Somogyi Hírlap, 2002. július (13. évfolyam, 151-177. szám)
2002-07-01 / 151. szám
^ 2002. Július 1., Hétfő TÜKÖR 7. OLDAL F 0 N Y O D I Közösen építik át a kikötőt Dr. Horváth Gyula, a Balatoni Hajózási Rt vezérigazgatója és Francsics Zoltán polgármester a napokban írta alá azt a megállapodást, ami a kikötő további közös fejlesztését szolgálja. Két év alatt 30 millió forintot költöttek a fonyódi kikötő szépítésére, átalakítására - erről dr. Horváth Gyula, a hajózási rt vezérigazgatója tájékoztatta a sajtót. A beruházást hárommillió forinttal támogatta az önkormányzat, a további munkákra pedig ötmillió forintot szavazott meg a képviselő-testület. A Balaton-part egyik legforgalmasabb hajókikötőjeként tartják számon a fonyódit, ezt igazolják a személyforgalom adatai is. A hajózási társaság és a város közös célja, hogy Fonyód tóparti kapuja méltó legyen a város turisztikai törekvéseihez. Az idei szezonra elkészültek a móló díszburkolásával és a hajóállomás bejáratának átalakításával. A mólóra padokat telepítenek, s ezek egységessé teszik a kikötő képét. Készek a tervek az épület átépítésére is. A hajóállomás északi és déli oldalán teraszt építenek, a mostani büfé helyén étterem lesz. Jövőre folytatják a parkosítást, ennek a Balatoni Hajózási Rt készítteti el a terveit. A fejlesztésekhez a régiós turisztikai alapoknál pályáznak támogatásért. Sétányt alakítanak ki a kikötőtől a vízi rendőrségig építendő közúton, a zöld sávra pedig kandelábereket telepítenek. A MÁV-val is megállapodtak: a vasúti társaság fölszedette a 9. vágányt, ez a feltétele az út létesítésének. Ez a fejlesztés 16 millió forintot kíván. ■ Nyári programajánló Kézműves- és iparművészeti vásárokat rendeznek a dísztéren július 11-13., 25-26. és augusztus 8-10. között. A zenepagodában Reiger Attila triója muzsikál július 18-án este fél 9-kor. Honfoglalás kori ízelítő és pitesütőverseny lesz július 20-án este 6 órától a palánkvárban a Csodaszarvas-alapítvány közreműködésével. Lovasparádét, íjászatot, táncházat és kézművesbemutatókat rendeznek. Az utcabálon az Unicum együttes zenél. A fonyódi nyári fesztivál július 28-tól augusztus 4-ig tart. Demjén Ferenc, Cserháti Zsuzsa és Charlie lesz a fesztiválnyitó vendég. A zenés napokon a kikötői színpadra lép Görbe Nóra, Gór Nagy Mária színitanodája, a No Comment, a L'art Pour L'art társulat és a Crystal együttes, lesz bábszínház és operettgála. A fesztiválzáró vendége a Princess, az In Flagranti és az Amokfutók együttes. ■ SkodaFabia Sedan Cool Plus Vitorlázni tanítják a gyerekeket Kishajókon sajátítják el a vitorla kezelésének fontos tudnivalóit a gyerekek Győri Attila, a Fonyódi Vitorlásegyesület titkára szerint számukra lelkiismereti kérdés, hogy a fonyódi gyerekeket megtanítsák a vitorlázás fortélyaira. Ezért rendeznek nekik tanfolyamot. Ingyenes oktatást szervez az általános iskolásoknak az intézményi strandon a vitorlásegyesület, miután együttműködési megállapodást kötött a Petőfi sportegyesülettel és a Mátyás király gimnáziummal. Húsz 10-14 éves gyerek tanulja most a kishajók irányítását. Győri Attila elmondta: 13 vitorlás áll rendelkezésükre; ezeket 15-20 éve kapták az intézmények, így alapos felújításra szorultak; a munkát örömmel vállalták a vitorlástulajdonosok. Régi tervük volt, hogy a város iskolásait beavassák e sport