Somogyi Hírlap, 2002. augusztus (13. évfolyam, 178-203. szám)
2002-08-01 / 178. szám
2. OLDAL VILÁG TÜKÖR Hírek MEGSZAKADT a párbeszéd Szerbia és Jugoszlávia két legfontosabb politikai vezetője, Vojiszlav Kostunica jugoszláv elnök és Zorán Djindjics szerb miniszterelnök között. „Visszavonhatatlanul megszakadt” a kommunikáció - erősítette meg Kostunica egy interjúban. Okként azt nevezte meg, hogy Szerbiai Demokrata Pártjának (DSS) mind a 45 képviselőjét eltávolították a szerb parlamentből. Ez a DSS- mandátumok és a választók akaratának ellopása, amelyet a Djindjics köré tömörült Szerbiai Demokratikus Ellenzék (DSO) kormánykoalíciós többsége hajtott végre, mégpedig kíméletlenebb módon, mint ahogy azt Szlobodan Milosevics volt elnök valaha is meg merte volna tenni - mondta Kostunica. mti KOFI ANNAN ENSZ-főtitkár szeptember 6-án Párizsban találkozik a megosztott Ciprus ellenlábas vezetőivel, hogy áttekintsék az akadozó béketárgyalásokon elért eredményeket, és kiutat keressenek a zsákutcából. Annán idén másodszor folytat megbeszélést a ciprusi görög és török közösség vezetőivel, hogy ráirányítsa a figyelmet: áttörésre van szükség a januárban indult, de holtpontra jutott béketárgyalásokon, mtí A BÖSI ERŐMŰ - szlovák területen megépült változatával, a C-variánssal együtt - a szlovák államiság emlékművének épült, jóllehet Szlovákia adófizetői nem igazán szólhattak bele, hogy hajlandók-e pénzelni egy ekkora erőművet. A pozsonyi Új Szó azzal kapcsolatban foglalkozott a kérdéssel, hogy Dominik Kocinger, az erőmű építésének és üzemeltetésének szlovák kormánybiztosa az utóbbi napokban olyan vádakat olvasott az erőmű atyjaként emlegetett, jelenleg kórházban tartózkodó Julius Binder fejére, hogy az építés során mintegy félmilliárd korona értékű fiktív számlákat fizettek ki, s az ügyben ezért most rendőrségi nyomozás folyik, mti AZ AMERIKAIAK guantá namói haditengerészeti támaszpontján őrzött több száz feltételezett al-Kaida-tag és tálib harcos között megtalálható az al-Kaida terrorszervezet vezetőjének, Oszama bin Ladennek néhány testőre is. Ezt egy névtelenséghez ragaszkodó amerikai hírszerzési illetékes közölte a Reuters hírügynökséggel, hozzátéve: egyes amerikai tisztségviselők arra következtetnek ebből, hogy Oszama bin Laden meghalt az Egyesült Államok és a vele együttműködő afgán erők afganisztáni hadjáratában, mti AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG bírósági eljárással fenyegeti az Európai Unió valamennyi tagállamát, mert immár több hónapos késésben vannak az elhasználódott személygépkocsik kötelező szétbontására vonatkozó uniós irányelv törvénybe iktatásával. Az európai autóipart tehát a forgalmazás lényeges liberalizálása, és így a márkák közti nyíltabb verseny bevezetése után rövid időn belül újabb csapás fenyegeti az uniós hatóságok részéről, mti OROSZORSZÁGBAN leállította tevékenységét szerdán a Soros-alapítvány, miután az általa működtetett Nyitott Társadalom Intézet székháza körüli jogi vita a végletekig elfajult, mti______________________■ 2002. Augusztus 1., csütörtök TERROR. A Hamász radikális iszlám szervezet vállalta azt a pokolgépes merényletet, amelyet szerdán a jeruzsálemi Héber Egyetem kávézójában követtek el. A halálos áldozatok száma hét, a sebesülteké több mint 80. A Palesztin Hatóság élesen elítélte az újabb terrorakciót. _________________fotó; europress/epa Ké t lépéssel közelebb az EU-hoz Juhász Endre nagykövet: kiemelt támogatást kapnak a régiók Kedden újabb főtárgyalói tanácskozást tartott az Európai Unió a tagjelölt országokkal. Magyarországnak két további tárgyalási fejezetet sikerült ideiglenesen lezárnia, s ezzel közel került a technikai jellegű fejezetek őszi befejezéséhez. Szerkesztőségünknek dr. Juhász Endre nagykövet adott exkluzív nyilatkozatot. Brüsszel- A keddi eseményeket lehet-e nevezni áttörésnek?