Somogyi Hírlap, 2002. július (13. évfolyam, 151-177. szám)

2002-07-05 / 155. szám

6. OLDAL A L M A N A C H 1 6 0 2002. Július 5., Péntek > HIVATAL A SZOMSZÉDBAN Potonyban nincs önálló jegyző, a község a szomszédos Lakó- csával van körjegyzőségben. Ott a hét minden munkanapján fogadják az ügyfeleket. A hivatal hétfőtől csütörtökig 7.30-16 óráig van nyitva, pénteken 7.30-12-ig. A polgármesteri hi­vatal címe: 7918 Lakócsa, Pe­tőfi u. 11. Tel/fax: 82/466-628 A KÖZSÉG KORFÁJA Az állandó lakosok száma: 319 Ötévesnél fiatalabb: 20 6-14 éves: 38 14-18 éves: 19 19-60 éves: 193 60 évesnél idősebb: 49 POSTÁRA GYŰJTENEK A potonyi önkormányzat az idén 25 millió forinttal gazdál­kodik. A pénz nagy része, több mint 20 millió forint elmegy a működésre. Jelentős összeget kíván a szociális feladatok ellá­tása. Több mint 5,5 millió forin­tot utal át a közös feladatok el­látására Lakócsára a körzetköz­pontba, egyebek között az is­kolának, óvodának, a körjegy­zőség és a falugondnokság fenntartására. Ötmillió forintot tartalékol fejlesztésre, például a postahivatal nyitására, mivel ezt régóta szeretnék elérni, s foly­tatnák a polgármesteri hivatal helyreállítását is. Hétmillió forin­tért helyreállítják a temetőhöz vezető utat, és mára elkészült a közvilágítás korszerűsítése is. A LEGNAGYOBB MUNKAADÓK Helyben nincs számottevő mun­kahely. Néhány embert - há­rom közhasznú munkást - az önkormányzat foglalkoztat, az üzletek pedig egy-egy alkalma­zottat. Az eljárók a lakócsai szö­vetkezetben és a kft-ben, a da­rányi varrodában és a cipő­üzemben dolgoznak, illetve Bar­cson a gépgyártó cégeknél és Kaposváron az építőiparban. Potonyban huszonkét munka- nélküli van a nyilvántartásban. POTONY BÜSZKESÉGE A KAZETTÁS TEMPLOM. Elsősorban a hívek adományaiból, részben pedig támogatásból újították föl az utóbbi években a római katolikus templomot, ez szép udvarával együtt ma a lakosság büszkesége. A község templomát még a festett kazettás mennyezete miatt is érdemes fölkeres- niük az ide látogató turistáknak, mivel ehhez hasonló látnivaló nincs több a térségben. ____________■ Hi ányzik az út, a megélhetés A horvát ajkú, takaros faluban gondozottak a porták és sok a virág. A lakosság zöme vigyáz a környezetére, s nem csak a kerítéséig lát Feltűnő a segítőkészség; bármibe kezd valaki, a szomszéd első dolga, hogy megkérdi, kell-e segítség. A potonyiak szerint ez azonban már csak árnyéka a hajdani összetartásnak. Takarékoskodik az önkormányzat, mégis minden évben sikerül szebbé tennie a falut. Legutóbb a polgármesteri hivatalt újították föl, előtte játszóte­ret építettek és a művelődési házat tatarozták; az­előtt az orvosi rendelőre költöttek. Most újabb fel­újítás következik és a temetői út helyreállítása. - Ez utóbbihoz hétmillió forint támogatást nyer­tünk, így nem kerül sokba a falunak - mondta Szibvics József polgármester. - Úgy érzem, jó év ez, mert amibe belefogtunk, összejött. Két dolog­ra azonban hiába vártunk: a postahivatalra és munkahelyekre. Az előbbi végre elérhető közel­ségbe került, de az utóbbi meghaladja az erőnket. Az egész térség munkahelyhiánnyal küszködik, s ellene egy ilyen kis falu nem sokat tehet. Rossz az út, messze vagyunk; nincs vállalkozó, aki itt fek­tetné be a pénzét. Pedig volna munkaerő. A mun­kahelyek hiánya miatt sorra elköltöznek a fiata­lok, s öregszik a falu. 25 éve tervezik, hogy hely­reállítják a 6-os főúttól Harkányig vezető utat. Eb­ben ma sem jutottak előbbre. A befektető nem jön ide, mi pedig messze vagyunk a városi