Somogyi Hírlap, 2002. augusztus (13. évfolyam, 178-203. szám)
2002-08-07 / 183. szám
UH 2002. Augusztus 7., Szerda H I R D E T É S 13. OLDAL „Az emlékezéshez nem emlék, jajigri hanem szeretet kell, TOjwsfc S akit szeretünk, Azt nem feledjük el." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett feleségem, édesanyám, anyósom, nagymamánk, KISS IMRÉNÉ Kitlinger Mária somogyvári lakos 77 éves korában csendesen elhunyt. Temetése augusztus 9-én, a 15 órakor kezdődő gyászmisét követően, 16 órakor lesz a somogyvári temetőben. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló szerettei „A LÉLEK ÉL: találkozunk! (Arany János) Fájdalomtól lesújtva, de Isten akaratában megnyugodva tudatjuk, hogy 1 DR. HERCZEG ISTVÁNNÉ Jancsó Olga nyugalmazott tanárnőt augusztus 5-én, életének 89. évében magához szólította Teremtője. Drága halottunkat a ceglédi Református Öreg-temetőben augusztus 9-én, 15.30 órakor helyezzük örök nyugalomra. A gyászoló család ' „Nem néz rátok többé szemem megtört fénye, JL Sem a kezem búcsút intve. A halál legyőzött, nem volt irgalom, I Drága jó szüleim, kedves gyermekeim, * Egyetlen testvérem, Isten veletek." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy IFJ. BUDAI JÓZSEF kaposvári lakos 52 éves korában elhunyt. Temetése augusztus 8-án, csütörtökön, a 10 órai gyászmisét követően lesz a jutái temetőben. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család „Pihenj te drága szív, megszűntél dobogni. Szerető jóságod nem fogjuk feledni. Elfeledni téged soha nem lehet. Csak meg kell tanulni élni nélküled." f Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett feleségem, édesanyánk, anyósunk, nagymamánk és dédim, MAZA LAJOSNÉ Kelemen Erzsébet kaposfüredi lakos életének 71. évében elhunyt. Temetése augusztus 9-én, a 10 órai gyászmisét követően lesz a kaposfüredi temetőben. Minden külön értesítés helyett. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik DÖMÖTÖR JÓZSEF temetésén részt vettek, gyászunkban osztoztak. Gyászoló család t Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy RÉTI LÁSZLÓ Balatonlelle, Szent László u. 28. sz. alatti lakos elhunyt. Temetése augusztus 8-án, 15 órakor a balaton- lellei temetőben lesz. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család „Egy egész örökkévalóság Őrzi mindannyiunk sorsát." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GYŐRFFY JÓZSEF életének 81. évében elhunyt. Temetése augusztus 9-én, pénteken 12.30 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család A hirdetések szövegét minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal Helyi Rádió és Tv Műsor Kapós Tv 08.00 Képújság 13.00 Torna 13.30 Sport hírmagazin 14.00 Képújság 17.00 A tatai kálvária domb geológiai múzeuma 17.30 Hurrá, vidékre költöztünk 18.00 Mesztegnyöi kisvasút 18.25 Németország 18.35 Somogyországi krónikák 18.45 Somogyországi krónikák: A somogyi szerzetesek 18.55 Meskete 19.00 Híradó 19.15 Kapós Sport 19.30 Egészség és környezet hírmagazin 20.00 Híradó, ism. 20.15 Roma magazin 20.30 Csodálatos Föld 21.00 Megvalósult álom, amerikai film 23.00 Éjszakai műsor Sió Tv A Sió TV 03-as csatornán fogható műsora naponta 16.30 órakor indul hírekkel, Információkkal, dokumentum- és ismeretterjesztő filmekkel, sorozatokkal. 21.00 órakor film. Műsorzárás: 23.00 órakor. Csurgó Tv 0-24.00 Képújság - hírek 19.00 Csurgói Híradó 19.30 Sportmagazin Kapós Rádió Fogható a 99,9 MHz-en 5.30 Jó reggelt Kaposvár! 