Somogyi Hírlap, 2002. augusztus (13. évfolyam, 178-203. szám)

2002-08-21 / 194. szám

2002. Augusztus 21., Szerda I N G A T L A N P I A C 11. OLDAL A vályog új lehetőségei Ha a ’90-es évek elején a nyugat­ausztriai Feld- kirchbe látogat­tunk, talán az egyik legnyo­masztóbb képet á kórház együttese mutatta. Sivár, szürke betonépü­letei barátságtala­nul éktelenkedtek az amúgy festői környezetben. Nemrég a kórház fenntartója úgy döntött, hogy a betegek jobb ki­szolgálása és gyógyulásuk elő­segítése érdeké­ben építészeti műtétet hajt vég­re az épületeken. A legattraktí­vabb megoldást a kórház déli oldalán találjuk, ahol egy nagyvonalú, reprezentatív íves üvegházzal kötöttek össze több épületet. Az üvegház hátsó falának művészi kialatótásánál el­vetették a klinkertégla burkolatot, helyette a vályogot részesítették előnyben. A 250 tonna vályog óriási kihívást jelentett. Ehhez jött még, hogy a fal 130 méter hosszú és 6 méter magas, helyen­ként azonban még ennél is maga­sabb. Összesen négy hónap állt rendelkezésre, hogy a fal elké­szüljön. A vályog megfelelő ned­vességtartalmat biztosít egész éven át. A fal beépítésével az üvegházba jelentős hőtároló ke­rült: a 250 tonnás fal nyáron las­san felmelegszik, előnyeit aztán a hidegebb őszi napokon érzékel­A vályog megfelelő nedvességtartalmat biztosit egész éven at hetjük. Emellett a vályog nagyon jól megköti a porrészecskéket és a baktériumokat, ami ugyancsak a friss levegőhöz járul hozzá. Amikor a zsaluzat lekerült a fal­ról, mindenkit elbűvölt a látvány, mert senki sem gondolta, hogy a pontosan előkészített, becsülete­sen kivitelezett vert vályogfal ilyen tetszetős lesz. A betegek naponta többször szívesen mennek le sétálni az üvegházba, ami a Nap állásától függően más hangulatú reggel és este, más, amikor derült az ég, és amikor esik. Jól el lehet bámész­kodni a „természetes módon” ki­alakult színes motívumokon, nem lehet megunni, mert igazá­ból soha nem talál az ember két ugyanolyan részletet. _________■ IN GATLAN KAPOSVÁRON 6000 m2, részben közművesí­tett ipari terület sürgősen eladó 1100 Ft/m2. Érdeklődni: 30/9567-839.----------------_--------------------------------------------------- *74968* KA POSVÁRON 140 m2-es családi ház eladó v. kisebbre cserélhető, 82/430-267.----------------------------------------------------------------------------------*75178* HAZAI, illetve külföldi befektetőim részére el­adó ingatlanokat keresek. 30/256-2334.---------------------- *79468* a FONYÓD központjában összkomfortos, 80 m2-es lakás eladó. 20/565-6486.----------------- *80754* KA POSVÁRON, Zaranyi Itp-n, 2,5 szobás, 2. emeleti 60m2-es, gázos lakás eladó. Tel.: 82/422-465, napközben 528-264.---------------- - --------------------------------------*80789* BA LAT0NLELLE legjobb helyén: a strand és vi­torlás kikötő mellett 37-56 m2-es, liftes, gép- kocsibeállós apartmanok eladó. Kedvezmé­nyes hitel, szoc.pol. igényelhető, késleltetett fizetés lehetséges. Tel.: 06-20-3670-677.