Somogyi Hírlap, 2002. augusztus (13. évfolyam, 178-203. szám)
2002-08-15 / 190. szám
: I 2002. Augusztus 15., Csütörtök KAPÓ S V Á R 5. OLDAL Színpompás ünnep a ligetben Októbertől olcsóbb a távfűtés Október 1-jétől csökkennek a távfűtési díjak Kaposváron. Az országosan is egyedülálló kezdeményezést tegnap Szita Károly polgármester jelentette be, s hozzátette: annak a fejlesztési programnak köszönhető, amit még 1997- ben indítottak a somogyi megyeszékhelyen. Októbertói átlagosan 230 forinttal kevesebb fűtési díjat kell fizetniük a kaposvári távfűtéses lakásokban élőknek. Szita Károly a tegnapi sajtótájékoztatón kiemelte: mikor a város közgyűlése és a vagyonkezelő rt közösen döntött a kaposvári távhőrendszer egyedülálló fejlesztési programjáról, már akkor, évekkel ezelőtt azt a célt tűzte ki, hogy ennek eredményeként csökkentsék a távfűtési díjakat. A több mint harmincéves távhőrendszer olyan energiatakarékos korszerűsítésén dolgoznak, hogy a távfűtéses lakásban élők jóval kevesebb energia felhasználásával kapjanak meleget. A polgármester elmondta: a folyamatnak három eleme van. Az első: lehetőséget teremtettek, hogy a 6814 távfűtéses lakásban élők csak a felhasznált hőmennyiség alapján fizessenek. 1997-2000 között egy 150 millió forintos beruházás eredményeÖnkormányzati segítség a fűtéshez Az utóbbi egy évben a távfűtéses lakásban élők - a számítások szerint - mintegy 70 millió forint támogatásban, visszatérítésben részesültek. A mérés következtében évi 30 millió forintot kaptak vissza, a szabályozhatóság megvalósítását évi 20 millió forinttal támogatta az önkormányzat, s ugyanennyit szánt a panelépületek felújítására, energiatakarékossá tételére is. ként minden lépcsőházra mérőket és szabályozókat szereltek. Ehhez jelentős összeggel hozzájárult az önkormányzat is. A második: 2001- ben elkezdődött a hétéves korszerűsítési program, mintegy 680 millió forintos beruházással. Az utóbbi másfél évben sikerült olyan ütemben elindítani a munkákat, hogy a fejlesztést nem hét év alatt, hanem akár 2005-re befejezhetik. A harmadik elem pedig az, hogy a hődíj meghatározásakor mindig figyelembe veszik a gáz árának alakulását. Komárom Attila, a vagyonkezelő rt ügyvezető igazgatója hangsúlyozta: az üzemeltetés mellett most minden korábbinál fontosabb feladat a korszerűsítés. A rendszer elavult, nem a piaci viszonyoknak megfelelő elvek szerint készült. Ma már a mérhető, energiatakarékos, hatékony távfűtés a cél. A mérés lehetőségének megteremtését Kaposváron az elsők között végezték el - úgy, hogy a legkisebb mérhető egységeket, a lépcsőházakat „közelítették meg”. Az is hozzájárult a mostani eredményekhez, hogy év végére az öt korszerűtlen kazán helyett már csak kettő üzemel, a többit sikerül kicserélni, s a városrészeket a Kanizsai utcai korszerű, nagy teljesítményű hőközpontra kapcsolták. A fejlesztéseknek köszönhetően az energiafelhasználás jelentősen csökkent. Azt is kiszámították a szakemberek: ha ezt a fejlesztést nem végezték volna el, az évi fűtésért a mostanmál mintegy 80 millió forint- tal üzemének többet a kaposváriak. j. e. Bemutatkoztak az MSZP jelöltjei Minden eddiginél látványosabb és kellemesebb műsorra hívják a kaposváriakat augusztus 20-án. Egész napos sportrendezvények, a színpadon kulturális bemutatók várják őket a városligetben, amit ekkor adnak át hivatalosan a megyeszékhely lakóinak. Az augusztus 20-i rendezvényekről tegnap sajtótájékoztatón számolt be Stickel Péter művelődési igazgató. A