Somogyi Hírlap, 2002. szeptember (13. évfolyam, 204-228. szám)
2002-09-01 / Vasárnap Reggel, 35. szám
11 líntel 2002. SZEPTEMBER 1. SPORT Menetel a Siófok Siófok FC-Dunaferr SE 2-0 (0-0) Folytatta győzelmi sorozatát tegnap este is Csank János legénysége. Ezúttal már nem holmi Kispest, vagy Békéscsaba volt az áldozat, hanem a jó erőkből álló Dunaferr. Stolle László, a Siófok hajdani szakosztályelnöke 84 éves korában elhunyt. Emlékére egyperces gyászszünettel indult a mérkőzés. Nem kis meglepetést keltett: míg Csank János három, addig Tomyi Barnabás csak egy csatárral küldte csatába fiait. De hát a siófokiak megmondták a kezdés előtt: immár senkitől sincsen félnivalójuk. A Siófokon sikereket elért tréner, a Dunaferr mostani pályaedzője, Készéi Ferenc meg arról beszélt a találkozót megelőzően: ők a jobbak, csak az a kérdés, ez a pályán is meglátszik-e majd. Nos, a hazai legénység kezdett jóval bátrabban, meg merték csinálni a cseleket, láthatóan magabiztosak voltak. Nagyon kellett volna ehhez, hogy a 9. percben Filipovics belője helyzetét, a bosnyák csatár azonban mellé rúgta Szabó Csaba kiváló átadását. Lassanként azért a Dunaferr is megmutatta, hogy nem rossz csapat, s hogy néhány játékosa egészen jó barátságban van a labdával. Bükszegi szerencsére azt is bizonyította, hogy nem eléggé higgadt, amikor kihgyta a helyzetét. A szünetet jelző sípszókor a helyükről felálló hazai hívek azt állapíthatták meg: fut a szekér, csak éppen a gól hiányzik. No, aztán arra sem sokáig kellett várni, csak az 53. percig. Az ellenfelek hovatovább már rettegnek, ha szabadrúgáshoz állhat föl a siófoki gárda. Most Sipeki ívelt egy ilyet a kapu elé a bal oldalról, Usvat fejéről a labda az ég felé szállt, lecsapott rá azonban Kuttor, s a balösszekötő helyéről, az alapvonal közeléből lazán átívelte Bita kapus fölött. Érkezett a túloldalon Filipovics, s ezúttal már nem tudott hibázni: 2 méterről az üres kapuba fejelt (1-0). Megint egy pontrúgás, ismét veszély, ám a 60. Filipovics (jobbról) fontos gólt fejelt percben Sipeki szöglete után Koller csak térddel tudott közelről a labdába piszkálni, s így az Bitáé lett. Hét perc múlva Horváth fejessel jelezte, hogy a Dunaferr számára rosszul alakul az eredmény. Jött persze még rosszabb is nekik, amikor a 73. percben Grósz kitűnően ívelt a kapu elé a jobb oldali oldalvonaltól, Usvat hatalmas lendülettel robbant a labdára és 8 méterről, a balösszekötő helyéről a kapu közepébe fejelt (2-0). Nem jött hát be az, amit Készéi edző emlegetett. Szerinte a Dunaferr a jobb csapat, tegnap este azonban a Siófok volt jobb a játék minden elemében. Az egészen vérszegény támadójátékot produkáló Tornyi-csapattal széniben Usvaték lényegesen többet tettek a győzelemért. Ők tűntek igazi csapatnak, s ahogyan ígérték, nem ijedtek meg a papíron jobbnak tartott ellenféltől sem. Csank nagy stratéga, ez megint bebizonyosodott. Ki gondolta volna, hogy három csatárral meri pályára küldeni fiait? S aki mer, az nyer. A siófokiak győztek, s teljesítményükért rászolgáltak közönségük vastapsára. Fónai Imre Extrém sport a jet ski TENISZ Ács diadalmaskodott Tóth Tibor az osztrák bajnokságban két kategóriában is az élen végzett Ma Nagyatádon rendezik meg a jet ski magyar bajnokság utolsó előtti (ötödik) fordulóját. A megmérettetésen részt vesz a T-Yama- ha Team versenyzője Tóth Tibor is. Összeállításunkban az idei osztrák bajnokságot már megnyert Tóth Tiborral beszélgettünk.