Somogyi Hírlap, 2002. november (13. évfolyam, 255-279. szám)

2002-11-29 / 278. szám

12. OLDAL SPORT 2002. November 29., Péntek __________Hírek _____________________________Hétvége a sportpályákon_____________________________ Röplabda HB I, férfi Extralioa (12. forduló) CS ELGÁNCS. A 100 kg-os Ko­vács Antal személyében egy ma­gyar indulója lesz a pénteken és szombaton Bukarestben félmil­lió dolláros, rekordösszegű összdíjazással sorra kerülő csel­gáncs Mesterek Kupájának. Súlycsoportonként legfeljebb csak négyen lépnek tatamira, de ebből egy-egy hely a házigazdá­kat illeti meg. így szorulhatott ki a keretből az Európa-bajnok Ungvári Miklós. Az 1992-ben olimpiai bajnok paksi klasszis pénteken lép tatamira, neki csak két ellenfele lesz: az Eb-aranyér- mes holland van dér Geest, illet­ve a román Pop. FORMA-1. Jenson Button, a Forma-1 jelenlegi egyetlen an­gol püótája idén csak két napig szeretett volna tesztelni új csa­patával, a BAR-ral, de még ettől is eltiltotta korábbi istállója, a Renault. A franciák ugyanis kije­lentették: a 22 éves versenyző szerződése csak december 31- én jár le, vagyis elvileg még nem cserélt munkaadót, pedig az idei szezon október 13-án befejező­dött Szuzukában. Az ellentmon­dásos helyzetet nem is akarják feloldani, pedig lehetne, s erre éppén a BAR szolgáltatta a leg­jobb példát. A francia Olivier Panis ugyanis kedden már a To­yotával körözhetett Barceloná­ban, holott őt is letilthatta volna erről Button leendő csapata. TENISZ. A hazaiak 2. számú te­niszezője, Paul-Henri Mafhieu játssza pénteken az első egyest Marat Szafin ellen a Franciadr- szág-Oroszország Davis Kupa­döntőn, a párizsi Bercy-sport- csarnokban. Az idén október elején két egymást követő hé­ten, Moszkvában és Lyonban tornát nyerő 20 éves hazai re­ménység a rutinos Arnaud Clément helyett került a csapat­ba, még sohasem szerepelt DK- meccsen. A második egyest Sebastien Grosjean és Jevgenyij Kafelnyikov vívja. ATLÉTIKA. Javier Sotomayor, a magasugrás kubai vüágcsúcstar- tója, olimpiai és kétszeres világ­bajnoka beismerte, hogy tavaly azért vonult vissza, mert dop­pingolt. Az olimpiai bajnok leve­let írt hazája atlétikai szövetsé­gének, s ebben bevallotta: egye­dül ő a felelős azért, hogy tiltott szerek használata miatt kétszer is lebukott. A fényes karrierje végén a 35 éves Sotomayor di­csősége alaposan megkopott, miután 1999-ben a Pánamerikai Játékokon kokaint, míg tavaly augusztusban egy doppingel­lenőrzésen nandrolont mutatott ki a vizsgálat a szervezetében. A klasszis, aki tavaly októberben sérülésre hivatkozva fejezte be pályafutását, mindvégig tagadta bűnösségét. _______________■ PE NTEK Röplabda NB I, férfi Extmliga (12. forduló): Kométa-Kaposvár-Nyíregyházi VRC. Kaposvár, városi sportcsar­nok, 18 óra. (Junior mérkőzés 20 órakor.) Kézilabda XX. jubileumi Eötvös Kupa IV. kor- csoportos fiú kézilabdatoma (ki­lenc csapat részvételével). Csurgó, Nagyváthy János Kö­zépiskola