Somogyi Hírlap, 2002. november (13. évfolyam, 255-279. szám)

2002-11-04 / 256. szám

2002. November 4., Hétfő S P 0 R T M A G A Z I N 11. OLDAL Kézilabda NB l/B, hők Budapest, Tamási Eredmények: Bp. Postás-Matáv SE- Marcali VSzSE 25-31 (16-16) Budapest, 50 néző. Vezette: Baranyi, Szloska. Marcali VSzSE: Kemer - Müller 4, Balogh P. 6(1), Pék P. 3, Kovács J., Milinte 7 (4), Balogh M. 2. Cse­re: Bödör (kapus), Nagy K. 2, Pék E. 2, Peringer 3. Edző: Tóth István. A találkozó első gólját a Marca­li lőtte, ám öt perc elteltével 2-2 volt az eredmény. Ezt .követően egy-két góllal a Postás vezetett, majd a 16. percbén 8-8-ra egyen­lítettek a somogyiak. A 23. perc­ben 14-11-es hazai előny után vé­dekezést váltott a marcali, és a budapestiek két gólveszélyes em­berét, Jónást és Szilágyit így sike­rült kikapcsolni a játékból. A szü­net után góllal kezdett a Postás, de gyakorlatilag utoljára vezetett a találkozón. A kezdeményezést átvevő Marcali a félidő közepére 26-21-re húzott el. Ekkor már lát­szott, hogy akár a meccs sorsa is eldőlhet. A vendégek a végjáték­ban már nem engedték felzárkóz­ni a pestieket és megfontolt, gól­erős játékkal megérdemelt győ­zelmet arattak. A sikerrel végző­dő összecsapáson a vendégcsapat valamennyi kézilabdázója reme­kül teljesítette feladatát. Jó: Milinte (a mezőny leg­jobbja). Tamási KC-Nagyatádi Női KK 23-23 (15-11) Tamási, 100 néző. Vezette: Ács, Báder. Nagyatádi Női KK: Ba- laskoné, Mar­tai 1, Simon E., Somogyi, dr. Karsai 7, Bőzsöny 6, dr. Horváth 2. Csere: Su­lyokné (kapus), Gethu 1, Vártokné 6, Vékonyáé. Edző: Mód János. Zárt hatos védekezéssel kez­dett a somogyi gárda, az első tíz percig fej fej mellett haladtak a csapatok. Később rengeteg tech­nikai hibát vétett az Atád, s ezt jól használta ki a Tamási. A ha­zai együttes a félidő végéig négy­gólos előnyre tett szert. A máso­dik játékrészben Mód edző át­szervezte az atádi csapat véde­kező és támadó játékát. A 20. percben sikerült egyenlíteni a vendégeknek, a hátralévő idő­ben felváltva estek a gólok, így alakult ki az igazságos döntet­len. Jók: Sulyokné, Vártokné, dr. Karsai., Szerdán 17.30 órakor újból ta­lálkozik a két csapat Nagyatádon a Magyar Kupa keretén belül. FEHÉR MIKLÓS Taroltak a somogyvári diákok J.ENGYELTÓTI, KAPOSVÁR A somogyvári Somogy Megyei Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Diákotthon és Gyer­mekotthon tanulásban akadályo­zott diákjai három megméretteté­sen is részt vettek. A Lengyeltóti­ban megrendezett atlétikai verse­nyen a somogyvári tanulók kilenc - hét arany, egy ezüst és egy bronz - érmet szereztek. Eredmények: I. korcsoport:, Kislabdahajítás, leányok: 1. Orsós Rózsa. Fiúk: ...3. Bogdán Zoltán. 100 m síkfutás, fiúk: 1. Bogdán Zoltán. 400 m síkfutás, fiúk: ...4. Bogdán Zoltán. II. korcsoport: 100 m síkfutás, leányok: 1. Bog­dán Ágnes, 2. Orsós Mónika. Fi­úk: 1. Kovács Zsolt. 