Somogyi Hírlap, 2002. október (13. évfolyam, 229-254. szám)

2002-10-04 / 232. szám

2002. Október 4., Péntek KAPÓ S V Á R 5. OLDAL Öt országból versenyeznek Tizennyolc csapat vesz részt a kaposvári találkozón fotó: török anett Tizennégy kérdéses feladat­lappal kezdték a hallássérült gyermekek hetedik nemzetkö­zi közlekedési versenyét. Két csoportban öt ország tizen­nyolc csapata vesz részt a ka­posvári találkozón. Simogató napsütésben tartották tegnap a megnyitót; Ádámné Fábri Lüi, a megyei önkormányzat főta­nácsosa és Mihalovics Jenő, a házi­gazda hallássérültek iskolájának igazgatója köszöntötte a hazai és külföldi versenyzőket. A 7. találko­zóra 73 tanuló jött; hiába a felfoko­zott érdeklődés, több jelentkezőt egyelőre nem tudnak fogadni.- Ugyanolyan teljesítményre va­gyunk képesek, mint mások, ez adja az esélyegyenlőségünket - idézte a találkozó mottóját Mihalovics Jenő. - A hallássérült gyerekek mellett az országos baj­nok magyaratádi iskola versenyző­it is meghívtuk. Néhányan tollcsattogtatással ve­zették le izgalmukat a kreszteszt előtt a tornateremben. Szántó János, a megyei közle­kedésfelügyelet osztályvezetője pillanatok alatt elmagyarázta a ki­töltéssel kapcsolatos tudnivalókat, az indulók 25 percet kaptak a ti­zennégy kérdésre. A gyalogos- és a kerékpáros-közlekedés szabálya­it kérdezték tőlük, később „bal­esetbe csöppentek”. A feladat sze­rint törött végtagú, vérző, illetve eszméletét vesztett emberen kell segíteni. A versenyzők ügyességét, gyorsaságát figyelték a pontozók. A találkozó várva várt fordulója lesz a mai: az iskolában ügyességi és szerelési versenyt tartanak, a városban pedig szabályosságit. A kaposvári rendezvényt hasznosnak ítélte Jan Stevens, a hallássérült gyermekek szüleit tömörítő európai egyesület veze­tője is - tudtuk meg Mihalovics Jenőtől. HARSÁNYI MIKLÓS Könyvben az óvodák múltja Hiánypótló és országosan is egye­dülálló könyv jelent meg a megye- székhelyen. Kaposvár óvodáinak a történetét dolgozza fel 1871-től napjainkig. Méltó emléket állít Tar Csatárnak, a város első óvodaigaz­gatójának, aki elévülhetetlen érde­meket szerzett Kaposvár kulturális életének föllendítésében. A város 25 gyermekintézményének múlt­ját is megírták. Olvashatunk a je­lentősebb beruházásokról, s arról is, kik voltak a vezető óvónők. A ki­advány az óvodákat alapításuk sor­rendjében mutatja be. Az épületek külső fotója mellett helyet kaptak a könyvben a nevelőtestületek képei is. A Máté Mártonná Korb Erzsébet és Kovács Éva szerkesztette kötet megemlékezik azokról az elődök­ről, akikre büszkék a mai óvodapedagó­gusok. A mel­lékletből kide­rül: Kaposvá­ron 1954-ben tíz óvoda mű­ködött, a 754 gyermekkel 22 óvónő foglal­kozott. 1960-ban 11 intézmény fo­gadta az 1042 apróságot, és 56 pe­dagógust alkalmaztak. A millenni­um évében 2179 volt az óvodások száma, kétszáz az óvónőké. Az egyik táblázat számba veszi a szükségóvodákat is, egy másik pe­dig a nem önkormányzati fenntar- tású intézményeket. __________■ Pro gramajánló Ma 10 órakor októberi hangversenyt és szüreti bált tartanak az Irányi Dániel utcai óvodában. Közreműködnek a Liszt Ferenc zeneiskola furulyásai. 10.30-kor A papír ideje címmel szimposiont szervez a Magyar Papír­művészeti Társaság és a Somogyi Alkotóművészek Egyesülete az Együd Árpád művelődési központban. 