tornacsarnoka. Csoport- mérkőzések („B” csoport): 9 órától. Csurgó, Eötvös József Általános Iskola tornacsarnoka. Csoportmér­kőzések („A” csoport): 9 órától. Ke­resztmérkőzések: 14 és 14.35 óra­kor. A harmadik helyért: 15.10 óra­kor. Döntő: 15.45 órakor. Részt vevő csapatok „A” cso­port: Pécsi TÁSIII. csapata; Komló; Celldömölk; Nagyatád, Babay Jó­zsef Általános Iskola és Csurgó, Eötvös József Általános Iskola. „B” csoport: Pécsi TÁSI I. csapata; Mezőszilas; Nagykanizsa, Zrínyi Ilona Általános Iskola és Csurgó, Nagyváthy János Középiskola. SZOMBAT Röplabda NBI- férfiak (9. forduló): Nafa RC Kaposvár-Zalaegerszegi TE RC. Ka­posvár, városi sportcsarnok, 17 óra. (Junior mérkőzés 19 órakor.) Kézilabda NB I, női „B” csoport - Nyugat (11. forduló): Tatabányai SC-Marcali VSZSE. Tatabánya, városi sport- csarnok, 17 óra. (Ifjúsági mérkőzés 15 órakor.) NB II, Délnyugati csoport - nők (őszi utolsó, 11. forduló): Siófoki VSE-Mohácsi TE. Siófok, Foki-hegyi Általános Iskola torna­csarnoka, 11 óra. Bácska SZSE-Kutasi Nosztalgia KK. Bácsbokod, sportcsarnok, 14 óra. (Ifjúsági mérkőzés 16 órakor.) NB U, Délnyugati csoport - férfi­ak (őszi utolsó, 11. forduló): Csurgói FKK-Harkány SE. Csur­gó, Eötvös József Általános Iskola tornacsarnoka, 17 óra. (Ifjúsági mérkőzés 15 órakor.) Kalocsai KC-Rinyamentí KC. Ka­locsa, városi sportcsarnok, 17 óra. (Ifjúsági mérkőzés 15 órakor.) Asztalitenisz NB I, női „B" csoport (őszi utolsó előtti, 8. forduló): Mezőtúri AFC VSI-Szenna Pack Zselic SC Kapos­vár. Mezőtúr, II. Rákóczi Ferenc Ál­talános Iskola tornaterme, 13.30 óra. NB II, Barna csoport - férfiak (őszi utolsó előtti, 8. forduló): Szen­na Pack Zselic SC Kaposvár-Sopro- ni MAFC. Kaposvár, Arany úti váro­si asztalitenisz-csarnok, 11 óra. Szárszó Kupa megyei újortc és serdülő (leány és fiú) asztalitenisz­bajnokság. Balatonszárszó, József Attila Ál­talános Iskola tornaterme. Verseny(ek) - serdülők 9 órától; újoncok 10 órától. Versenyszámok: újonc „A” - leány és fiú egyéni; újonc „B” - le­ány és fiú egyé­ni; serdülők - le­ány és fiú egyé­ni, leány és fiú páros. (Nevezés legkésőbb 8.30 óráig.) Teke NB I - férfiak (11. forduló): Közutasok Kaposvári TK-Zalaegerszegi TK FMV. Kapos­vár, Közút-tekecsamok, 9 óra. Labdarúgás NB I - Borsodi Liga (őszi utolsó, 17. forduló): Dunaferr SE-Siófok FC. Dunaújváros, 13 óra. V.: Világi B. (Vámos T., Kormos G.). NB I „B” csoport (őszi utolsó, 19. forduló): Kaposvári Rákóczi FC- NABI-Büki TK. Kaposvár, Rákóczi- stadion, 13 óra. V:: Saskőy Sz. (Koch Gy„ Kiss Gy.). NB II - Hűmmel csoport: Bodajk SE-Kaposvölgye Vállalkozók SC- Nagyberki. Bodajk, 13 óra. V.: Er­dős J. (Hadnagy L„ Szalai Z.). - A november 16-ai őszi, utolsó előtti, 16. fordulóból elhalasztott mérkő­zés pótlása. Kispályás teremlabdarúgás III. Búzás Kerámia Kupa kispályás teremlabdarúgó-torna (20 csapat részvételével) - első játéknap. Szentbalázs, tornacsarnok. Cso­portmérkőzések - „A" csoport 8 