800 m síkfu­tás, fiúk: 1. Orsós Zsolt. Távolug­rás, leányok: 1. Bogdán Mónika, ..A. Orsós Mónika. Fiúk: ...6. Or­sós Zsolt. Kislabdahajítás, fiúk: 1. Molnár Ferenc. •k * * Kaposváron az Arany úti sport- centrumban kispályás labdarú­gó-bajnokságot rendeztek, ahol a tanulásban akadályozott tanulók csapata a dobogó legmagasabb fokára állhatott fel. Eredmények: Somogyvár-Kaposvár 2-2; So­mogyvár-Iha- rosberény 5-1; Somogyvár- Nagyatád 3-0. A döntőben:- Somogyvár- Öreglak3-0. ' A-somogy-. váriak kapu­sát, Ignácz Gá­bort választották meg a torna leg­jobb hálóőrének. A győztes együttes tagjai: Ignácz Gábor, Bogdán István, Kakstetter Csaba, Pimmer József, Bogdán Zsolt, Kalányos József, Molnár Ferenc, Kertész Zsig­mond, Orsós Zsolt, Kovács Zsolt. * * * Szintén Kaposváron, az Arany úti sportcentrumban rendezték meg az őszi megyei atlétikai bajnok­ságot, ahol a somogyvári diákok egy arany-, egy ezüst és három bronzérmet szereztek. Eredmények: I. korcsoport: Kislabdahajítás, leányok: 1. Orsós Rózsa. Fiúk: ...2. Kertész Zsig- mond. 100 m síkfutás, fiúk: ...3. Bogdán Zoltán. 300 m síkfutás, fiúk: ...3. Bogdán Zoltán. II. korcsoport: 100 m síkfutás, leányok: ...3. Or­sós Mónika. Fiúk: -..A. Kovács Zsolt. 400 m síkfutás, fiúk: ...5. Kovács Zsolt. molnár Nem sikerült a visszavágás Falco KC-Szombathely-Kaposvári Klíma-Vili KK 89-86 (22-22, 26-23, 21-19, 20-22) Bár az utolsó pillanatig nyílt volt a találko­zó, végül a második vereségét szenvedte el az EnterNet-Internet Liga Férfi Kosárlabda Ligában a Szombathelyen pályára lépő Ka­posvári Klíma-Vili KK. Szombathely A hazaiaknál természetesen minden előzetesen sérültet jelentő kosaras vállalta a mérkőzést, ezzel is jelezve, hogy számukra különös tétje van az összecsapásnak. Egy újabb vereség ugyanis to­vább mélyíthette volna a szakadékot a tabella él­mezőnye felé igyekvő Falco számára. A kezdésnél Kálmán elfoglalta helyét a Fakóban, mozgásán pedig nem látszott a kihagyás. A szokásos gyors, rdhanós kosárlabdát erőltette a szombathelyi együttes, a vendégek pedig tervszerűen szőtték akcióikat. Az 5. percben de Gray zsákolásával már 11-7 volt a kaposváriak előnye. Eakert pihentette Zsoldos edző, hiszen az amerikai hamar három hibát szedett össze Ivkovicson. A csereként érke­ző Jackson azonnal triplával nyitott a vendégolda­lon, ám Kálmán is szorgosan gyűjtögette a ponto­kat. Az ő vezérletével fordított-az eredményen a Falco, így a legjobbkor jött Simon utolsó másod­perces triplája, amit még Jackson is megfejelt egy ugyanilyen produkcióval. Az egyre jobban játék­ba lendülő Kálmánt a csereként érkező Varga sem tudta tartani, szerencsére Jackson triplái le-le- csendesítették a Falco-tábort. Néhány, gyengébb­re sikerült kaposvári védekezés felhozta a hazaia­kat, akik Miljkovics edző időkéréséig egypontnyi- ra (44-45) zárkóztak fel. Támadásban is türelmet­lenebbé váltak a somogyiak, így - átvéve a veze­tést - egy kivédett akció kontrájából Dénes zsákol­hatott egy hatalmasat. A szünet után villámrajtot vett a Falco, ez pedig nem sok jót jelentett a kaposváriaknak. Kál­mán és Eaker pontjai­val már csaknem tíz­egységnyi volt a haza­iak előnye. Elmarad­tak a lepattanók, így a szombathelyiek több­ször kísérletezhettek kosárszerzéssel. A kritikus pillanatokban Alexe lendített a Falco sze­kerén, de a játékrész végén Ivkovics büntetői visz- szahozták a vendégreményt. Jackson egyenlíthe­tett volna, de kétszer is triplát