------------------------------------—------------------------------■— *81026* KA POSVÁR belvárosától 1300 m-re 15000 nm-es ipari ingatlan, cca. 1350 nm raktár- épületekkel eladó. Tel.: 1/356-0095,1/225- 0181, 8-16-ig.---------------------------------------------------------------------------*81828* KA POSVÁR-ZSELIC kertvárosban 3 szobás ház aszfaltos úttal eladó. 20/546-5273.---------------------------------------------------------------------------*81874* KI SBÁRAPÁTI Állomás u. 12. sz. alatti paraszt­ház eladó. 82/316-427.-------------------------------------------------------------------^ - *82140* HÁ Z ELADÓ! Balatonakarattya csendes környezetében 400 n-öl, összközmüves telken 200 m2-es ház ál­landó lakásnak is alkalmas) eladó. Belső fel­újítás szükséges. Ár: 25 millió Ft. Tel.: 06-20- 9247-037.-----------------------------------------­------------------------------------- *82144* 8 BALAT0NB0GIÁR 50 km-es körzetében, házat, ingatlant keresek. 30/297-8741.------------------------------------------------------------------------------*82162* KA POSVÁRON a Búzavirág u-ban, 3. em-i, 2 szobás lakás eladó. Tel.: 82/310-702.------------------------------------------■------------------------------------- *82400* ORSZÁGOS hálózatunk keres eladásra szánt ingatlanokat hazai nemzetközi ügyfeleink ré­szére. Tel.: 06-1/266-7276, 317-3747.-------------------------------------------------------------------------------- *82480* ÉPÜLŐ 2 szobás lakás Uránvárosban eladó. I.ár: 8 M Ft. Tel.: 70/316-2003----------------------------------------------------*82537* ALSÓB0GÁT0N 2 szobás, gázfűtéses ház, mel­léképületekkel eladó. 82/489-437. —-------------------------------------------------------------------------*82565* KÜLFÖLDI befektetők részére eladó ingatlano­kat keresünk! 06-1/210-4904, 210-4673.- ----------------------------------------------------*82566* BA LATON BOGLÁRON 4 szobás családi ház el­adó. Irányár 11 M Ft. Tel.: 85/700-210. *82686* a KAPOSVÁRON Sávházban lévő 48 m2-es lakásomat elcserélném nagyobbra, érték­egyeztetéssel 30/2535-093. ............. - *82695* a KAPOSVÁRTÓL 2 km-re 220 m!-es, mo­dern belsőtér kialakítású, összkomfortos, pa­norámás családi ház garázzsal, műhellyel, nagy telekkel eladó. Ár: 95 E Ft/m2. 82/712- 445.----------------;-------------------------------------------------------------*82720* BA RANYÁBAN 110 nm-es, felújított, gázos csa­ládi ház kerttel, gazdasági épületekkel eladó. Ár: 8,5 M Ft Tel.: 73/709-360-------------------- *82723* PÉ CSETT a belváros szívében téglalakás sa­ját udvarral, garázzsal igényesnek eladó. I. ár: 18,2 M + 2,5 M Ft. 315-497, 30/4911- 177----------------__---------------------------------------------------------.82766* KA POSVÁR, Kinizsi Itp-en 47 m2-es I. em-i hő- mennyiségmérős lakás beköltözhetően eladó, 20/546-0732.-------------------------------------------------------------------------------.82812* KA POSVÁRON nyugodt környezetben, a Radnóti utcában most épülő 105 m2-es sorházi lakások eladók. Irányár 19,64 M Ft+telek. Érdeklődni 8-16 óráig Németh Pé­ternél a 82/529-020/213-as telefonszá­mon.