mun­kához. Útiköltséget a legtöbb helyen nem fizet­nek, vagyis nem éri meg bejárni. Pavlekovics Zsuzsanna egyike az elvándorlók­nak. - Három éve költöztünk Barcsra, de hétvé­geken most is itt vagyunk. Barcson panelház vár, itt pedig a kert és a barátok. Ha lenne munka, itt maradnék, mert jól érzem magam Potonyban. Sajnos, sokan elmennek. Ha így marad, ezen a falun semmi nem segít. Hiába szépítik, hiába a sok virág, tíz év múlva csak öregek és a romák lakják majd Potonyt. Az idősebbek inkább a munkanélküliséget vállal­ják, de maradnak. - Évekig eljártam Barcsra dolgoz­ni, de sosem jutott eszembe, hogy odaköltözzem - mondta Golubics Gyula -; ezt a nyugalmat nem cse­rélném el semmiért. A barcsi cég megszűnt, most munka nélkül vagyok. Régen három busz vitte in­nen a dolgozókat Barcsra, ma pe­dig Szigetváron, Barcson egyaránt rossz a helyzet, sorra megszűn­nek a munkahelyek, s ez kihat Potonyra is. Húsz éve nem épült Új ház a faluban., Pedig kár a településért, mert összetartó, rendes emberek lak­ják. Régen az építkezéseknél összegyűlt a fél falu, hogy segítsen a másiknak. Ma már nincs ilyes­mi, de azért a segítőkészség nem tűnt eL Potony a ritka kivételek egyike, ahol alig van cigány. Most is elköl­tözött néhány család, mert másutt sikerült állami támogatással letele­pedniük. Az emberek azt mond­ják: a faluban aránylag drágák az ingatlanok, és kevés roma tudja megfizetni. Külföldi viszont igen. Nemrég már a második német család vásárolt itt házat. A potonyiak nem bánják, s örülné­nek újabbaknak is. A legnagyobb mezőgazdasági vállalkozás Szilovics Lászlóéké. - Harmincöt hektáron gazdálko­dunk, és teheneket, disznókat, lo­vakat tartunk. Több lábon próbá­lunk állni, hiszen a mezőgazdaság­ban nincs egyetlen igazán biztos ágazat - mondta Szilovics Lászbné.- A disznó felvásárlási ára például nemrég 380-ról 240 forintra esett. S ugyanez a kiszolgáltatottság, bármilyen terménnyel vagy állattal próbálkozik is az ember. Ót ló: négy kanca meg egy heréit áll az istállóban.- A család szeme fénye mindegyik - mondta a gazd­asszony. - Beszéltünk már róla, hogy elindítanánk itt a lovagoltatást. Néhány faluban virágzik a lovas­turizmus, s nekünk van hozzá illő épületünk is. Itt ez a porta 1884-ben épült, láthatók rajta az ormán­sági építészet jegyei. Most még terménytárolónak használjuk, de kezdeményezzük a műemlékké nyil­vánítását, és szeretnénk turizmus céljára rendbe tenni. ■ A virágoskert a mindene Díszes tartókban piros muskát­lik, arrébb petúniák százai virul­nak. A falu legszebb kertje Kollár | Frigyeséké - állítják a környékbe- J liek. Mi tagadás, a „Tiszta udvar, J rendes ház” tábla már évtizedek óta ott a ház falán, s tavaly újabb elismerést kapott az öttagú csa­lád gondozott, virágos portájáért.- Mindig szerettem magam kö- | rül a rendet, tisztaságot - mondta Kollár Frigyesné. - Sokat számít a j szép környezet; ha valahol jár- ] tam, mindig szemügyre vettem. Egy-egy udvar elrendezése, de különösen a virágok érdekeltek, s elsősorban a piros muskátli. Szo­morú voltam, ha elhanyagolt épületet pillantottam meg. A szomszédjukban, egy ideig roskatag ház árválkodott. Kollá­rék úgy döntöttek, hogy megvá­sárolják. Úgy lett, s három éve le­bontották, és elkezdték csinosíta­ni a területet. A ház még róka- kölykek búvóhelye is volt, helyén ma a község egyik legszebb virágos parkja áll.