Somogyi Hírlap, 2002. augusztus (13. évfolyam, 178-203. szám)

2002-08-28 / 200. szám

2002. Augusztus 28., szerda KÉK T ÖKÖR 9. OLDAL Ha tetten érjük az elkövetőt... Mit tegyen valaki akkor, ha tetten sikerrel jár, a megérkező rend­ér egy elkövetőt? Nem mindenna- őröknek adta át az elfogott sze- pos eset, de tulajdonképpen bár- mélyt, a továbbiakban ők intéz- kivel előfordulhat. Először is, tud- kednek. Fontos tudni, hogy nem ni kell, hogy a tettenért elkövetőt mindenki adja meg magát csak bárki elfoghatja. A törvény erre azért, mert rajtkapták. Előfordul- lehetőséget ad. Ez azonban jog, hat, hogy megadást színlel, majd nem kötelesség. Ha ilyen helyzet- egy alkalmas pillanatban támad, be kerül és képes felmérni azt, vagy elszelel. Ezért az elfogott hogy testi erőfölénye, önvédelmi személyt körültekintően őrizze, ismeretei stb. alapján vagy segítői Mindenesetre a nyomozást azzal vannak, biztosan ártalmatlanná tudja leginkább segíteni, ha min- tudja tenni, akkor tegye meg. Ha den körülményt jól megfigyel (el- a kísérlet kimenetele bizonyta- követő személyleírása, voltak-e lan, saját, vagy mások testi épsé- társai, mivel és merre menekült, gét, életét éppen ezzel veszélyez- mit vitt magával, különös ismer­tetné, akkor ne próbálkozzon. Ha tetőjegyei). ■ Liftben rekedt drogosok A teherliftben rekedt négy férfi a rült. Több órás várakozás után vé- svájci Zürich kantonban, amikor gül maguk hozták működésbe a éppen ki akart fosztani egy illegá- riasztót, mire megjelent a szerelő lis kenderültetvényt. A betörők a - és hívta a rendőrséget. A 19 és második emeleten hatoltak be a 22 év közötti betörőket végül csak házba, s ott beszálltak a teherlift- a tűzoltók tudták kiszabadítani be, hogy azzal jussanak be az egy szorult helyzetükből, hogy aztán emelettel lejjebb lévő kenderül- még kellemetlenebb helyzetbe tetvényre, ahol kábítószerhez állí- juttassák őket: ugyanis nyomban tottak elő alapanyagot. Ott azon- őrizetbe vette valamennyiüket a bán a magukkal hozott hegesztő- rendőrség. A betörés következté­vel sem tudták kinyitni a beragadt ben azonban lebukott az illegális liftajtót. Végül feladták a próbál- kendertermesztő is: a több mint kozást és újból felfelé indultak a 1500 növényt és az ültetvény lifttel, ám ekkor kiégett egy bizto- egész berendezését megsemmisí- síték és így a banda csapdába ke- tette a hatóság. ______________■ Sz abadulás 17 év után Detroit Tizenhét év börtön után hétfőn visszanyerte szabadságát egy detroiti férfi, akit nemi erő­szakért és gyilkosságért 1985- ben életfogytiglani szabadság- vesztésre ítélték, egy megké­sett DNS-vizsgálat most azon­ban kimutatta ártatlanságát. A férfi szabadlábra helyezését ugyanaz a bíró rendelte el, aki an­nak idején életfogytiglani börtön­nel sújtotta és sajnálkozott amiatt, hogy Michigan államban nincs ha­lálbüntetés. Eddie Joe Lloyd a tár­gyalásán beismerte bűnösségét, s vallomásában hátborzongatóan pontos leírását adta a helyszínnek, a 16 éves lány ruházatának, és egyéb részleteknek. Az áldozat, Michelle Jackson 1984 januárjá­ban tűnt el, utoljára egy buszmeg­állóban látták, majd holttestét egy elhagyott garázsban találták meg, ahol megerőszakolták és megfoj­tották. Lloyd később hiába bizony­gatta, hogy a ügyben nyomozó de­tektív elhitette vele, vallomása csak csel, hogy az