9.10 Kávészünet, munkahelyi kívánságműsor 10.00 Kávéház Mixessel 14.00 Napló 14.10 Délutáni turmix 18.00 Flört Ma'O-val Kívánságműsor 424-445, 424-452, SMS: 30/227-2222 19.40 Kapós Sport Játékok, Flört Top 10 23.00 Esthajnal Somogy Rádió Fogható a 91,2 MHz-en 6.00 Reggel a Somogy Rádióban Baj Gabival 11.05 Bogdán Szeverina műsora * 12.05 Kívánságműsor 13.00 Krónika 13.15 Útinform 14.05 Innen-Onnan 16.05 Gulyás Lóránt műsora 16.15 Útinform 17.00 Kívánságműsor 19.00 Krónika 19.30 Kapásból Pécsi Rádió Fogható a 101,7 MHz-en 5.30-9.00 Hajnaltól reggelig 12.00 Szerb nyelvű műsor 13.30 Horvát nyelvű műsor 15.00 A Pécsi Rádió zenés'délutá- ni műsora 18.00 Regionális német anyanyelvű műsor 19.30 In dér Mutterspra- che 20.00 Na materinjem jeziku 20.30 Na maternjem jeziku Joker Rádió Dombóvár Fogható a 95,3 MHz, Kaposkábel 104,5 MHz 6.00-10.00 Jó reggelt Dombóvár! - aktuális hírekkel, közlekedéssel, traffipaxszal, sporttal és egy adag mókával 10.00 Napközben - érdekességek, színes hírek, interjúk, telefonos játékok, sok zenével 18.00 Kívánságműsor Balaton Rádió Fogható a 88,2 MHz-en A legjobb és legfrissebb zenékkel a Balaton körül. Minden nap 18 órától SMS- kívánságműsor. Kedden és pénteken 19 órától DanceClub Győrfi Bettával. Szerdán 19 órától Pódium Komáromi Krisztinával Helikon Rádió Fogható a 99,4 MHzen 6.55 Beköszönés 7.00-9.00 Helikon Rádió reggeli műsora 9.03 Napraforgó - Zenés délelőtt 11.03 SMS élő kívánság- műsor 13.00 Helikon krónika 13.08- 18.00 Délutáni Randevú 18.30 A nap vendége 19.00 Helikon krónika 19.08 Internetes élő kívánságműsor 21.006.55 Automata műsor ________INGATLAN________ EL ADÓ: Kaposvár, Hegyalja u. 72/a. 96 m2 alapterületű 2 szintes, kertes családi ház, lakást is beszámítunk. 82/310-296, 20/3938- 680.------- *77498* INGATLANÁT megvásároljuk vagy külföldre közvetítjük! 30-268-9688.-------------.-------------------- *78606* KA POSVÁRON 140 m2 családi ház eladó, kisebbre cserélhető. 82/430-267, 30/266- 1292.---- *78882* HA ZAI, illetve külföldi befektetőim részére eladó ingatlanokat keresek. 30/256-2334.----- *79468* KA P0SVÁR-T0P0NÁR0N 75 m2-es 2 szoba összkomfortos, kp.gázfűtéses családi ház 9 m2-es terasszal, melléképületekkel, 1260 m2- es telekkel 8,5 M Ft-ért eladó, 30/9473-012.------------------------------------- *79654* a BALATONLELLE, Napfény strandon melegkonyhás büfé, előkerttel családi okok miatt eladó 30/3360-017. *80869* SZŐLŐSGYÖRÖKBEN családi ház sürgősen éladó: 5,5 M Ft. Tel.: 06-30-410-9243. —*---------------------------------- *81001* KÜ LFÖLDI befektetőink részére eladó ingatlanokat keresünk! 06-1-210-4904, 210-4673.------------------------------------- *81081* Y. P. KFT. (1133 Bp. Pozsonyi út 48.) 18-28 év közötti szép és intelligens lányok jelentkezését várja, akik szívesen dolgoznának Siófok és környékén hétvégente (péntek-szombat) napi hat vagy nyolc órában hosstesként, bolti promóciókban, rendezvényeken esetleg a Foma-l-en. Fizetés napi 4500-10000 Ft+Áfa. Jelentkezés aug.9-ig, alakot és arcot jól mutató, fényképes önéletrajzzal!------------------------------------- *81938* BUDAPEST- Kelenföldi Itp-i, 4. emeleti, 2 szobás, csendes, kitűnő állapotú lakásomat kaposvárira cserélném vagy eladnám. Tel.: 06- 20/9390-961. Irányár: 9,3 M Ft.------------------------------------- *82016* VENNÉK Kaposvárhoz első faluban családi házat 11 M Ft-ig. 30/9475-058.------------------------------------*82026* BÉ KE u-i lakás 4,5 M Ft eladó 30/9571-373----------------------------------- *82096* KA POSVÁRON a Tescoval szemben 57 m2 tégla lakás zárt udvarral eladó. 