hibázott. Hat perc­cel a vége előtt a lélektanilag is jelentős tízes ha­tárt is túllépte a Falco, a somogyiak pedig Dzunics és Jackson dupláival próbáltak a Falco nyomába eredni. A higgadtabban kosarazó és főleg a máso­dik félidőben kevesebbet hibázó szombathelyiek ellen még megragadta a veszett fejsze nyelét a Klíma-Vili, és 20 másodperccel a vége előtt há­rom pontra zárkózott fel. Kecsegtető helyzetben előbb Simon vesztette el a labdát, majd Varga há­rompontos kísérlete perdült le a gyűrűről, így az esetleges hosszabbítás helyett hárompontos vere­séget könyvélhettek el a kaposváriak. A legjobb kaposvári Ezúttal Dzunics Braniszlav volt a legjobb ka­posvári, aki nagy csatában volt ezért a címért Sztojan Ivkoviccsal. Dzunics végül a pályán töltött harminchét perce alatt 26 pontig jutott, ötvenszázalékos mezőnyszázalékkal. Mind a hét büntetőjét értékesítette, öt kiharcolt faultja mellett volt még négy szerzett labdája és két gólpassza is. Összesen 26 IBM-ponttal zárta a mérkőzést. Mintegy száz drukker érkezett Kaposvárról, akiknek immár sokadszor bizonyult szűknek a részükre fenn­tartott szektor. Nem túlzás azt állítani, hogy irreális kö­rülmények között biztathatták kedvenceiket. Adódik a kérdés, ha bajnoki meccsek rendezésére egyre inkább alkalmatlan a csarnok, miért „hozta ide” az országos szövetség a november 20-i válogatott összecsapást? Ivkovics ezúttal is sokat tett csapatáért így játszottak Szombathely, 1000 néző. V.: Bodnár, Török. Falco KC-Szombathely: Kálmán (26), Alexe (9/6), Pankár (9/3), Heinle (13), Eaker (17). Cse­re: Sallay (2), Dénes (4), Borszéki (9/3), Gráczer (-). Vezetőedző: Zsoldos András. Kaposvári Klíma-Vili KK. Simon (13/3), Dzunics (26/9), Szőke (2), De Gray (8), Ivkovics (17). Csere: Jackson (18/12), Filipovics (-), Varga R. (2). Ágfalvi (-). Vezetőedző: Gorán Miljkovics. Kipontozódott: Pankár a 36. percben, Eaker a 38. p., ill. Ivkovics a 37. p„ de Gray a 40. percben. Jók: Kálmán, Heinle, Eaker, ill. Dzunics, Ivkovics. Zsoldos András: - Egy nagyon jó Kapos­várt sikerült legyőz­nünk. Igazi csapatként játszottunk, amelyben Kálmán ismét kiemel­kedőt nyújtott. Gorán Miljkovics: - A hozzáállással is- .............. mét^^elégedett vol­tam, azonban a kriti­kus pillanatokban ezúttal hibáztak játékosaim. Köszönöm a minket elkísérő szurkolók biztatá­sát, mert rendkívül sokat segítettek abban, hogy átlendüljünk a holtpontokon. Az ifjúsági mérkőzésen: Falco KC Szombathely-Kaposvári Klíma-Vili KK 85-67 (23-13, 16-15, 26-17, 20-22) KUN ZOLTÁN További eredmények: Atomerőmű-Kecskemét 78-58 (27-13, 16rl2, 16-17, 19-16); Szolnok-Al- bacomp 66-64 (20-13, 19-15, 12-22, 15-14); Zala- egerszeg-Debreceni Vadkakasok 58-83 (11-25, 14-20, 19-23, 14-15); Sopron-Dombóvár 94-85 (26-23, 22-15, 20-27, 26-20); Körmend-Szeged 87-90 (10-21,28-21,24-30,25-18). A bajnokság állása: 1. Albacomp-UPC 6 5 1 491-421 0.917 2. Debreceni Vadkakasok 6 5 1 491-445 0.917 3.ZTEKK 6 5 1 452-436 0.917 4. Atomerőmű SE 6 4 2 525-482 0.833 5. Kaposvári Klíma-Vili KK 6 4 2 .560-482 0.833 6. MotSzolnok KK 6 4 2 435-410 0.833 7. Marc-Körmend 6 3 3 494-502 0.750 8. Sole-Szedeák 6 2 4 476-539 