igazi bűnöst lebuk­tassák. A férfi letartóztatásakor el­megyógyintézetben volt, ahova kényszerűen beutalták megfigye­lésre, mivel segélyt kérve ordíto­zott a hivatalban az ügyintézővel. Lloyd hónapokkal a gyilkosság után maga vette fel a kapcsolatot a rendőrséggel, hogy elmondja, az ügyben mi­lyen, szerinte eddig nem is­mert részletet hallott meg vé­letlenül bolti bevásárlás köz­ben. A nyomo­zó többször fel­kereste, elbeszélgetett vele, kéretle­nül egyre több részletbe avatta be, majd megkérdezte, akar a segíteni a gyilkos elfogásában. A férfi elbe­szélése szerint a detektív így be­szélte rá végül a hamis tanúvallo­másra. Az Innocence Project nevű, az ártatlanul elítéltek ügyét felka­roló jogsegély-szervezet adatai szerint Lloyd a 110. olyan elítélt az Egyesült Államokban, akinek az ártatlanságát DNS-vizsgálat bizo­nyította be. Az esetek mintegy 20 százalékába az ítélet a vádlott ha­mis tanúvallomásán alapult. Sajtó­hírek szerint - ettől az ügytől füg­getlenül - szövetségi vizsgálat fo­lyik a detroiti rendőrség ellen, amelyet azzal vádolnak, hogy rendszeresen megsértette az em­beri jogokat védő törvényeket. Lloyd elhagyta a börtönt, a detek­tív, aki 17 éve rávette, hogy vállalja magára a gyilkosságot, 1998-ban nyugalomba vonult és nem hajlan­dó nyilatkozni. A Michelle Jackson-féle gyilkossági ügyet újra megnyitották. _______________■ Ba lalonBútor 1896 SZÉKVÁSÁR a Balaton Bútor mintatermeiben augusztus 21—31-ig- készleten lévő szóló székek (max. 3 db egyforma) 30%^10% engedménnyel amíg a készlet tart. Az akcióban a forgószékek nem vesznek részt!- egyes garnitúrák 30% engedménnyel! Gondoljon az iskolakezdésre! Cím: Kaposvár, Fő u. 57. Tel.: 82/412-418 Nyitva tartás: h-p 9-17 óráig, szó. 9-12 óráig. Részletekről érdeklődjön kollégáinktól!__________ Gr ánátok a szeméttelepen Nincs életveszélyben a robbanás áldozata Nincs életveszélyben az a 20 éves fiatalember, aki hétfőn késő kutatása érdekében átvizsgálták a délután házának udvarán véletlenül felrobbantott egy szemét- szeméttelepet, munkájuk azon- telepen talált robbanószerkezetet. bán nem járt eredménnyel, több robbanószerkezetet nem találtak. Kunmadaras ' A gránátokat szétszerelni így A balesetet szenvedett férfi nem tudta, ám az egyik szerkezet lakásáról a megmaradt 47 darab Hétfőn 17 óra körül robbanás tör- felrobbant. A fiatalembert kór- szerkezetet elszállították. Első- tént Kunmadarason az egyik csa- házba szállították. A rendőrségtől ként vizsgálatnak vetik alá, ládi ház udvarán. A megyei rend- kapott információ szerint az áldó- majd megsemmisítik a gránáto- őr-főkapitányság sajtószolgálatá- zat sérülései súlyosak, de nem kát. A rendőrségi eljárás során tói kapott tájékoztatás szerint életveszélyesek. A végtagjain természetesen keresik a választ a házban élő 20 éves fiatalember szenvedett másod-, illetve kisebb arra a kérdésre is, hogy miként a helyi szeméttelepen guberált, mértékben harmadfokú égési kerülhettek a szeméttelepre a így akadt rá összesen 48 darab je- sérüléseket. A robbanás anyagi világítógránát-alkatrészek. Azt lenleg is használatos, orosz gyárt- kárt nem okozott. is tisztázni kell, hogy a guberáló ; mányú világítóakna-részegység- Az eset nyomán a helyszínt le- tudatában volt-e annak, hogy re. A vizsgálat szerint az történt, zárták, a segítségül