Somogyi Hírlap, 2002. október (13. évfolyam, 229-254. szám)
2002-10-31 / 254. szám
12. OLDAL SPORT 2002. Október 31., Csütörtök Káprázatos csapatteljesítmény Kaposvári Klíma-Vili KK-Bayer Leverkusen (német) 115-86 (25-24, 31-18, 29-28, 30-16) Káprázatos csapatteljesítménnyel, teljesen megérdemelt kiütéses győzelmet aratott tegnap a városi sportcsarnokban az első Európa- kupás mérkőzését játszó Kaposvári Klíma-Vili KK. A szenvedő fél a német Bayer Giants Leverkusen volt. Kaposvár A szezon első nemzetközi kupamérkőzésére készülődött a kaposvári együttes. A csapattal melegített Frank Altron Jackson is, aki bokasérülése után természetesen még nem teljes értékű, így a kezdőötösben nem is kapott helyet. Fiilöp helyett pedig Tömösváry került a tízes keretbe. A német gárdában is akadt egy hiányzó az amerikai John Best személyében. A leverkuseniek legjobbja megfázással és torokbántalmakkal küzd. Mint mondta, inkább a szombati bajnokira szeretne felépülni. A vártnál némiképp kevesebb néző előtt kezdődött az összecsapás. Szőke nyitóbüntetőire Wucherer és Greene válaszolt azonnal. Amint azt várni lehetett, igen nagy iramot diktáltak a németek, elsősorban a honosított Greene volt elemében. Dzunics két triplájával 12-12-nél egyenlítettek a hazaiak, sőt Szőke hármasa a vezetést jelentette! A somogyiak meg is nyerték az első negyedet a fizikális és magassági fölényben lévő vendégek ellen. A folytatásban is fej fej mellett haladtak a csapatok, aztán Dzunics és Ivkovics révén 9 ponttal (38-29) lépett meg Klíma-Vili. Hatalmas üdvrivalgás kísérte Jackson pályára lépését. Két kaposvári eladott labda után szemvillanás alatt felzárkóztak a leverkuseniek. Aztán a lábát fájlaló Jackson beemelt 8 pontot, De Gray pedig csodálatosan szerelt. A szünet előtt a reklamáló Fox kapott technikait, így a hazaiak megnyugtató előnnyel térhettek pihenőre. Greene frissessége lendített a Leverkusen együttesén, de a vezetést Dzunics triplája szavatolta. Arra talán senki sem számított a meccs előtt, hogy Filipovics közeli találatai után 69-49-et is mutat majd az eredményjelző. Ivkovics sokadszor kergette őrületbe Pleugert, Jackson pedig valósággal a felhők között dolgozott. A németeknél Wucherer igyekezett, az ő révén került 20 alá a Bayer. Az eufórikus hangulatban kosarazó kaposváriak azonban szebbnél szebb megoldásokkal szórakoztatták a tomboló közönséget. A100. pontot Ivkovics szerezte, a Dzunics légpasszát pedig De Gray segítette gyűrűbe. A végjátékra zónára váltott a német gárda, de a kiválóan dobó kaposváriak ellen ez sem volt gyógyír. így játszottak Kaposvár, városi sportcsarnok, 1200 néző. Vezette: Sáros (finn), Schimko (orosz). SZT0JAN IVKOVICS Káprázatos teljesítménnyel győzött a Klíma-Vili fotó: láng Róbert Kaposvári Klíma-Vili KK: Simon (12/3), Dzunics (31/18), Szőke (10/6), De Gray (9), Ivkovics (29). Csere: Jackson (18/6), Varga R. (-), Filipovics (6). Vezetőedző: Gorán Miljkovics. TSV Bayer Giants Leverkusen: Geib (6), Greene (24), Wucherer (25/6), Schultze (12/6), Fox (13). Csere: Pleuger (4), Weber (2), Malbeck (-), Kovacev (-). Vezetőedző; Heimo Förster. Az eredmény alakulása: 3. perc: (4-5), 6. perc: (17-15), 11. perc: (30-26), 16. perc: (43-33), 22. perc: (60-42), 27. perc: (79-61), 36. perc: (98-76). Kipontozódott: De Gray (a 37. percben). Jók: Simon, Ivkovics, De Gray, Jackson, Szőke illetve, Wucherer, Greene. Gorán