Somogyi Hírlap, 2002. szeptember (13. évfolyam, 204-228. szám)
2002-09-22 / Vasárnap Reggel, 38. szám
16 MOZAIK 2002. SZEPTEMBER 22. Szűcs Judit még táncol iSzűcs Judit a Pesti Vigadóban tartja majd november 10-én a 30 éves jubileumi koncertjét. Az énekesnő ugyanis már 1972-ben Ki mit tud?-ot nyert. Egyúttal megkapta az ŐRI működési engedélyét, s évekig járta a nemzetközi fesztiválokat. Első nagylemeze, a Táncolj még mégis csak öt évvel később jelent meg. A mostani koncerttel egy időben megjelenő albuma viszont már a 18. lesz. „A Slágerek 2 a negyedik CD-m, aminek én vagyok a kiadója is. Sosem voltam megelégedve azzal, ahogy a kiadók foglalkoztak velem, így most én intézek mindent. A lemezre 17 dal kerül, a korábbi 11 bakelitlemezem legnagyobb slágerei.” A vigadóbeli koncerten és két vidéki, tatabányai és kecskeméti koncertjén bátyja, Szűcs Antal Gábor és Tátrai Tibor is fellép, valamint a Talentum Tánckar. Túl költséges má egy koncert, így is inkább ő fizet rá, de azt mondja, hogy egy ünnepnek ára van. Egyébként rengeteg helyre hívják, legutóbb az Unilever házi ünnepségén ő volt a meglepetés, de amúgy is sok gálán, bálon énekel. Néha extra meghívásokat j is vállal, a minap egy születésnapi partin volt meglepetésvendég. Haj- f dán állandó vendég volt a szomszéd országok színpadain is, az NDK| i ba például'hazajárt. S amikor azt kérdezik, hogy őrizte meg a régi alakját, nevetve meséli, hogy nincs titok, nincs recept. „Semmit sem csinálok, csak tornázom és úszom. Nem erőszakosan akarok jól kinézni. Persze egészségesen étkezem, a saját kertemben megterem a legtöbb zöldség...” Romantic: házasság nem akadály! ■ - Naponta kétszázszor beszélnek telefonon, persze angolul, mert Zsuzsa még nem tud olaszul, s a csivit egyáltalán nem megy a munka rovására, mert a szerelem csak feldobja Zsuzsit - vázolja Gáspár Győző, a Romantic trió hímpillére. - Nagyon elegem van már abból, hogy az újságok találgatnak, jósolnak, a Romantic végét hirdetik. Zsuzsa nélkül valóban nem tudnánk folytatni Katinkával a munkát, mert mi így vagyunk kerek egész együtt. A Romantic egyenlőre nem megy szét. Egy évig biztosan nem, mert az esküvőt akkorra tervezik Armandóval, akinek viszont annyira megtetszett a budai hegyvidék, hogy ott akar villát építeni, s itt is lakna, meg Szicíliában is. Tehát a Romantic így változatlanul tovább élhet. Armando nagyon rendes srác, 28 éves korára van egy multinacionális számítógépes és szoftvercége. Persze, hogy vehetett szíve hölgyének egy sport Mercedest, s egymilliót érő nyakéket jegyajándékul. Még július közepén találták meg egymásban életük szerelmét a francia Disneylandben, amikor a Romanticot meghívták három napra Franciaországba. Én nem tudtam elmenni, de különben sem szóltam volna bele semmibe, mint Zsuzsa se szólt abba, hogy legyen még egy gyerekem, induljak az önkormányzati választásokon vagy sem... így vagyunk most: egy szerelem, egy októberben megjelenő új album, egy fogyás. Mert Katinka egyszerűen valami csoda. Igaz, 13 hónapja nem eszik, pontosab- szigorú fehérjediétán van. Csak hal, pulykamell, rizs és ásványvíz és napi három-négy óra torna. Bezzeg az én kisebbik lányom hízik, de két hónaposán kell is neki... (sipek) Életveszél | Még hivatalos sajtóközleményt is kiadott a svéd Roxette együttes menedzsmentje arról, hogy a világhírű popduó énekesnője, Marié Fredriksson (44) agydaganattal küzd. Miután otthonában hirtelen rosszul lett, kórházba4 szállították, ahol a komputerto mográfos vizsgálat agytumort állapított meg. Az agy hátsó részében V felfedezett kisebb daganattal kapcsolatban a család kérésére az orvosok nemi kívántak részletesebb tájékoztatást adni. \ így azt sem tudni, megműtik-e a The Look, a Listen To Your Heart és a többi topdal előadó ját, vagy a gyógyítás más módjai mellett -' döntenek. Marié