hívott tűzsze- amiket talált, azok robbanó- hogy a fiatalember hazavitte a részek pedig azonnal útnak in- szerkezetek. Ha igen, akkor ez a robbanószerkezeteket, majd dúltak Budapestről. A Honvédéi- körülmény még a sérült fiatal- azért, hogy azok alumíniumbur- mi Minisztérium és a Készenléti ember büntetőjogi felelősségét kolatához hozzájusson, ütögetni Rendőrség tűzszerészei az esetle- is felvetheti, kezdte az aknákat. ges további gránátalkatrészek fel- horváth győző Feldarabolt ember Budapest Hamis iratokkal tartózko­dott Magyarországon az a jugoszláv maffiával rend­szeres kapcsolatban lévő férfi, akinek feldarabolt te­temét márciusban találták meg a főváros különböző ré­szein. A rendőrség 1 millió forintot ajánlott fel annak, aki segít megtalálni az áldo­zat albérlőtársait. Valószínűleg elszámolási vitá­ba keveredett Vujisics Milorad azzal a bűnszervezettel, amely­nek köze lehetett a férfi brutális halálához, ugyanakkor a Buda­pesti Rendőr-főkapitányság tá­jékoztatása szerint az sem zár­ható ki, hogy szerelemféltés miatt darabolták fel a jugoszláv férfit. Annyi azonban bizonyos, hogy a férfi közeli kapcsolat­ban állt a Jugoszláviában és Magyarországon is jó érdekelt­ségekkel rendelkező maffiával. Információink szerint a férfi fegyverkereskedelemmel fog­lalkozott, ezért hamis papírok­kal lakást vett ki a Vili. kerület­ben is, azt azonban a nyomo­zók egyelőre nem tudják, hogy hol. Albérlőtársait keresik a rendőrök. Annak, aki informá­cióval tud szolgálni az egyelőre ismeretlen gyilkosról - vagy gyilkosokról - 1 millió forintot ajánlott fel a budapesti kapi­tányság vezetője. Mint ismere­tes, a brutálisan kivégzett férfi tetemének egy részét március 1-jén találta meg egy rendőrjár­őr a X. kerületben. Csak két héttel később került elő az ál­dozat feje, amelyet egy fiatal pár fedezett fel a Gellérthe­gyen. A DNS-vizsgálat bebizo­nyította, hogy a csonkok egy­azon személytől származnak. NAGY ESZTER DÓRA Vas megyei rabló Szombathely Rablás feltételezett tettesét fogták el hétfőn a celldö- mölki rendőrök - közölte Szalai Ferenc százados, a Vas Megyei Rendőr-főkapi- tányág sajtóreferense. A rendőr százados elmondta: a gyanúsított augusztus 23-án es­te Nagysimonyi községben megtámadott egy középkorú férfit, aki a helyi kocsmából tar­tott hazafelé, és elvette 110 ezer forintját. A sértett szerint aznap kapott végkielégítést volt munkahe­lyén, az italmérésben pedig egy játékgépen játszott. Az elkövető záróra után egy sötét útszaka­szon hátulról megtámadta, a földre teperte áldozatát, és el­vette tőle a pénztárcáját. A nyo- mozókinak hétfőn sikerült el­fognia a 18 éves gyanúsítottat, aki a pénzt egy téglarakás alá rejtette. A fiatalembert őrizetbe vették, kezdeményezik előzetes letartóztatását. ■ Védett madarak Battonya Hetvenkét fürj kopasztott te­temére leltek a határátkelő- helyen a vámosok négy olasz állampolgárságú vadász sze­mélygépkocsijában kedden. A Vám- és Pénzügyőrség Orszá­gos Parancsnoksága (VPOP) kedden közölte, hogy a négy olasz vadász belépésre jelentke­zett a határon. Vámköteles árut nem jelentettek be, ennek elle­nére az eljáró pénzügyőr tételes vámvizsgálatot tartott, így talált rá egy hűtőtáskában elrejtve a 72 madártetemre. ■ Repülő légzsákok Pécs Sorozatban lopják Baranya megye székhelyén a gép­kocsikból a légzsákokat. Az elkövető nem válogat, a par­koló és a kereskedésben ve­vőre várakozó kocsikat egy­aránt felnyomja. Két-három évvel ezelőtt már előfordult néhány eset, ám hogy rövid idő alatt fél tucat gépkocsit törjenek fel csak azért, hogy a kormánylég­zsákokat kilopják, ez meglep­te a zsarukat. A sorozat au­gusztus második hetének ele­jén kezdődött, s még a napok­ban is jeleztek két újabb bűn- cselekményt. Az elkövető a baranyai me­gyeszékhelynek elsősorban a kertvárosi részén ügyködik. A közelben lévő Vásártér egyik autókereskedésében négy nagy értékű gépkocsi ab­laküvegét törte fel, s úgy emelte el a légzsákokat. A rendőrségnek feltűnt, hogy az elkövető - vagy elkövetők - nagy szakszerűséggel szerelik ki a biztonságot szolgáló tar­tozékokat. Azt csak feltételez­ni lehet - a rendőrség egyelőre más lehetőséget sem zár ki -,' hogy az ellopott légzsákokat értékesítik. Ezek általában a drágább autók felszerelései közé tar­toznak, ezért az okozott anya­gi kár is tetemes, gépkocsin­ként százötven-háromszázez­er forint közötti. Ezt a fajta bűncselekményt megelőzni sokkal nehezebb, mint példá­ul a magnók kilopását, mert a légzsákokat esténként nem le­het kiszerelni, amikor éjszaká­ra a parkolóba áll a kocsi tulaj­donosa. EUROPRESS A hölgy nem tagad Chicago A meghallgatáson áttekintették az United Airlines 941. számú Frankfurt-Chicago járatán a múlt hét keddjén történteket, s megál­lapították, hogy a légi utask­ísérőkkel szembeni erőszakos fel­lépés, a többszöri dohányzás vádjával folytatják le a bírósági el­járást. Az illető perének tárgyalá­sára néhány héten belül kerül sor. A magyar konzuli szolgálat beszélt a nővel, aki elmondta, hogy elfogadhatóak a körülmé­nyei a városi büntetés-végrehajtá­si intézetben, az elhelyezésével kapcsolatban több kérését is fi­gyelembe vették. Chicagói lapbeszámoló sze­rint a repülőgépen a nőt három­szor is rajtakapták, hogy a toalet­ten dohányzott, majd egy utas meglátta, hogy kiemeli egy má­sik utas pénztárcáját annak kézi- poggyászából. Az eltulajdonított pénztárcát megtalálták nála. A nő mindezek után nem volt haj­landó eleget tenni a felszólítás­nak, hogy az út hátralevő részé­ben ne mozduljon el a helyéről, ezért a kapitány elrendelte lekö- tözését. Az asszony ekkor át akarta harapni a műanyag bilin­cset, és rugdosta a légi utaskísérőkét. Az előzetes meghallgatás az amerikai büntetőeljárásban a vádlott ellen beterjesztett vád próbája. Az ügyész a bíró előtt bemutatja bizonyítékait és ta­núit. A vádlott a tanúknak ke­resztkérdéseket tehet fel. A bíró tulajdonképpen az előzetes meg­hallgatáson dönti el, hogy lesz-e per, mindenekelőtt azt mérlegel­ve, hogy a felrótt bűncselekmény megtörtént-e, s valószínű-e a vádlott bűnössége. Szerkesztősé­günk kérdésére Horváth Gábor New York-i főkonzul elmondta: bár a hölgy nem kért a külképvi­selettől segítséget (ügyét kiren­delt védő képviseli), ennek elle­nére minden információt megad­tak számára a lehetőségeivel kap­csolatban, és a családjával való kapcsolattartásban is segítik, minden lehetséges hasznos út­mutatást a rendelkezésére bocsá­tanak. Noha egyetlen külképvise­letnek sincsen lehetősége arra, hogy egy másik ország joghatósá­gának a munkájába beavatkoz­zék, az amerikai igazságszolgálta­tási szervek gyakorlatilag haladék­talanul megkeresték az illetékes