Miljkovics: - A mérkőzés a kosárlabda kiváló propagandája volt. Köszönöm a közönségünk fantasztikus buzdítását és ezúttal is csak dicsérni tudom játékosaim hozzáállását. Heimo Förster: - Ez szégyen! ______________kun zoltán NB I, Borsodi Liga, 13. forduló Fortunában is bíznak Siófok Senior úszás Kassa Hét ország 29 csapata vett részt a Szlovákiában, Kassán rendezett nemzetközi senior úszóversenyen. Bár ezúttal mindössze hét versenyzőből állt csak a somogyi színeket képviselő Kaposvári Aréna Senior Úszó Club küldöttsége, mégis seregnyi éremmel térhettek haza a kétnapos erőpróbáról. A kaposvári mérleg: 22 érem (13 arany, nyolc ezüst és egy bronz elosztásban). A kaposvári eredmények: NŐK. I. korcsoportosok: Ta-. kács Barbara - egy arany (100 m pillangó), három ezüst (50 m gyors, 50 m hát és 50 m pillangó). II. korcsoportosok: Honos Tímea - egy arany (100 m hát). V. korcsoportosok: Király Johanna - két arany (50 m mell és 100 m mell), két ezüst (50 m gyors és 100 m gyors); Kecskés Andrea - egy arany (100 m hát), egy ezüst (50 m pillangó), egy bronz (100 m gyors). FÉRFIAK. V. korcsoportosok: Hegedűs Lajos - két arany (50 m hát és 50 m pillangó). VIII. kor- csoportosok: dr. Perjés István - egy arany (100 m hát), egy ezüst (50 m hát). IX. korcsoportosok: dr. Bánon József - három arany (50 m mell, 100 m mell és 100 m hát). VÁLTÓK. 4x50 m női gyors- váltó: 1. Kaposvári Aréna Senior Úszó Club csapata (Honos Tímea, Kecskés Andrea, Király Johanna, Takács Barbara). 4x50 m női vegyes váltó: 1. Kaposvári Aréna Senior Úszó Club csapata ( Honos Tímea, Kecskés Andrea, Király Johanna, Takács Barbara). 4x50 m mix vegyes váltó: ... 2. Kaposvári Aréna Senior Úszó Club csapata (Kecskés Andrea, Király Johanna, Hegedűs Lajos, dr. Perjés István). _______fenyő Úsz ás Liberec Remekül szerepeltek a csehországi Liberecben a Bárczi DSE sportolói. A kaposváriak számos dobogós helyezést szereztek az INAS-FID úszó Európa-bajnok- ságon. Fiilöp Balázs eredményei, 100 m mell: ...3.100 m pillangó: ...3. 50 m pillangó: ...3. 200 m vegyes: ...3.100 m hát: ...5. 4x50 m vegyes váltó: ...3. 4x100 m vegyes: ...2.4x100 m és 4x50 m gyors: ...2. Tapolczai Viktória eredményei: 400 m gyors: ...2. 200 m gyors: ...4. 100 m gyors: ...7. 200 m vegyes: ...4. 4x100 m vegyes-, és 4x50 m gyorsváltó: ...3. 4x100 m gyors-, és 4x50 m vegyes váltó: ...4. Széchenyi András és Csoszor Gábor is kitett magáért. A felnőttmezőnyben induló 13 és 14 éves versenyzők fő célja a döntőbe kerülés volt. Az 50 m mellúszásban Gábor 7„ András 8. helyezést érte el. A „B” váltókban 4x50 vegyesen András 6. lett, Gábor 4x100 vegyes- és 4x100 gyorsváltóban 4. helyen, majd a 4x50 m gyorsváltóban 5. helyen zárt. Az összesítésben a magyar csapat harmadik helyezést ért el a lengyelek és a britek mögött. Az elért eredmények alapján Fülöp Balázs utazhat az argentínai világbajnokságra. Tapolczai Viktória sajnos csak itthonról izgulhat klubtársáért, mert anyagi * okok miatt magyar női csapatot nem neveztek a vb-re. kun A balatoniak mellé áll-e Fortuna a 13. játéknapon, fordul-e a kocka és megszakad-e a nyeretlenségi széria? Akár ezek is lehetnek a holnap esti, Videoton elleni mérkőzés nagy kérdései. Sorozatban harmadszor Jép pályára idegenben holnap este a Siófok; a Videoton ellen 18 órakor kezdődő derbit az m2 élőben közvetíti.- Mit lehet tenni a vészes gólínség ellen? - fordultunk a siófoki edzőkettőshöz a tegnapi edzés után.