Somogyi Hírlap, 2002. november (13. évfolyam, 255-279. szám)
2002-11-04 / 256. szám
2. OLDAL A VILÁG HÍREI AZ OROSZ CSAPATOK át fogó hadműveletet kezdtek Csecsenföldön, a hivatalos indoklás szerint azért, hogy elejét vegyék a szakadár fegyveresek újabb terrorakcióinak. Egy héttel a moszkvai túszdráma után az orosz védelmi miniszter azt is közölte, hogy leállították az orosz erők létszámának korábban bejelentett csökkentését. Az Interfax jelentése szerint a szakadár csecsen fegyveresek lelőtték az orosz erők egy Mi-8-as típusú helikopterét, kioltva kilenc orosz katona életét, mr MOSZKVÁBAN közölték, hogy a múlt heti túszdráma következményeként még 151 sérült van a kórházakban. Közülük 7 kiszabadított túsz állapota súlyos, illetve 7 külföldi, és 4 gyermek is kórházi ápolásra szorul. A hozzátartozók szerint még több mint száz ember sorsa ismeretlen, ezt azonban a hatóságok cáfolják, mr CSEHORSZÁGBAN már ha gyományosan a függetlenek, valamint a regionális kis pártok sikerét hozták a hét végi hely- hatósági választások. A tegnap közzétett összesített eredmények szerint a függetlenek és a regionális pártok szerezték meg a mandátumok több mint felét. A parlamenti pártok közül a Kereszténydemokrata Unió- Csehszlovák Néppárt szerepelt a legjobban. A második helyen a Polgári Demokratikus Párt, a harmadikon Cseh- és Morvaország Kommunista Pártja végzett, mr VOJISLAV SESELJ szerb radikális pártvezér újra jelölteti magát a megismételt szerbiai elnökválasztáson. A Szerb Radikális Párt (SRS) vezetősége vasárnapi ülésén úgy döntött, hogy Seselj lesz ismét a párt elnökjelöltje, mert ő az egyetlen, aki legyőzheti a kormánykoalíció, „a DOS- rezsim” jelöltjét, illetve csak ő tudja sikerrel felvenni a harcot a maffia és a szervezett bűnözés ellen. Az októberi szerbiai elnökválasztás első, szeptember 29-ei fordulójában Seselj a voksok közel 23 százalékát gyűjtötte össze, s alig négy százalék hiányzott ahhoz, hogy megelőzve Miroljub Labus szövetségi kormány- alelnököt bekerüljön a választás második fordulójában, mti A SZERBIAI kormányzó párttömörülés, a DOS - a törvényhozás munkáját megbénító belpolitikai válság rendezése érdekében - felajánlotta a jugoszláv államfő pártjának: a Szerbiai Demokrata Párt, a DSS bizonyos feltételek teljesítése esetén visszatérhet a koalíció soraiba és visszakaphatja parlamenti mandátumait. A 17 pártot és szervezetet számláló DOS elnöksége maratoni, kétnapos ülést tartott egy szerémségi vadász- kastélyban. MTI AZ IZRAELI katonák vasárnap lerombolták két palesztin szélsőséges házát a ciszjordániai Dzsenín közelében. Palesztin bejelentés szerint az izraeli katonák vasárnap Ciszjordániá- ban, Náblusz közelében letartóztatták a Hamász három körözött tagját, mti ALSÓ-AUSZTRIÁBAN húsz utas könnyebben, a vonatvezető pedig súlyosan megsérült egy vonatbalesetben. Siemdorf vasútállomásán egy 70 kilométeres sebességgel érkező gyorsvonat belerohant az ott álló teherszerelvénybe. A balesetet . valószínűleg emberi mulasztás okozta, mert a tehervonatot nem a megfelelő vágányon állították le. mr '• 'Rt';::: _____________ __________VILÁG TÜKÖR 20 02. November 4., hétfő Iszlámbarát előretörés Ankara - Brüsszel Törökországban vasárnap általában nyugodt körülmények zajlottak le az előrehozott parlamenti választások. Az Európai Unió felfokozott érdeklődéssel várja a szavazás hivatalos végeredményét. Az első eredmények arra utalnak, hogy a voksoláson előretört az iszlámbarát Igazság és Haladás Párt, de csak jóval később derül fény arra, kinek a vezetésével alakulhat meg az új török kormány. Az iszlamista párt képviselője szerint nem kizárt, hogy önállóan alakíthatja meg a kabinetet. . Az egykamarás parlamentbe 550 képviselőt választhatott a 41,4 millió szavazásra jogosult polgár. Legutóbb 1999. április 18-án tartottak