16 órakor nyitják meg a II. Országos Pa­pírművészeti Triennálét a Vaszary Képtárban. Köszöntőt mond Szita Károly polgármester, a tárlatot Fitz Péter művészettörténész ajánlja az érdeklődők figyelmébe. A munkák november 2-ig tekinthetők meg. 18 órakor a nyári fadd-dombori koncert anyagát adják elő a tanulók a Liszt Ferenc zeneiskola hangversenytermében. __________________■ Pá lyázati pénz a védett épületekre Hét éve egy önkormányzati rendelettel védet­té nyilvánítottak több kaposvári épületet. Ezek egészen vagy egyes részeik értékesek; méltóak arra, hogy a jövő nemzedék is erede­ti valójában lássa őket. A városban 95 védett épület van és 260 védett épülethomlokzatot tartanak nyilván. 1996 óta évente egyszer pályázatot hirdet a városfejleszté­si, környezetvédelmi, műszaki bizottság a város­kép megőrzésének és a szép, díszes homlokzatok eredeti állapot szerinti felújításának ösztönzésére, vissza nem térítendő anyagi támogatásra vagy kölcsönre - tudtuk meg Fábián Éva városi főépí­tésztől. Eddig 23 homlokzatot újítottak föl segít­séggel. Az érdeklődés évről évre nő, általában 5-7 pályázatot küldenek be. A cél továbbra is az, hogy ebek az épületek eredeti állapotukban fennmarad­janak. Tavalyelőtt 775 ezer forintot fordítottak rá­juk, a tavalyi keret egymillió forint volt. Az idén 1,3 millió forintot szántak erre a célra.- A támogatásra azok a magántulajdonosok je­lentkezhettek, akik a felújítandó homlokzat beke­rülési összegének legalább az 50 százalékát állják - mondta Fábián Éva. - A pályázónak vállalnia kellett, hogy a feltételekről, a kapott pénz folyósí­tásáról és elszámolásának módjáról, valamint az elvégzett munkák bizonylatainak a bemutatására szerződést köt a műszaki igazgatósággal. A pályá­zatnak tartalmaznia kellett a tulajdonos adatait, az építési engedélyezési tervet, a tulajdoni lapot, az előirányzott költségeket és az előzetes kötele­zettségvállalást, hogy a kapott összeget a feltételek szerint használja föl. Az első fordulóban a Kisfaludy utca 23. számú épület kapott 362 ezer forintot. A második körben a Tallián Gyula utca 1/A és a Németh István fasor 35. számú épület pályázatát minősítette eredmé­nyesnek a bizottság. Az előbbinek 233 ezer, az utóbbinak 754 ezer forintot szavaztak meg. Meg­tudtuk: a bírálatkor figyelembe vették az épület he­lyét, városképi jelentőségét, a vállalt felújítási ösz- szeget és az igényelt támogatás módját, valamint a rekonstrukció műszaki szükségességét, szabó kinoa VÁLASZTÁSI HÍR Ma 8 órakor a vásárcsarnok be­járatánál Juhász Tibor, a Fidesz, az MDF, az MKDSZ, a KPE és a Fidelitas közös önkormányzati képviselőjelöltje és Szita Károly polgármesterjelölt tart utcai fo­gadóórát. 18 órakor a II. Rákóczi Ferenc általános iskolában Ziegler László, az MSZP önkormányzati képviselőjelöltje, valamint Pin­tér Attila, az MSZP és az SZDSZ közös polgármesterjelöltje tart lakossági fórumot. __________■ \V én Italói föhöiő'rkjf ; s Kaposvár, Honvéd u.