Somogyi Hírlap, 2002. augusztus (13. évfolyam, 178-203. szám)

2002-08-04 / Vasárnap Reggel, 31. szám

2002. AUGUSZTUS 4. ARCKÉP Unokákra vágyik az életművész- Tegnap még vitorlázott. Mióta is tart ez a szerelem?- Egészen pontosan 1967 óta. Balatoni turnén voltunk Zoránékkal. Este fellépés, nap­pal pedig a strandon rúgtuk a labdát. Persze néha leálltunk pi­henni, s nekem ilyenkor az volt a szórakozásom, hogy a vitorlá­sokat nézegettem. Ez feltűnt az egyik ismerősömnek, aki meg­hívott a hajójára. Őrületes él­mény volt. Nem fújt nagy szél, Leltéről mentünk Badacsony fe­lé, amikor valaki azt mondta: fogd meg a kormányt. Nagy vo­nalakban elmagyarázták, mire vigyázzak, aztán magamra hagy­tak. Hát az valami elmondhatat­lan érzés volt. Érezni a szél ere­jét, tudni, hogy minden arra mozdul, amerre akarom... Há­tul fogyott a bor, én fogtam a kormányt, Badacsonynál visz- szafordultunk, a többiek el­szundikáltak, Lelle előtt én már tudtam, hogy nekem kell egy ilyen. Néhány nappal később a siófoki mólónál sétáltam, s ész­revettem, hogy az idősebb Újla- ky László színművész ül az egyik hajóban. Behívott, beszél­gettünk, aztán úgy két hónap­pal később összefutottunk a Magyar Rádió Pagodájában. Csak úgy brahiból megkérdez­tem tőle: mikor adod el a hajó­dat? Mire azt felelte: most. Kide­rült, hogy már építi a másikat, s vevőt keresett a régire. Hát így lett nekem az első hajóm egy 25-ös túra yolle.- Ez van most is?- Á, dehogy, a jelenlegi már a harmadik generáció. Az elsőt a család nőtte ki. A második már egy műanyag testű hajó volt, pá­ratlan komforttal: a kabinjában fel tudtam egyenesedni. Ez a mostani a legnagyobb: van ben­ne frizsider, televízió, fürdőszo­ba... Ha ott alszunk, négyen ké­nyelmesen elférünk.- Nem kapta meg soha, hogy ez úri huncutság?- Én erre csak azt mondom, hogy akik telket vesznek a Bala­tonnál, azok abból a pénzből egy jobb hajót is vehetnének. A telektulajdonosokat mégsem szólja meg senki. Csak hát a vi­torláson nem kell kertet ásni, fü­vet nyírni, nem kell összesöpör­ni a leveleket, de még fürdeni sem muszáj... Ez egyfajta élet­forma, amit vagy kedvel valaki, vagy nem.- Nocsak! A nagy mulatós Koós a vízen remetévé válik?- Azt azért nem monda­nám... Ilyenkor nyáron sok a ba­rát, sütünk, főzünk, nagyokat röhögünk, reggelente pedig mindig ellenőrizzük, megvan-e még a tihanyi apátság...- De azért ahogy tudom, telke is van...- így igaz. Fülén van egy nya­ralónk. Kis falu, reggelente ka­kaskukorékolással meg tehén­bőgéssel. Bajort egyszer meg­hívtam, annyira megtetszett ne­ki, hogy ő is vett ott egy házat. Hacsak tehetné, ki nem mozdul­na onnét egész nyáron.- Idilli kép. Ennek ellené­re sokan úgy tartják, Koós akkor van igazán elemében, ha zajlik körülötte az élet. Sohasem titkolta például, hogy szeret inni.- De engem még sohasem láttak részegen. Én ugyanis ma- gyarnóta-énekesre iszom ma­gam. Mindig ott vagyok Füre­den a borfesztiválon, de még egyszer sem tántorogtam. Le­het, hogy néha kicsit elenge­dem magam és olyankor na­gyobbat szelek magamnak az élet tortájából, de én szeretem a tortát... Ha történetesen reggel négykor kerülök ágyba, hétkor már frissen ébredek. Na jó, 65 éves vagyok, lehet, hogy ma már csak kilenckor...