- Nem sokat, a góllövés koncentráltság, egyéni képesség, technika és pszichés állapot kérdése, s még szerencse is kell hozzá - mondta Csank János vezetőedző. - Ez utóbbi mostanában elkerül bennünket. A csapat nincsen gödörben, csak az ellenfél kapuja előtt hozunk rossz döntéseket; kimaradnak a helyzetek, hatástalanok a pontrúgások. Nem ártana, ha végre hazai pályán játszhatnánk, ám tény, hogy nekünk nincsen külön védekező, meg támadó taktikánk.- Gyakorolunk, gyakorolunk - fűzte hozzá Vass László, Csank „örökös” segítője. - Teszünk tehát azért, hogy végre eredményesek legyünk. Akiktől kikaptunk, azokkal széniben nem szégyen alulmaradni, csak bosszantó, hogy megvoltak a lehetőségek, amikkel nem tudtunk élni. De majd most Fehérváron... S hogy mit várnak Csankék a holnap esti szom- szédvár-rang- adótól? A mesteredző úgy fogalmazott: csalódott lenne, ha legalább egy pontot nem hoznának el. A sérülések most nem igazán nehezítik a csapatösszeállítást, az azonban kellemetlen, hogy a jelek szerint László András az őszre kidőlt a sorból, mert kiújult a gerincsérve. A tegnapi edzést a pálya széléről megtekintő hátvéd azt mondta: nagyon készült pedig rá, hogy egyik legjobb barátjának, Végh Zoltánnak, a Videoton kapusának gólt lő, így azonban ez a feladat most a csapattársaira hárul. - Nagyon kellene már egy győzelem - állapította meg László „Sonka” is. * ___________________ FÓNAI IMRE A Siófok FC kezdőcsapata Csemyánszki - Pantics, Kuttor, Koller - Grósz, Erős, Schwarcz, Schuitz, Gaál - Szabó Cs., Fülöp. Labdarúgó Magyar Kupa, 16 közé jutásért Makó FC-Rákóczi Makó Az NB II Szabolcs Gabona csoport egyik bajnokesélyesének otthonában tegnap lendületes játékkal kezdett a Rákóczi. A mezőnyfölényét mindvégig megtartotta, ám az első játékrészben helyzetét csak a hosszabbításban tudta gólra váltani. A 46. percben Barna jobb oldali szabadrúgását Petrák 7 méterről fejjel csúsztatta a jobb sarokba 1-0. Ebben a játékrészben egy jogosnak vélt tizenegyestől is megfosztották a csapatot. Szünet után sem csökkent a kaposvári fölény, s a szünet előtti gól további lendületet adott a somogyiaknak. Az 54. percben Marcsek átadását Tóth Balázs 18 méterről lőtte a léc alá 2-0, majd a 86. percben Kovácsevics a lesre FC-NAB1 0-3 (0-1) játszó védők közt kilépve 10 méterről a kapus mellett állította be a végeredményt. 3-0. Ezzel a kaposvári együttes a Magyar Kupa legjobb tizenhat csapata közé került. Makó, 400 néző. V.: Medovarszki. Makó FC: Kovács - Gyenes (Krucsó 72. p.) Dálnaki, Magyar, Kazán-Görög, Maróti, Siimeghy, Szilvási (Brakszatórisz 64. p.)- Mádi (Varga 46. p.), Bogi. Edző: Kolozsvári János. Kaposvári Rákóczi FC-NABI: Balajcza - Kovácsevics, Mező, Petrák, Barna (Szabó M. 78. p.)- Tóth G., Lassú, Máté (Madar 64. p.), Tóth B.-Marcsek (Petronovics 73. p ), Jéger. Edző: Kovács Kálmán. Jók: Mező, Petrók, Tóth G„ Jéger. MEKSZ GYULA Atlétika ____________ A pálya mindenkié Kaposvár _________ A hivatalos megnyitót ugyan november 9-én rendezik, ám ennek ellenére atlétáink már új otthonukban edzhetnek. Megtörtént a műszaki átadás, a versenyzők, valamint a nagyközönség immár birtokba vehette Kaposváron az Arany úti atlétikai pályát. A piros műanyag borítású pálya nem csak szemre szép, hanem egybehangzó vélemény szerint, a legélesebb kritikát is kiállja. Korszerűsége mellett jó minősége is a