Somogyi Hírlap, 2002. augusztus (13. évfolyam, 178-203. szám)
2002-08-16 / 191. szám
16. OLDAL KRÓNIKA 2002. Augusztus 16., Péntek A tűzfelelős halála Elment a tűzfelelős Major Sándor. Itt hagyta a munkáit és a terveit. Van, amit azért nem fejezett be, mert előtte elment az interjúalany és sok olyan, amelyet azért, mert elment Major Sándor. Lelkesen mesélte, hogy szeretett volna Gyergyai Alberttal portréfilmet készíteni. Az idős professzor addig halogatta, míg végleg eltávozott. Voltak sokan viszont, akik kamerája elé álltak. Makón Érdéi Ferenc, Tolnában Illyés Gyula, Mezőszilason Németh László, Erdélyben Sütő András és még sokan mások. A filmek ma ott sorakoznak a televízió archívumában. A szerző, Major Sándor végleg pihenni tért. Somogybán született 1929-ben. Kaposmérő nemcsak a szülőhelye, hanem mindig is az otthona volt. Amikor tehette, hazajött, itt pihent. Aztán amikor letette a kamerát, azt gondolta, hogy végleg itt marad. Szobája falára egy Sütő András-idézetet ragasztott. „Tanuljunk a darvaktól, midőn a földre leszállnak és pihenőre térnek. Fejüket nem dugják a szárnyuk alá, míg szolgálatos figyelőt maguk közül ki nem állítanak. Magunk között úgy is mondjuk: legyenek köztünk mindig tűzfelelősök, a szellem tűz- felelősei.” Major tűzfelelős volt. Szerette, s megragadta a szépet, az örök emberit és lelkesedett mindepért és mindenkiért, aki és ami somogyi volt. Ha kellett, mecénásnak szegődött, protekciót kért, s ha tehette, megragadta a kincset, hogy felmutassa azt. Műsoraiban mindig elsőbbséget kapott, ha valaki Somogyból indult vagy itt élt. A tűzfelelős eltávozott. A tűz - reméljük - megmaradt. Ez a tűz rá is emlékeztet. A Balaton vízhőmérséklete: 18 Gyakran lesz erősen felhős az ég, csak kevéske napsütésre számíthatunk. Szórványosan alakulhat ki kisebb eső, záporeső. Az északi, északnyugati szél gyakran megerősödik. A hőmérséklet még mindig az átlag alatt alakul, csúcsértéke 25 fok körül valószínű. Készítette: V Közlekedésmeteorológia az Allianz Hungária Biztosító támogatásával Továbbra is kettős fronthatás terheli szervezetünket, és még többfelé erős széllökések nehezítik a közlekedést. www.volkswagen.hu Osztályán felül. Volkswagen Passat. Egy autó, amelynek neve egyenlő a luxus fogalmával. Egyedülálló megjelenés, kiemelkedő, minden eddiginél gazdagabb kényelmi és biztonsági felszereltség motorizáltságtól és felszereltségi szinttől függően. • vezető- és utasoldali légzsák • első oldallégzsákok és függönylégzsák • ESP (elektronikus menetstabilizátor) • EDS (elektronikus differenciálzár) • ABS, EBD (elektronikus fékerőelosztó) • ködfényszórók • rádiótávirányítású központi zár • Béta rádió 4 hangszóróval • szervokormány Volkswagen Passat már 5.046.000 Ft-tól. Passat W Az Ön Volkswagen márkakereskedője: Sió-CAR Kft. 8600 Siófok, Fő u. 262. Tel.: 84/505-235 Fax: 84/506-236 E-mail: info.siocar@mail.datanet.hu Karg Autó Kft. 7400 Kaposvár, Semmelweis u. 5-7. Tel.: 82/529-560 Fax: 82/529-566 E-mail: karg_auto@axelero.hu Tűzoltófesztivál Vörsön Tüzes lesz a hétvége Vörsön. Első alkalommal rendeznek ugyanis veterántűzoltóautó-találkozót és -fesztivált