0.667 9. Falco KC-Szombathely 6 2 4 516-545 0.667 10. Univer KSE 6 1 5 473-536 0.583 11. Soproni Ászok KC 6 1 5 477-542 0,583 12. Dombóvári VMSE 6­6 471-574 0.500 Junior kötöttfogású birkózó országos bajnokság Kereső Csaba a junioroknál is bizonyított Kaposvár Az Egerben megrendezett junior kö­töttfogású birkózó országos bajnok­ságon a Kaposvári Nehézatlétikai SE sportolója, Kereső Csaba a dobogó legmagasabb fokára állhatott fel. Kereső Csaba az Egerben rendezett orszá­gos bajnokságon az 58 kilogrammosok mezőnyében három győzelemmel kez­dett. Ezután egy egri birkózóval került ös­sze, aki ellen döntetlent ért el, de a bírók a hazai versenyzőt találták jobbnak. En­nek ellenére a kaposvári tehetség aranyér­met szerzett, hiszen - Csaba - egri ellen­felét simán verő Kincses Jánost (Csepel) a KNSE sportolója magabiztosan győzte le. Összeállításunkban a négyszeres ma­gyar bajnok Kercsó Csabával beszélget-, tűni' i. ugyan került kapcsolatba a birkó­zással?- Birkózócsaládban nevelkedtem; édes­apám - aki magyar bajnok volt - is ezt a sportágat művelte és ő szerettette meg ve­lem igazán ezt a sportot. Ezenkívül a test­vérem is birkózik. A családomtól minden segítséget megkaptam, amire szükségem volt a továbblépéshez. Már tízéves ko­romban felálltam a szőnyegre. A kezde­tektől fogva nagyon komolyan vettem, nemcsak hobbiszinten műveltem, hanem mindent megtettem a fejlődésem érdeké­ben. Az első edzőm az édesapám volt, akitől az alapokat sajátítottam el, utána egy rövid ideig Benkő L'ászló, majd négy évig Fórián Lajos. Jelenleg Takács László a trénerem.- Mennyi ideig tartott a felkészülése?- Válogatón nem kellett részt vennem az ob előtt, ennek ellenére egész évben erre a megmérettetésre edzettem. Minden viadal, amin elindultam, a bajnoki felké­szülésemet szolgálta. Hetente ötször tré­ningeztem, ám a viadal előtti utolsó héten naponta kétszer másfél órát gyakorol­tunk.- Milyen elvárásokkal utazott el Egerbe?- Azt mindenképpen el kell monda­nom, hogy a kihíváson minden birkózó elindult, aki számít ebben a súlycsoport­ban. Ennek ellenére az edzőm - és én is - bízott abban, hogy a dobogó legmagasabb főkára állhatok fel.- Szokott rivalizálni a testvérével?- Egyáltalán nem. Inkább megpróbá­lunk segíteni egymásnak.- Mi a további programja?- Idén már nem lesz több verseny, fle már újra elkezdtük az alapozást. 2003- ban az athéni világbajnoki válogatóra ké­szülök, ahol mindenképpen szeretném kiharcolni a vb-indulás jogát. Ön egy kistelepülésen él, megismerik az utcán?- Kaposváron születtem, de jelenleg Csökölyön lakom. Egy ilyen kis faluban mindenki ismer mindenkit. Sokan leszólí­tanak az utcán és gratulálnak az ered­ményeimhez; ez nagyon jólesik ne­kem.- A versenyek után mi jelent ki- kapcsolódást? Ilyenkor mindent szeretek csinálni, amit fekve el lehet végezni, például: sokat nézem a tévét és tanulok. A Zichy Mihály Iparművé­szeti Szakközépis­kolába járok. A ta­nulásra sajnos nem marad sok időm, de az iskola nagyon megértő, minden eseményre elenged­nek. MOLNÁR GÁBOR gású birkózó 1984. Jú­nius 11-én született Ka­posváron, de Csökölyön ÓL Jelenleg a Kaposvá­ri Nehézatlétlkai SE színeiben versenyez. Eb-ezüstérme mellett négyszeres korosztá­lyos magyar bajnok, kétszeres ezüst- és egyszeres bronzérmes. Sakkolimpia Az aranyérem lehet a tét Bled A tegnapi szünnap után ma vár­hatóan az aranyérem sorsáról dönt a Magyarország-Oroszor- szág férfimérkőzés a bledi sakk­olimpián. A címvédő válogatott 1,5 ponttal vezet a magyarok előtt, az első táblán Lékó Péter világossal játszhat majd várha­tóan Garri Kaszparov ellen.