órá­tól; „B" csoport 12.10 órától; ,,C’ cso­port 16.20 órától. Részt vevő csapatok - „A” cso­port: QLR Profil; Big Team; Győri Presszó; Baté SE és Taszári Tensid Cem. „B” csoport: Szenna Pack; Haway; Kaposhomok; Kercseliget és Gödrei öregfiúk. „C” csoport: Izomláz; Sárkánytó FC; Szován Bt; Gálosfa és Batéi Fekete Sasok. „D” csoport: Szódavíz AC; Postás SK; Haverok; Baumix és Grund Top Ten. VASÁRNAP Röplabda NB I, férfi Extraliga (13. forduló): Kométa-Kaposvár-Dunaferr SE. Kaposvár, városi sportcsarnok, 17 óra. (Junior mérkőzés 19 órakor.) NBI - nők (11. forduló): Agria RC Eger-BITT Kaposvári Női RC. Eger, Kemény Ferenc Városi Sport­csarnok, 15 óra. (Junior mérkőzés 17 órakor.) NB U, Nyugati csoport - nők (8. forduló): Nagybajomi DRC-Vesz- prém. Nagybajom, Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola tornater­me, 14 óra. (Junior mérkőzés 16 órakor.) NB lí, Nyugati csoport - férfiak (7. forduló): Tabi RK-Jáki RK. Tab, I. Sz. Általános Iskola Petőfi utcai tornacsarnoka, 11 óra. (Junior mér­kőzés 13 órakor.) Országos gyermek leány röplab­dabajnokság - „A” csoport (második torna - három csapat részvételével). Kaposvár, Gárdonyi Géza Általá­nos Iskola tornaterme. Mérkőzések: 10 órától. Részt vevő csapatok: Szombat- helyi Haladás F-Gradex VSC; Szé­kesfehérvári MÁV Előre SC'és Ka- si USE-BITT Kaposvári Női RC. Kézilabda NB 7, női „B” csoport - Nyugat (11. forduló): Hévíz SK-Nagy- atádi NKK. Hévíz, városi sport- csarnok, 11 óra. (Ifjúsági mérkő­zés 13 órakor.) NB II, Délnyugati csoport - nők (őszi utolsó, 11. forduló): Fonyódi Petőfi SE-Csurgói NKK. Fonyód, Zákányi Kálmán Sportcsarnok, 13 óra. Teke NBI - nők (7. forduló): Anda Ka­posvári TK-Szanki Olajbányász SE. Kaposvár, Közút-tekecsamok, 10 óra. NB I - férfiak (11. forduló): Nagyberki-Attala Tengeriszem SE-Herendi Porcelán SK. Nagy­berki, Tekevendéglő, 10 óra. Kosárlabda NB II, Nyugati „B” csoport - férfi­ak: Marcali VSZSE-Győri Széche­nyi FSC. Marcali, városi sport- csarnok, 11 óra. Sakk Megyei I. osztályú sakk-csapatbaj- nokság - 5. forduló (az elöl álló csapatok a pályaválasztók, a kez­dési időpont egységesen 9 óra): Szenna Pack Zselic SC Kapos­vár Ill.-Somogyaszalói SE; AC Nagybajom-KSE-Sefag Rt Kapos- vár-Bárdudvarnok II.; Fonyódi Pe­tőfi SE-Lengyeltóti VSE; Balaton- berény-Balatonszentgyörgy SE-Marcali VSZSE. - A Balaton- szemesi KSE csapata szabadna­pos lesz. Asztalitenisz Kaposvári városi és körzeti aszta­litenisz CSB egyéni felnőtt (női és férfi) ranglistaversenye. Kaposvár, Arany úti városi asz­talitenisz-csarnok. Verseny (ek): 9 órától. (Nevezés legkésőbb 8.30 óráig.) Labdarúgás NB I-es junior labdarúgó-bajnok­ság (őszi utolsó, 17. forduló): Dunaferr SE-Siófok FC. Dunaúj­város, 11 óra. V.: Takács G. (Beidek A., Németh E.). Kispályás teremlabdarúgás III. Búzás Kerámia Kupa kispá­lyás teremlabdarúgó-torna (20 csapat részvételével) - második já­téknap. Szentbalázs, tornacsarnok. Csoportmérkőzések - „D” csoport 