- Úgy gon­dozom a növé­nyeket, mint a jó gazdaasz- szony a napos­csibéit - mond­ta a nyugdíjas asszony. - Ősszel fedél alá viszem őket, tavasszal meg kiültetem.: A nagy hőség megviselte a muskátlit is. Naponta egyszer öntözzük; 150 liter vizet is felhúzunk a kút- ból. A munka nálunk közös, s Be­áta unokám sokat segít: elrendezi a terepet, melyik virág hova kerül­jön, és ő szerzi be a magokat. A vejem asztalos, a kerti játékokat készíti. De megéri a sok fáradság, nagy örömömet lelem bennük. Amikor pedig vendégek jönnek, gyakran a kerti házikóban tálalom föl az ebédet is. ■ Teret kérnek a fiatalok A fiatalok egyedüli találkozóhe­lye a kocsma. Mintegy húsz-hu­szonöt fiatal él ma a községben, de szórakozási lehetőségek kö­zött nem válogathatnak.- Volt egy Idubja valaha a fiata­loknak - mondták -, de azt is be­zárták. Aztán megszűnt a labda­rúgócsapat is. Nincs semmi, ami összefűzné az ifjabb korosztályt. Az idősebbek persze megszólnak bennünket, amiért a kocsmába já­runk, de ugyan hová mehetnénk, amikor nincs más hely, ahol együtt lehetnénk? Szép, hogy sze­retnék itt tartani a fiatalokat, de valójában nem sokat tesznek érte. A kocsmáros maga is fiatal. Su­lin Szilvia véleménye hasonló a többi fiatal potonyiéhoz. - Az egyedüli oka, hogy itt maradok, csak £z: nincs elég pénzem arra, hogy el­költözzem. Potonyban SULIN SZILVIA kám van, és a család is itt tart. Ha azonban tehet­ném, biztos, hogy én is elmennék. A kocsmának nincs vetélytár- sa. - Ezt az egyet még eltartja a falu - mondta Sulin Szilvia -, két kocsmát azonban már nem bírna el, ezért nincs versenytársunk. ■ Magtárból templomfalat Jól emlékszik Horváth Pál a templom építésére, hiszen csak 62 éve történt. A falu egyik legidősebb lakója is segí­tett akkor a nagy munkában.- A lebontott magtár tégláit hord­tuk napestig, az erdőben meg ki­termeltük a faanyagot - mondta a 82 éves Horváth Pál - A szom­szédos horvát falvak lakói is tá­mogattak bennünket anyagiak­kal, a munka azonban ránk ma­radt. Egy év alatt, 1939-ben ké­szült el a templom, az építését Waldfogel Károly igazgató és fele­sége kezdeményezte. A gyerekek a tanórákon virágokat festettek a fakazettákra, s azokat fölrakták az épület mennyezetére. A világháború a harcmezőre szólította Horváth Pált, két év múlva azonban szerencsésen ha­zatért. Egy életre szóló barátságot kötött Losonczi Pállal - Kevesen maradtunk, lassan elfogyunk ­mondta. - Akkor tizenöten is vol­tak egy-egy horvát családban. S hiába dolgoztak reggeltől estig, csak abból nem éltek volna meg, ezért a grófhoz jártak napszámba. Régen nemcsak a templom, hanem az iskola padjai is megtel­tek potonyiakkal. Annyi volt a gyerek, mint most együttvéve a négy horvát faluban. - Szabott rendje volt az életnek. A vasár­nap mindig ünnep volt, s együtt mentünk misére. Élmény volt a Márk-napi búzaszentelés is a me­zőn... Becsületes, dolgos embe­rek voltak a potonyiak. Ma több a szabadidejük, jobban ráérnek rendbe tenni a portájukat. Ezért is szebb a falu. Horváth Pál ma is elvégzi a ház körüli teendőket, eteti a jó­szágot. - Az öregség már magával hozza a bajt - mondta. - Szeren­csére csak a lábaim fájnak. Sokat gyalogoltam, hiszen Oroszország nem a szomszédban van. ■ Potonyi olvasóinkat kérdeztük; milyen az élet ebben a faluban, és szerintük milyen lehet a jövője a településnek? Semmi pénzért máshová nem költöznének ELLÁTÁS: PIACI ALAPON Két vegyesbolt van a faluban, egyik a barcsi áfészé, a másikat egyéni vállalkozó működteti. Az előbbi a nap nagy részében nyitva van, az utóbbi 11 -15 óra között bezár. Ez kezdetben ön­kormányzati diszkontnak indult, de ma már piaci alapon műkö­dik, nem tudta tovább tartani a kedvezményes árakat. Potony­ban