- A 14 fordulóból nyolcon va­gyunk túl,, és jelenlegi helyezé­sünk megfelel az Élő-pontszá- mok alapján összeállított rang­sornak. A hosszú, nehéz találko­zók után az utolsó két mérkőzé­sen kijött a lépés és szenzáció­san játszott a csapat - mondta az MTI-nek Kállai Gábor, a férfi­együttes kapitánya. - A jó helye­zésünk értékét növeli, hogy a szintén előkelő helyen kiemeltek közül a világbajnok Ponomarjowal felálló Ukrajna, valamint Izrael is botladozik és a szakmailag hátrébb rangsorolt válogatottak, mint Kína, Szlová­kia vagy Csehország jól tartják magukat. Kállai szerint a csapat­ból kiemelkedik Polgár Judit tel­jesítménye, aki felszabadultan játszva szépen gyűjti a pontokat. De meg kell említeni a junior vi­lágbajnok Ács Pétert is, aki hat­ból öt pontot szerzett. Almási Zoltánnak a románok ellen sö­téttel elért győzelme az egész olimpia egyik legjobb partija volt. A 90 indulóból a 13. helyre rangsorolt női együttes a kilen­cedik helyen áll, így remény van rá, hogy teljesítse azt a magas szakmai célkitűzést, ami az első hatba kerülést jelenti. ________■ Hír ek OLIMPIA. Eldőlt, hogy az Egye­sült Államokból New York száll versenybe a 2012-es nyári játé­kok rendezési jogáért. A város 2. milliárd dollárt kíván fordíta­ni terve megvalósítására. A pá­lyázásról - amely Budapestnek is szándékában áll - 2003. július 15- i. kell hivatalosan tájékoztatni a NOB-ot, nem egészen egy évvel később kerül kijelölésre az öt leg­alkalmasabbnak látszó kandidá­ló, s 2005 júliusában születik döntés a 2012-es helyszínről. LABDARÚGÁS. A brit rendőr­ség egy olyan összeesküvés szá­lait göngyölítette fel, amelynek az volt a célja, hogy elrabolja Dávid Beckhamnek, a Manches­ter United válogatott labdarúgó­jának feleségét. A rendőrök egy hetilap híre nyomán csaptak le a román-albán bandára, amelybe néhány újságíró beszivárgott. Az akció során négy férfit és egy nőt vettek őrizetbe. ■ Rali vb Perth Marcus Grönholm nyerte az Ausztrál-ralit, a világbajnokság 13., utolsó előtti versenyét. A 34 éves finn pilóta már október 6-án, az új-zélandi versenyen bebiztosította idei összetett el­sőségét. Korábban 2000-ben végzett az élen. A negyedik he­lyen célba érő finn Tommi Makinent kizárták: a négysze­res világbajnok autója ugyanis könnyebb volt a minimumként megszabott 1230 kg-nál. A végeredmény: 1. Grönholm, Rautiainen (finn, Peugeot 206 WRC) 3:36:00 óra, 2. Rovanpera:, Pietilainen (finn, Peugeot 206 WRC) 3:36:53, 3. Solberg, Mills (norvég, brit, Subaru Impreza WRC) 3:37:25.2, A világbajnok­ság állása, püóták: 1. Grönholm 77 pont, 2. Bums 34,3. C. McRae (Ford Focus WRC) 33. A csapat- verseny állása: 1. Peugeot 163 pont, 2. Ford 94, 3. Subaru 57. ■

Next

/
Thumbnails
Contents