8 órától; középdöntők 12.10 órá­tól; elődöntők 13.50 és 14.15 óra­kor; a harmadik helyért 15 órakor; döntő 15.25 órakor. Közben bün- tetőrúgó-verseny 14.40 órakor. HÉTFŐ Kispályás teremlabdarúgás NB I (11. forduló): SZUFC Sió- fok-Baranya Hotel Dream Team Harkány. Siófok, Foki-hegyi Álta­lános Iskola tornacsarnoka, 20 Óra. FENYŐ QÁBOR ZYMA TROPHY TEREPJÁRÓ-FESZTIVÁL Próbatétel sofőröknek, lóerőnek Kaposvár, Toponár Harmadik őszi-téli versenyére készül a kaposvári LOCO 4x4 Egyesület. A terepjárósok da­colva az idővel és a körülmé­nyekkel, közel 60 kilométert teljesítnek a szombat reggel kezdődő erőpróbán. Az egyesület tavaly rendezte meg másodszor őszi-téli versenyét, amely a Party Camping ZYMA Trophy nevet viselte. Az akkori népes részvételi arány indokolta az idei folytatást. A nem mindennapinak ígérkező autós vetélkedés „pilótái” már ma este gyülekeznek a toponári Campus Pub-ban. Holnap reggel 7 órától itt lesz a regisztráció és a gépátvétel is. A mezőny két kate­góriában mérheti össze tudását. A jobban felkészített autókkal a profiknál lehet szerepelni (itt kö­telező előírás a bukócső is), míg az utcai felszereltségű autók ve­zetői a „kevésbé profi” kategóriá­ban indulhatnak. A szervezők a LOCO 4x4 Triál-pályáról indítják a mezőnyt 9.30 órától. A Trophy össztávja - a megújult útvonalon - mintegy 60 kilométer lesz, amely 4-5 speciális szakaszt is magában foglal. A kilátogató nézők érdekesnek ígérkező „mutatványokat” láthat­nak. Kategóriánként az első há­rom helyezettet díjazzák ugyan, ám az időjárási körülményektől függően gyanítható, hogy minden célba érkező terepjárós győztes­ként ünnepli majd magát. ____________________ KUN Kö vetkezik a Nyíregyháza Harmadik alkalommal randevúznak Toponáron a terepjárósok Kaposvár A hétvégén ismét nehéz mérkőzések várnak a Kométa Kaposvár röplabdázóira adott; ma este mindenképpen le kell győzni a nyírségi alakulatot (is). A várható kezdőcsapatok: Kométa-Kaposvár: Gubik Já­nos (13-szoros válogatott), Bán­hegyi István (12-szeres váloga­tott), Gelencsér Balázs (60-szoros válogatott), Tomanóczy Tibor (122-szeres válogatott), Dávid Zoltán (6-szoros válogatott), Pásztor Attila (92-szeres váloga­tott). - A liberó Geiger András (2- szeres válogatott) lesz. Nyíregyházi VRC: Toronyai Miklós, Szalai Szabolcs, Horváth Géza, Pampuch Csaba (15-szörös válogatott), Ciprian Verdes (ro­mán), Mondi Gergely (2-szeres válogatott). - A liberó Bugyi Jó­zsefi 19-szeres válogatott) lesz. FENYŐ A három (hazai) mérkőzés­ből álló sorozat első felvoná­sát, a Kecskeméti FRC Pho- enix-Mecano elleni fellépést - amely talán a legnehezebb volt - ki lehet pipálni, s így to­vábbra is a Kométa-Kaposvár férfi röplabdacsapata áll a mezőny élén. Ma este 18 órakor az a Nyíregyhá­zi VRC következik, amelyik ked­den hazai pályán 3-0-ra kikapott a Vegyész RC Kazincbarcikától. A Nyíregyháza hétközi hazai zakója közel sem jelenti azt, hogy a ma esti derbi amolyan sé­tagalopp