-Damjanich u. sarok]®" í S (üvegkupola) • Tel.: 821313-006, 30/504-2044' / i Mit nem adnál érte? j : Unicum nite egyet fizet, > \ kettőt kap est a kalózhajón. I mmxmimimnmjmxnmminm STRABAG A Strabag Építő Kft. építőipari nagyberuházások megvalósításához keres ÉPÍTÉSVEZETŐ és ÉPÜLETGÉPÉSZ LÉTESÍTMÉNY- FELELŐS munkatársakat. Építésvezető Elvárások:- felsőfokú szakirányú végzettség- magasépité6i generálklvltelezés- ben szerzett többéves gyakorlat- felhasználói szintű számítástech­nikai ismeret - németnyelv-tudás. Munkakör:- a kivitelezés szervezése- részt vevő műszaki kollégák (építésvezetők, művezetők és alvál­lalkozók) irányítása, koordinálása- a kivitelezés és alvállalkozói teljesítmények ellenőrzése. Épületgépész létesítményfelelős Elvárások:- (elsőfokú szakirányú végzettség (épületgépész) - többéves, magas­építésben (generálkívltelezésben) szerzett, tapasztalat - felhasználói szintű számítástechnikai ismeret- tárgyalási szintű németnyelv-tudás. Munkakör:- a kivitelezés és tervezés felügye­lete - kapcsolattartás alvál­lalkozókkal, megrendelőkkel, ter­vezőkkel - ajánlatok készítése- alvállalkozók versenyeztetése. Fényképes önéletrajzát „S-Építésvezető”, illetve „S-Épületgépész” jeligére a Poner Rt., 1406 Budapest 76., Pf. 55 címre várjuk. O* Csiky Gergely Színház 5 Kaposvár 2002. október havi műsor 7. hétfő 14.30 Diótörő A-bérlet BEMUTATÓ 8. kedd 14.30 Diótörő B-bérlet 9. szerda 14.30 Diótörő C-bérlet 10. csütörtök 14.30 Diótörő CS-bérlet 18. péntek 19.00 Kabaré Csiky bériét BEMUTÓ 19. szombat 19.00 Kabaré Somlay bérlet 21. hétfő 14.30 Diótörő D-bérlet 22. kedd 14.30 Diótörő E-bérlet 24. csütörtök 19.00 Kabaré Táncsics bérlet 25. péntek 19.00 Kabaré Kiss Manyi bérlet 26. szombat 19.00 Kabaré Uray bérlet 28. hétfő 14.00 Káprázatos hölgyek, vagy amit akartok SMPII. sz. bérlet Jegyek válthatók a Jegyirodában Kaposvár, Fő u. 8. Telefon: 82/511-208 Pénztári órák: h-p 8.30-12.30, 13-17 óráig. (86415) Hollywood multiplex PREMIER ÁLMATLANSÁG 91042 15:00, 17:30, 20:00, A KISMENŐ 91038 Szink- ronizált rtíípryMpg 14:30,16:45, 19:00,21:15; EGY FIÚ­RÓL 83356 14:45, 17:00, 19:15, 21:30; MILLIÓKÉRT A POKOL­BA 91033 18:00,20:30; STUART LITTLE, KISEGÉR 2. 91026 Szinkronizált 15:45 *60939* Több a kisebbségi jelölt ti képviselőjelöltet és 35 kisebb­ségi jelöltet vettek nyilvántartás­ba. A polgármesterjelöltek száma ugyanannyi, mint négy évvel ez­előtt, de 24-gyel kevesebben sze­retnének képviselők lenni. A ki­sebbségi jelöltek száma 18-cal emelkedett; ez annak tudható be, hogy az eddigi kettő helyett most már négy kisebbségi önkormány­zatra lehet majd szavazni október 20-án: a cigány és a német mellett a horvátra, illetve a lengyelre. ■ löltre lehetett szavazni - mondta dr. Kéki Zoltán. - Most hárommal több polgármesterjelölt, 122-vel kevesebb kislistás jelölt és 38-cal több kisebbségi jelölt vállalta a megmérettetést. Tizennégy olyan falu van, ahol nincs vetélytársa a polgármesterjelöltnek. Somogy- sárdon nem kevesebben, mint hatan indulnak a polgármesteri székért. Kaposváron két polgármester­jelöltet, 95 egyéni választókerüle­A kaposvári választás irodához tartozó 66 településen 155 pol­gármesterjelöltet, 909 kislistás je­löltet és 94 kisebbségi jelöltet vet­tek nyilvántartásba - tudtuk meg dr. Kéki Zoltán címzetes főjegy­zőtől, a választási iroda vezetőjé­től. Kaposfőn két kisebbségi ön- kormányzatot választhatnak a polgárok.