- Mióta űzi ezt a sportágat?- Négy éve jet skizek, versenyszerűen azonban csak két éve űzöm ezt a sportágat. Mielőtt elkezdtem hivatalos futamokon részt venni, egy évig az amatőröknél kellett bizonyítanom a felkészültségemet.- Mennyire népszerű Magyarországon a jet ski?- Ez egy extrém sport és elég pénzigényes is, így csak kevesen engedhetik meg maguknak, de szerencsére évről évre népszerűbb lesz. Gondjainkat tovább szaporítja, hogy sajnos Magyarországon csak kevés helyen tudunk gyakorolni, és ezek a pályák is a főváros közelében vannak.- Milyen pontvadászatokon vesz részt ebben az évben?- Három fronton vagyok - voltam - érdekelt ebben az évben. Az osztrák bajnokságot két kategóriában is megnyertem, míg a magyarban a második, harmadik helyen állok. A közép-európai pontvadászatban sokáig a dobogó második fokán voltam, ám az utolsó erőpróbán nem tudtam elindulni, így összesítésben visszacsúsztam a negyedik helyre.- Hol lesz a következő kihívás?- Ma Nagyatádon tíz órától rendezik meg a magyar bajnokság ötödik fordulóját. Ennek az eseménynek a szervezője és a rendezője rajtam kívül a T-Yamaha Team. A versenyen hét kategóriában az egész hazai mezőny képviselteti magát. Ezen kívül már csak egy felvonás lesz, így szeretnék minél előrébb végezni. Molnár Az idén ötödik alkalommal rendezték meg a Kaposvári Tenisz Club pályáján a Kapós kupa nemzetközi pénzdíjas teniszversenyt. A kihíváson hét ország hatvankét sportolója mérte össze a tudását. A somogyiak közül a legjobb eredményt Ács Zoltán (Kaposvári TC) érte el, aki az 50 év felettiek mezőnyében a dobogó legfelső fokára állhatott fel. Eredmények: Egyes: 35 év felettiek, férfiak: 1. Szabados Gábor (Agárd), 2. Latura János (Amerikai Egyesült Államok), 3. Pék Ferenc (Siófok) és Adam Sakverda (Lengyelország). 50 év felettiek, férfiak: 1. Ács Zoltán (Kaposvári TC), 2. Szentes Tóth István (Budapest), 3. Szentkirályi István (Debrecen) és Etrik István (Hévíz). 60 év felettiek, férfiak: 1. Zalen Srizek (Csehország), 2. Takács László (Budapest), 3. Harmat Gyula (Balaton- boglári TC) és Dieter Deubig (Németország). 65 év felettiek, férfiak: 1. Seiy Róbert (Amerikai Egyesült Államok), 2. Kozma Ottó (Budapest), 3. Novak István (Budapest) és Várkonyi László (Budapest). 35 év felettiek, nők: 1. Dudics Júlia (Budapest), 2. Schwáb Éva (Budapest), 3. Éva Sakverda (Lengyelország). 50 év felettiek, hölgyek: 1. Péterfi Erzsébet (Debrecen), 2. Páderszki Judit (Budapest), 3. Szilágyi Ágnes (Pécs) és Bittner Judit (Budapest). 60 év felettiek, hölgyek: 1. Alpár Márta (Budapest), 2. Bittner Judit (Budapest), 3. Tamássy Ria (Pécs). Páros: 35 év felettiek, férfiak: 1. Latura János, dr. Rónay Tamás (USA, Donner SK), 2. Szabados Gábor, Ács Zoltán (Agárd, KTC), 3. Baranyai Szabolcs, Palkovics Béla (KTC) és Szentes Tóth István, Pék LABDARÚGÁS Megyei I. osztály: Somogyvári KSE- Felsőmocsolád SE 3-1 (2-1) Somogyvár, 200 néző. V.: Lakos. Gólszerzők: Kontra, Németh, Kollár, illetve Tóth. Kiállítva: Szentgróti (Felsőmocsolád) az 55. percben ütésért. Jók: Zsohár, Sáfrány, Kollár, Németh, illetve RofricsZs.,Gál. Móring J. A. Széchenyi étterem Rendezvények 120, állófogadás 200fő-ig, esküvők, bankettek, party-szerviz. Kaposvár, Csokonai u. 3. (megyeháza) Tel.: 82/314-362,06-20/986-4767 H ' — VASÁRNAPI —------___I Somogyi Hírlap Az Axel Springer Magyarország Kft lapja. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: DR. KERCZA IMRE. Kiadja az ASM Kft Somogy Megyei Irodája. Felelős kiadó: FICSÓR JÁNOS. Szerkesztőség és ki- adóhivatal: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Telefon: (82)528-100. Előfizetési díj: 2002-ben 1 hónapra 325 forint. Megvásárolható: a somogyi városok és községek újságos pavilonjaiban, az utcai árusoknál és terjesztőknél. Terjesztés: Szalai Csaba. Nyomtatta: a Déli Nyomda Kft Pécs, Engel János u. 8. Felelős: FUTÓ IMRE ügyvezető igazgató. ISSN 1419-0176 A BALATOPi-COOP Kereskedelmi Rt (8600 Siófok, Dózsa Gy. u. 25.) BÉRLETI üzemeltetésre meghirdeti- profil meghatározás nélkül - a 2998 m2 alapterületű ingatlanon felépített 390 m2 alapterületű ÉLELMISZERIPARI ÜZEMÉT 450 m2 alapterületű ÜZEMI RAKTÁRRAL, ÁRUCSOMAGOLÓVAL Üzem címe. 8600 Siófok, Bajcsy Zs. u. 230. MEGVÉTELRE felkínálja a KARÁDI MALOM ÉS SÜTŐÜZEMÉT (8676 Karád, Damjanich u. 1.) Érdeklődni lehet: BALATON-COOP Rt központjában Siófokon, a 84/310-814-cs tclcfonszámon. PORTRÉ Visszatért Barcsra Somogyi László ott folytatta, ahol azelőtt abbahagyta; öt év után visszatért Barcsra.- Csodálatos öt esztendőt töltöttem Horvátországban, a negyedosztályból a második vonalba felkerülő kiscsapatnál - kezdte a visszaemlékezést Somogyi László. - Nagyon lelkes, fegyelmezett közösségbe csöppentem; eleinte szokatlan volt a nagy hajtás, a sok és kemény edzés. De tudomásul vettem, hogy itt így futballoznak. Az öt teljes szezonban csak nyolc mérkőzésen nem kaptam helyet a kezdő tizenegyben. Rengeteg élménnyel gazdagodtam, de a csúcsot az NK Molve-Dinamo Zagreb kupamérkőzés jelentette. 2000 őszén háromezres nézősereg előtt játszottunk, s bár 10-0-ra kikaptunk, mégis örök emlék marad, hogy pályára léphettem Igor Cvitanovics s Biscsan ellen. A barcsi labdarúgó úgy érzi: nem csak a tárgyi feltételek, de az utánpótlás terén is horvát fölény mutatkozik. - A kétezer lelkes község Molve, például három füves pályával is rendelkezik, felszerelve villanyvilágítással. Ezenkívül egy 500 ülőhelyes sportcsarnokuk is van - újságolta. - Ez ugyan pénz, de van ami már szemléleti kérdés. Amit mindenképpen át kell vennünk tőlük, az a mentalitásuk, a focihoz való hozzáállásuk. Engem már kezdetben megragadott a csapat, a közönség lelkesedése és fanatizmusa, ott egészen más a labdarúgást körülvevő légkör, hangulat. A Molve ugyan nem vállalta a szereplést a második vonalban, Somogyi László azonban a családja, munkahelye miatt tért haza. - Egyénileg képzett játékosok alkotják a barcsi gárdát, s úgy érzem, Dárdai Pál keze alatt igazi csapattá is érett - mondta. - Nagy a harc a csapatba kerülésért, de kell is a versenyszellem, mert attól „harapnak” a játékosok. Ráadásul a mester nagyon fel tudja tüzelni a fiúkat, és ez az elszántság akár a dobogóra is vezetheti az NB Ill-as együttest. Gamos Adrienn Ferenc (Budapest, Siófok). 