orvosi felügyelet mellett várja a a Roxette döntést. Peter Gessle, a Roxette , másik tagja az elsők között látogat- \ ta meg az énekesnőt, aki döbben- | ten értesült a történtekről. Az már |L bizonyos, hogy a duónak leg- alább az év végéig le kell mondania összes programját. A rajon- í gók joggal aggódnak, hiszen • Marie-val együtt életveszélybe került a svéd popipar egyik legkelendőbb sikertársulata is, amely a kilencvenes években ötvenmillió lemezt adott el szerte a világon. Barátaik és svéd zenésztársaik Marié családjának segítségüket ajánlva bíznak abban, hogy a rokonszenves énekesnő túléli betegségét, és mielőbb visszatérhet a popszínpadra és a lemezstúdióba. Grace Kelly j | Gracia Patrícia hercegnő angyalarcáról senki nem gondolta volna, hogy Grace Kellyként férfiak tucatjainak fejét csavarta el. Ezek között voltak olyan hírességek, mint Gary Cooper, Blng Crosby vagy William Holdén. Hat év alatt 12 filmet forgatott, háromszor jelölték Oscar-díjra, amelyet egyszer el is nyert, de férje, a monacói herceg eltiltotta a filmezéstől. Húsz évvel ezelőtt a szépséges hercegnő és filmszínésznő 52 éves korában autóbalesetben meghalt a monacói hegyvidéken. A mai napig rejtély, hogy miként történt a baleset, miért nem tudta bevenni Rover 3500-asával a hajtűkanyart? Voltak olyan pletykák, miszerint 17 éves lánya, Stephanie vezette az autót jogosítvány nélkül, de a neurológus szakértő a halál okaként agyvérzést állapított meg. Kisebbik lánya azóta se találja a helyét, Caroline, a nagyobbik és szebbik férjét meggyilkolták. Albert herceg pedig nem akar megnősülni. Kelj fel, Komám! címmel új filmet forgat Jancsó Miklós megszokott társával, Hernádi Gyulával. Jancsó azt ígéri, hogy ez fajsúlyosabb témát dolgoz fel, mint a 90-es években készített filmjei. * * * Sophia Lőrén francia kollégájáról, Gérard Depardieau-ról áradozik, akivel együtt forgatják az Idegenek között című filmet. „Tele van energiával. Akármibe fog, mindent tökéletesen csinál” - állíja az olasz filmdíva. k k k Kékharisnya lett Besenczi Árpádból, aki tegnap este újból megmutatta, hogy csak azért is csíííz! Az Ml új kabaréjában, a Dili Buliban a kibeszélőshow-kat pécézte ki, „A túróba, szőke nő a feleségem!” után a következő adásban a „Kövér vagyok, nem mackósajt” lesz a téma... Gödön az ország legprofibb csaposai mérték össze tudásukat a VI. Stella Artois csapoló világ- bajnokság válogatóján. Ezúttal, akárcsak tavaly, a nyíregyházi Molnár Zsolt lett a magyar bajnok. Ő utazik a brüsszeli olimpiára. Tavaly sem kellett szégyenkeznie: 40 ország versenyzői mezőnyéből a 9. helyen végzett. k k k Miután Jennifer Capriati (26) teniszcsillag a US Open bajnokságon veszített, a Serafino Clubban igyekezett a vereséget felejteni. Jó néhány italt követően lehúzta blúzát és egy vadidegen férfival ölelkezve vonaglott a táncparketten. 14 évesen ö volt a legfiatalabb teniszcsillag, de kábítószerrel és lopással kapcsolatos botrányokba keveredett. * * Csisztu Zsuzsa iskolapadba ült és könyvet ír. A népszerű tévés jogi egyetemre iratkozott be és a nyáron hozzáfogott televíziós élményeinek megírásához. Emellett férje új éttermében segédkezik háziasszonyként a megnyitón, ahová a barátait hívta meg. kkk Jól meggyömöszöiik Falus Mari- annt, a Pa-dö-dő frontemberét több ezer néző előtt. Egy hét múlva, vasárnap ezer masszőr lát neki ezer páciensnek Győrben, a Magvassy Mihály Sport- csarnokban, hogy az esemény bekerüljön a Guinness Rekordok könyvébe. Fellép a Pa-dö-dő és egyúttal Mariann is aláveti magát a férfikezeknek. kkk Bryan Ferry (56) brit slágergyáros autóreklámozóként is sikeres férfiú. A popsztár nyitotta meg Berlinben a világ első olyan DalmlerChrysler szalonját, ahol kizárólag a 100 millió forintos (400 ezer eurós) új német luxus limuzint, a bő hatméteres Maybachot fogják