vasárnap a tűzoltóhagyományairól híres faluban. A régi autókon kívül számos érdekes tűzoltó eszköz és látványos bemutató várja az érdeklődőket. Farkas László, Vörs polgármestere elmondta: a programot a Magyar Tűzoltó Szövetséggel és a megyei tűzoltószervezetek támogatásával szervezi a falu. Apropója pedig nem csak az, hogy több mint száz éve folyamatosan működik az önkéntes tűzoltók egyesülete a településen. A falun kívül ugyanis az ország egyetlen vidéki .tűzoltómúzeuma lesz a programok házigazdája. A múzeum 20 éves születésnapját is ünnepük a fesztivállal. A kiállítás azonban egy napra teljesen egyedüli lesz. Közel 40 veterán tűzoltóautóval egészül ki. Olyan évtizedes járgányokkal, amelyeket még ma is használnak az önkéntesek, ha a szükség úgy hozza. Egy különleges bemutatót is láthatnak, akik Vörsön töltik a vasárnapot. Egy világszabadalmat mutatnak be a szakemberek: egy olyan új tűzoltási eljárást, amivel percek alatt el lehet oltani egy faházat. PABOS ERIKA Az ajánlat a 2002. május 09-én kiadott árlista alapján érvényes. Az akció korlátozott darabszámú gépkocsi erejéig érvényes. A részletekről és a feltételekről a VW márkakereskedés ad tájékoztatást. Nyerjen sétarepülést Látványosság a levegőben Böhönye Az időjósok napos időt ígérnek a hét végére, ezt a böhönyei repülőnap szervezőinek is megerősítették. Ha az égiek valóban kegyesek lesznek, akkor igazi látványosságban lesz részük a böhönyei repülőtérre kilátogatóknak holnap is és vasárnap is. Olyan géptípusok tartanak ugyanis bemutatót, amelyek valódi ritkaságok Magyarországon. Az FK-12 Comet típusú kétfe- deles, ultrakönnyű repülőgépből például ez az egyeben az országban. De itt lesz egy díjnyertes hőlégballon, amit akár ki is lehet próbálni egy rövid emelkedés erejéig. A vendégek a repülőgépeket is kipróbálhatják, mégpedig a szervező böhönyei Lénia Kft, a zalaegerszegi Be-Szi Top Kft és a Globo Nagykanizsa Hőlégbaüon és Szabadidő klub jóvoltából „nonprofit” áron. Sőt, a sétarepülés akár ingyenes is lehet, mert négy kétszemélyes, negyedórás utat olvasóink is megnyerhetnek. Ehhez nem keü mást tenniük, mint a szerdai és mai számunkban, a repülőnapról szóló cikk melletti játékszelvényen szereplő kérdésre válaszolni, a szelvényt kivágni, egy névvel ellátott lapra ráragasztani és a repülőtéren elhelyezett gyűjtőládába bedobni. Mindkét napon két sorsolásra kerül sor, a nyertesek és partnereik pedig egy felejthetetlen negyedórát tölthetnek a levegőben, a legmodernebb repülőgépek valamelyikén. Melyik géptípus beceneve az „Ancsa”? 1: TU-134 X: FK-12 Comet 2: AN-2 Avatás, falu- és sportnap Bábonymegyer Az augusztus 20-i ünnepekhez kapcsolódva, Bábonymegyeren szombaton 16 órakor kerül sor a több mint 12 millió forintért elkészült napközi otthonos óvoda bővítményének ünnepélyes avatására. Másnap a sportpályán hatodik alkalommal rendezi meg az önkormányzat a hagyományos falunapot. Lesz kerékpáros ügyességi verseny, kötélhúzás, célba dobás, sőt dinnyeevő verseny is. A tabi zeneiskola fúvósai térzenét adnak, fellép a helyi majorettcsoport. Szerepelnek az általános iskolások és a karádi táncosok. Színpadra lép a