- Én áttörésnek azért nem nevezném, mert az igazi áttörés jó egy esztendeje, a göteborgi csúcsértekezleten már bekövetkezett, amikor az EU kifejezte szándékát a bővítés mellett, és a pontos menetrendet is meghatározta. Tehát áttörésre már nem is volt szükség, de azt elmondhatjuk: fontos előrelépés történt. Sikerült két fontos - a kulturális és audiovizuális, valamint a regionális politikáról szóló - fejezetet lezárni, és ez utóbbi már a legnehezebbnek számító pénzügyi fejezet körvonalait is előrevetíti. A tárgyalások során ugyanis kialakult egy rendezés a relatív százalékos arányokban, magyarán abban, hogy a tagjelöltek közül melyik ország milyen mértékben részesül támogatásban. Ennek alapján a különösen kényes kérdésnek számító mezőgazdasági-vidékfejlesztési fejezetre nézve az első három évre már vannak becsléseink.- A tárgyalások során az Unió elfogadta hazánk strukturális beosztását, és ennek alapján határozta meg besorolásunkat. Ez milyen előnyökkel jár?- Az EU az 1. számú besorolást adta Magyarországnak, ami azt jelenti, hogy mind a hét régió messze a legnagyobb támogatásra számíthat. Ez az Európai Unió bruttó nemzeti összterméke 75 százalékának felel meg, és a támogatás összege a számítások szerint 537 millió eurót tenne ki. Ugyanakkor azt is el kell mondanom, hogy a tárgyalások során mindvégig azt a nézetet képviseltük, s a jövőben is ezt fogjuk tenni, hogy a globálösszeget mindenképpen javítani, emelni akarjuk. Ezzel szemben szólnunk kell a téma egyfajta árnyoldaláról is: mivel a költségvetési fejezetről még ezúttal sem esett szó, ezért jóformán még megbecsülni sem tudjuk, hogy mennyit kell befizetnünk, és ebből mennyit fogunk támogatás formájában visz- szakapni.- Ebből következően nehezen lesz tervezhető a magyar költség- vetés kiadási és bevételi oldala?- Nem így fogalmaznék. A támogatások kedvezményezettje ugyanis nem a központi költség- vetés, hanem közvetlenül a lakosság, a vállalkozók, a gazdálkodók - összességében tehát a magyar gazdaság, a magyar polgárság. A pénzügyi fejezetnél egy rossz forgatókönyv esetén mind a tagjelöltek, mind az EU részéről kölcsönös csalódás is előfordulhat, elvégre az eddigi ajánlatokat - egyébként nem remélt esetben - akár vissza is vonhatják. Ebből a szempontból nem könnyű a helyzetünk, mert amit eddig fölajánlottak, azt mi keményen és szisztematikusan kritizáltuk, így tette ezt az Orbán-kormány, és így teszi a Medgyessy-kormány is; sőt, a jelenlegi kormány talán még elődjénél is erőteljesebben.- Korábban többször elhangzott az egykori lengyel miniszter- elnök asszony, Hanna Suhocka híres mondása: „az Európai Uniótól mindig öt évre vagyunk”. Ön szerint lerövidült ez az idő?- Vannak még nehéz feladataink. A versenyfejezet lezárása például nagyon kemény diónak mutatkozik; személy szerint boldog leszek, ha decemberben a koppenhágai csúcsértekezleten sikerülni fog. És az sem biztos, hogy a szeptemberre előirányzott témákkal végezni tudunk, de ezt sem tartanám nagy tragédiának. Sokkal fontosabb és sorsdöntőbb lehet az ír népszavazás kimenetele, a ciprusi kérdés rendezése, a szlovákiai választások eredménye, nem utolsósorban pedig az, hogy Németországban a bővítés nemcsak szavakban eltökélt, pénzügyileg pedig rugalmasabb kormány működjék, gvulay zoltán VÁRHATÓ EU-TÁMOGATÁS Kohéziós alap (átlag) 299 millió euró Regionális alap 1,030 milliárd euró (2004) 1,180 milliárd euró (2005) __________________________________1,465 milliárd euró (2006) JOGCÍM A JELÖLTEK ARÁNYÁBAN ÖSSZEG Interreg-program (a hosszú határok miatt) 14,2% 17 millió euró Equal-program 12% 8 millió euró Vidékfejlesztés (becsült) _________kb. 11%________170 millió euró ÁLLÁ SPONT TAPOD1 KÁLMÁN Cseppek a tengerbei A balkáni