Somogyi Hírlap, 2002. augusztus (13. évfolyam, 178-203. szám)
2002-08-09 / 185. szám
2002. Augusztus 9., Péntek 9. OLDAL Termálvízre alapoz a város A termálberuházás részleteiről tájékozódott Zalaszentgróton a városatyák héttagú csoportja. Csurgón sok és jó minőségű termálvizet rejt a föld; 1250 méter mélyen 65 fokos vizet találtak, s ennek napi 1000 köbméter a hozama. Nagy előnye, hogy nincs benne fenol, szerves anyag sem, és a sótartalma is kedvező. Szászfalvi László polgármester elmondta: szeptember végéig elkészül a tanulmány- és az engedélyes terv, s ha befektetők is jelentkeznek, megépülhet a termálfürdő. Addig is - mint megtudtuk - fontolgatják egy ideiglenes fürdő kialakítását két műanyag medencével. Ez öt-hat millió forintból megvalósítható. A zalaszentgróti látogatás a termálvíz hasznosításának kérdésein túl a két város közötti kapcsolat fölelevenítésére is szolgált. A vezetők elsősorban a civil szervezetek és az intézmények szorosabb kapcsolatát szorgalmazzák. _____________■ Vé gre elkészült a tekepálya Nyaranta kiürül a város. Hét közben még látni a munkába vagy hazafelé igyekvő embereket, de mit csinálnak hét végén vagy szabadidejükben. Többen azt mondták: ha ki- kapcsolódásra vágynak, elutaznak. Mások a szőlőhegyben pihennek. A fiatalabbak hiányolják a bulikat és szeretnének egy jó strandot. A lehetőségekről Népszerű sport a teke, megkérdeztük az illetékeseket is.- A fiatalok többsége a Kotróra jár - mondta ifj. Nagyvizeli József, a város ifjúsági és sportbizottságának elnöke. - Hiába van napozórész az uszodában, nyáron kevesen látogatják. Aki sportolni akar, teniszezhet, s ott vannak az iskolák sportpályái. A gimnázium pályájáról azonban be kellett vinni a kapukat, mert megrongálták. Augusztus 20-án a Zis-tóra várjuk a gyerekeket horgász- és egyéb versenyekre. A térségi sportrendezvények közül a csurgónagymartonit emelte ki, s egy új sportlétesítményre, a Szent István napján avatandó tekepályára hívta föl a figyelmet.- A területfejlesztési tanács támogatásával egy éve kezdtük építeni - mondta Pákái Lajos vállalkozó, aki a kuglizás népszerűségén , ehhez most új, korszerű pálya is készült felbuzdulva kezdett a fejlesztésbe. - A nyitás után reggel hattól este kilencig játszhatnak a vendégek, s idővel szeretnénk alakítani egy női tekeklubot is. Akik szellemi felüdülésre vágynak, azoknak a városi könyvtár kínál kikapcsolódást. Füstös János igazgató elmondta: júliusban minden eddiginél nagyobb volt a forgalmuk. A gyereldcönyvtár munkatársai változatos rendezvényeket ajánlanak a kicsiknek és a játszóházat. Egyebek között kavicsfestést, eszperentevetélkedőt, gyurmaszobrászatot, lampion- és bábkészítést, gyöngyfűzést, szó- gyűjtőbajnokságot. A közösségi ház egyhetes kézművestábort nyit augusztus utolsó hetében. Erre Csörsz Klára igazgató és munkatársai a tízévesnél idősebb gyerekeket várják. ■ Újjászületett az alapítvány Alma ösztönözte a faragásra Egyre több megrendelést kap Varga János fafaragó. Sok oka van ennek; évek óta töretlen kedvvel tesz eleget a megrendelők kéréseinek. Munkái Európa-szerte díszei az otthonoknak, német, olasz, francia, svéd, spanyol, horvát és ki tudja még hány országbeli ember lett gazdagabb az alkotásaival. Mindenkiben bujkál valami tehetség, mondta Varga János, csak nem ismeri föl vagy nem él vele. Jómaga felnőtt fejjel jött rá, hogy páratlan kézügyességet adott neki a teremtő. Éjszakánként arról álmodott, hogy egy szobron dolgozik, s ahányszor fölriadt, majd visszaaludt, ott folytatódott álma. Mígnem ácskapocsból készített vésőt, s két nap alatt kifaragta azt a szobrot. Ezt követte a római harcos, majd Sanda Jancsit, a falu ismert figuráját mintázta meg. Annyira jól sikerült, hogy a településen nem volt ember, áld ne ismert volna rá. Azóta 3500 szobrot készített, s közöttük nincs két egyforma. Az ihlet most is éjszaka szállja meg.