választásokat, akkor a Billent Ecevit miniszterelnök veVárakozás Ankara egyik szavazóhelyiségében FOTÓ: EUROPRESS/EPA zette Demokratikus Baloldal Pártja kapta a legtöbb mandátumot, szám szerint 136-ot. A koalíción belüli ellentétek, a kormányfő rosszabbodó egészségi állapota miatt határozott úgy a török parlament, hogy előrehozzák a választásokat. ■ Háttér Brüsszelben az Európái Bizottságban hasonló érdeklődéssel és némi aggodalommal figyelnek Törökországra, mint kéthete Írországra, a népszavazás miatt. Most az Európai Unió 13. jelölt államáról van szó, s a parlamenti választások nyomán létrejövő ankarai kormány fog tárgyalni Törökország további integrációs lépéseiről. Vagyis megpróbál kicsikarni időpontot az Európai Uniótól arra, mikor kezdődhetnek meg majd valamikor Törökországgal is azok a csatlakozási tárgyalások, amelyet tíz másik jelöltállam, köztük Magyarország már le is zár most decemberben a koppenhágai csúcs- találkozón. Az egész csatlakozási folyamatra kihat Törökország és az Európai Unió viszonyának alakulása. Ez a nagy fejtörés Brüsszelben a szerencsés kimenetelű ír népszavazás után és a megosztott Ciprus fölvételének problémája mellett az utóbbival összefüggésben is. Törökország több mint három évtizede kopogtat az európai integráció ajtaján, sosem engedték be, még a közeibe is csak az 1999. decemberi helsinki csúcson - azzal, hogy jelölt államnak ismerték el ugyan, de tárgyalópartnernek nem. Az Európai Unió főleg emberjogi és alkotmányos kifogásaira Törökország ezen a nyáron radikális törvénymódosításokkal, nagy belpolitikai reformokkal válaszolt. Ám növekvő ingerültséggel tapasztalja, hogy a tizenötök meg mindig keveslik a teljesítményét. Törökország egyrészt azzal fenyeget, hogy regionális katonai nagyhatalomként megnehezíti a NATO és az Európai Unió bontakozó együttműködését. Továbbá az Unió érdekszférájából átsorol az Egyesült Államokéba, valamint hogy a ciprusi kérdésben megmakacsolva magát, az egész bővítési menetrendet megzavarhatja. RÓKA ZSUZSA IBRÜSSZELI Egy jól értesült amerikai lap szerint nincs több türelmi idő Magyarországnak arra, hogy korszerűsítse honvédelmét - még akkor sem, ha az elmaradásért az előző kormány felelős. Washington Két nappal hivatalba lépése után Juhász Ferenc magyar • védelmi minisztert „sokkolta” bemutatkozó látogatása Brüsszelben, George Robertson NATO-főtitkárnál - olvasható a The Washington Post vasárnapi számában. A lap budapesti tudósítója idézi a minisztertől a NATO-főtitkár szavait, aki ujjaival az asztalon dobolva mondta: teljesítsék a fegyveres erőik korszerűsítésére és jobb felszerelésére tett ígéreteiket. További késlekedésre nincs idő. Magyarország roskadozó katonai struktúrájával több szempontból is gyenge láncszem a NATO-szö- vetségben - írja a Post munkatársa. Egy szövetséges nyugati ország diplomatáját idézi név nélkül: „Magyarország nem egy katonanemzet. 1456 óta nem nyertek egyetlen csatát sem és nagyon kicsi a katonai kiadások támogatottsága.” 1999-ben, csatlakozásakor számos NATO-tag jó szövetségest látott Magyarországban, amely a Jugoszlávia elleni légi hadjárat kezdetén azonnal megnyitotta légterét a szövetség harci gépei előtt. Azóta azonban, mint Juhászt idézte a lap, megbízhatatlan partnerként kezelik. A The Washington Post szerint Juhász Ferenc az előző kormányt hibáztatja, amiért elhanyagolta a hadsereg szerkezeti átalakítását: négy éven át nem volt jelentős új eszközbeszerzés, aminek következtében „óriási a technológiai elmaradás”. A létszámcsökkentés következtében számos egység alkalmatlan a bevetésre. A hadseregnek nincs védelmi felszerelése a vegyi és biológiai támadások ellen. Nem mintha Magyarország nem költött volna a védelemre az utóbbi években - az évi 1,08 milliárd dollár, azaz a hazai össztermék 1,75 százaléka tiszteletre méltó