bábonymegyeri aerobikcsoport- és láthatja a nagyérdemű a fiúk balettbemutatóját is. A falunapot közös vacsorával és utcabál- lal zárják. _____________iu. TO P gPSB? Minden A és hátizsákhoz egy órát adunk ajándékba! KAPOSVÁR PLAZA TEL.: 82/413-434 A megoldás, amivel nyerhet! Nissan Vanette Cargo City Van 5 személyes teherautó most 2 890 000 forintért A Summit Variflex hitellel akár 25%-os kezdő befizetéssel, |yissAfiy 723 000 forintért is elvihető. Az árak az áfát nem tartalmazzák. Az áfa vtsszaégényaihai&. Légkondicionáló, központi zár, rádió! olcsó-praktikus-biztonságos 1 lOoowkmgtrwKi* Ha egy szer beül, tóbbé nem akar kiszállni NISSAN Kaposvár Kft. Kaposvár, Füredi u. 180. Tel.: 82/506-166, 510-147 Fax: 82/311-500 Tarka sorok Csodás színek Hamzsabégi szép festményt bámul a műteremben. Nézi kö-] zelről, nézi távolról, szemügyre! veszi mindkét.oldalról, majd leül' a székre, hogy onnan gyönyört ködjék a színek tobzódásában.- Csodálatos! - kiáltja elragad; tatva. - Micsoda gyönyörű színek! Bárcsak magammal vihet- ném őket!- Már viszi is, uram - mondja a művész. - Ugyanis beleült a palettámba. Névtelen levél- Ezt nem lehet elviselni! Ma újabb névtelen levelet kaptam! - panaszkodik Kovács a barátjának.- Tudod mit? Ne válaszolj neki! Hogy lehet az...- Hány éves ez a gyönyörű bika? - kérdezi a turista a farmertől.-Hat.- És miről lehet ezt megállapítani?- A szarváról.- De hiszen ennek az áüatnak csak két szarva van! _______■ 7 napos nagy erdélyi körutazás nagyon gazdag programmal, összes belépővel, félpanzióval, kaposvári és dél-balatoni felszállással szept. 19-26. 49 900 Ft. 15 napos nagy egyiptomi körutazás összes programmal és belépővel, félpanzióval október 4-18. 279 900 Ft. V&V Travels 8630 Balatonboglár, Szabadság u. 4. Tel./fax: 85-352-681 www.vandvtravels.hu *8261?* ~(Ü^' Kaposvár, Fő u. 40. HiROTOURr 82/510-600 Nagy őszi akció! Autóbusszal Kaposvárról! É-Görögo. 09.03. I hét ap. EN. 27 900 Ft/fő 09.10. 1 hét ap. EN. 24 900 Ft/fő Korfu szept. 1 hét ap. EN. 29 900 Ft/fő 09.16. 1 hét ap. EN. 24 900 Ft/fő Costa-Brava 09.06. I hét száll. FP. 54 900 Ft/fő Utazás repülővel! Tőrök Riviéra 09.04. 1 hét száll.FP. 89 900 Ft/fő 09.11. 1 hét száll.FP. 84 900 Ft/fő Costa dől Sol 09.07.. 14. 1 hét ap. EN. 89 900 Ft/fő Mallorca 09.02. 1 hét száll. FP. 99 900 Ft/fő Rodosz 09.01.. 08. 1 hét ap. EN. 54 900 Ft/fő Kréta 09.04.. 11. I hét ap. EN. 54 900 Ft/lő Korfu 09.10. 1 hét ap. EN. 49 900 Ft/fő Körutazások, városlátogatások Párizs 09.05.. 12.. 7 nap a.busz R. 54 900 Ft/lö Prága 09.19. 4 nap a.husz R. 37 900 Ft/lő Irodánkban utasbiztosítás köthető. Somogyi Hírlap Kiadja az Axel Springer-Magyarország Kft Somogy Megyei Irodája. Felelős Kiadó a Kft ügyvezető igazgatója. Főszerkesztő: DR. KERCZA IMRE Felelős szerkesztő: LENGYEL JÁNOS Lapszerkesztő: BÍRÓ FERENC, VARGA OTTÓ Kiadóvezető: FICSÓR JÁNOS Szerkesztőség és a kiadó címe: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a Postacím: 7401 Kaposvár, Pf. 31 Telefon: 82/528-100, szerkesztőségi telefax: 82/528-155 Kiadói telefax: 82/528-148 E-mail cím: somogyihirlap@axels.hu Siófoki iroda: 8600 Siófok, Hock János köz 