Kossuth téren délelőtt 10-kor ünnepélyes zászlófelvonással, szentmisével és koszorúzással kezdődik az ünnepi rendezvények sora. Ezzel egy időben várhatóan benépesül a városliget is; már reggel 8 órától főleg a sportkedvelőknek kínálnak csábító elfoglaltságot: lesz streetball-bajnokság, futás, duatlon óvodásoknak és ka- jakszlalom-bemutató. Délután főleg a sörsátor környékére, a szabadtéri színpadra érdemes figyelni, ahol fél egykor lép föl a Groovehouse együttes és térzenét ad a honvédzenekar. A városliget ünnepélyes avatását fél kettőkor tartják. Délután a kulturális és szórakoztató rendezvények sorát kínálják. A színpadon látható Győrfi Kata énekes, az Ametiszt tánccsoport, a Déryné Vándorszíntársulat műsora, a Saxissimo szaxofonegyüttes, 19 órakor pedig a Tüskevár Roxínháznak tapsolhatnak a vendégek. Délután lesz modellbemutató is, a Malom-tavon pedig vízibiciklik, csónakok várják a vízi sportok szerelmeseit. A gyerekeknek mini vidámparkot alakítanak ki kisvasútiak körhintával. Azt is láthatják a vendégek, milyen egy élő rádiós közvetítés, hiszen a rendezvény vendége lesz a Kapós rádió is, helyszíni stúdiója kívánságműsorral, riportokkal színesíti a műsort. Az igazi csemege, az Állami Népi Együttes Naplegenda című táncjátéka 21 órakor kezdődik. S a 23 óra 15 perckor kezdődő tűzijátékot minden korábbinál színpompásabb- nak ígérik. A rendezvényt hajnalig tartó diszkó zárja. Mindezt a szánkózódombról lehet majd kényelmesen végignézni. A rendezvény - amellyel most „vizsgázik” a városliget - a városnak 5,65 millió forintjába került. A különleges, remélhetőleg minden korosztálynak kellemes kikapcsolódást nyújtó műsor szervezésében az önkormányzatnak segített az Együd Árpád művelődési központ, és számos támogató is segítette a rendezvénysorozat megvaTegnap Pintér Attila, a párt polgármesterjelöltje bemutatta az MSZP képviselőjelöltjeit. A párt a megyeszékhely minden kerületében indít jelöltet, s ezek mind élvezik az MSZOSZ támogatását. A fiatal jelöltek emellett a Fibisz támogatásával indulnak az önkormányzati választásokon. Pintér Attila, az MSZP polgármesterjelöltje kiemelte: minden jelölt közös célja a városban a magasabb szintű szolgáltatások megvalósítása, az életminőség javítása és egy komfortosabb város megteremtése. Ennek érdekében a választókerületek összefogásával a párt a város útkereszteződéseiben a babakocsis és kerekes kocsis közlekedés jobbítását, illetve a panellakások felújítását és a közbiztonság javítását tartja a legfontosabb feladatnak. Hoffmanné Hetesi Noémi, az 1. számú választókerület jelöltje választókörzetében elsősorban az út- minőség javítását és a járdahálózat felújítását akarja megvalósítani. A közbiztonság helyzete mellett felhívta a figyelmet kerületének esővíz-elvezetésére is, ami jelenleg megoldatlan. Dr. Laki-Lukács Lajosné, a 2. számú választókerület jelöltje a legnagyobb terület képviselőjelöltjeként indul. Legnagyobb gondnak a közellátottság, a csatornázás és a közvilágítás hiányosságait tartja. Marján Dávid, a 3. számú választókerület képviselőjelöltje szerint kerülete minden olyan gondtól szenved, amely a külvárosokra jellemző. Leginkább központba helyezné a parlagfűirtás problémáját. Zigeler László a 4. választókerületben legfontosabb feladatnak tekinti a civil szervezetekkel való kapcsolattartást és a lakótelepi részeken a panelházak gépészeti felújítását. Paksi Lajos, az 5. választókerület jelöltje szerint a terület közösségi életét kellene leginkább