Somogyi Hírlap, 2002. november (13. évfolyam, 255-279. szám)

2002-11-15 / 266. szám

6. OLDAL SOMOGY I TÁJAK 2002. November 15., Péntek ll lHB EGYMILLIÓ FEJLESZTÉSRE. Egymillió forintot nyert az őr- tilosi önkormányzat a család­ügyi minisztérium meghívásos pályázatán a szociális alapellátás fejlesztésére. Somogyból tizen­hármán pályáztak, és tizenket- ten nyertek; a felosztható pénz az idén 30 millió forint volt. POLGÁRMESTER A TÉVÉBEN. Tizenkét nagyasszonyról készí­tett riportműsort vetített minap a tévé; az egyik Csire Istvánná csurgónagymartoni polgármes­ter volt, aki tavaly nyerte el a kis település nagyasszonya címet. A polgármester részt vett azon a gálaműsoron is, amit az 1999-2001 között választott nagyasszonyoknak rendeztek. GÁZÉPÍTÉS 11 FALUBAN. A kistérség tizenegy településén dolgoznak a gázberuházáson. A munka befejezését Iharosbe- rényben, Iharosban, Pogányszent- péteren és Inkén az év végére ígéri a beruházó ElmibRt Gyéké­nyesen, Zákányban, Őrtilosban, Porrogon, Szentkirályon, Por- rogszentpálon és Somogybük- kösdön a munka több mint 90 százalékával végeztek, s itt már az idén vezetékes földgázzal fűt- hetnek. A beruházást lebonyolí­tó társaság a Göcsej Gáz Kft. RENDEZIK INKE FŐTERÉT. A falu főterének szépítésére ké­szülnek Inkén. Rózsa Sándor polgármester szerint egyedülál­lóan csúnya a faluközpontjuk, ezért akarják rendezni, parkosí­tani. Pályázati támogatást is re­mélnek az egymillió forintos beru­házáshoz. Elkelt a Bethlen-ház, egy vállalkozó vette meg, s felújít­ja az új tulajdonos. A képviselő- testület tervezi a II. világháborús emlékmű és az orosz katonai sí­roknak az áthelyezését is a teme­tőbe. Az orosz nagykövetség már megadta a sírok áthelyezéséhez szükséges engedélyeket. _____■ AZ OLDAL CIKKEIT IRTA: VARGA ANDREA FOTÓ: VARGA GYÖRGY Házat építettek a víz közelében Gyékényes Tizenhárom éve Gyéké­nyesen él Loibl Margit és a férje. Először csak nya­ralni jöttek a Kotróra, majd tapasztalva a víz jó­tékony hatását, házat építettek a faluban. Loibl Margit magyar szár­mazású; szülei a húszas években költöztek Auszt­riába. Hazájuknak azon­ban szülőföldjüket vallot­ták, ezért Margit édesany­ja magyar földön szeretett volna életet adni gyerme­kének. Ám a baba hama­rabb jött, így nem értek el az országhatárig... A Loibl házaspár először bungalót vett itt, majd látva, hogy a víz és a levegő milyen jó hatással van az agyvérzésből lábadozó férjre, családi házat épített. Elmondták: egész életükben kemé­nyen dolgoztak, s most kedvenc időtöltésüknek hó­dolnak. Hanzi Loibl ezermester, és soha nem unat­kozik. Keveset beszél magyarul, de a felesége szerint már jó néhány barátra lelt a faluban, s egy fröccs után megered a nyelve. Loibl Margit a nyugdíjas éveire gondolva évtizedek óta vásárolta a könyveket, most végre van ideje elolvasni. Szeret kertészkedni, s tavasztól késő őszig gyönyörű virágok nyílnak a kertben. S bár már hetvenéves, soha nem beteg.- Viccelődve azt szoktam, mondani az orvosnak: rajtam nem gazdagodik meg. Gyerekkorom óta sportolok. Április 24-én, férjem születésnapján für­dők először a Kotróban; akkor még egy kicsit csíp a víz, nem több 15-16 fokosnál. A magyarok ilyenkor még fáznak, de ha látom, hogy a kutyáim belemen­nek, én is bemerészkedem. Október végéig minden­nap úszom. Mezítláb gyaloglók a tóig, ez nagyon egészséges, de a mai gyerekek ezt már nem teszik. Amiben tudnak, segítik a falut. S ők is számíthat­nak a szomszédaikra. Tagjai a nyugdíjasklubnak, és sokat kirándulnak. Negyvennél több ismerősük, ba­rátjuk vett már nyaralót a tó partján, így a megszo­kott arcok sem hiányoznak. - Anyám mindig azt mondta: Margit, te egyszer hazamész. Hogy men­nék haza, kérdeztem, mikor Ausztriához köt a mun­kám? Pedig igaza volt. Hazajöttem, és ha meghalok, gyékényesi földben szeretnék nyugodni. ■ Díszoklevél a falu fogorvosának Berzence Díszoklevéllel jutalmazta nyug­állományba vonulása alkalmá­ból dr. Tomóczky Józsefet az Egészségügyi, Szociális és Csa­ládügyi Minisztérium. Több év­tizedes kiváló szakmai munká­ja elismeréseként adták át az elismerést a fogorvosnak. Dr. Tomóczky József 1967-ben jött Berzencére. Akkor kezdődött itt a fogászati szakrendelés; új ren­delőt és szolgálati lakást építettek a fiatal orvosnak. Elmondta azt is: mielőtt ide jött, körülnézett a falu­ban: lássa, hová kerül.