2., I. em. Telefon: 84/311-668, telefax: 84/510-096 Készült: Déli Nyomda Kft Pécs, Engel János u. 8. Telefon: 72/326-480, telefax: 72/332-099 Felelős vezető: FUTÓ IMRE ISSN-szám: 0865-9125 Az előfizetői példányok kézbesítését az Axel Springer-Magyarország Kft. Somogy Megyei Irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a PELS0HÍR Kft regionális árushelyein keresztül történik. Terjesztés: SZALAI CSABA Telefon: 82/528-120, fax: 82/528-133 Előfizetés a kiadónál. Tel.: 82/528-120, telefax: 82/528-133 valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10403909-390173500000000 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetés dija: 1 hónapra 1245 Ft, negyed évre 3735 Ft, fél évre 7470 Ft, egy évre 14 940 Ft Hirdetésfelvétel: PÓRÉ LÁSZLÓ, telefonszám: 82/528-158. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken akciókon és rejtvénypályázatokon részt vevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer Budapest Kiadói Kft, Axel Springer Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft, Zöld Újság Rt., Petőfi Lap és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft) Hungaropress Sajtóterjesztő Kft előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk étfigyelmüket. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. A Somogyi Hírlap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Somogyi Hírlapra hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. Országos Vadásznapok Somogy megyei rendezvénye Lábod-Nagysallér ^ . 2002. augusztus 24. < PROGRAMOK: 09.00 Somogy megyei vadászok zászlójának Y behozatala *—/-'j s, Manyi 09.00 Üdvözlés, megnyitó v~ ^ Galamb Gábor vezérigazgató Lábod Rt. 09.10 Köszöntő - Benedek Fülöp államtitkár, Földművelésügyi és Vidékfejlesztési /, Minisztérium 09.30 Hubertus-mise 10.00 IV. Somogy megyei gasztronómiai B*ra fesztivál megnyitó 10.00 Új vadászok fogadalomtétele 10.30 Kitüntetések átadása 11.00 Vadásztársaságok bemutatkozása 11.00 Korongvadászverseny - (amatőr koronglövőverseny helyszíni nevezéssel, fegyvertartási engedéllyel rendelkezők részére) 12.00 Vadászkutya-fajtabemutató, munkabemutató 13.00 Jagdhorn Blaser Gruppé „Gráf Spiegelfeld-Schloss Oberkindberg” Tiroli fúvós együttes műsora 14.00 Fürjecske népfáncegyüttes műsora 15.00 AIV. Gasztronómiai fesztivál eredményhirdetése 15.00 Vadásznapi gálaműsor:- Szűcs Judit- Fresh Közben kb. 16.00 órakor tombolasorsolás EGÉSZ NAPOS RF.NDF7VÉNYEK: 09.00 Vadászbélyeg- és vadászjelvény-kiállítás Szerencsejáték Rt. sorsjegyárusítás Trófeabemutató Széchenyi-terem A Lábodi Vadgazdaság múltjának bemutatása Képzőművészeti és fotókiállítás Lábod udvar bemutatása Fogatos kocsikázás Lovaglási lehetőség Könyvsátor, vadászkönyvek árusítása Vadaspark-bemutató Kisállattenyésztők bemutatása Terepjáró-bemutató tesztvezetéssel „Anonymus” meghívásos díjugrató kupa Mindenkit szeretettel várunk! Várható időjárás Bemutató autó nyári áron! 5 ajtós, 3398 OOOFt! (ABS, légzsákok, e.ablak, k.zár, mag.állítható ülés és kormány) Karg Autó Kft Kaposvár, Árpád u. Tel.: 82/529-560 | f|gU ($$) VOLKSWAGEN © Siklós és Vidéke Takarékszövetkezet Vár kamatozó betét ~ 8,5%