-------------------------------------------------------------------------------- *82815* FONYÓD központjában új üzlethelyiségek és lakások eladók. Tel.: 06-30/9367-153. BUDAPESTEN III. kerületben, Csillaghegyen, panorámás környezetben, új építésű 4 laká­sos társasházban lakás és garázs eladó. Irány­ár 29,2 M Ft. Érdeklődni 8-16 óráig a 82/529-027-es telefonszámon lehet.------------------------------------------------------------------------------- *82816* KA POSVÁRON Honvéd u., I. emeleti, tégla, gázos, 1+2 félszobás lakás eladó. Tel.: 30/ 378-8293.--------------------------------- ------- -------- - - - - *82826* KA POSVÁRON 1,5 szobás gázos, kertes, csalá­di házrész udvarral eladó 82/372-550.----------------.--------------------------------------------------------------.82854* PÉ CS-KOVÁCSTELEPEN, 110 nm-es 3 szobás családi ház lakható szuterénnal és garázzsal eladó. I. ár: 16,5 M Ft. 72/254-572------------------------------------------------------------------------------ *82868* KA POSFÜREDEN 853 m!-es építési telek el­adó. Tel.: 82/429-140, esti órákban.---------------------------------------------------------------------------— *82894* IN GATLANÁT megvásároljuk vagy külföldre közvetítjük. Tel.: 30/268-9688.----------------------- *82923* BALATONMÁRIAFÜRDÖN frekventált helyen hármas ikervilla egyben/külön eladó. Tel.: 30/9398-207. ...........................— —-----------------*82940* BE LVÁROSI régóta működő ingatlaniroda lakással eladó Kaposváron. 06-20/931- 6790.---------s------------------------------------------■-----------------—— *82963* KA POSVÁRON zöldövezeti, 2 szobás, erkélyes, gázos lakás eladó. 06-20/931-6790.------------------------------------------------------------------------------ *82964* KA POSVÁR, Zaranyi Itp. 1,5 szobás, 48 m2-es, gáz-cirkófütéses, parkettás-járólapos, II. em-i téglalakás eladó. 20/461-6005.-------------------:--------------------------------------------------------— *82966* KAPOSFÜREDEN közművesítés alatt álló telek eladó. Tel.: 85/363-907.1,6 M Ft.------------------------------------------------------------------------------.82967. BA LATONTÓL 15 km-re, Kisberényben szép fekvésű 3 szobás lakóház nagy telekkel eladó. Tel.: 06-20/938-1883.------------------------------------------------------------------------------ *82984* KA POSVÁRON, a Zárda közben, tégla épület­ben, egyedi mérős, 40 m2-es lakás garázzsal eladó. 06-30/300-3198.------------------------------------------------------------------------------- *82994* FA RM jellegű családi ház 6000 m2 telken Ka- posvárhoz-Balatonhoz közel eladó. 82/490- 142, 20/451-6202.---------------------------------------------------------------------------— *83019* KA POSVÁRI belvárosi, 2 szobás, tégla, egyedi gázfűtéses, erkélyes, 3. emeleti lakás eladó. Irányár: 6,8 M Ft. Tel.: 30/9367-766.