- Meglehetősen elmaradott volt akkor ez a vidék, a „Tito láncos, kutyái” időszak következtében. Eleinte szokatlanok voltak a veze­téknevek, és tízévi budapesti tar­tózkodás után a dél-somogyi élet is. Hamar megbarátkoztam azon­ban az itt élőkkel, s ők is elfogad­tak. Azóta nagyon sokat fejlődött Berzence, a sáros utak már a múl­té, és a rossz közvilágítás is.- Változtak az emberek is?- Nemcsak helyi, hanem or­szágszerte gond: felbomlottak a régi közösségek. Az anyagi létért folyó küzdelemben fölborult az értékrend. Legfontosabb a pénz és az ezzel megszerezhető javak, a többi csak ezután jön, s ez nem tesz jót az emberek kapcsolatai­nak. Mégis úgy gondolom: csak idő kérdése, és ezt is kinőjük.- Számított az elismerésre?- Nagyon meglepett, de kétsze­res öröm. Nagyon jólesett, hogy a képviselő-testület érdemesnek tar­tott a fölterjesztésre. Ha azoktól kapjuk a dicséretet, akiket szolgá­lunk, az mindennél többet ér.- Harmincöt évi szolgálatában mire a legbüszkébb?- Az egyetemről azzal bocsátot­tak útra bennünket, hogy ne felejt­sük: azon a fogon, amit kezelünk, egy ember lóg... Ennek az elvnek mindig megfeleltem, s büszke va­gyok arra, hogy soha nem tettem különbséget ember és ember kö­zött. Attól a pillanattól, hogy a be­teg a fogorvosi székbe ült, meg­szűntek a társadalmi különbsé­gek. Mai kollégáimnak már sokkal nehezebb ezt elérni, mert ah­hoz, hogy megéljenek, meg kell nyer­niük a tehető­sebbeket.- Nyugdí­jasként mivel tölti napjait?- Remekül fölkészültem rá. Nagyon so­kat köszönhe­tek a felesé­gemnek; köl­csönösen tisz­teltük egymás hivatását, s mindig nagyon jó volt köztünk a munkameg­osztás, min­denre jutott idő. Szívesen kertészkedem, lustálkodhatok, s mint a sportolók, hagytam kifu­tási időt is: néhány évig még he- tente egyszer rendelek. _______■ Dr . Tomóczky József 1940-ben született Zamárdiban; Siófokon érettségizett, majd elektroműszerésznek tanult. 1961-ben Iratko­zott be a Budapesti Or­vostudományi Egyetem fogorvosi karára, s 1967-ben szerzett dip­lomái Katonai szolgá­lata után Berzencére kerüli s 35 évig dolgo­zott fogszakorvosként Nős. két gyereke és három unokája van. Arannyal jutalmazták a polgárőrt Iharosberény Az országos polgárőrszövetség arany fokozatú elismeréssel jutal­mazta Báli Jánost, az iharosberényi polgárőr- és tűzoltó-egyesület veze­tőjét, aki 12 éve irányítja az önkén­teseket; példás munkáját megye- szerte dicsérik, sőt országos fóru­mon is. Polgárőrök nélkül keve­sebb eredménnyel büszkélkedhet­ne a rendőrség - állította Martikán Tibor, a csurgói rendőrőrs parancs­noka. Az idén sokkal kevesebb esetben kellett nyomozást elrendel­niük, mint tavaly. A polgárőrség 73 taggal vesz részt a bűn megelőzés­ben. A korábbi tagok közül néhá- nyan visszaléptek, másokat pedig visszaléptettek, mert nem vették komolyan a szolgálatot. Báli János szerint azonban nem ez a jellemző.