- Egy biztos: tud élni.- Nevetni fog, a névjegykár­Állítólag 1937. november 21-én született, ez szerepel az összes lexikonban, a hivatalos papírjaiban is ez áll, ám ő állítja: egy nappal korábban, november 20-án látta meg a napvilágot. Az történt ugyanis, hogy édesapja a fiúgyermek születése fölött ér­zett örömében sikeresen felöntött a garatra, sőt akciójába sikerült bevonnia a helyi jegyzőt is. Az atya részegsége talán el­múlt volna nyomtalan, ám a hivatalos emberé nem, így aztán egy napot tévedtek - így lett a dátum november 21. S milyen az élet: Koós János sem vádolható azzal, hogy megtagadná magától az élet kis és nagy örömeit. Bár nagy mulató hírében áll, ál­lítja, hogy őt még senki sem látta méltatlan állapotban, ha iszik, legfeljebb kicsivel többet nótázik a kelleténél. Amúgy a sze­rencse fiának tartja magát, mert a karrierjében egyáltalán nem voltak hullámvölgyek, rögtön a csúcson kezdte. Negyvenkét évvel ezelőtt, 1960. december 25-én előadta Vico Torianit parodizáló műsorát, és szűk egy héttel később már a szilveszteri műsorban szerepelt. Nagy szerelme a vitorlázás, a beszélgetésre is egyenesen a Balatonról érkezett. tyámra is ez van írva: Koós Já­nos életművész. Tessék, adok is egyet. Szilágyi Jancsi mondta egyszer, hogy mennyire irigyel engem ezért a mentalitásért.- Nincs ebben semmi meg- játszás? A megfelelni vágyás, tudván: Koóstól mindenki ezt várja?- Á, jön ez magától. Alapjá­ban véve jó kedélyű ember va­gyok, nehezen viselem, ha más beszél helyettem. Meg aztán 65 év alatt összejött annyi szto­rim, hogy sohasem fogyok ki belőlük.- Szerintem a két végén ége­ti a gyertyát.- De szerencsére van még bő­ven viasz... Ez alkat kérdése, s nekem mázlim van. Valahány­szor fodrászhoz megyek, min­dig megkérdezem a hölgytől: van még? Mire ő: ajjaj... Tessék, meg lehet nézni, húsz éve 94 ki­ló vagyok. Fociban sem én dő­lök ki először és a vitorlásverse­nyeken sem panaszkodtam so­ha fáradtságra.- A mostani elfoglaltságait tekintve kell is az erőnlét. Fel­lépések, rendszeres televíziós műsor... Apropó: tévé. Amikor megjelentek a kereskedelmi adók, felmerült önben, hogy hol találja majd meg a helyét?- Ilyesmi nem járt a fejem­ben. Egyébként sem én keres­tem az RTL Klubot, hanem ők találtak meg engem. S meggyő­ződésem, hogy ha nem dolgoz­tam volna előtte végig azt a negyven évet, biztos nem gon­doltak volna rám.- Mégis elváltak útjaik. Miért?- Adódtak bizonyos szerve­zésbeli problémák, amelyek miatt visszaesett a Koóstoló né­zettsége. A legnagyobb békes­ségben váltunk el. Ezután kere­sett meg a közszolgálati ml, s most már ott tartunk, hogy ha­vonta kétszer kerül adásba a Koós Klub.- Ha már a nézettség került szóba: az ml nem a néptöme­gek csatornája.