arány európai mércével merve, ae a pénz nagy reszel rosszul használták fel - mondják a tudósító által idézett illetékesek. így például az előző kormány nagy összegeket fordított arra, hogy tanulmányozzák a tengeri szállítási képességek megteremtésének lehetőségét, noha Magyarország szárazföldi ország. A lap ugyanazon oldalának felső részében Csehországról közöl riportot „A csehek az új NATO modelljévé válnak” címmel. A cikk alcíme szerint a csehek vegyvédelmi szakértelme ellensúlyozza hadseregük fogyatékosságait. A szerző értékelése szerint a hadsereg korszerűsítésében és átalakításában Lengyelország jutott a legmesszebbre. A NATO nem vezet bizonyítványt a szövetségesekről, és nem kommentálja nyilvánosan teljesítményüket. így reagált Robertson főtitkár szóvivője Brüsszelben, amikor a Foreign Affairs cikkéről kérdezték. A tekintélyes külpolitikai folyóirat egyik legutóbbi írása ugyancsak keményen bírálta a NATO-tag Magyarországot. ÁLLÁSPONT KERCZA IMRE Jó munkát! Alakuló ülések napja a mai. Az idő és a körülmények szorították az október 20-án megválasztott önkormányzatokat arra, hogy többségük ma tartsa meg alakuló ülését. A törvény ugyanis előírja, hogy a választást követő 15 napon belül meg kell alakulnia a testületnek, meg kell választani bizottságait és meghatározni működési rendjét. A körülmények - néhány kivételtől eltekintve - viszont az utolsó pillanatra halasztották az alakuló ülések dátumát. A múlt hét végi munkaszüneti napok idején ugyanis a legtöbb önkormányzat nem tartotta „ildomosnak”, hogy megalakuljon: a halottak napja, a mindenszentek napja ugyanis az emlékezésé és nem a tervezésé. Volt, ahol ezt nem vették figyelembe, a legtöbb helyen azonban igen. így aztán a helyi önkormányzatok mellett az ország 19 megyéjéből 18-ban is ma tartják az alakuló ülést. Ez a nap tehát ünnep az önkormányzatok számára: elkezdődik valami. Nem kevesebb, mint négy évig tartó munka. Az október 20-án egyéni körzetben megválasztott képviselők és a pártlistákról bekerültek hivatalosan ma találkoznak először. Azt is mondhatnánk, hogy ma mutatkoznak be egymásnak. Valamennyiüktől függ, hogy miként sikerül majd ez a bemutatkozás. Az indulás ugyanis hatással van - egyes esetekben talán meghatározó is - a folytatásra-. A megválasztott képviselőket pártok, civil szervezetek indították a választási harcban. A megbízást azonban választóiktól kapták: azoktól az emberektől, akik meghallgatva programjukat, október 20-án az urnák előtt mondtak személyükre igent. Ebből következik, hogy elsősorban nekik tartoznak majd felelősséggel. Felelősséggel a település egészéért és azért a településrészért, amelyben mandátumukat kapták. Ha így fogjuk fel, akkor tulajdonképpen választ adunk arra a kérdésre is, hogy kié az önkormányzati képviselő: a választóié-e vagy a pártjáé, a civil szervezeté? A válasz egyúttal azt is tartalmazza, hogy a hétköznapokon nem a különbségeket, • hanem a közös vonásokat és lehetőségeket keresve kell dolgozniuk. Eredményt csak így érhetnek el. Az önkormányzatok ugyancsak a politika színterei - miként a parlament is az. Helytelen lenne azonban, ha az önkormányzatok tükörképei lennének a parlamenti vitáknak. Az önkormányzatokban ugyanis a helyi politikáról kell beszélni, érvelni, vitatkozni azért, hogy jobb legyen azoknak, akik a voksukat - és ezzel együtt a bizalmukat - adták. Az alakuló ülés mindig ünnepi. Ezt azonban a hétköznapok követik. Jó munkát képviselő hölgyek, urak, és sikeres négy évet! EGYETÉRTEK] 06^90-330-303 MÁS A VÉLEMÉNYEM: 06-90430404 GYULAY ZOLTÁN Államfő - kormányfő Megvan tehát az új vita tárgya is: az EU-csatlakozásról szóló majdani szerződést ne a kormányfő írja alá, hanem a köztársasági elnök - javasolta épp halottak napján a Fidesz. Amit úgy kell érteni, hogy a „mi” köztársasági elnökünk menjen