drog-tranzitútvonal áthalad az ország déliszén. A kijelentő mondat a napokban hangzott el egy pénzüőr tiszttől, de úgy tetszik, különösebben senkit sem érdek a bejelentése. Evek óta arról is beszélnek, hogy nemcsakszeli hazánkat a drogútvonal, hanem célországgá is vált agyarország. A statisztikai adatokból kiderül, hogy egyre tö nálunk a kábítószer-élvező. Egyelőre azonban hiába vannadrogelle- nes ismeretterjesztő előadások az iskolákban, a kszeresek zöme a fiatalabb korosztályból kerül ki. A bajai reiőrök például csupán az elmúlt hét végén hat kábítószerestettek őrizetbe, akik közül egyikük sem volt húsz évesnél idebb. Kiskunhalason - egy felmérés szerint - minden ötök közép- iskolás valamilyen kapcsolatba került már a drogccal. A drogcsempészés kifizetődő vállalkozásnak látsk, hiszen egy-egy kisebb szállítmány is müliós bevételt ózhat, ha piacra dobják. Kérdés persze, hogy kik fölözik le hasznot? A néha-néha elfogott dílerek alighanem csak csoek a tengerben. A kereskedői hálózat irányítói lehetnek: igazi haszonélvezők, de az ő kézre kerítésükről alig halhi. A diszkókban, a szórakozóhelyeken egyre több a rázz, hiszen a szakemberek szerint ott fordul meg a fogyasztói :teg zöme. Veszélyben vannak már az általános iskolásoks, akiknél már idejekorán megpróbálkoznak a „beetetéssela dílerek. Bódulat és egy kis „pörgés” nélkül unalmasalennének a bulik - vélekednek sokan a tizenévesek közül, ak a gerincét alkotják a zenés összejöveteleknek. Budapesten ;gnap megkezdődött a Sziget-fesztivál. A monstre koncertelelőadás-so- rozatok százezreket vonzanak a hajógyári szigee, ahol aligha lesznek ráfizetésesek a sörsátrak. Á szakértő kijelentették: a drogok mellett az alkohol jelentheti legnagyobb veszélyt a szigetlakók egészségére. A hírek azonan mást igazolnak. Talán egyszer erről is nótázik majd a Kitehén. EGYETÉRTEK: 06-90-330303 MÁS A VÉLEMÉNYEM06-90-330-304 NYEMCSOK LÁSZLÓ Az olvasókör nézisei Másként olvas újságot az ember otthon, és máként, ha társaságban nyaral. Megvettünk mi is minden lapt, aztán körülbelül addig jutottunk el, hogy melyek GregoiBernadett ero- gén zónái. A művésznő kitárulkozott, és elárulta, hogy a suklóján (nem elírás) van egy pont, amely nagyon is az. FJmcengtünk rajta, aztán megszólalt a barátom: ha ő iszik, neki . torka a fő ero- gén zónája. Persze ez nem málnaszörpre vonatkozik, de Gregor Bernadettnél sem mindegy, hogy ki ju el a csuklójáig. Szó nincs arról, hogy a művésznőt cikizném, :őt megemelem a kalapom előtte. Ha egészen teste legintimelb részeiig mentek el a kérdéssel, akkor is őszintén válaszolt Biztosan nem néíett jobbra, mert akkor - ejy felmérés szerint - nagyobb lenne a valószínűsége, hogy hazudik. Erre a megállapításra az ELTE két pszichológia szakis hallgatója jutott kutatásai során, és ezt is címlapon hozt. az egyik újság. Mondja is az üdülői „olvasókör” politikai síkra terelője: mi ez, ha nem a baliberális sajtó újabb húzásai A következő újság címlapját már olvasni sem kell, csak nézni. Bár helyetted ő lenne a kebelbarátom - mondja oda az egyik szemguvasztó a szomszédjának. Hamar körbejár a lap, és kiderül: a fotón látható hölgy imád füvet nyírni. Egy szál tangában. Újabb újság, ott az utolsó oldalon meztelen női popsi gömbölyödik, őszinte gyönyörűségünkre. Szemünk se jobbra, se balra - csak előre. Aztán felfele, és örömmel fogadjuk, ott sem túlöltözött a lányka. Mónikának megvan mindene. A sajtófélórát női hang szakítja félbe a konyhából: kész a reggeli. A terülj-terülj asztalkám mellett asszonyaink kérdezik: mit ír az újság? Tele szájjal válaszolunk: áh, semmi különös, csak a szokásos. Merényletek, balesetek, politikai acsarkodás. Arra már nem emlékszem, hogy közben jobbra néztünk-e. EGYETÉRTEK: 06-90-330422 MÁS A VÉLEMÉNYEM: 06-90-330423 