-------------------------------------------------------------------------------- *83051* Lakástámogatás különlegességekkel Vannak olyan kérdések, ame­lyekről talán el sem hisszük, hogy meg tudják válaszolni, s mégis egy lakástámogatási ké­relem kapcsán szóba kerülhet­nek. Nem árt tehát tájékozód­ni, mielőtt a támogatási kérel­met megfogalmazzuk, hiszen elképzelhető, hogy nem va­gyunk jogosultak rá. Külföldi állampolgár vagy hontalan igényel lakástámogatást, a Gazda­sági Minisztérium engedélyezheti a kedvezmény igénybevételét, ha a házastársak egyike magyar állam­polgár, nincs szükség engedélyre. A támogatott hiteleket igénybe lehet venni akkor is, ha megvan a lakás, a közvetlen - vissza nem térí­tendő - támogatások (lakásépítési kedvezmény, adó-visszatérítés, akadálymentesítés) azonban csak akkor igényelhetők, ha nincs más lakástulajdona (bérleti jogviszo­nya) az építtetőnek. Természete­sen, ha a régi lakás árát az építkező nem tudja teljes egészében az épít­kezésre fordítani, akkor a fennma­radó összeg után jövedelemadót kell fizetni. Magánszemélytől is lehet új la­kást vásárolni és ahhoz lakásépítési kedvezményt (szocpolt), valamint kiegészítő kamattámogatású hitelt (maximum 8 százalék kamat) igénybe venni, de csak akkor, ha az eladó nyilatkozik arról, hogy a la­kást értékesítés céljára építette, és a lakásban még nem lakott senki. Ez évtől a vállalkozó által értéke­sítés céljára épült új lakás vásárlója mentesül az illeték megfizetése alól. Az egyedülállóként lakást vásár­ló hozzájuthat az áfa-visszatérítés­hez, ha a lakás mérete a méltányol­ható mértéken belül van (1-3 szo­ba, és nincs másik lakása). A személyi jövedelemadót csök­kenteni lehet a lakáscélú hitel éves törlesztésének a 20 százalékával, legfeljebb 35 000 Ft-tal, az 1993. XII. 31-e után kötött hitelszerződé­sekre vonatkozóan. ■ Harkányban (Bartók B. úti) tóparti, csendes társas üdülőben 3. emeleti, erkélyes lakás áron alul, sürgősen eladó. Érdeklődni: 06-30/9799-471 Pécsváradon főutcai, főútvonal kö­zeli, 3,5 szobás, öszkomfortos csalá­diház ipari árammal, beépíthető te­tőtérrel eladó. Irányár: 19,8 MFt. Tel.: 30/2944 454,30/4871466 INGATLANKÖZVETÍTŐ IRODA Pécsújhegyen lakópark jellegű építési telkek értékesítése kezdődik. Telek: 600 m2 Ár: 3,5 MFt. Első részlet: 50% Építési mód: könnyűszerkezetes és hagyományos építési technológiával készülnek. Ár: 90 EFt/m2—150 EFt/m2 Érdeklődni lehet: INGATLAN-PLUSSZ PÉCS, RÁKÓCZI u. 1. I. EM. 111. TEL./FAX: 72/212-400, Mob.: 20/949-1532 Pécs-Gyárváros kertes részén, teljesen felújított 2,5 szobás, igényes kis családi ház eladó. (új konyhabútor, részben padlófűtés, kerti beépített grillező) Ár: 9,9 MFt Tel.: 20/949-1532 ESC^^LON 7621 Pécs, Mátyás király u. 1. Pécs történelmi belvárosában, a Nemzeti Színház mögött, a Perczel és a Kisfaludy u. sarkán épülő új társasháziján lakások eladók. Állami kedvezmények igénybe vehetők. Telefon: 72/215-331, 510-408, 313-825, 20/9836-690 ügyvédi iroda www.escalon.hu -dow ESC^^LON 7621 Pécs, Mátyás király u. 1. Pécs Belvárosában a Nyíl utcában épülő úi társasházban lakások eladók. Állami kedvezmények igénybe vehetők. Telefon: 72/215-331,510-408, 313-825, 20/9836-690 ügyvédi iroda www.escalon.hu ■imr Válassza ki nálunk új lakását!