82/428-827.-------;----------------------------*82059* KA POSVÁRON a Léva közben, 2,5 szobás, földszinti, egyedi gázos lakás eladó. Tel.: 06- 20/384-04-53. KAPOSVÁRON 43 m2-es lakás eladó. 6,2 M Ft. Tel.: 06-30/237-4743.--;---------------------------1------- *82071* S M ARCALI BÁN 3 szobás, összközműves, jó állapotban levő családi ház eladó. 85/310- 625.-----—---:-------------------—---'■ *82073* KA POSVÁRON, Lonkahegyen, zártkerti, 2 szintes, fürdőszobás ház eladó. 06-20/9-215- 724.----------1------;-------------*82095* AN DOCS-NÉMETSŰRŰBEN nagy falusi ház 5500 m2 területtel külföldieknek eladó. 82/417-715.-----------------------------—----- *82126* KA POSVÁRON a Teleki u-ban, 4 szobás, egyedi víz-gázórás, tégla lakás eladó. Tel.: 20/9559-145, 20/9559-133, 12 óra után 82/417-192.--------;--------------------------- *82129’ KI SBÁRAPÁTI Állomás u. 12. sz. alatti parasztház elaadó. 82/316-427.-------------------------------■----- *82140* FO NYÓDON, közvetlen vízparti területen 18 m2-es társasnyaraló lakrészek, III. 39, 57 m2- es tégla bungalók önálló telekrésszel eladók. Ár társasnyaraló 3,3 M Ft/db, bungaló 8,8 M Ft-tól. Ingatlaniroda: 72-479-661, 06-70- 212-5683.------------------------------------- *82151* ÁL LÁST KÍNÁL TANDÍJMENTES számítógépes tanfolyamok indulnak a belvárosban. 82/422-132.--------------------------‘---------- *80663* A F0RNETTI Pannon Kft igali telephelyére keres műszakvezetői munkakörbe középfokú élelmiszeripari végzettséggel rendelkező munkatársat. Jelentkezéseket írásban, fényképes szakmai önéletrajzzal az alábbi címre kérjük: Fornetti Pannon Kft 7275 Igái, Szántódi u. 14.------------------------------------- *80871* PÉ NZÜGYI végzettséggel és tapasztalattal rendelkező pénzügyi menedzsert keresek kaposvári munkahelyre. Jelentkezni önéletrajzzal 80917 számra a kiadóba. —----------*----:-----------—— *80917* „Az édesanyák nem halnak meg, Csak fáradt szívük pihenni tér..." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, nagymamánk, TALPAI ERZSÉBET tragikus hirtelenséggel elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása augusztus 9-én, pénteken 11 órakor lesz a kaposvári Nyugati temetőben. Gyászoló család „Úgy ment el, ahogyan élt, Csendben és szerényen, drága lelke pihenjen békében." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy CIGENHEIM HENRIKNÉ Jusztusz Erzsébet ecsenyi lakos életének 74. évében elhunyt. Temetése augusztus 8-án, csütörtökön 16 órakor az ecsenyi temetőben lesz. Gyászoló szerettei Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZABÓ LÁSZLÓ az ÁFÉSZ volt dolgozója, Balatonfenyves, Úttörő u. 77. sz. alatti, volt kaposvári lakos rövid szenvedés után 72. életévében elhunyt. Temetése augusztus 8-án, csütörtökön 15 órakor lesz a felsőmocsoládi temetőben. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. T Gyászoló család Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BENEDEK LÁSZLÓ Balatonszemes, Bajcsy-Zs. út 168. sz. alatti lakos életének 68. évében váratlanul elhunyt. Temetése augusztus 9-én, 10 órakor a balatonszemesi temetőben lesz. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. t Gyászoló család BALATONSZENTGYÖRGYI mezőgazdasági gépekkel (keleti és nyugati erő-és munkagépekkel) foglalkozó munkahelyre kereskedelmi gyakorlattal vezetőt keresünk, szeptemberi kezdéssel. Jelentkezni önéletrajzzal levélben: Inter-Plant Kft., Budapest 1012, Tábor u. 5., vagy faxon: 06-1/212-0078.