sok idős ember nemcsak a napi árucikkeket vásárolja meg itt, hanem helyben intézik a nagybevásárlást is. A kínálat gazdag, de mindenből inkább az olcsóbbat vásárolják. Amit a bol­tokban nem találnak meg, azt elhozzák nekik a vándorárusok. AZ OLDAL CIKKEIT ÍRTA) GAMOS ADRIENN, NAGY LÁSZLÓ FOTÓK: BACHER OÓRA Hegyes Mónika diák: - Csendes, békés falu ez, nincsenek ellentétek a lakosok között. Másutt még a ro­konok is haragban vannak, itt azon­ban nincsenek vér­re menő viták. Ha szórakozni aka­rok, akkor a szom­széd faluba vagy a városba megyek, s utána jó ide ha­zajönni. 17 éves vagyok, Barcson az ipari és kereskedelmi szakisko­lában tanulok. Nem szeretnék vá­rosban lakni. Ha lesz rá módom, in­kább itt maradnék a falu előnyei miatt. Ha helyben nincs munka, in­kább naponta eljárok dolgozni. An­nak ellenére is így gondolom, hogy az én korosztályom szinte teljesen hiányzik a faluból. Mert barátokért a szomszéd falvakba kell menni. Pavlekovics Józsefné nyugdíjas: - A magam korabelieknek igazán kellemes hely ez a falu; nyugalmas, és szép, s azon sem kell aggód­nunk, hogy mi­ként teremtsük meg a megélheté­sünk alapjait. A férjem is nyugdí­jas, és itt jól érezzük magunkat; jók az emberek, segítőkészek. Az ön- kormányzat minden évben elviszi kirándulni, nyaralni a nyugdíjaso­kat. Legutóbb Magyarhertelenden jártunk, s jól éreztük magunkat. A lányom azonban itthagyta a falut. Barcson dolgozik, oda is költözött. Sajnáltuk, de megértettük, hogy nem sok jövője lenne Potonyban. Szerencsére nem ment messzire, s a családjával gyakran hazalátogat. Szilovics Szilvia: - Kaposváron tanultam, és örültem, amikor végre hazajöhettem. Semmi pénzért nem cserélném el városra a falut. Itt szeretnék családot alapítani, s úgy tervezem: állatok­kal foglalkozom. A városból elég annyi, amennyit a középiskola és a főiskola elvégzéséig muszáj megis­mernem és megszoknom. Itt már megteremtettük a családi gazdasá­gunk alapjait, nekünk az lesz a dol­gunk, hogy jól folytassuk. Imá­dom a lovakat és szeretnék még sokáig állatokkal foglalkozni. Saj­nos, kevés a fiatal a faluban, s még kevesebben gondolkodnak úgy, mint jómagam. Inkább elköltöz­nek, másütt keresnek megélhetést. Kövesi József: - Ácsként'dolgoz­tam, most rokkantnyugdíjas va­gyok. 1947-ben születtem, s életem nagy részét Po­tonyban éltem le. Laktam városban is, így van össze­hasonlítási ala­pom. Két évig Pé­csen dolgoztam, de nem tudtam igazán megtalálni a helyem, így aztán visszajöttem ide. A feleségem meg a gyerekem azon­ban Pécsen maradt. Panaszra nincs okom: a nyugdíjamat megkapom, sok barátom van, és miért ne érez- ném jól magam. A fiataloknak azonban már nem üyen egyszerű a helyzetük. Igazán biztos megélhe­tést teremteni ugyanis nem egysze­rű feladat ebben a faluban; itt csak a nyugdíjasoknak könnyű az élet. Szilovics György nyugdíjas: - Szépen fejlődik Potony. Megújítot­tuk a templomot, emlékművet állí­tottunk, s van már orvosi rendelőnk is. Úgy hallottam, készülnek a teme­tői útnak a helyre- állítására is; tehát nem lehet panasz a község fejlődésére. A legtöbb,ház gondozott, virágos, vannak azon­ban elhanyagolt, elhagyott épüle­tek is, s azokat valahogyan nem ár­tana rendbe tétetni. 1936-ban szü­lettem, itt éltem le az életemet, a té- esztől mentem nyugdíjba; szeretek itt élni. Még ha ingyen kínálnák a várost, én akkor sem mennék oda. Itt magunk építettük föl a házun­kat, s ennél tisztább és csöndesebb helyet el sem tudnék képzelni. ■

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents