Somogyi Hírlap, 2002. szeptember (13. évfolyam, 204-228. szám)

2002-09-19 / 219. szám

2002. Szeptember 19., Csütörtök M E Z Ö G A Z D A S Á G 13. OLDAL Agrárvilág KERESZTTŰZBEN AZ AGRÁRMEGÁLLAPODÁS. A szerdai len gyei sajtójelentések szerint a kedd délutáni kormányülésen a táma­dások kereszttüzébe került Jaroslaw Kalinowski mezőgazdasági mi­niszter, miniszterelnök-helyettes, a Lengyel Parasztpárt elnöke, amiért „belerángatta a sajtót” a lengyel-magyar agrármegállapodás ügyében közte és Jacek Piechota gazdasági miniszter között kiala­kult viszályba. Kalinowski rögvest azután, hogy hírét vette a buda­pesti aláírásnak, sajtóértekezletet hívott össze, ahol azzal vádolta meg a gazdasági tárcát, hogy a háta mögött kötötte meg a megálla­podást, amely ráadásul úgymond rendkívül kedvezőtlen a lengyel mezőgazdasági termelőkre nézve. Éppen emiatt részesült megro­vásban Leszek Miller miniszterelnök részéről, aki egyben a gazda­sági minisztert is figyelmeztette amiatt, hogy nem kellő mértékben működött együtt a mezőgazdasági miniszterrel. A legszigorúbb fed­dés azonban Marék Wejtko gazdasági miniszterhelyettesnek jutott, aki a megállapodást Budapesten aláírta. JAVUL A NESTLÉ. Tegnap reggel 0,6 százalékkal 316 svájci frankra javult a Nestlé a zürichi értéktőzsdén arra a hírre, hogy a? amerikai Hershey csokoládégyár nem eladó. Piaci értesülések sze­rint a Hershey-részesedés legalább 12 milliárd dollárba került vol­na az esetleges vevőnek. A világ legnagyobb élelmiszer-ipari cso­portján, a svájci Nestlén kívül vevőjelöltnek tartották a piacon az amerikai Craft Foodsot és a brit Cadbury Schweppest is. A Cadbu- ry Schweppes mindazonáltal 1,1 pennyvel, azaz 0,24 százalékkal 4,524 fontra olcsóbbodott szerda reggel az egészében meredeken zuhanó londoni értéktőzsdén. Az amerikai folklórhoz tartozó, száznyolc éves Hershey Foods csokoládégyár hetvenhét százalé­kának tulajdonosa, a Hershey Trust Company kedden felszólította a cég vezetését, hogy hagyja abba a vevők keresését. Előzőleg a pennsylvaniai Hershey város lakossága mozgalmat szervezett az eladás ellen, mert attól féltek, hogy az értékesítés után bármilyen új tulajdonos üzembezárásokkal és elbocsátásokkal kezdi tevé­kenységét. NINCS SZÜKSÉG BÚZAIMPORTRA. A csaknem négy és fél mii lió tonnás idei búzatermésnek a kétharmada teljes egészében fe­dezi az ország városi lakosságának kenyérszükségletét, Romániá-' nak az idén tehát nem lesz szüksége búzaimportra. Azidei búza­termésből 2,9 millió tonna a kenyérgabona, ebből 1,8 millió ton­na fedezi a városi lakosság kenyérszükségletét, a többi 1,1 millió tonna pedig a fölösleg. Az államtitkár ugyanakkor elismerte, hogy csak a nagy gabonaraktárakban tárolt 2,5 millió tonna búza minőségét tudják ellenőrizni, a mintegy ötmillió termelőnél ma­radó 1,9 millió tonna minőségét nem ismerik. Ez év első felében Románia 180 ezer tonna búzát exportált, kenyérgabona-importja pedig mindössze 37 ezer tonna volt. A több mint 15 millió dollár értékű román búzaexport főleg Spanyolországba, Portugáliába, Olaszországba és Izraelbe került. Marcali Agro Kft. Marcali Ipartelep Tel.: 85/312-684 Búza, kukorica, napraforgó és egyéb termények tisztítása, szárítása, felvásárlása. Termények tárolása, exportszállítások bonyolítása. Mezőgazdasági termelők, termelés koordinálása. Őszi műtrágya vásár: O nitrogén O foszfor, kálisó O kevert és komplex műtrágyák kedvezményes áron. AGRO-ÉP 2000 Kft. Lengyeltóti, Fonyódi u. 10. • Tel.: 85/330-311 (85380) SZÜRETELNEK SOMOGYBÁN. Összességében erős közepes termésre számítanak a szőlészek me­gyénkben. A szórványterületekkel együtt közel 7000 hektáron termesztenek szőlőt a megyében. A minő- séggel sem lesz probléma, egyes vélekedések szerint a 2002-es évjárat is kimagasló lesz Somogybán. ■ Dús hazai mézlegelők Magyarországon a méhészkedés­nek a honfoglalás koráig vissza­nyúló hagyományai vannak. A méznek és a belőle készült édessé­geknek, italoknak (mézsör), vala­mint a méhviasznak történelmünk során jelentős gazdasági és diplo­máciai szerepe volt. Például az adót e termékekben is le lehetett róni. Mézkivitelünk a középkor­ban is jelentős volt. 1789-ben az.el- ső önálló európai felsőfokú mező- gazdasági tanintézetben, a Georgikonban már bevezették a méhészet oktatását. Dús és válto­zatos méhlegelőinken több mint 800 növényfaj termel nektárt vagy virágport. Hazánk éghajlata, terü­leti és természeti viszonyai kedve­zőek a méhészkedésnek. A telepí­tett erdők, valamint a mezőgazda- sági kultúrák jól kiegészítik a ter­mészetes méhlegelők vadon termő növényeit. A Kárpát-medence sa­játságos klímája következtében mézünk és virágporunk zamata mellett az itt gyűjtött propolisz is különleges, az átlagosnál többféle flavonoidot és illóolajat tartalmaz. Napjainkban mé­hészkedéssel főállású őstermelőként, Ítiegészítő gaz­dasági tevékenységként vagy hobbi szinten 16 880 család foglalkozik az országban, és mintegy 660 000 méhcsalád szorgos munkálkodásaként 15 ezer -17 ezer méz kerül a hazai és a külföldi piacokra. A mé­hészek a méz mellett - piaci igények függvényében - lépes méz, viasz, virágpor, méhméreg, méhpempő és propolisz termelésével is foglalkoznak. A magyar méz kiváló minősége miatt keresett exportcikk. Kiemelkedő jelentősége van akácmé­zünknek, amely a nemzetközi piacokon ármeg­határozó szerepet betöltő fajtaméz. 15 jelentő­sebb felvevő országba az utóbbi években átlago­san 12 500 tonna mézet exportálunk. A világ méz­kereskedelmében való részesedésünk közel egy százalék. Az Eli országainak mézimportjából mintegy 8-10 százalékot tesz ki a magyar. ______■ Mű trágya! Műtrágya! Friss import 34%-os ammóniumnitrát, nw.w.1 3x15 NPK komplex MAP műtrágya kapható! TRANZIT-KER Rt. Debrecen, Jókai u. 1. Tel.: (52) 412-660,(52)502-003 (52) 502-004 20-938-2693, 30-938-6478 (44) 366-866 M EZŐG AZD ASÁGIG ÉP-A JÁN LAT ds- erőgép: MTZ típus «*• ekék, tárcsák, ásóboronák, kombinátorok, vetőgépek (aprómag-vető gép is) is- szálastakarmány-beíakarító gépek, szárzúzók (Pöttinger-termékek is) <sr növényvédő gépek: AGS, Gambetti VN VÁLTVA FORGATÓ EKÉK ENGEDMÉNNYEL Várom megtisztelő érdeklődésüket Kovács Kálmán gépkereskedő Tel/fax: 82/316-967, 06-30/916-5879 ____________________________________________________(85296) Hír ek MAGYAR HALGASZTRONÓMIA. Kétszáz receptet ad közre, a halfogyasztás „kulisszatitkaiba” enged betekintést a Magyar hal- gasztronómia című kötet, ame­lyet tegnap mutattak be Buda­pesten. A könyvet gondozó Paginarium Kiadó vezetője, Szi­geti László kitért arra, hogy Ma­gyarországon az egy főre jutó halfogyasztás alig haladja meg az évi 3 kilót, ami jóval elmarad a nemzetközi átlagtól, a válasz­ték szűkös, s a halételkészítés módja is csupán néhány sztere­otípiára szorítkozik. A kedve­zőtlen tendencia visszafordítása érdekében hirdette meg a Ma­gyar Országos Halszövetség 2Ó02-re a hal évét, amelynek ke­retében összesen 70 halfőző versenyt, illetve halétel-bemuta­tót szerveztek, szerveznek. A kötet szerzője, Cey-Bert Róbert Gyula úgy látja, a magyar hal­gasztronómiába a kishalak fel- használásával lehetne változa-. tosságot vinni. KEVESEBB AZ ÁLLAT. A ser téseket kivéve kisebb volt Pest megye állatállománya augusz­tus 1-jén az előző év azonos idő­pontjához viszonyítva. Augusz­tus 1-jén a megyében 47 700 szarvasmarhát tartottak, az állo­mány 2 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest. Ezen belül a tehenek száma 22 ezer 100 volt, 6,7 százalékkal mérséklődött. A juhállomány 7,4 százalékkal, 69 600-ra csök­kent. Tyúkféléből a tavaly au­gusztus elejihez képest 6,5 szá­zalékkal kevesebb, 2,584 millió darabot tartottak. A sertések száma csak kismértékben, 0,2 százalékkal, 400 darabbal hal­adta meg az egy évvel korábbit, 218 200 darabot tett ki. A tavaly augusztus 1-jeihez képest az anyakocák száma 1,9 száza- lékkal bővült, 10 700-ra. ■ ME.G-KER. KFT. Siófok, Sió u. 70. Tel.: 84/310-674 // Őszi akció! Láncfűrészek-elektromos robbanó motoros 56 E Ft-tol Damilos kaszák 62 E Ft-tól Fűnyírók 21 E Ft Gyepe ápolásához vegye igénybe gyeplazító és egyéb kerti kisgép kölcsönzési szolgáltatásunkat! | A magyar méz kiváló minősége miatt keresett exportcikk. l ■ n Nem csak jól hangzik...! Tisztelettel meghívjuk Önt és munkatársait gépkínálatunk bemutatójára szeptember 27-29 között Kaposvárra a Pannon Állattenyésztési Napokra KAPOSMEZŐ KFT KAPOSFŐ értékesítésre ajánlja az alábbi fajú és fajtájú kalászos vetőmagjait: őszi búza Jubilejnaja II. fok csávázott Triticale GK Bogó II. fok csávázott Érdeklődni: Strohmájer Pál Kaposfő szárító 82/713-260 (85321) Szivárvány Kereskedelmi KKt. Barcs, Piac tér Profi vetőmagok, konyhakerti apró vetőmagok, növényvédőszerek kis és nagy kiszerelésben, műtrágyák, fóliák, zsinegek és egyéb termékek bő kínálatával várjuk kedves vásárlóinkat. (85381) GUMIABRONCSOK úi és használt mezőgazdasági gépekre és teherautókra 18,4 34 MITAS 69000 Ft+áfa 12.5R20 DUNLOP 18000 Ft+áfa 15.5R38 orosz 38400 Ft+áfa 1|p MT KAP0SFLEX Kft. Kaposmérö ^ÜSS* Kossuth u. 101. Tel.: 82/477-284 SJJJHfC NAGYATÁD Szerszám és Kertigép Szabadság tér 4. Szaküzlet Telefon: 82/453-521, 553-000 Őszi ST/HL motorfűrész AKCIÓ! Szeptember 2-től október 15-ig ^ ' minden STIHL. fűrész / 10% kedvezménnyel ___ El őleg és kezes nélkül vásárolhat meg üzletünkben ,F Q%-OS HITELAKCIÓI

Next

/
Thumbnails
Contents