TELEFONÁLJON! Ha egyetért az itt közölt jegyzetek mondanivalójával és akkor is, ha nem. A véleményét meg is indokolhatja. Másokét pedig a 06-90-330-430-as telefonszámon meghallgathatja. A hívás díja: 180 Ft+áfa/perc+kapcsolási díj _______________A telefonszám nem hívható rádiótelefonról, külföldről, nyilvános készülékről._______________ Az üdülés nem lustálkodás Nem tesz boldoggá az üdülés, amikor csak heverészünk a strandon - foglalta össze tudományos vizsgálatainak eredményeit Csíkszentmihályi Mihály. Kalifornia Az emberek többsége azt szeretné, hogy több legyen a szabadideje - idézi az Ámerikába származott hazánkfiát, a boldogságkutatás professzorát a Focus című német hírmagazin. Furcsa ellentmondás ugyanakkor, hogy letértnek érezzük magunkat, ha hosszabb ideig nem foglalatoskodhatunk valamivel. Sokan kedvetlenül ébrednek hétvégeken, mert az az érzésük, hogy rendezetlen az időbeosztásuk. A ma 68 éves kutató fiatalon került az USA-ba, a kaliforniai egyetem tanáraként 14 könyvet írt és tanulmányok százait publikálta. Legújabb megállapításai az „okos pihenéssel” kapcsolatosak. Bármennyire várjuk a pihenésre szánt szabadságot, az üdülés heteiben hatalmas baklövéseket követhetünk el. Mit tegyünk ezek elkerülésére? Például: 1. Ne felejtsük el, hogy csakis a megszokott környezetünkből kiszakadva gazdagodhatunk olyan élményekkel, amelyek erőt adhatnak a rutin hónapjaiban. 2. Ne váljunk a színvonaltalan tömegturizmus áldozatává. „Ha mindenütt ugyanazokba a dolgokba botlunk, azt hihetjük, hogy a világ unalmas, és csalódottak leszünk.” 3. Ne tervezzük be percekre a napjainkat, főként ha a hétköznapok állandó szervezettséggel, szabályozottsággal járnak. Viszont mit tegyünk meg feltétlenül, hogy biztosan jól érezzük magunkat? A pihenés ideje egyedülálló alkalom a zavartalan együttlétre azzal, akit szeretünk, és a család boldogságának megújítására. És nem eleve „hűtlenség” az, ha nemcsak a párunkkal, hanem a barátainkkal is együtt utazunk, ahogyan az sem, ha új ismeretségeket gyűjtünk. „Az emberek jobban érzik magukat, ha barátaikkal, nem pedig csak a családjukkal üdülnek. Barátok közt háttérbe szorulnak a családi kötelezettségek.” Lazítsunk, merjük igazán jól érezni magunkat. Táncoljuk végig az éjszakát a strandon, ha van hozzá kedvünk. Nem bűn kirúgni a hámból, s inni is többet szabad a megszokottnál, ha jólesik. KOCSIS TAMÁS Sztrájk a Pankrácban Külföldiek tiltakozó akciója a híres cseh börtönben Prága Több mint harminc fogva tartott hétfő óta éhségsztrájkot folytat a prágai Pankrác börtönben, így tiltakozva ügyük lassú intézése ellen - jelentette be szerdán Miloslava Havlícková, a cseh börtönszolgálat szóvivője. A hazánkban főként Jaroslav Hasek méltán népszerű regényéből, a Svejk, a derék katonából ismert Pankrácban történt eseményekről a szóvivő asszony kifejtette: a sztrájkolók többsége a volt szovjet köztársaságok állampolgára, akik különféle bűncselekmények és törvénysértések miatt vannak letartóztatva. A fogva tartottak akciójukkal azt is szeretnék jelezni, hogy a csehországi börtönökben állítólag megsértik az alapvető emberi jogokat, és hátrányosan megkülönböztetik a külföldieket - mondta Havlícková. Szerinte a hatóságok ellenőrzésük alatt tartják a helyzetet, és minden letartóztatottal beszélnek, hogy megpróbálják oldani a feszültséget. „Szeretném azonban hangsúlyozni, hogy a börtönfelügyelet határozottan ellenáll minden nyomásgyakorló csoport akciójának” - szögezte le a szóvivő. Hozzátette, hogy a fegyházban rend van, és más börtönökből sem jelentenek semmilyen zavargásokat vagy éhségsztrájkokat. A csehországi börtönökben legutóbb tavaly októberben vol* tömeges éhségsztrájk. Hat bői tönben egyszerre több mint 17i fogoly tiltakozott. A rendőrsé szerint az akciót az orosz maffi szervezte.