-A PANORÁMA LAKÓPARKBAN (Pécsújhegyen a Palahegy utcában) sorházi és társasházi lakások telekkel, garázzsal, kulcsrakészen egyedi belső elrendezéssel, bruttó 158 E Ft/nm áron korlátozott számban leköthetők- BELVÁROSI társasházi lakások leköthetők Hargita u., Móricz Zs. tér- PATACSI társasházi lakások leköthetők év végi beköltözéssel- TELJES KÖRŰ INGYENES HITELÜGYINTÉZÉS (szoc.pol, áfa, államilag támogatott hitelek) S MU KETTŐ TT ÉPÍTÉSZÉT! és SZOLGÁLTATÓ BT. Pécs, Bartók B. u. 44. Nyitva: H-P.: 8,30-16 óráig Tel./fax: 72/222-247, 72/333-451, 30/316-8316 A MAGNUM LAKÓPARKBA! Kulcsrakészen 2002. őszén átadásra kerülnek: • 1 szobás lakások (35 m2 + 5 m2 tároló) bruttó 6,15 MFt • 2 szobás lakások (56 m2 + 5 m2 tároló) bruttó 10,1 MFt Téglaépület, gázfűtés, parketta, lift, műanyag ablakok. Parkosított udvar, mélygarázs, parkolók, stb... Várjuk érdeklődésüket telefonon vagy személyesen: fÜMÜ 7630 Pécs, Mohácsi út 16. Tel.: 72/315-821, 20/390-8196 imATLANKŐZVGTfrő KFT CANDY GROUP KFT. Pécs, Irgalmasok u. 5., Konzulit Irodaház I. env. 113.; ® 72/479-661,72/212-277/122,70/212-5683 Kínálatunkból:- Pécs, egyetem közeli (Endresz Gy. u.)( 47 nm-es (két külön nyíló szobás) X/IX. emeleti jó állapotú panelktirá eladó. I. ár 5,3 M Ft- Pécs-uránvárosi, 70+30 nm-es, két lakásból álló, korszerű, gázfűtéses tetőtéri téglalakás eladó. I.ár 14 MR- Pécs P0TE közeli X/l- emeleti, 63 nm-es panellakás (3 külön nyíló szobá­val) eladó. I. ár. 7,8 MR- Pécs, belvárosi, 85 nm-es, kétszintes társasházi téglalakás, 20 nnves belső önálló udvarrésszel, garázzsal vagy anélkül eladó. I. ár 18,5+2,5 M R- Pécs, Szabadság u.-i 104 nm-es, dupla erkélyes, 3,5 szoba, hallos polgári lakás (HUH. emelet) eladó. I. ár 14,5 M R- Pécs. Munkácsy M. u.-i ll/ll. emeleti, 2,5 szoba+33 nm galériaszintes, gázfűtéses téglalakás eladó. I. ár 17 MR- Pécs, Vas Gereben u.-i kétszintes családi ház 2,5 szobás alsó szintje (80 nm)+2 szintes műhelyépület eladó. I. ár 10,5 M R- Pécs-kertvárosi (Nagy I. u.-i) IV/IV. emeleti, átalakított, felújított, 2+2 fél­szobás, nagykonyhás, erkélyes panellakás eladó. I. ár 7,5 M Ft- Siklóson, 82 5 nm-es, átalakított, felújított, IV/földszinti panellakás alkok mi áron eladó. I.ár 7,8 MR eladó. I.ár 19 MR- Pécsett, Magyarürögi úton, 160 nm-es, 3 szintes iker csalód ház, elő- és hátsó kerttel, garázzsal (4 szoba+étkező+konyha, 2 fürdőszoba) eladó. I. ár 21M R- Pécs, Bálicsi út felső szakaszán, 140 nm-es. 3 szintes 2 generációs család ház, dupla garázzsal, 1440 nm területen eladó. I. ár 25 M R- Pécs, Budai városrészen 190 nm+garázs+kiszolaáló szuterénhelyiséges, 3 szintes iker családi ház, 552 nm területen, dupla komforttal eladó. I. ár 26 M R- Pécs, nyugati városrészén, 140 nm-es, hagyományos építésű 3 szoba hallos, nagykonyhás, szuterénos (lakhatóvá alakitva), gázfűtéses csatód ház 1738 nm területen eladó. I. ár 20,5 MR- Pécs, nyugati városrészén (főút mellett) 250 nm-es 2 szintes (5 szoba+étkező+konyha) 20 éves családi ház garázzsal, 896 nm területen eladó. I.