55 év felettiek, férfiak: 1. Szentkirályi István, Pohly Ferenc (Debrecen, Budapest), 2. Dr. Sallai Lajos, Dieter Deubig (BBTC, Németország), 3. Slizsek, Jantosovics (Csehország, Szlovákia) és Novák István, Várkonyi László (Budapest). 35 év felettiek, nők: 1. Alpár Márta, Dudics Júlia (Budapest), 2. Péterfi Erzsébet, Haraszti Zsanett (Debrecen, Kanada), 3. Szilágyi Ágnes, Schwáb Éva (Pécs, Budapest). Vegyespáros: 35 év felettiek: 1. Péterfi Zsanett, Gourban (Debrecen, Románia), 2. Dudics Júlia, Antal Péter (Budapest). 3. Schwáb Éva, Novák István (Budapest) és Harmath Gyula, Harmath Gyuláné (BBTC). 55 év felettiek: 1. Alpár Márta, Várkonyi László (Budapest), 2. Szilágyi Ágnes, Pohly Ferenc (Pécs, Budapest), 3. Páderszki Judit, dr. Sallay Lajos (Budapest, BBTC) és Tombor Zsuzsa, Francz Markula (BBTC, Németország). Molnár RÖPLABDA Két győzelem egy vereség i A Kométa Kaposvár férfi extraligás röplabda csapata a | BorsodChem kupa előkészületi tornán tegnap két győ- j /elem mellett a házigazda Vegyész RC Kazincbarcika f ellen vereséget szenvedett. Demeter György tanítványai, j a Dunaferr SE együttesét és a szlovák Dubovát fektették két vállra. A somogyiakra i a helyosztók küzdelmei í várnak. A Dubova ellen’ .aszecsapáson Bánhegyi Ist- I ván (Kométa Kaposvár) megsérült. A somogyi sportoló j bokája nem tört el, viszont azt nem tudták megállapítani, hogy szalagszakadási szenvedett-e. Péntek i játszották: Kométa Kaposvár-Magyar Ifi Vál. 2-1 (-22,17,12) Kazincbarcika, 200 néző. Tegnapi eredmények: Kométa Kaposvár-Dunaferr SÉ 2-1 (16, -22, 10) Kazincbarcika, 200 néző. Kométa Kaposvár: Gubik, Pásztor, Kovács B., Dá- I vid, Csíkos, Gelencsér. Csere: Geiger (liberó). Edzői : Demeter György. Kqméta Kaposvár-Dubova (szlovák) 2-1 (12, -20,9) | Kazincbarcika, 200 néző. j Kométa Kaposvár: Mészáros, Bozó, Tomanóczy, ( j Bánhegyi, Pásztor, Dávid. Csere: Geiger (liberó), | Gelencsér. Edző: Demeter György. Vegyész RC Kazincbarcika- Kométa Kaposvár 2-1 (-19, 10, -9) | Kazincbarcika, 400 néző. j Kométa Kaposvár: Gubik, Tomanóczy, Pásztor, Gélén- j csér, Dávid, Csíkos. Csere: Geiger (liberó). Molnár Magyarországon mór több, mint 65 üzletté! rendelkező, dinamikusan fejlődő műszaki áruházlánc keres Baranya és Somogy megyéből teres BOLTHÁLÓZATI TERÜLETI VEZETŐT Elvárások: üzlpt/boltvezetői gyakorlat, műszaki-kereskedelmi tapasztalat, jó kapcsolatteremtő és kommunikációs készség. Fényképpel ellátott részletes szakmai önéletrajzokat az olábbi címre kérjük: Vöröskő Kft., Ascbenbrenner Ildikó, 8200 Veszprém, Fápai u. 36., 2002. szeptember 30-ig. LABDARÚGÁS Megyei II. osztály - Északi cs.: Karád Jeans-Tex SE-Sántos 2-2 (1-2) Gólszerzők: Schádl, Komáromi J„ illetve Stikrád, Molnár G. Kiskorpád-Toponár 1-1 (1-1) Gólszerzők: Pammer A., illetve Horváth Z. Kaposújlak-Mezőcsokonya 5-0 (2-0) Gólszerzők: Nagy N. 2, Fazekas Zs. 2, Troli. Déli csoport: Inke-Vízvár 2-1 (1-1) Gólszerzők: Papp, Görcsi, illetve Hanusz (öngól). Kaposszerdahely-Kadarkút 3-0 (1-0) Gólszerzők: Lapat, Szilvái 2. Tapsony-Szulok 3-2 (1-0) Gólszerzők: Horváth J. 2, Kovács G., illetve Takács, Németh Zs. Lakócsa-Satelit FCSomogytarnóca 1-1 (0-0) Gólszerzők: Zsárác, illetve Papp (öngól). Vén Hálóz fó'hözojévj S Kaposvár, Honvédu.-Damjanichu.sarok^gjíf'g ; (üvegkupola) • Tel.: 821313-006, 30/504-2044^ K Vasárnapi ebéd i ajándék üdítővel és sörrel! |