föllendíteni, ennek érdekében először a lakótelepen egy közkönyvtár kialakítását szeremé megoldani. A köz- biztonság javítására a jelölt szeretne térfigyelő rendszert telepíteni a kerület egyes részeire. Svajda József, a 6. számú választókerület jelöltje legelső teendőjének a munkahelyek megőrzését, illetve újaknak a teremtését tekinti. A kerület zöldövezeteinek a védelmét is fontos feladatnak tartja, s a két szomszédos választókerülettel összefogva szeremének egy közösségi házat is kialakítani. Dr. Klujber László, a 7. számú választókerület jelöltje a környezeti kultúra jobbítását, a közbiztonság jobbítását s a közlekedési és parkolási helyzet segítését tekinti első feladatának. Muzslay Péter, a 8. számú választó- kerület jelöltje a kerület parkolási gondjait akarja orvosolni, emellett fontosnak tartja a közterületek tisztaságának a fenntartását és jobbítását. Tóth József, a 9. számú választókerület jelöltje szerint a sávház és a tisztviselőtelep okozza a kerületben a legtöbb gondot, s mindkét területen a közművesítés jelenti a legnagyobb feladatot. Pintér Attila a 10. számú választókerület jelöltjeként a vízminőség és a közbiztonság javítását emelte ki a megvalósítandó feladatok közül. Dr. Sőregi Zoltán, a 11. számú választókerület jelöltjeként a legfontosabb feladatnak a közüzemi díjak csökkentését tartja. A kerületben sok idős él, ezért szeretné elérni a kommunális adójuk eltörlését. Pólyák József, a 12. számú választókerület jelöltje szerint a legégetőbb kérdés az úthálózat kiépítése. A körzetben még mindig vannak olyan területek, ahol nincs szilárd burkolatú útvonal, s a csapadékvíz elvezetésének feladatát is meg kell oldani. Zsoldos Péter, a 13. számú választókerület jelöltje szerint a szennyvízhálózat kiépítése elodázhatatlan, s ugyanilyen nagy figyelmet kell szentelni az út- és járdafelújításnak is. UUár János, a 14. számú választókerület jelöltje úgy véli, körzetében a közbiztonság kérdése a legproblémásabb, és a szennyvízhálózat kiépítése sem várhat tovább. Konecsni Sándor, a 15. számú választókerület jelöltje otthonossá tenné a kerületet, befejezné a csatornázást és javítaná a közbiztonságot is. Kurucz János, a 16. számú választókerület jelöltje körzetében a sport- és szabadidős tevékenységet szorgalmazná. Kiemelte: ennek érdekében Kapos- füreden létre kell hozni egy szabadidőközpontot^^ KÓNYA ORSOLYA VÁROSLAKÓK KÉRDEZTÉK Tel.: 314-655: - Már fél éve nem működik a Honvéd utca és a 48- as ifjúság útja sarkán a térmegfigyelő kamera. Vele szemben van egy OTP-fiók is. A móri tragédiára gondolva nem kellene újra üzembe helyezni ezt a kamerát? Ősz István rendőr alezredes, kapitányságvezető-helyettes: - Kaposváron az 1995-ben kihelyezett térmegfigyelő kamerarendszer jelenlegi műszaki állapota, elavultsága nem teszi lehetővé a folyamatos üzemeltetést. Kaposvár megyei jogú város, valamint az Országos Rendőr-főkapitányság támogatásával azonban a kamerarendszert hamarosan felújítják, a kor követelményeinek megfelelő műszaki állapotba helyezik, és mintegy 15 kamerát is Itihelyeznek. Már megkezdődött a közbeszerzési eljárás lefolytatása. Ennek befejeztével s a rendszer kiépítése után azonnal üzembe helyezik a kamerákat is. Név nélkül: - Mikor javítják meg a Billa áruház bejáratához vezető utat? S mikor takarítanak a bevásárlókocsi-tárolókban? A Billa áruház üzletvezetője elmondta: tavasszal már szóltak a kivitelezőnek, hogy a gödröket ki kell javítani, s a munkát még a nyáron elvégeztetik. A hátsó udvari rész