Somogyi Hírlap, 2002. július (13. évfolyam, 151-177. szám)

2002-07-06 / 156. szám

2002. Július 6., Szombat K E K 7. OLDAL T U K O R Mise az elhunytakért Ha áldozatokért ég a gyertya, könnyebb a léleknek... fotós varoa györoy A holládi körforgalomban bekö­vetkezett baleset áldozataiért teg­nap este szentmisét mutattak be a balatonkeresztúri katolikus templomban. A mise után mint­egy százan - lengyelek és magya­rok - busszal és autókkal a tragé­dia helyszínére mentek, ahol a napokban felállított fakereszt tö­vébe virágokat és koszorúkat he­lyeztek el, gyertyákat és mécse­seket gyújtottak. Ezt követően Ifi Géza plébános emlékeztetett a hétfői tragédiára; szavait pár per­ces csend követte, majd vala­mennyien elhagyták a körforgal­mat, amit erre az időre a rendőr­ség biztosított. Vass Ferenc, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes sajtószóvivője elmondta: a 32 sé­rültből kettőt még nem tudtak ki­hallgatni. Egyikük a sofőr, aki a baleset előtt fél órával adta át a kormányt váltótársának. A férfi végtag- és bordatöréseket szenve­dett, hétfő délelőtt mintegy négyórás műtéttel sikerült stabili­zálni az állapotát a nagyatádi kór­házban. Mint azt megtudtuk: ál­lapota súlyos, de nem életveszé­lyes. A másik egy nő, aki a kapos­vári kórházban fekszik; mivel ja­vult az állapota, így a hétvégén már valószínűleg kihallgathatják a rendőrök. varga andrea Fénysorompónál gázolt a vonat Szentlőrinc és Szigetvár között pénteken délután 13 óra 47 perc­kor a fénysorompó piros jelzését figyelmen kívül hagyta egy Mer­cedes típusú személygépkocsi vezetője. A sínekre hajtott és el­gázolta a Pécsről Barcs felé tartó személyvonat. A gépkocsi veze­tője túlélte az ütközést. A hely­színről a mentők kórházba szállí­tották. A vonat a rendőrségi hely­színelés befejezése után mintegy háromnegyed órás késéssel foly­tathatta útját. A vonaton senki sem sérült meg. Szinte ugyanebben az időben, 13 óra 50 perckor Érd alsó és Tár­nok között, ugyancsak a fényso­rompó tilos jelzése ellenére haj­tott a sínekre motorkerékpárjával egy szolgálatban lévő postás. A Székesfehérvárról Budapest felé tartó személyvonat mozdonyve­zetője már hiába fékezett. A mo­torkerékpárost elütötte. A moto­rost súlyos sérülésekkel, mentő- helikopterrel szállították kórház­ba. A rendőrségi helyszínelés ide­jére a Budapest-Székesfehérvár vonalon a vonatokat a Bu- dafok-Háros-Nagytétény-Diósd- Érd felső-Tárnok útvonalra terel­ték el. A gázoló személyvonat egyórás késéssel indulhatott to­vább. A pálya 15 óra 05 perckor szabadult fel. Az utóbbi időben ismét meg­nőtt a tragikus balesetek száma, ami azért következett be, mert egyes gépkocsivezetők a fény1 sorompó tiltó jelzése ellenére hajtottak a vasúti sínekre. A MÁV kéri a közúti járműveze­tőket, hogy vegyék komolyan a fénysorompó piros jelzését. A vonat ugyanis ekkor már közel van, és biztosan nem tud meg­állni. ■ npy DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS ^Urfc¥ VÍZMŰ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Dunántúli Regionális Vízmű Rt siófoki központjába felvételt hirdet SAP R/3 modulhoz INFORMATIKAI MODULGAZDA munkakör betöltésére Feltételek: szakirány szerinti főiskolai vagy egyetemi végzettség tiszta erkölcsi bizonyítvány Előnyt jelent: pénzügyi szakterületen szerzett gyakorlat angol nyelvismeret Jelentkezni lehet 2002. július 12-ig a DRV Rt. Munkaügyi Osztályán szakmai önéletrajzzal, illetve a végzettséget igazoló dokumentumok