lesz; annál is inkább, mivel Demeter György mester to­vábbra sem számíthat a sérülés­sel bajlódó Csíkos Gábor, Kovács Balázs,‘Bozó Balázs trióra. Kér­dés, hogy a keddi, Kecskemét el­leni négyjátszmás ütközet vajon mennyit vett ki a játékosokból, hiszen nemigen pihenhettek. Mindettől függetlenül a feladat A további párosítás: Dunaferr SE­Vegyész RC Kazincbarcika Délmagyarországi FRC Szeged- Kecskeméti FRC Phoenix-Mecano ■ Teremlabdarúgás Irodagép Kupa kaposvári városi kispályás teremlabdarúgó-bajnokság A második forduló eredményei: Hegyi utca-Csőszerelő Kft-Ten- Groupe 1-1; Kacsógép-Kapos- Atlas 2-2; Drink Team-Izomláz 0-4; T. Martin Mobil Pizza-Szenna Pack 1-4; QLR Pro- fil-CD Box-Kecelhegy 0-2; MelaFeed FC-Fehér Orrszarvú 0- 5; Dynamit FC-Szódavíz AC 1- 3; Postás SK-Autóscentrum 1- 3; Nyár FC-Mad-Day Falábúak 2- 3. Két forduló után már csak há­rom csapat - a CD Box- Kecelhegy, a Szenna Pack és a Szódavíz AC - százszázalékos. így folytatják SZERDA A harmadik forduló párosítása: Ten-Groupe-MelaFeed FC 17 óra­kor; Izomláz-Hegyi utca- Csőszerelő Kft 17.35 órakor; Nyár FC-QLR Profil 18.10 órakor; Szó­davíz AC-Autóscentrum 18.45 órakor; CD Box-Kecelhegy-Drink Team 19.20 órakor; Fehér Orrszarvú-Kacsógép 19.55 óra­kor; Postás SK-T. Martin Mobil Pizza 20.30 órakor; Kapos- Atlas-Dynamit FC 21 órakor; Szenna Pack-Mad-Day Falábúak 21.30 órakor. (A mérkőzéseket Kaposváron a Táncsics Mihály Gimnázium tor- nacsamokában játsszák.) fenyő Asztalitenisz Balatonszárszó Balatonszárszón rendezték meg az első ízben kiírt „Balatoni TOP 12” asztalitenisz-bajnokságot. A viadalon tíz nő és tizenkettő férfi versenyző mérte össze tudását. A mezőnyt két csoportba osztották, ahol körmérkőzéseket rendeztek, majd a csoportok azonos helye­zettjei egymás ellen bizonyíthat­tak. A hölgyek mezőnyében a két esélyes - Magyamé és Huszár Edina - távollétében Hirsch Judit (Zamárdi Petőfi SE) diadalmasko­dott. A második helyen Már- marosi Anna (Balatonboglári SC), míg a harmadikon Horválh- né Herczeg Zsuzsanna (Zamárdi Petőfi SE), a negyediken pedig Halász Józsefné (Balatonboglári SC) végzett. A férfiaknál a két ve­retlen csatájából Hűvösvölgyi Pé­ter (Balatonszárszói NKSE) került ki győztesen, a második Balaton Ferenc (Siófoki VSE), míg a har­madik Békés András (Balaton­boglári SC), a negyedik pedig Finta . László (Balatonboglá­ri SC) lett. Eredmények: Nők: 1. Hirsch Judit (Zamárdi Petőfi SE), 2. Mármarosi An­na Balatonboglári SC), 3. Horváthné Herczeg Zsuzsanna (Zamárdi Petőfi SE), 4. Halász Józsefné (Balatonboglári SC), 5. Herczegné Harcsa Erzsébet (Balatonboglári SC), 6. Hüvösvöl- gyiné Bakos Mária (Balatonszár­szói NKSE). Férfiak: 1. Hűvösvölgyi Péter (Balatonszárszói NKSE), 2. Bala­ton Ferenc (Siófoki VSE), 3. Békés András (Balatonboglári SC), 4. Finta László (Balatonboglári SC), 5. Pencsov András (Siófoki VSE), 6. Fehér András (Balatonszárszói NKSE). ___________molnár

Next

/
Thumbnails
Contents