- Addig nincs nyugtom, míg a szobor el nem készül - mondta. - Utána már nem érdekel, nem nézegetem. A kezemben olyankor már benne van egy másik szobor. Az emberek rengeteg kéréssel jönnek, és a legtöbbnek rögtön kellene. Minden megrendelést elvállalok; még senkit nem küldtem el, aki tőlem szeretett volna szobrot venni. Nekem is van ötletem, nagyon sok, csak időm nincs a magam kedvére faragni, mert nagy a birtokom, szőlőm, gyümölcsösöm van. Varga Jánosnak nincs szabadnapja, reggel hattól este kilencig dolgozik. Gyakran farag vallási témájú szobrot, betlehemet vagy apostolokat. Vrsarban, a horvát tengerparton „kétemberes” nagyságú alkotását, a Vándort tavaly avatták. Köztereken és számos magángyűjteményben fölVarga János: Addig nincs nyugtom, míg el nem készül az új szobor lelhetők a munkái; egy csurgói gyűjtő százötven darabbal büszkélkedik.- Legkedvesebb témám a paraszti élet és a hegyről hazafelé tartó, kicsit kapatos szőlőmunkás; egyik kedvencem, mikor két részeg összekapaszkodik. Még a szerzetes mellé is boroshordót faragok.__________________________________■ Egykori alapítói újraélesztették a Csurgó Körzeti Mentőalapítványt. Ezt még 1992 őszén hívták életre a mentőállomás akkori alkalmazottai és a város önkormányzata - tudtuk meg Bélteczki Sándor főtanácsostól -, de néhány hónap múltán megfeledkeztek róla, s úgy telt el tíz év, hogy csak papíron létezett. Farsangkor a jótékonysági bál bevételét azonban a mentőállomás fejlesztésére adták a szervezők, de a 695 forintot nem tudták elhelyezni az alapítvány számláján. Időközben a megyei főügyészség megkezdte a megye civil szervezetei működésének felülvizsgálatát. S ez őket is választás elé állította: vagy korszerűsítik az alapító okiratot, vagy kezdeményezik az alapítvány törlését a cégbíróságon. Az érdekeltek nem késlekedtek, és újraírták az okiratot, új kuratóriumot választottak, és kérelmezték a közhasznúság bejegyzését. A mentőalapítvány elnökévé, dr. Bús Mária gyermekorvost választották. ■ __________Hírek__________ CS URGÓI BOR KOMÁRNAK. Csurgó sem fog hiányozni a hét végén a Középkori mezővárosok találkozója címmel Zalako- márban tartandó rendezvényről. Az augusztus 10-11-i találkozón fellép majd a Cantemus női kar, a somogyi város csapata indul a főzőversenyen, és a hegyközség boraiból is visznek magukkal kóstolót a gazdák. PÉNZ A CIGÁNY DIÁKOKNAK. A cigány kisebbségi önkormányzat mintegy 40 gyerek számára remél pályázati támogatást a Cigányok Közalapítványtól. Az általános és közép- iskolás pályázóknak legalább 3,5-ös tanulmányi eredményt kell*elérni. Tavaly 35 cigánygyerek nyert támogatást, a kitűnő tanulók havi ötezer forint ösztöndíjat kaptak. VÉGVÁRAT KERESTEK. Csurgón is átkerékpározott az egri Agria Túrakerékpáros-egyesület hattagú csoportja. Kőrútjukon hazánk valamennyi egykori végvárát, illetve ezeknek a , települését fölkeresik. A csoportot Bihariné Asbóth Emőke alpolgármester és Bélteczki Sándor, a hivatal főtanácsosa fogadta; csurgói kiadványokat és emléklapot adtak a túrázóknak. EURÓPA-NAP ZÁRÁSUL. Há rommillió forinttal támogatja a Külügyminisztérium a szeptember 27-én tartandó Európa-na- pot. Az Európai Unió megismerését szolgáló rendezvény rendezési jogát hét település kapta meg, és a csurgói esemény az utolsó lesz a sorban. A minisz-' térium további egymillió forint támogatást nyújt az uniót nép- szerűsítő szóróanyagokhoz. ■ OLDALSZERKESZTÖ: VARGA ANDREA FOTÓ; VARGA GYÖRGY __________ Fa gor FE 738 mosógép "A" oszt.JUHKHT59 990.- Fég T5 gáztűzhely 4 láng, panoráma ajtó íjMHNT1 39 990.Fagor SW 200 szendvicssütő J54KHT1 4 490.Hegedűs üzletház Csurgó Petőfi tér 1/a I .em.tel/fax: 82-571-209 CSURGÓ I TÜKÖR 7fl 3fW m Tová^ra is Z.U"JU/0"U> árengedményes akcióval, nagyobb, szebb üzlefben, nagy választékkal várjuk kedves vásárlóinkat! Í j Ajánlataink: I I - arany gyűrűk 2890 FF/db j | i : - arany bokaláncok 3230 Ft/g-tól J - arany fülbevalók nagy választékban VJi - új fazonú karikagyűrűit 4400 ft/g "v Szolgáltatásaink: tört arany felvásárlás 1400 Ft/q, ékszerjavítás-, készítés Magyarországon mar több, mint 6Ü üzlettel rendelkező, dinamikusan fejlődő műszaki áruházlánc újonnan nyíló nagyatádi üzletébe keres BOLTVEZETŐT, BOLTVEZETŐ HELYETTEST, EBTÍKESÍTŰT, PÉNZTÁROST, RAKTÁROST, TAKABÍTÓT. Amit biztosítunk: megbízható nemzetközi háttér, kiemelt bérezés, elarelépési lehetőség, fiatalos- lendületes csapat. Fényképpel ellátott önéletrajzokat az alábbi címre kérjük: Vöröskő kft. 8200 Veszprém, Pápai u. 36., Aschenbrenner Ildikó nevére 2002. augusztus 19-ig.