értékesíteni. k k k Talán azok is ott lesznek a SAP Csarnokban, akik csak sápítoz- nak a sok szex miatt: ott rendezik a 7. Budapesti Erotika Kiállítást és Börzét szeptember 27-29. között. Erotikus show-műsorok- kal, témákkal, még erotikusabb sztárvendégekkel, Miss és Mister Erotika választással, tutti-frutti partival, női higiénés termékekkel. Ott lesz a Muki Cuki is. Az esemény háromcsillagos: belépés csak 18 éven felülieknek! | A holland miniszterelnök, Jan Peter Balkenende úgy néz ki, mint Harry Potter néhány évvel öregebb kiadásban. Frakciója a hasonlóságot kihasználva a kereszténydemokrata politikus hivatalba lépését egy óriásplakáttal szerette volna ünnepelni, amelyen Balkenende varázslótanoncnak öltözve látható az ezertornyú hágai parlament előtt. A Warner Brothers filmvállalat azonban keresztülhúzta a keresztény- demokraták számítását és perrel fenyegette meg őket. Végre én döntök! Király Csilla, 32 éves, magyar-történelem szakos tanárnő vagyok egy városi gimnáziumban. Szeretem gondtalanul élni az életemet. Jól esik, ha egy fárasztó nap után nyugodtan sétálhatok a városban, zavartalanul nézhetem meg a kirakatokat, és ha kedvem tartja, vásárolhatok is egy keveset. Ez kikapcsol - mint majdnem minden nőt - pláne, ha nem kell folyton azt néznem, mennyi pénz is van még a bankszámlámon. Korábban azt sem tudtam, mi a különbség a betéti kártya és a hitelkártya között. Szinte minden hónap végén pénzzavarban voltam. Kétszer is meg kellett gondolnom, hogy mit engedhetek meg magamnak anyagilag, s mit nem. Rettentően bosszantott olykor, ha egy bevásárlóközpontban le kellett mondanom egy-egy akciós termékről, amire már rég vágytam, de korábban drágának találtam. Olyan is előfordult, hogy pénzszűke miatt nem tudtam elmenni a fodrászomhoz, mert akkor nem maradt volna pénzem a bevásárlásra a családi koszthoz. Ilyenkor mindig kiszolgáltatottnak éreztem magam, és néha, ha már teljesen kifutottam a pénzemből, édesanyámtól vagy barátnőmtől kértem kölcsön. Kínosan éreztem magam, hogy felelősségteljes, komoly, dolgozó nőként másoktól kell ilyen szívességet kérnem. Legjobb barátnőm, Kata, aki könyvelőként dolgozik egy nagyvállalatnál, és akinek egyszer elpanaszoltam ezt a problémámat, kinevetett, és megkérdezte, hogy hallottam-e már a MasterCard hitelkártyáról. Azt válaszoltam, hogy hallottam róla, de nem gondolom, hogy megengedhetem magamnak. Kata tovább faggatott: „Van itt a környékeden egy CIB Bank, Citibank vagy Raiffeisen Bank?" Mondtam neki, hogy van, de nekem nincs náluk vezetett számlám. Kata erre is azt felelte, hogy nem baj. Megbeszéltük, hogy másnap együtt megyünk hitelkártyát igényelni, de ekkor eszembe jutott, hogy most sincs nálam elég pénz. Kata erre is azt felelte, hogy nem baj. Másnap a bankfiókban megtudtam, hogy nem kell pénzt elhelyeznem a bankban a MasterCard hitelkártya igénylésekor, sőt az igazolt nettó jövedelmemnek akár a többszörösét is megkaphatom, így sosem leszek pénzszűkében. Kellemes meglepetésként ért az is, hogy a bank által meghatározott fordulónapon elég az általam felhasznált összegnek csupán az 5-10%-át visszafizetnem, és a törlesztések nagysága és időpontja is teljes mértékben rajtam múlik. Ráadásul a hitel összegét, amit a bank biztosít a számomra, akár 40-46 napig is kamatmentesen használhatom. Amikor kijöttünk a bankból, boldogságomban egy nagy puszit nyomtam Kata barátnőm arcára, aki felszólított, hogy akkor irány a kedvenc butikunk, ahol őszi árengedmény van. Most sokkal szabadabbnak érzem magam, megnyugtat, hogy nem kell senkitől kölcsönkérnem. Nem jövök zavarba, ha kiderül, hogy hónap végén lesz egy szülői értekezlet vagy egy ünnepség a gimnáziumban, és nekem fodrászhoz kell mennem. Biztonságot jelent számomra, hogy ha üres is a pénztárcám, a MasterCard hitelkártyám ott lapul benne. í 1 mii tant