- j * használódtak, cseréltessük ki, mert az autó pattogásával a kerék többször elemelkedhet a talajtól, és ezáltal már nem lesz megfelelő a tapadás. Az elhasználódott lengéscsillapítók általában felújítha- tóak, de léteznek elég jó minőségű utángyártott alkatrészek is. I (Krampek Autójavító, Bp. XVI. kerület, Budapesti út 124.) Az ember mindig többet Dakar Szalay Balázs megszállott ismét elindul a Pá- rizs-Dakaron, amit lassan megszokásból tesz, tudniillik nem először, de nem is másodszor próbálkozik a világ egyik legnehezebb versenyén. Hősünk jubilál: ötödször vág neki a grandiózus homokozásnak. Palik László helyett azonban idén mást ültet az anyósülésre, az itinert Laklóth Aladár, a Madách Színház színésze forgatja majd a sivatagban. IB Az étteremtulajdonos Szalay drága szenvedélynek hódol: az autóversenyzés, azaz a tereprali azonban esetében nem múló fellángolás, hanem kitartó szerelem. A Párizs-Dakar Rali első magyarja a klasszikus utat járta végig, amíg eljutott az első versenyig. 1995-ben a Road Atlanta Formula iskolában kezdődött minden, majd az olaszországi Imolában egy BMW versenyiskolában koptatta a gázpedált. Az első dakaros év 1996-ban volt, a Granada-Dakar Ralin el is jutott a névadó Dakarba, még ha csak versenyen kívül is, hiszen „csak” hat napig volt versenyben. Két évvel később, 1998-ban is az indulók között volt, reménykeltő autózással a nyolcadik napig az első ötvenben szerepelt. A 2000-es esztendő azután meghozta az áttörést számára: a Párizs-Dakar-Kairó viadalon - oldalán Jakab Tamással - sikeresen teljesítették a távot, s a végelszámolásnál ötvenkilencedik- ként regisztrálták őket. Az álom tehát teljesült, de Szalay az a fajta, aki ennél többet Dakar. Negyedik próbálkozása 2002-ben volt, ekkor a média világában ismert Palik Lászlót ültette maga mellé. A húzás bejött, mert a versenyre rászervezett médiakampány révén a Szalay Dakar- team két hétig vezető hír bírt lenni, s mint ilyen, országos izgalmat váltott ki. Csakhogy ekkor jelentkezett talán a legmarkánsabban a probléma, miszerint akinek nincs megfelelő műszaki támogatottsága, annak esélye sincs a táv teljesítésére. Állandó váltóproblémák miatt végül nem tudták befejezni a versenyt. Idén azonban ez is másként lesz: a Chevrolet mögött egy kifejezetten erre a célra épített szervizkamion porol majd a sivatagban, s a négy főállású szerelő egy éve csak az autón dolgozik. A Blazer ára egyébként a speciális felszerelés és egyedi építés révén megközelíti a 60 millió forintot, míg a szervizcsapat újabb 60 *<*•*>».# V;-: 'én* ' *»»*»*♦ * milliót kóstál... Az összeg tekintélyes részét a szponzorok állják - ezek becserkészése folyamatban van, bár Szalaynak is gyakorta kell nyitogatnia a családi bukszát. Társa idén Laklóth Aladár, a Madách Színház színésze, aki 1999 óta navigál az anyósülésről. A duó melegítés gyanánt több tesztversenyen is elindult; az Egyiptom Ralit óriási sikerként meg is nyerték. Úgy fest, idén már nem az a kérdés, hogy Szalayék egyáltalán végigmennek-e a flúgos futamon, hanem az, hogy hányadik helyre hozzák be a szuperverdát. V. A. Freelander-premier Las Vegasban H A Las Vegas-i SÉMA Expo a világ egyik legnagyobb, speciális kivitelű autókkal foglalkozó szakkiállítása. Az idei seregszemlén a Ford Motor Company vitte a prímet, hiszen bemutatták gigantikus gördülő képződményüket: a Land Rover G4 Challenge Freelander névre