tisztaságára ezután jobban figyelnek. Az udvari rész takarítására nincs emberük, azt is az üzlet dolgozói végzik. Törekszenek arra, hogy naponta, kétnaponta tisztítsák a bevásárlókocsik és a járművek tárolóhelyét is. Tel.: 30/2914-208: - Honnét tudja a Dédász megállapítani, hogy egyes személyek mennyi áramot lopnak el? Tánczos Erika ellenőrzési csoportvezető: - A villamosenergiatörvény 17. paragrafusa előírja az eljárást a szabálytalan áramvételezés esetén. A beépített fogyasztóberendezések névleges teljesítményét - amiket a fogyasztó ténylegesen használ - egy kihasználási óraszámmal és a szabálytalan vételezés időtartamával szorozzuk; az így kapott kWh-t pedig fölemelt díjjal számlázzuk ki a fogyasztónak. Ha a szabálytalan vételezés tényleges időtartama nem állapítható meg, akkor egyévnyi időt kell figyelembe venni. ■ Vén kalóz fönözó'xm. ; Kaposvár, Honvéd u.-Damjanich u. sarokéra j ; (üvegkupola) • Tel.: 82/3H-0O6,301504-2044' í Lasagne hét a kalózhajón. ; Minden fasagne mellé ajándék desszert, j Kérdezzen: 316-165 Ha kérdése van Kaposvár bármely vezetőjéhez, polgárához, azt mi továbbítjuk, a választ pedig lapunkban közöljük. Hívásaikat üzenet- rögzítő fogadja. Kérjük, hogy a kérdés előtt mondják rá nevüket, címüket, illetve telefonszámukat. ■ lósítását. Ingatlant, állást vagy járművet kínál? Hirdessen nálunk! tempó Apróban óriás A Rippl-Rónai József Közlekedési Szakképző Iskola és Kollégium felhívja az érettségivel rendelkező fiatalok figyelmét, hogy iskolánk 2002. szeptemberétől az alábbi szakmákra várja a jelentkezéseket: 52542201 elektrotechnikai technikus o® 51522301 elektronikai műszerész n® 51524102 autószerelő i®3 51524101 autóelektronikai műszerész bút 52701004 közlekedés-üzemviteli, szállítmányozási technikus í® 31524408 műanyag-feldolgozó A képzési idő: 2 év Várjuk továbbá érettségivel és autós szakterületen szerzett szakmunkás bizonyítvánnyal rendelkező' felnőttek jelentkezését a is> 53544105 közlekedésgépészeti technikus, közúti járműgépész szakmára. A képzési idő: 1 év. A beiratkozási korhatár 22 év. Jelentkezni 2002. augusztus 26-ig lehet: 7400 Kaposvár, Virág u. 32. • Tel.: 82/527-360 Fax:527-366 ! A DÉDÁSZ Rt. átfogó korszerűsítési programot hajt végre a villamosenergia-hálózaton. A kiegyensúlyozott és zavartalan villamosenergia-szolgáltatást biztosító fejlesztés érdekében folyamatosan dolgoznak a társaság szakemberei. Ennek .jfefj; eredményeképpen: jj ■ Kaposszerdahely egész területén, Kaposváron a Kenese, a HEjái Pálvarga dűlő és az Egyenesi úti zártkertek egész területén ■HP, 2002. augusztus 23-án 8 órától 15 óráig áramszünet lesz. A biztonsági okokból elkerülhetetlen átmeneti szolgáltatás- HK\ kimaradásért megértésüket kérjük! SBy/i ■ Kaposváron a Guba S. ti,. Bitt Kft, OTR átépítés befejeződött. A i hálózat 2002. augusztus 15-én véglegesen feszültség alá ppjpÁ | kerül. LjY'y Az elkészült létesítmények érintése tilos és életveszélyes! Dél-dunántúli Áramszolgáltató Ej. Részvénytársaság talp , MŰSOR augusztus 15-21 -ig WASABMWAR, MINT A MUSTÁR f ANJ™ B^SK0RA 84136 80601 17-20-án 10:30,12:30 is ízTfn 11 nn n m 14:30,16:30,18:30, 20:30 i&451MMn te 21-én 13:30 Ételit™91021 “!™ ousatoM as, s, 3,00 !sttr,2:,5i! 15:30,18:00,20:45 14 45.1b.45 ARETTEGESARÉNÁ3A91013 SOTAWSZÁGBA^5 18-45’21-15 Szinkronizált KÍSÉRLETI GYILKOSSÁG 91019 15_16'an es 21-en 12:45 20:15 ATLANTIS-AZ ELVESZETT | A HŰTLEN 91022 JigyrenNeles: telefonon: 06-82-527-070 l«ler»8lea: wwwAWQbüiu SfflS-en:0S-2D-4534300