Brüsszelbe, és nem a „ti” kormányfőtök. Nem jól van ez így, kérem. Az MSZP szóvivője azonmód re- ; *■■■" agáit is: Magyarország alkotmányos rendszere folytán a nemzetközi szerződéseket a miniszterelnök köti, nem pedig az államfő, méghozzá konkrét szeméiből függetlenül. Ha Fidesz ennek ellenére kitart eredeti ötlete mellett, akkor nem árt egy kicsit visszakunkorodni az időben. Alig tízegy-- néhány esztendeje épp az okozott óriási skandalumot, hogy az akkori miniszterelnök, akit jelesül Antall Józsefnek hívtak, a Visegrádi Együttműködésről kötött szerződés aláírásakor egy asztalhoz merészelt ülni Václav Havel (akkor még) csehszlovák és Lech Walesa lengyel államfővel. A magyar köztársasági elnök - történetesen Göncz Árpád - pedig statisztaszerepre kényszerült. Antall Józsefék persze az alaptörvényre hivatkoztak, de az eset még az Alkotmánybíróságot is # megjárta. A bírák a kormányfőnek adtak igazat. És nem emlékszem, hogy az alkotmány azóta megváltozott volna... EGYETÉRTEK: 0640-330-422 MÁS A VÉLEMÉNYEM: 06-90-330423 TELEFONÁLJON! Ha egyetért az itt közölt jegyzetek mondanivalójával és akkor is, ha nem. A véleményét meg is indokolhatja. Másokét pedig a 06-90-330-430-as telefonszámon meghallgathatja. A hívás díja: 180 Ft+áfa/perc+kapcsolási díj _________________A telefonszám nem hívható rádiótelefonról, külföldről, nyilvános készülékről._____________ Re ng a föld Ázsiában is Földrengések pusztítanak bolygónk több térségében. Olaszországban tegnap az államfő is részt vett huszonkilenc halott temetésén. A katasztrófa sújtotta tartományban vasárnap újabb földmozgásokat észleltek. Róma - Iszlámábád -’Jakarta A földrengés által sújtott délolaszországi városkában, San Giuliano di Pugliában vasárnap egyházi szertartás keretében vettek búcsút a természeti csapás áldozataitól, Rómában a pápa együttérzéséről biztosította a halottak hozzátartozóit, az olasz kormány pedig összeült, hogy mérlegelje, milyen pénzügyi segítségben részesítse a körzetet. A huszonkilenc halottól - huszonhat gyermektől és három asszonytól - San Giuliano di Puglia sportcsarnokában vettek búcsút temetési szertartás keretében, mivel a kisváros házainak nagy részét megrongálta a földlökés, A huszonhat gyermek amiatt íelte halálát, hogy a csütörtöki földmozgás következtében a Molise tartománybeli városka iskolájának födémje leszakadt. A másnapig tartó mentés során kerültek elő a romok alól a holt, illetve az életben maradt diákok, egy tanítónő is életét vesztette. További két asszony a városka más pontján halt meg háza falai között. Az utórengések egyébként továbbra sem értek véget a délolasz tartományban. Vasárnapra virradóra újabb földlökések voltak ugyanabban a körzetben, igaz, ezek erőssége nem érte el a korábbiakét. Molise tartományban összesen 5500-ember vált hajléktalanná, sátortáborokban és lakókocsikban helyezték el őket. A földrengések sorozata huszonkét települést sújtott az elmúlt három napon. Közepes erejű földrengés volt vasárnap reggel Pakisztán északi részén, amelynek következtében heten meghaltak, mintegy harmincán megsebesültek. A Richter-skála szerint 4,5-es fokozatú földrengés epicentruma a pakisztáni fővárostól, Iszlámábádtól mintegy 200 kilométerre északra lévő Gilgit községben volt. A vasárnapi földmozgás egy szombati, a Himalája térségében történt földrengés utórezgése volt. . Legkevesebb két halottja és több tucatnyi sebesültje van az indonéziai Szumátra sziget közelében történt nagy erejű földrengésnek, s több mint ötezer ember vált hajléktalanná. A Richter-skála Gyermekkoporsók San Giuliano di Pugliában szerint 7,5-7,7-es fokozatú szombati földmozgás Simeulue-szige- ten okozta a legsúlyosabb károFOTÓ: EUROPRESS/EPA kát. A szakemberek és a helyi lakosok egyaránt további erős utórengésektől tartanak. _________■ A NATO nem vár tovább