------------------*81002* RUHÁZATI, cipó üzletbe, Kaposvárra, megbízható, agilis gyakorlott eladót felveszek. Tel.: 18 óra után 06-20/980-8430.------------------------------------ *81045* KA POSVÁR Plázába szeptemberben nyíló exkluzív kávézóba fiatal, csinos hölgyeket keresünk pultosnak. 70/271-6925.------------------------------- *81841* A BÖHÖNYEI Festetics Pál Általános és Alapfokú Művészeti Iskola állást hirdet 1 fő magyar szakos tanár és 1 fő angol nyelvvizsgával rendelkező tanító részére, 2002. 08. 22,-i kezdéssel. Jelentkezni az igazgatónál a 06- 85/322-480 telefonszámon lehet.------------------------------------- *81919* PHT-PRINT Kft (8638 Balatonlelle, Hunyadi u. 5.) azonnali belépéssel felvételre keres helybeli, fiatal gépésztechnikust technológusi munkakörbe, német nyelvtudás előny. Jelentkezni a fenti címen, illetve a 85/550-610-es telefonszámon.--------------------------------------*82017* PULTOS hölgyet keresünk. 06-30/452-6018.--------------------------- - *82033* NO RVÉG munkák: olajfúrás, építőipar. Jelentkezés 06-30/275-6362.------------------------------------- *82043* KIVITELEZÉSBEN jártas villanyszerelőt felveszek. 30/9552-712.------------------------------------- *82072* KERESKEDŐI csoport kialakításához és vezetéséhez keresek eltökélt munkatársat Somogy megyében. Nem hálózatépítés és nem biztosítás. Tel.: 06-70-312-0870 (10-15 óráig). —i---------------------------------- *82084* AD MINISZTRÁTORT érettségivel, számítógépes gyakorlattal felveszünk. Ajánlatokat 82114 számra a kiadóba kérünk.------------------------------------- *82114* PÉKET, vagy gyakorlott betanított munkást felveszünk Kerekibe. Szállás ingyenes. Tel.: 06- 60-366-254.--------- *82138* A GÖRGETEGI Általános Iskola igazgatója pályázatot hirdet matematika-fizika / kémia vagy német tanári állás betöltésére. Érdeklődni napközben a 82/567-005-ös telefonszámon lehet.------------------------------------ *82148* M0 T0RFŰRÉSZES és LKT vizsgával rendelkező kaposvári és környéki személyek jelentkezését várom éves munkára. 20/9681-526,18 után.------------------------------------ *82155* LO RÁNTFFY Zsuzsanna Református Általános Iskola és Gimnázium biológia-fizika szakos tanári állást hirdet, lehetőleg egyetemi végzettségei. Időpontegyeztetés: 30/318-3600. SZAKKÉPZETT péket és gyakorlattal rendelkező betanított munkást felveszünk. 30/9562- 751.------------------------------------- *82166* BUDAPESTI központú kereskedelmi cég újonnan nyíló kaposvári üzletébe munkatársakat keres augusztus 21-én kezdéssel. Egészség- ügyi végzettség, illetve kereskedelemben szerzett gyakorlat szükséges. Önéletrajzokat a 1476 Bp., Pf. 223 címre, “KISKER” jeligére várjuk. —-----—-------------------------- *82170* VÁ LLALKOZÓI igazolvánnyal és érvényes fegyvervizsgával rendelkező vagyonőröket felveszünk kaposvári telephelyre. Jelentkezni: Wiesner Ferenc 06-72/257-687, 06- 30/9394-688.------------------------------------ *82173* _________OKTATÁS_________ SZ AKKÉPZÉSEK a Sincronnál Kaposváron. Érettségizetteknek: szociális ügyintéző, szociális, mentálhigiénés asszisztens, bölcsődei szakgondozó, szociális gondozó és szervező, oktatásszervező, gyermekfelügyelő I., ügyintéző titkár I., iskolatitkár, 8 osztályt végzetteknek gyermekfelügyelő II., dajka, nevelőszülő. 30/9274-234, 82/512-343.------------------------------------- *65572* INTENZÍV gépíró tanfolyamok 20/370-2087.