- A legifjabb polgárőreink 13-14 évesek, s tanítási szünetben nagyon sokat segítenek - mondta. - Figyel­nek az idegenekre, s rögtön szól­nak, ha valami gyanúsat lámák. Büszke voltam rájuk a legutóbbi tá­borozáson, mert 160 indulóból az ötödik helyen végeztek. Fiataljaink ott vannak a térségi tűzoltóverse­nyeken is, és rendszerint éremmel térnek haza. Ha betöltik a 18. élet­évüket és addig nem hagy alább a lelkesedésük, köztünk ma­radhatnak. Örömmel szólt Báli Já­nos a legfris­sebb eredmé­nyükről is: ősszel segítet­tek elfogni két körözött bűnö­zőt. S mint megtudtuk, hamarosan gázfűtést kap a tűzoltószertár, ehhez 200 ezer forint támogatást nyertek, a miniszterelnöki hivatal pedig szá- mítógépet adott nekik._________■ Számítógépórák felnőtteknek Iharos Nem lógnak az órákról, házi fel­adatukat becsületesen elkészítik, és szót fogadnak tanáruknak a számítógépes tanfolyam résztve­vői. Vállalták, hogy felnőtt fejjel teljesen új dolgot tanulnak, s ezért nagyon igyekeznek. A 40 órás oktatásnak helyet adó szol- gáltatóiroda tavaly decemberben nyílt, s eleinte csak fiatalok láto­gatták. A kisebbek játszottak a számítógépeken, a nagyobbak dolgozatot írtak, fénymásoltak vagy nyomtattak. Pocsék Attila, az iroda vezetője elmondta: régi vágya volt, hogy a számítógéphez nem értő felnőtteknek is szervez­zen tanfolyamot. Tavasszal az Iharlevél című helyi újságban hir­dette meg, s heten jelentkeztek. Valamennyien lelkesek voltak, de a tavaszi veteményezés, majd a nyári munkák miatt őszre csú­szott a tanfolyam indítása; addig­ra mindössze hárman maradtak. Beke Antalné azt mondta: ha­marosan minden munkahelyen követelmény lesz a számítógép felhasználói szintű ismerete, így hasznára válik ez a tudás. Támo­gatja a családja is, és időnként 11 éves gyereke ad neki tanácsot.- A kezdet nem volt egyszerű, mert volt, aki addig még a billen­tyűzetet sem ismerte - mondta Pócsek Attila. - Alapszintű számí­tógépes ismereteket, szövegszer­kesztést és internethasználatot ta­nulunk, ebből lesz a vizsga. Bizo­nyítványt ugyan nem adhatunk, de a tanfolyam e nélkül sem lesz haszontalan. ■ Borkirálynőt választottak ZÁKÁNY A 21 éves Tavaszi Edina fejére tették föl a koronát a zákányi borkirály nő-válasz­táson. A második al­kalommal kiosztott címért ezúttal öten versengtek. Felvonulással és ven­dégtoborzással kezdő­dött az ifjúsági egyesü­let rendezte Dráva-parti szüreti mulatság, bemu­tatkozott a nyugdíjas­klub, s műsort adtak a fiatalok. A legizgalma­sabb rendezvény a bor- királynő-választás volt; a zsűriben a szőlész-bo­rász egyesület szakte­kintélyei, az idősebb és Tavaszi Edina a fiatalabb nemzedék egy-egy képviselője foglalt helyet.- Szeretem a bort, különösen a muskotályost, de soha nem iszom belőle sokat- mondta Ta­vaszi Edina. - Mivel van szőlőnk, ezért jól ismerem a vele kapcsola­tos munkát is. Kapálok, kötözök, segítek szüretelni is, hordót azon­ban még sosem vertem csapra. A zákányi verseny elméleti és gyakorlati feladatokból állt. A résztvevőknek szőlővel, borral kapcsolatos dalt kellett énekelni­ük, szőlőfajtákat és borokat fel­borkirálynő, a frissen nyert koronával sorolni, s versidézetekből meg­mondani, hogy melyik költő fog­lalta rímbe a nemes nedűhöz fű­ződő érzéseit. Az elméleti rostán ketten ki­hullottak, így már csak hárman gyömöszölték a szőlőt, szívtak hébérrel bort a hordóból. A fá­rasztó, ám jó kedvre hangoló mutatványok végén mindenki megelégedésére tették a koronát Edina fejére. A zákányi borki­rálynő hordón állva vette át a ju­talmat. ■ Októberben minden napra 2 ajándékot sorsolunk ki hűséges előfizetőink között. A Somogyi Hírlap Milkmmiitiii ■ kiadvány egy-egy példányát ma ír barcsi és Udvari Jánosné nagybajomi előfizetőnk nyerte. Gratulálunk! A sorsoláson mindenki részt vesz, aki érvényes előfizetéssel rendelkezik. Somogybán otthon vagyunk wméMIÍEIMp ■ I Somogyi Hírlap 1-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------I------:....—— Sk odaFabia Skoda tesztautók SkodaOctaviai 100-200 ezer Ft kedvezménnyel! |X|j Karg MOBIL Kaposvár, Árpád u. • Tel.: 82/529-575 * Fax: 82/529-579 • E-maii: karg_skoda@axelero.hu Szombat-vasárnap is nyitva 9-16 óráig! www.ka gnnobílygj

Next

/
Thumbnails
Contents