hallgató terepjárót. A G4 Challenge Freelandereket egytől egyig a szabványos Freelander-gyártó- szalagon szerelték össze, és ugyanazokat a mechanikus rendszereket tartalmazzák, amiket a vásárlók is megkapnak terepjáróikba. Mindemellett speciális eszközök armadája is bekerült a járművekbe, hogy kibírják a Land Rover G4 Challenge megpróbáltatásait. Ilyen különleges kütyüként tartják számon az első és hátsó csörlőtartó- kat, a tetősíneket, a Safari tetőrácsot, a Garmin GPS navigációs modult vagy a levegőbeömlő kéményt. Mint minden G4-esben, itt is az alapfelszereltség része az 5 se- bességes, elektronikus automata váltó, a V6-os alumíniummotor, a lejtmenetvezérlő (HDC) vagy az elektromos kipörgésgátló. A becses járgányt egyébként hamarosan versenyeztetni is fogják: 2003 márciusában ugyanis kezdetét veszi a Land Rover Challenge-kalandtúra, ahol a próbák közt éppen úgy szerepel a „terepezés”, mint ahogy a kajakozás, a síelés vagy a hódeszkázás. A megmérettetés öt héten át tart majd, és a 4000 mérföldes viadal globális vonatkozására utal, hogy a négy versenyszakaszt négy különböző évszakban, három kontinensen kívánják lebonyolítani. SCHWALM NK Ablakrendszer Kft. 8088 Székesfehérvár Seregélyes! «. 94. TeI.:22/538-220 fax: 531-221 e-mail:nkablak@axelero.h« Márkaképviseleteink: 1834 Budapest Bécsi a. 88.-9(1, Tel,: 1 /43Ö-17-32 fax: 1/430-17-33 e-raaíf:nkbudapest£:axelero.hu Kérni 2008 Bt. 2860 Bicikí Kossuth i. a, 27. Tel.: 22/261-879 Mantu Kft. 2840 Budaörs Budapesti a. 53. Teí.:23/440-390 Altos Ö.I1B Budapest Vári u.32. T&mmMk Impex KÉ.1836 Budapest Bécsi u. 34.-36. Tel: 1/250-5206 Gébért Bt. lÖIéBudapest Hegyalja a. 22. M:I15-0T24 Káután Kft, 1837 Budapest Erdőalja a. 46. Tel.:l/439-i4-&3 Töri Ablakcenter Bt. 1091 Badapest Üllői u. 89/a. Tel.:l/456-05-92 GSV Kit, 4034 Debrecen Vámospércsi u, 37, Te! 52/526-666 Profil Ablak Nyílászáré Szaküzlet 8315 Qrnék Kossuth L. u. 101. Tel.:83/51M65 IGS Ablászígei Kft. 9825 Győr Bercsényi liget 105/b. Tel.: 96/527-300 Trió Ajfata Ki 9208 Moswaprévúr Szent István út 88. tei.:96/577-330 ’Bau-Kerámia Szaníter Kft. 7630 Pécs Közraktár u. 10/s. Tel.:72/5íO-6Ö2 Ákker-Plns Kft. 6238 SÉvadko! Szemháromság u. 86. Tel.:78/481-254 ■Czumpf és Dubck Kft. 9480 Sopron Bánfalvi a. 8. Tel.:99/508-285 Tiszablak Kft. 6723 Szeged Csongrádi sgt. 35. Tel.: 62/540-400 Ablakunk Kft. 8080 Székesfehérvár Seregélyess u, 94. Tel.:22/538-229 Ablakcenter Kft. 9788 Szombathely Pozsony u. 67. Íel.:94/5Ö8-214 Piros Kft. 9700 Szombathely Zattaii a. 23. Tel.:94/510-053 Konrád Marketing Kft. 2800 Tatabánya Baross G ti, 6/a. Tel.: 34/324-012 Lépték Bt. 820(1 Veszprém Vietor Hugó u. 21 Tel.: 88/411-203 Wesí-Ker-Kö! Kft. 8900 Zil Mgerszeg Eötvös u. 12 b. Tel.:92/5I0-077| BELGA TAKARMÁNYGYÁRTÓ CÉG TERÜLETI KÉPVISELŐT KERES CSONGRÁD, BÉKÉS ILLETVE DÉL-DUNÁNTÚLI TOLNA, SOMOGY, BARANYA MEGYEI MŰKÖDÉSI TERÜLETEKRE. KJijVJiL’f JAVADALMAZÁS! SÉRTÉSTAKARMÁNY-PIAC ISMERETE ELŐNY! ELVÁRÁSOK: Minimum 5 éves, e területen szerzett gyakorlat. Agrár felsőfokú végzettség vagy állatorvosi diploma. Felsőfokú angol nyelvtudás. B kategóriás jogosítvány, személygépkocsi. Térségi állandó lakhely. A PÁLYÁZATHOZ KÉREM MEGKÜLDENI 2002. 12. 15-IG AZ ALÁBBIAKAT: Magyar és angol nyelvű szakmai önéletrajzokat és diplomamásolatokat az alábbi címre: MONORTÁP KFT. Kereskedelmi Igazgató 2212 Csévharaszt, Pf. 20. E-mail: monortap@mail.datanet.hu