- Négy éve a 66 településen 158 polgármesterjelöltre, 787 kis­listás jelöltre és 56 kisebbségi je­Orbán: Együtt vagyunk sikeresek Lelkesíteni jöttem Kaposvár­ra, de úgy látom, erre itt nincs szükség - ezt Orbán Viktor, a polgári kormány miniszterel­nöke mondta tegnap a somo­gyi megyeszékhelyen. Kitar­tásra, állhatatosságra buzdí­totta a lakossági fórumra ösz- szegyűlt embereket. A mostani kormány igyekszik csökkenteni érdemeinket, pedig 1998 és 2002 között sikerült meg­erősíteni a családokat - jelentette ki Orbán Viktor.- Tudtuk úgy kormányozni, hogy a gyerekek és a családok maradtak a legfontosabbak - hangsúlyozta a politikus. - Meg­erősödtek a magyar vállalkozók is, hiszen utakat, hidakat, gáta­kat építettek. A nemzeti újra­egyesítés eredménye, hogy ma­gyar egyetemen tanulhatnak a fi­atalok Erdélyben. Helyreállítot­tuk a munka becsületét, emeltük a minimálbért. Nem volt hibátlan az elmúlt négy év, de csak akkor lehetünk sikeresek, ha tanulunk belőlük. Erősíteni kell önbecsülé­sünket, sőt szükség van még ön­bizalomra, kitartásra, állhatatos­ságra. Igyekeztünk minden tele­pülésen olyan jelölteket keresni, akik a polgári ér­tékeket képvise­lik. Orbán Viktor szerint eltökélt, küzdőképes em­berekre van szükség a szava­zatszámláló bi­zottságokban. Úgy vélte: csu­pán akarat kér­dése megnyerni az október 20-i választást. Ha nem megy el mindenki sza­vazni, akkor nem is érdemlik meg a győzel­met - fejtette ki. Szita Károly, Kaposvár polgár- mestere, a polgári összefogás je­löltje a tisztségre kijelentette: a következő négy évben is jó lesz kaposvárinak lenni, de az álmok csak együtt valósíthatók meg. Huszonöt pontos programjából kiemelte az ingyenes lakossági szemétszállítást, az olcsóbb táv­fűtési díjat, a szigorúbb közren­det, a tisztes munkabért, az isko­lák támogatását.- Az ország legkorszerűbb egyetemét alakítjuk ki - sorolta Szita Károly. - Otthont terem­tünk a családoknak, megvalósít­juk a teljes csatornázottságot, rendbe tesszük az utakat és a jár­dákat. Az eddigi eredmények is az itt élőknek köszönhetőek, ezeket együtt értük el, párt-hova­tartozás nélkül. Folyamatosan és tudatosan formáljuk a jövőt, ezért van arra szükség, hogy a megfelelő emberek kerüljenek a megfelelő helyekre, szabó kinoa ______________,________________ír- \ Új autót mindenkinek Opel. Jó ötletek, jobb autók. OPEL-©- Nyitott hétvége g ^ október 12-13-án új VECTRA GTS-t ^- Agila Viva 1 999 000 Ft-tol ^- Corsa Viva 1 999 900 Ft-tól- Astra Viva 2 399 000 Ft-tól f'7, V \ ‘LÍ£l í y ; Rendkívüli vásárlási lehetőségekkel, tesztvezetéssel és gyermekprogramokkal várunk minden kedves érdeklődőt. Sió-Autóház Kft 86OO Siófok, Vak Bottyán u. 28. Tel./fax: 84/313-188, 84/319-188 E-mail: opelsio@axelero.hu Internet: www.sio-autohaz.hu Kaposvár, Radnóti u., Nagyszeben u., Kazinczy u. mtt kmmé&mmB mm mm&ém *»» A Uj, szerkezetkész sorházi családi házak, eló- és hátsó kerttel, garázzsal átadható állapotban! Vállaljuk a megvásárolt épületek kulcsrakész kivitelezését is, továbbá a finanszírozásban is segítséget tudunk nyújtani, így még 2002-ben beköltözhet Ön is! További információkkal a BITT Kft. telephelyén, Kaposvár, Guba S. u. 87.,vagy a 82/529-020-as telefonszámon tudunk szolgálni. Várjuk érdeklődését!

Next

/
Thumbnails
Contents