- Ez igaz, viszont épp ez je­lenti a kihívást. Be fogjuk bizo­nyítani, hogy megálljuk a he­lyünket a kereskedelmi műso­rok mezőnyében is. Egyébként nem mindig a legnézettebb mű­sor a legjobb. Ha az egyik adón egy szappanopera megy, a mási­kon pedig Placido Domingo éne­kel, borítékolható, hogy az előb­bire sokkal többen kíváncsiak, holott az utóbbi produkció nagy­ságrendekkel értékesebb. A Ma­gyar Televíziónak most az a fel­adata, hogy újra legyenek szín­házi közvetítések, tévéjátékok, operaközvetítések...- A köztévé új vezetése is vevő lesz a Koós Klubra?- Engem nem érdekel, hogy ki a vezető. Ha a körülmények adottak, fel tudunk nőni a ver­senyképes produkciók szintjé­hez. De az nem mehet, ami ed­dig, hogy kitűnő szakembereket elzavarnak.- Ezek szerint már meri ter­vezni a szilveszteri műsort. A legutóbbi, karmesteri alakí­tása után most mivel ruk­kol ki?- Hasonló produkciót gon­doltam ki, azzal a különbség­gel, hogy idén megpróbálom megnyerni egy előadás erejéig a három tenort.- Pavarotti, Domingo, Carreras?- Zorán, Demjén, Charlie... Fantasztikus lenne, ha össze­jönne. De csitt. Erről egyelőre legyen elég ennyi.-Ez a karmesteri szerep nem valamiféle elfojtott vágyakozás a komolyabb műfajok iránt?- Nem. Én mindig is klasszi­kus zenésznek készültem, s a lelkem mélyén annak is tartom magam. Ha fáradt vagyok, Puc­cinit, Rossinit, Beethovent vagy Bachot hallgatok. Életemben egy szerepben sem lubickoltam olyan élvezettel, mint a karmes­teriben. Még komolyzenei szak­emberek is megdicsértek utána.- Ha jól tudom, a lánya is énekel.- Igen, méghozzá nem is akárhogy: a Miskolci Nemzeti Színháznál, nemrég megkapta az Evita főszerepét! Persze nem Magyarországon lennénk, ha nem kezdtek volna el azonnal duruzsolni egyesek, hogy köny- nyű volt neki, apuka segített.- És nem?- És nem. Inkább azt monda­nám, nagyon is nehéz dolga volt, hiszen tudták róla, hogy ki az apja, s neki ezzel a teherrel kellett kimennie a színpadra próbát énekelni. Duisburgban... ott igen, ott könnyű volt neki, amikor megkapta a Nyomorul­tak főszerepét, a kutya sem tudta, ki az a Koós... Egyéb­ként, ha én olyan könnyen el tudnék bizonyos dolgokat in­tézni, már rég kijártam volna, hogy elénekelhessem a Hege­dűs a háztetőnből Tevjét. De ahhoz a haverok szerint sajnos még öregednem kell...- Idén elveszített egy régi havert, Hofi Gézát.- Hofi egyszerűen pótolhatat­lan, s ezt szerintem mi még nem is fogtuk fel. A halála előtt öt-hat nappal néztem meg az utolsó előadásai egyikét. Láttam rajta, hogy beteg, de az ember már csak olyan, hogy nem akarja el­hinni. Az utóbbi időben nem nagyon tartottuk a kapcsolatot. Nem szakítottunk, nem felejtet­tük el egymást, csak épp nagyon mást csináltunk. Amikor a szil­veszteri szimfonikus buli le­ment a tévében, épp a Koós Kltfb soron következő epizódját vettük fel. Éjjel fél egy volt, csör­gött a telefon, szólt a gyártásve­zető, hogy Hofi keres. Először nem is akartam elhinni. Végül odamentem, és a Géza - akiről köztudott ,volt, hogy ne­hezen di­csért meg embereket - annyit mon­dott: láttam a műsorodat. Ez az az út, ami a helyes út. Ezzel lehet mindenkit pofán verni. Ezt szokta mondani, ha valami nagyon bejött...