--------------- *79512* FENG SHUI tanfolyamok Fonyódon augusztus 23-28-ig 6000 Ft/nap. Telefon: 06-30-9571-526.------------------------------------- *80202* BESZÉLNI NEM NEHÉZ, még németül sem! Beszédcentrikus tanfolyam indul középfokú szinten 08. 22-én, vizsgaelőkészítő 09.10-én. LITE Kaposvár, Zárda u. 21.82/415-920. OKÉVnysz: 03-0022-02.------------------------------------ *81822* ÉR ETTSÉGIZETTEK, Diplomások! Őszi kezdéssel emeltszintű szakképzések Kaposváron, Siófokon. Szociális, gyermek-és ifjúságvédelmi ügyintéző, pedagógiai, gyógypedagógiai asz- szisztens, idegenforgalmi ügyintéző manager. 8 általánossal gyermekfelügyelő, dajka. Krúdy Euroszolg Felnőttképző Budapest, Podmanczky u. 2.1-311-0876,30/9405-389.------------------------------------- *81966* A KIT Somogy Megyei Szervezete és a Csurgói Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium felvételt hirdet érettségi utáni képzésre - idegenforgalmi menedzser felsőfokú szakképesítés megszerzésére. A tanfolyam célja sokoldalú szakismerettel rendelkező turisztikai szakemberek képzése. A vizsgára bocsátás feltétele középfokú nyelvvizsga bizonyítvány. Kihelyezett nyelvvizsgáztatás. Jelentkezés: Csokonyi Vitéz Mihály Református Gimnázium, 8840 Csurgó, Széchenyi tér 9. Telefonszám: 82/471-108.------------------------------------- *82207*------------------------------*------ *82156* SE GÉDMUNKAERŐT felveszek: 30-9164-064.------------------------------------- *82211* Akciós nyári vásár!!!! Csempék, járólapok 10-50%-os árengedménnyel! Olasz csempék, járólapok, külső-belső gres lapok, járdára, teraszra. Áruházunk további ajánlata: színes WC, mosdó, bidet, csaptelepek, élvédők, ragasztók, színes fugázók, szennyvíz lefolyó csövek, csempe bordűr 100 Ft/db. Ugyanitt: szobafenyő 4 m-es olcsón eladó. Csempeáruház, Kaposvár, Szigetvári u. 11. (Donneri városrész) Nyitva: h-p 8.00-16.00 • Tel.: 82/310-325 m „Beteg voltam, de nem búcsúztam el senkitől, jégíív Mert azt gondoltam, hogy meggyógyulok, ffisKÍÍj De nem így történt, ezért búcsúzok mindenkitől, Akik ismertek és szerettek. Isten vetetek." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KISS ISTVÁN a Húskombinát volt dolgozója Kaposvár, Nyár utcai lakos 63 éves korában elhunyt. Temetése augusztus 9-én, 13.30 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Külön köszönjük dr. Egyed Miklós és az osztály dolgozóinak áldozatos munkáját. Gyászoló család „Nincs már holnap, ennyi volt az élet, Sirassatok csendben, szívetekben élek..." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága ♦ gyermekünk, NÉMETH RÓBERT a Peugeot-szerviz vezetője Toponár, Kemping utcai lakos 28 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése augusztus 9-én, pénteken 14.30 órakor lesz a toponári felső temetőben. Az elhunytat a Kampf és Társa Kft saját halottjának tekinti. Kérjük szíveskedjenek a részvétnyilvánítást mellőzni. Gyászolják örökké bánatos szülei, testvére, sógora, Andriska és a kiterjedt rokonság, valamint a Peugeot vezetői és dolgozói „Alem gyötörnek kínok, most már nem fáj semmi, _ OSÉŐÉÍSí, Isten országában de jó megpihenni." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy DOMOKOS SÁNDOR volt alsóbogáti, majd kaposvári lakos életének 55. évében hosszú betegségben elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása augusztus 9-én, pénteken 14.30 órakor a kaposvári Nyugati temetőben lesz. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló szerettei