kivitelezőket dicséri. Az újjávarázsolt létesítmény immár naponta várja a sportkedvelőket. Nemcsak az atlétikai szakosztályok tagjait, mindenki mást is, aki futni, mozogni akar. Mint Dér Tamás, az Arany úti sportcentrum igazgatója elmondta, immár nem időjárásfüggő a sporttelep igénybevétele. Az atlétikai pálya naponta 6-21 óra között a nagyközönségnek is a rendelkezésére áll. Nem kell fizetni, bárki, aki mozgásra vágyik, ingyen használhatja a létesítményt - természetesen csak rendeltetésszerűen. Mint megtudtuk, az atlétikai szakosztályok 14-18 óra között veszik igénybe a pályákat, ez idő alatt csupán egy futósáv áll majd az közönség rendelkezésére. A mintegy 160 milliós beruházás a nemzetközi összehasonlítást is kiállja, s amennyiben a kiszolgálólétesítmények, valamint a környezet élőbbé tétele is megtörténik, a kaposvári atlétikai centrum komoly nemzetközi atlétikai versenyek lebonyolítását is vállalhatja. Az öltözők felújítása, kicsinosítása már elkezdődött, november végére e munkákkal is végeznek majd. Minden bizonnyal a környezet is szebb és barátságosabb lesz, miután még ebben az évben sor kerül a fásításra, valamint a pálya körüli sövény telepítésére. Ez nem csak esztétikai igény, hanem a szél csillapítást is szolgálja egyben.- A következő fél év feladatai közé tartozik a részletes rendezési terv elkészítése, azt szeretnénk, ha az Arany úti sportcentrum valójában a versenysport mellett egy igazi szabadidős központtá is válna - mondta végezetül az igazgató, aki a versenyzőkkel együtt várja a jövő tavaszt, amikor a terv szerint egy nagyszabású nemzetközi verseny keretében ünnepélyesen is felavathatják szép és korszerű otthonukat. jutási RÓBERT Megyei női kézilabda-bajnokság A 9. forduló eredményei: Nemesvid KK-Taszári DSE 17-17 (9-9) Vezette: Rákóczi, Szalai. A két jól felkészített, de tartalékosán felálló csapat nagy taktikai csatát vívott egymással a végig jó színvonalú és sportszerű rangadón. A döntetlen annak ellenére is igazságos, hogy a házigazda nemesvidiek a második félidőben két büntetőt is elhibáztak. A legjobb dobók: Fáth (4), Szita (4), illetve Joó (6). Mesztegnyői KSE- Lengyeltóti KK 14-17 (8-7) Vezette: Körtési, Gágó. A legjobb dobók: Kovács M. (7), illetve Bodó (8), Siposné (6). Böhönyei KSE-Öreglak- Osztopán KK 18-10 (8-3) Vezette: Bohár, Gágó. A legjobb dobók: Káplár (6), Pintér (5), illetve Gál (3), Bogdán (3), Lengyel (3). Barcsi VSE-Balatonszárszói SE 20-17 (7-9) Vezette: Szabó F., Szabó G. A legjobb dobók: Nyilasi (7), Nemes (5), illetve Sarang (5). Kadarkúti SZSE-Kéthely SE 20-26 (7-15) Vezette: Balaskó, Bertók. A legjobb dobók: Holló (6), Ernyes (5), illetve Garainé (6), Tanai (5), Bajnokné (5), Czobor (5). A Balatonszemesi KSE csapata szabadnapos volt. így folytatják 10. forduló párosítása SZOMBAT Balatonszárszói SE-Kéthely SE. Balatonszárszó, általános iskola, 11 óra. (Játékvezetők: Akácsos, Horváth.) Lengyeltóti KK-Böhö- nyei KSE. Öreglak, tornacsarnok, 15 óra. (Játékvezetők: Balaskó, Jüngling.) Öreglak-Osztopán KK- Nemesvid KK. Öreglak, torna- csarnok, 17.30 óra. (Játékvezetők: Balaskó, Jüngling.) VASÁRNAP Balatonszemesi KSE-Kadarkúti SZSE. Balatonszemes, Esély Alapítvány Tábor, 10.30 óra. (Játékvezetők: Bohár, Markhard.) Taszári DSE-Barcsi VSE. Taszár, általános iskola, 11 óra. (Játékvezetők: Kaposvölgyi, Kis-Király.) A Mesztegnyői KSE csapata szabadnapos lesz. FENYŐ