- Talán kicsit profán a kérdés, de így tűnik, ön­nek mindig kell egy barát. Régebben Hofi, most Bajor...- Nem tudom... Én úgy vet­tem észre, hogy nálunk az em­berek mintha félnének megosz­tani egymással a sikert. Jóma­gam viszont nemcsak akkor ke­resem a barátot, amikor baj van, hanem akkor is, amikor megy a szekér. Szeretek mó­kázni, talán ezért is vállaltam mindig annyi duettet. Amikor bemutattak a Bajornak, azt vet­tük észre, hogy minden marha­ságon nagyon jókat röhögünk. Először a Kalmár Tibi léptetett fel minket a ml-en, majd le­szerződtünk a Vidám Színpad­hoz, elmentünk a nagyvilágban is ide-oda, levittem Fülére, ahol vett egy házat.... S milyen a ba­rátság... egyszer láttam csak sírni. Amikor megszületett a lá­nya, én vittem be a kórházba. Ült mellettem a kocsiban, s ész­revettem, hogy gyanúsan csil­log a szeme. Azt mondtam ne­ki: ide figyelj, amikor az én lá­nyom megszületett, én nem könnyeztem! Én bőgtem! Bőgj hát te is nyugodtan...- Említette már a lányát. Úgy tudom, van egy fia is.- Kiskoruk óta elválaszthatat­lanok. Nem túlzók: amikor a fiam még csak gagyogott, a lá­nyom „fordított”, hogy épp mit mond. Ma pedig egyszerűen el­képzelni sem tudják az életet egymás nélkül. Együtt is épít­keznek, egy ikerházban fognak lakni. Külön bejárattal, de egy­más közelében.- Mi az, ami még hiányzik az életéből?- Az unokák. Őket már na- ' gyón várom. Hallom a környe­zetemből, hogy ha valaki nagy­apa lesz, teljesen megzavaro­dik. De én ezt sem bánnám. A másik nagy álmomat pedig már mondtam: a Hegedűs a házte­tőn főszerepe.- Új dalok?- Valahogy már nem hiá­nyoznak. Azt szoktam monda­ni: elment a zene a zenétől. Fél­reértés ne essék: nem vagyok felháborodva a mai divaton, de sok olyan irányzat van már, aminek semmi köze a zenéhez. Persze, kell ez is, mert szeretik a fiatalok, de azért az sem vé­letlen, hogy Demjénre, Zoránra mindig megtelik a Kisstadion.- Es Koósra? Az idő mú­lásával nem fogynak el a rajongók?- A legnagyobb csodálkozá­somra: nem! Nemrég kaptam egy felkérést, hogy menjek le Pécsre, mert az egyetemisták­nak lesz ott valamilyen nagysza­bású bulijuk, és azt kérték, hogy én legyek ott az előadó. Kicsit hitetlenkedtem, de végül elvál­laltam. Amikor felmentem a színpadra, gondoltam, teszek egy próbát. Elkezdtem énekelni azokat a dalokat, amelyeket még 42 évvel ezelőtt énekeltem először. Ismerték. Jöttem visz- szafelé az időben: Kislány a zongoránál. Kapitány. Végig üvöltötte az egész terem. Hát- borzongató érzés volt. Amíg ilyet újra és újra átélhetek, soha nem fogom megunni. Dián Tamás Koós János Született: Hivatalosan 1937. november 21-én. Igazából november 20-án. Ezt az édesanyjától tudja. Iskola: Zeneművészeti Főiskola Pályája: 1957-1960 zenekartag, 1960-tól táncdalénekes. Három táncdalfesztivált nyert, hat nagylemeze készült. 1999-2001 között az RTL Klub Koóstoló című show-jának házigazdája. Jelenleg az ml-en a Koós Klub című műsor főszereplője.

Next

/
Thumbnails
Contents