másolataival 8600. Siófok, Tanácsház u. 7. Pf: 59. Bővebb felvilágosítást ad: Molnár Ernő személyügyi oktatási csoportvezető Tel: (84) 501-068 Kellei Gábor informatikai osztályvezető Tel: (84) 501-080 Kislányával fajtalankodott Hét és fél évi fegyházbüntetésre ítélte a bíróság azt a somogy- aracsi férfit, aki fajtalankodásra kényszerítette a kislányát; gyermekeit a lég vá lógató ttabb módon kínozta. Kaposvár A 43 éves férfi 1981 óta él együtt feleségével. Négy gyermekük született, egy fiú és három lány. A legidősebb 19, a legkisebb 14 éves. A férfi - aki egyébként volt már büntetve, és az orvosi szak- vélemény szerint személyiség- zavarban szenved - italozó élet­módot folytatott, a család összes pénzét italra és cigarettára köl­tötte. A gyerekek közben éhez­tek, piszkosan, gondozatlanul jártak. A férfi az alkohol hatása alatt agresszívvá, kötekedővé vált. A gyerekeket többször megverte, fenyegette. Különö­sen a legkisebbik lányát kínozta. A kislányt sokszor mogyorófa bottal ütlegelte, fejét a falba verte; olyan erősen ütötte, hogy a gye­rek eszméletét vesztette, úgy kel­lett fellocsolni. Volt olyan eset is, hogy a szájába vizelt, máskor ki­szedette a székletet az udvari vé­céből, és arra kényszerítette a gyereket, hogy azt kenyérrel megegye. Előfordult, hogy a kis­lánynak a kutya tányérjából kel­lett ennie. Az apja megfenyegette: ha bárkinek beszél erről, akkor egyéb „szexuális szolgáltatáso­kat” is behajt tőle. A kislány végül megelégelte a kínzást, és megszökött. Amikor előkerült, apja kegyetlenül bosz- szút állt. Több alkalommal fajtalanko­dásra kényszerítette a gyereket. Az anya és a másik három gyerek is szemtanúja volt a történteknek, de annyira féltek a brutális férfi­tól, hogy nem mertek beavatkoz­ni. A férfit a bíróság nevelése alatt álló személy sérelmére elköve­tett szemérem elleni erőszak bűntette, és kiskorú négyrendbe­li veszélyeztetésének bűntette miatt hétévi és hat hónapi fegy­házbüntetésre ítélte, és nyolc év­re eltiltotta a közügyek gyakorlá­sától. Az ítélet nem jogerős. A vádlott és védője felmentésért, il­letve enyhítésért jelentett be fel­lebbezést. JAKAB EDIT Budapest A szállított beteg és a mentőápoló is súlyosan megsérült abban a men­tőautóban, amely a na­pokban Dunakeszin ösz- szeütközött egy személy- gépkocsival. Az életmen­tés különösen veszélyes munkakör, de a mentő- szolgálat dolgozóira a munkahelyükön egyelő­re nem kötnek külön élet- és balesetbiztosítást- A jövő évi bértárgyalá­sok során várhatóan dön­tés születik arról, hogy a szervezet több mint 6 ezer dolgozójára veszé­lyes munkájuk miatt kü- lön-külön személyre szóló biztosítást kössenek - mondta az Europressnek Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) kommunikációs vezető­je. Közlekedési baleseteknél vagy a hibás jármű kötelező biztosítása, vagy a mentőautó Casco biztosítása fizeti a személyi sérülések miatt ese­dékes kártérítést. Emellett a mentőszolgálatnál a Mól Rt.-vel kötött szerződés alapján is megilleti a dolgozókat baleseti kártérítés. Az alapszerző­dést - közbeszerzési eljárás útján - üzemanyag­ellátásra írták alá. Tavaly 890, mentőbalesetből mindössze 39- ben sérültek meg a kocsiban utazók. A 2000. esz­tendőben két halálos áldozata volt a súlyos ütkö­zéseknek, míg tavaly egyetlen emberéletben sem esett kár a mentők hibájából. Az elmúlt évben a 39 személyi sérüléssel járó balesetből 18-nál álla­pították meg az OMSZ gépkocsivezetőjének hi­báját. Győrfi Pál hangsúlyozta: hiába kapcsolják be a kék villogót, a szirénát, nincs teljes bizton­ság. A legveszélyesebb manőver a piros lámpán való áthaladás. , Az elmúlt év decemberétől a kivonuló szolgá­lat munkaköri veszélyességi pótlékát 60 száza­lékról 120 százalékra emelték, de a pluszpénz így is csak bruttó 20 ezer forinttal egészíti ki a több­ség 50 ezer forintos minimálbérét. NÉMETH ZSUZSA Veszélyben az életmentők A szolgálat dolgozói egyelőre nincsenek biztosítva Előzetesben az adónyomozók SZEKSZÁRD Előzetesben marad a két adó­nyomozó és másik két társuk, akiket csalással és okirat-hami­sítással gyanúsítanak. A nyo­mozás folytatódik, a sértettek száma pedig folyamatosan nő. Meghosszabbította a bíróság az adónyomozók előzetes letar­tóztatását. Mint annak idején beszámoltunk róla, tettenérést követően őrizetbe, majd előze­tes letartóztatásba került két szekszárdi adónyomozó. Egyi­kőjük az APEH Tolna megyei nyomózóhivatalának vezető beosztású dolgozója. Az őrizet­be vett férfiak ellen zsarolás ala: pos gyanúja miatt indult meg az eljárás. Az adónyomozók megfenyegettek egy vállalko­zót, hogy amennyiben nem fi­zet nekik háromszázezer forin­tot, rosszul járhat az ellene megindított eljárást során. Fi­zetség fejében azonban ügyét el tudják intézni. Valójában a megzsarolt ellen nem folyt sem­miféle eljárás. A vállalkozó lát­szólag belement abba, hogy fi­zet, közben azonban jelentette az ügyet az ügyészségi nyomo­zóhivatalnak. A pénz átvétele­kor tetten érték a gyanúsította­kat. Először hárman kerültek elő­zetes letartóztatásba a közvetí­tővel együtt, az adónyomozók ugyanis nem közvetlenül tették az ajánlatot. Hamarosan elren­delték a negyedik férfi előzetes letartóztatását is. A harminc nap lejárta után a bí­róság újabb hatvan napra, au­gusztus közepéig meghosz- szabbította a négy gyanúsított előzetes letartóztatását. A nyo­mozás még folytatódik, már nemcsak zsarolás, hanem köz­okirat-hamisítás alapos gyanúja miatt is. ■ ÜGYELETI NAPLÓ ESTE 6-TÓL ESTE 6-ig KÉSELÉS. Verekedés tört ki Szeged egyik szórakozóhelyén tegnap hajnalban. A két csoport először a helyiségben, majd mjután kitessékelték őket, kint csaptak össze. Egy személyt megszúrtak. A férfi 8 napon belül gyógyuló sérü­lést szenvedett. A két társaság tagjaival szemben csoporto­san elkövetett garázdaság gya­núja miatt indult büntetőeljá­rás. EUROPRESS FELBORULT BUSZ. Három gyermek és két felnőtt sérült meg tegnap hajnalban az Ml­es autópályán Gönyü és Győrszentiván között, amikor egy holland mikrobusz eddig tisztázatlan körülmények kö­zött felborult. A buszban Bu­dapestre utazó holland család három gyermeke és az egyik felnőtt könnyebb sérüléseket szenvedett, a másik felnőttet agyrázkódás gyanújával szállí­tották a mentők a győri kór­házba. A baleset miatt átmene­tileg részlegesen le kellett zár­ni az autópálya leálló- és külső sávját, mti SZEMTANÚ. A Szegedi Rend­őrkapitányság Közlekedésrendé­szeti Osztálya szemtanúk jelentkezését várja halálos köz- úü baleset gondatlan okozása, ügyében. B. 1. tehergépkocsi-ve­zető 2002. június 22-én délelőtt egy világoskék, platós VW Transporterrd az 55-ös főúton Domaszék és Szeged között el­gázolta a vele azonos irányban kerékpározó Ö. G-nét, aki a bal­eset következtében a helyszí­nen életét vesztette. A szemta­núk jelentkezhetnek a Szegedi Rendőrkapitányságon szemé­lyesen (Szeged, Párizsi krt. 16- 22.), vagy telefonon a 107-es se­gélyhívón. EUROPRESS ■

Next

/
Thumbnails
Contents