ár. 22 MR- Pécs-Mecseken, 430 nm-es 3 szintes, belső-külső úszómedencés 1 nap­r ili+5 szobás, igényes családi ház, (2 éves), kétállású garázzsal eladó, ár 95 M R- Pécs keleti városrészén, jó környezetű, 160 nm-es, 22 éves, kétszintes, 1 nappali+3 szoba, étkezős, garázsos iker családi ház, 468 nm területen eladó. I. ár 17,5 MR- Pécs, kertváros városközeli részén, 140 nn+es, kétszintes, 1 nappali+3,5 szobás, modem bebőjű, 6,5 éves, garázsos csalód ház eladó. I. ár 19,5 M R - Pécs, Marx u. felső szakaszán 320 nm-es, 3 szintes, kétgenerádós csalá­di ház (2 nappali+5 szoba, 2 Iconyha, 2 fürdőszoba) eladó, ill. felső szin­tje hosszabb távra kiadó. I. ár 25 M R, ill. 50 E R/hó kaucióval!- Pécs, Papkert u.-i. 300 nnves, 3 szintes, modern belsőjű. két generáció együttélésére is alkalmas dupla komfortos család ház, kétállásos garázs- zsal, kiszolgáló helyiségekkel 950 nnves területen eladó. I. ár 33 M R - Pécs donátusi, 158 nm-es 6 éves, 1 nappali+3 szobás, garázsos, összközmüves, modem család ház, panorámás 1246 nm-es területen eladó. I. ár 30 M R- Pécs-donátus kúriaszerű, 3 szintes, panorámás, 1 nappali+3,5 szobás, 3 szintes családi ház, garázzsal, 900 nm panorámás területen eladó. I. ár 32 M R- Pécs-mólomi szőlőhegyen, 197 nm-es, 90%-os készüHségö lakott és lakható, modern belsőfű, 4,5 szobás, nagy nappalis, 2 fürdőszobás csalá­di ház, 479 nm területen, garázzsal eladó. I. ár 28,5 M R- Pécs, Keszüi úti, vállalkozásra és 3 csalód együttélésére is dkalnxis, 334 nnves, 3 szintes, gázfűtéses, jó állapotú család ház, gar azzsal, 694 nm területen eladó. I.ár 33 MFt- Pécs, Rózsadomb családi házas környezetében 140 nnves, kétszintes, 1 nappali 2,5 szobás, 90% készültségű, tókott és lakható csalód ház, 720 nm sík területen eladó. I. ár 25,5 M R- Pécs, keleti városrészén, jó környezetben, jó állagú, 274 nnves, 2 szintes, 18 éves, noay nappalis család ház, 2 garázzsal, 700 nm panorámás, sík területen elodó. I. ár 29 M R- Pécs-gyárvárosi 90 nm-es. kétszintes, gázfűtéses, jól karbantartott udvari, kertes nyári konynás család náz eladó. I. ár. 13 M R- Pécs-nagypostavölgyi, 140 nm lakóterületű 3 szintes, 6 éves, nagytera­szos, garázsos, 1 nappali+3 szobás család náz, garázzsal, kiszolgáló helyiségekkel, 1327 nm területen eladó. I. ár 29 M Ft- Pécs, nyugati városrészén félkész, 360 nm-es, minőségi, 3 szintes, panorámás család ház, 1500 nm sík területen elodó. I. ár 30 M R- Pécs, Ótemető u.-i, felújítást igénylő, 100 nm-es kétszintes (3 szoba, konyhás), gázkonvektora családi ház, 466 nm területen eladó. I. ár 13,5 MR- Pécs, Mecsek-nyugati, 5 éves, frekventált környezetű, 340 nm-es, 3 szintes, belső úszómedencés, extrás családi ház, 907 nm területen, 40 nm-es garázzsal elodó. I. ár 79MR- Pécs, régi kertvárosi részén, 100 nm-es (3,5 szoba, konyha+étkezős) család fez, 100 nm megkezdett tetőtérbeépítéssel, 426 nm-es területen eladó. I. ár 16,5 M Ft- Pécs. Köztársaság tér közeli 2 szintes, dupla komfortos, vállalkozásra alkalmas villaépület eladó. I. ár 45 M R- Pécs, Bóka alsó felén lévő, 250 nnves, modem extrás, 1 nappali+5 szobás, padlófűtéses, 8 éves csalód ház, 35 nm-es garázzsal, 900 nm panorámás területen elodó. I. ár 70 M R, fizetéskönnyítéssel!- Pécs belvárosi, 273 nnves magánpanzió, udvarában utcai vendégeket is fogadó kerthelyiséges étteremmé elodó. I. ár 45 M R- Pécs, Pellérdi úti, 220 nnves, 3 generáció együttélésére is alkalmas csaló- d ház, kétállásos gorázzsal, 1300 nm területen elodó. I. ár 25,5 M R- Pogányban, 59,3 nm, tóközeli, kétszintes nyaralóként használt családi ház, (gáz 10-15 m-röl bevezethető) tóra panorámás terasszal eladó. I. ár 6,5 MR- Keszü újtelepén, 80%-os készültségű, lakott és lakható, modem bebőjű kétszintes, garázsos családi ház, 700 nm területen eladó. I. ár 21,5 M R- Pécs-Patacson, 100 nm-es felújítást igénylő 3,5 szobás csalód ház, udvarában 100 nnves műhelyépülettel, 1548 nm területen elodó. I. ár 22 M Ft- Balatonföldváron, 3 szintes, 5 szoba, dupla komfortos, vállalkozásra is alkalmas (7-es főút mentén fekvő) család ház, 1080 nm területen elodó, ill. pécsi ingallan+ráfizetéssel cserélhető. I. ár 26 M R- Balatonbogláron, vállalkozásra is alkalmas, kétszintes, 4 szobás, csalód ház, (víztől kb. 400 m-re) eladó. I. ár 23 M R- Orfűn tóra panorámás, 120 nnves kétszintes, {télen is lakható), 3 Éves nycraióépülel 767 nm parkosított területen eladó. I. ár 15 M Ft (Pécsi kisebb családi ház csere beszámítható)!- Harkány-Terehegyen, 180+67.48 nm-es, tetőtérbeépítéses család ház (kétgenerádós), 3556 nm területen, nyári konyhával, gazdasági épületekkel eladó. I.ár 25 MR- Siklós közeli kis faluban 480 nm-es 9 éves újonnan épített modem bei- sőjú kúria, 1 ha területen, mellette lótartásra alkalmas istállóépülettel, 3000 nm területtel 65+5 MFt-ért külön is eladó!- Peflérden gazdálkodásra alkalmas 200 nnves, kétszintes, kétgenerádós csalód ház, gazdasági épületekkel, 1600 nm területen eladó. I. ár 17,5 M R- Pécsett, Ady í u.-i teremgarázs, ugyanitt, gk. beálló eladó, ill. kiadó. I. ár 1,5 MR ill. 10 E R/hó- Mohácson Farkas u.-i összközmüves, 1145 nm-es építési telek, kétlaká­sos csalód lakóépület építési tervével eladó. I. ár 2,8 M R- Balatonkeresztúron, 1093 nm-es belterületi telek (közmű csatlakoz­tatható) eladó. I. ár 4,4 M R- Pécs-donátúsi, 1930 nnves panorámás építési telek kútfúrási engedél­lyel, villannyal eladó. (Gáz kb. 50 nvről csatlakoztatható!) I. ár: 10 M Ft- Pécs, Darázs-dűlői, egyelőre közmű nélküli építési telek (villany a telekhatáron, gáz kb. 10 m-re, víz kútfúrással) eladó. I. ár 6,2 M R- Pécsújhegyen, Panoráma u.-i 1500 nnves építési telek eladó. I. ár 5 M R- Pécsújhegyen 2600 nnves építési telek (közmüvek a telekhatáron) elodó. I. ár 4 M R- Pécs belvárosi 241 nnves, 6 éves nagykereskedelmi telephely, kiszolgáló helyiségekkel, 200 nm beépítésre etófcészrtett tetőtérrel, 1557 nm területen eladó. I. ár épület: 42,175 M R+telek: 19 462 500 R- Pécs, keleti városrészén, kijelölt iparterületen 2 db 740 nm-es+752 nm- es üzemcsarnok, ill. kiszolgálóhelyiségek, 1403, ill. 1900 nm területen eladó. I. ár 35 M R130 M R+fdép.áfa.- Mohács belvárosában 784 nm-es, kétszintes könnyűipari üzemépület, kiszolgálóhelyekkel, 730 nm területen eladó. I. ár. 39,2 M R+felép.áfa- Pécs, belvárosi, 178,2 nm-es egyszintes, műemlék jellegű irodaépület, alagsorban 82,2 nnves közösségi helyiséggel eladó. I. ár 37 M Ft- Balatonlellén, strandbejárat közelében IX/földszinli panel társasnyaraló lakrész (29 nm) eladó. I. ár 5,2 M R- Balatonlellén, társasnyaraló lakrész elodó. I. ár 5,5 M R- Harkány, fürdőközeli, 46 nm-es, kélszobás, lll/ll. emeleti, erkélyes tégla társasnyaraló lakrész eladó. I. ár 5,5 M R, ugyanitt garázs: 1,2 M R- Harkányban, 27 nm+erkélyes, fürdő közét Hl/földszinti társasnyaraló lakrész (tégla) berendezéssel együtt eladó. I. ár 4,3 M R- Harkányban 26 nm-es, földszinti tégla társasnyaraló lakrész eladó. I. ár 4,8 MR- Harkány lénkes hegyen déli fekvésű külterületi ingatlan (35 nnves szerkezetkész hétvégi hz, 12 nves, zárt elöteres, boltíves pincével, vez. vízzel, villannyal), 2365 nm területen ealdó. I. ár 6,5 M Ft- Harkányban a 2. sz. vikendtelepen, kétszintes (1 nappali+3 hálófülkés, teakonyhás) önálló nyaralóépüíet eladó. I. ár 5,5 M Ft- Balatonkeresztúron, 60 nm-es, 1 nappali+2 hálós nyaralóépület, beren­dezéssel együtt eladó. I. ár 9,5 M R- Harkányban 1250 nnves, 3 szintes hotel (16 szoba+2 apartman, közösségi helyiségek, kiszolgáló helyiségek), 2900 nm zárt területen a fürdő közelében eladó. I. ár céggel 85 M R- Harkányban, a fürdőtől kb. 600 m-re, 10 szobás, 3 szintes magánpanzió (10 fürdőszobával, wc-vel, szintenként teakonyhával, nagy nappalival, belső udvarral) eladó. I. ár 37 M R berendezéssel együtt.- Harkányban, 12 szobás, 3 szintes mogánpanzió, (480 nm) minden szoba fürdőszoba wc-vel ellátott, + 3 szoba, konyhás, magánlakás az épületben), belső parkolóval eladó. I. ár 65 M R, berendezéssel együtt 68MR- Bodó pécsi lakásokat, családi házakat, Balaton déli partján tár­saslakrészeket keresünk ügyfeleink részére. Reysztródó díjmentes!- Fonyódon közvetlen vizparti területen társasnyaraló lakrészek, önálló területen tégla bungalók eladók. I. ár társaslakrészek 3,3 M Ft lakrész 18 nm, bungalók: 8,8 MR-tól ' LAKÁSOK, CSALÁDI HÁZAK, ÉPÍTÉSI TELKEK ELADÓK Pécsett és környékén, illetve továbbra is keresünk ügyfeleink részére ingat­lanokat. Moltoland Ingatlan Iroda 72/450-566, 06/20-326-8848 treiburű I INGATLANKÖZPONT |J Értesítjük Tisztelt ügyfeleinket, hogy irodánk augusztus 12-23-áig szabadság miatt ZÁRVA TART! ^Értékbecslés Hitelügyintézés Ingatlanforgalmazás ^WH||||j|NpP' Építéshatósági képviselet Kaposváron a Rómahegyen épülő fs í sorházban lakások eladók. Cser Ágota Telekrész irányár: 1.5 M Ft Lakás irányár: 190.000 Ft/m2 UgyVCZCtO Bővebb információt az Udvarház Kft-nól (Kaposvár, Városháza u. 1. sz. alatt) lehet kérni. 06-30/296-53-42 ’elefon: 82/410-995. Hitel lehetőség és szoc.pol biztosított. I

Next

/
Thumbnails
Contents