magyar főkonzulátust, és semmi­lyen akadályt nem gördítenek a fogva tartott magyar hölgy és a külképviselet közötti folyamatos kapcsolattartás elé. mti/gyulay ÜGYELETI NAPLÓ ESTE 6-TÓL ESTE 6-ig ANYAGYILKOS. Az igazság ügyi orvos szakértői boncolás megállapította, hogy a nyírbáto­ri lakásán szombaton holtan ta­lált 67 éves asszony halálát bán­talmazás okozta. A Szabolcs- Szatmár-Bereg Megyei Rendőr­főkapitányság halált okozó testi sértés alapos gyanújával eljárást indított az elhunyt nő fia ellen, aki nem tagadta, hogy ittasan, szóváltást követően megverte az anyját, europress KUTYATÁMADÁS. Súlyos arc sérüléseket szenvedett az a négyéves kisfiú, akit meghara­pott egy kutya Vásárosnamény- ban. A kistestű keverék kutya az udvarról a kerítést átugorva megszökött, és megtámadta a közelben játszó gyereket. Az állat gazdája, egy 67 éves asz- szony ellen gondatlanságból el­követett súlyos testi sértés mi­att eljárást indítottak, europress CSALÓK. Magukat rendőrnek kiadva, vagy más nevére szóló polgárőr-igazolvány felmutatá­sával állítottak meg járókelőket az elmúlt hónapokban azok a fiatalok, akik ellen eljárást indí­tott tegnap a Budapesti Rendőr­főkapitányság. A bűnözők a személyazonosságot igazoló ok­mányok mellé a mobiltelefono­kat is elkérték, amelyeket nem adtak vissza. Aki ellenállt, azt bántalmazták. Egyelőre nem tudni, hány embert károsítottak meg így a fiatalok, europress GYÚJTOGATÓ. Közveszély okozása miatt indított nyomo­zást ismeretlen tettes ellen a Budapesti Rendőr-főkapitány­ság, mivel tegnapra virradóra feltehetően gyújtogatás miatt több helyen lángra lobbantak a házak elé kitett lomok Pest­erzsébeten. A lomtalanítás mi­att az utcára került holmik sor­ra a tűz martalékává váltak, és csak a tűzoltók munkájának köszönhető, hogy lakóépület nem került veszélybe, europress ŐRIZETBEN. Elfogták a cell- dömölki rendőrök tegnap azt a fiatalembert, aki a múlt héten megtámadott és kirabolt egy középkorú férfit Nagysimony- ban. A 18 éves rabló 110 ezer forintot zsákmányolt, a pénzt pedig egy téglarakás alá rejtet­te. A fiatalembert őrizetbe vet­ték, és kezdeményezték előze­tes letartóztatását, mti FORRÓ NYOMON. Nem örül tek sokáig a könnyen szerzett pénznek azok a férfiak, akik egy nórápi telepről tetőszerke­zet tartására szolgáló öt vas­idomot loptak el hétfő este. A bejelentő sejtette, hol kell ke­resni az elkövetőket, és a gya­nú beigazolódott. A helyszínen a jól kivehető lábnyomok elve­zették a rendőröket a tettesek­hez, akiknél megtalálták a vas­idomokat. europress PER. Emberöléssel vádol egy sorkatonát a Szegedi Katonai Ügyészség. A magyarcsanádi fi­atalember elleni büntetőper teg­nap kezdődött a Csongrád Me­gyei Bíróság Katonai Tanácsán. A vádirat szerint az előzetes le­tartóztatásban lévő Mátó Árpád 2001. szilveszter éjjelén meg­gyilkolta barátja anyját, s áldo­zatára rágyújtotta a házat, mti KÉSELÉS. Emberölés kísérle­tének alapos gyanúja miatt őri­zetbe vett a rendőrség egy 36 éves nőt hétfő éjszaka Brennbergbányán. A Sopron­hoz közeli településen telek­vitába keveredtek a szomszé­dok egy sorházban. Veszekedés közben a gyanúsított egy 9 cen­timéter pengehosszúságú kés- ~Y sel kétszer mellkastájon szúrta 34 éves szomszédját. A férfit életveszélyes sérülésekkel szál­lították kórházba, mti

Next

/
Thumbnails
Contents