ismeretébe. Nagy volt az érdeklődés, sokan jelentkeztek, de csak 20 gyerek oktatását tudták vállalni. Jól haladnak a tanulással, s két hét múlva már önállóan vihetik hajózni a szüleiket. Az egyesület nemes törekvését az önkormányzat és a megyei sportosztály is támogatta. A feltételek igen kedvezőek, hiszen a fonyódi vitorlázók összetartanak, egymást segíti a tagság. Volt, aki lecserélt kishajóját adta át az egyesületnek vagy a hajózásban fontos olyan eszközt, amit nélkülözni tud. S az is természetes, hogy négyen- öten rendszeresen segítik a gyerekek oktatását. Győri Attila elmondta: jövőre versenyszakosztályt alakítanak a gyerekeknek, s az augusztus 20-i vízi parádén is ott hajóznak a felnőttek között. Fonyódon nem kifejezetten a vagyonosok szórakozása a vitorlázás. Itt még él az a vitorlásközösség, amely maga építette a hajóját s elköte- lezétt híve a Balatonnak. ■ Több százmilliós beruházás Az utolsó simításokat végzik a 7- es felújításán és a kerékpárúton. A hegy alatt parkoló is épült a strandolóknak. Bélatelepen 250 millió forintos beruházás készül el a nyári szezonra. Az izgalmas készülődés időszaka a nyárelő a Balaton-parti településeken, hiszen a helyi gazdaságban meghatározó a turizmus sikere és bevétele. -A fonyódi képviselők is bejárták a várost, hogy megszemléljék a felkészülést. Az üdülőhelyi fórumon is elhangzott: a béla- telepi és ligeti városrészben több mint 300 millió forintot költöttek új beruházásra. Jelentős munka zárul a napokban: elkészül a 7-es főút felújítása és a kerékpárút. Ez a 250 millió forintos beruházás a megyei közútkezelő kht és az ön- kormányzat összefogásával valósult meg, illetve Fonyód több tízmillió forintot nyert a Széchenyi tervnél a kerékpárúira. Ligeten elkészült a Templom tér átépítésének első üteme. Példaértékű, ahogy az önkormányzat és az itt működő vállalkozások összefogtak az új épület- együttes létrehozására. Jövőre az ABC-t alakítják' át, a felső szintjén hét apartman is készül, és parkosítják a környezetét. A tavaszi szemlén megállapították, hogy jó a strandok állapota, bár az elmúlt hetek esői megnehezítették a parkok rendbetételét. A tó vízszintje egyébként Fonyódnál még elviselhető. A város vásárolt egy hínárvágót, így folyamatosan biztosítja a jó vízminőséget is. Több helyen, az Ady és a Vitorlás utcában is járdát építettek, és a parkosítás során sikerült rendbe tenni a katolikus templom környékét is. ________________■ Pa nasz a Port Lacajnál Évek óta panaszolják a Port Lacaj környékének állapotát. E terület az itteni vitorlásklub tulajdonába került, de az út és a lekerített rész gazdátlan maradt. A panaszosoknak most sikerült elérni: az önkormányzat lekaszáltatta a füvet. Megbecsülik a köztisztviselőket Ötödször rendezték meg a kistérség köztisztviselőinek napját. Annak idején ezt az ünnepet Fonyód kezdeményezte. Az érsekújvári köztisztviselők a kezdetektől részt vesznek a vidám találkozókon. A kistérség kilenc településéről csaknem száz köztisztviselő találkozott pénteken a fonyódi intézményi strandon. Régi barátként jöttek, hiszen a napi munkakapcsolat mellett évente legalább egyszer a vidámság óráit is megteremtik a közért dolgozók. Ez alkalommal sem maradt el a sport, a közös főzés és a strandolás, csak a vitorlázást kellett elhalasztani szélcsendesebb időre. Ma a köztisztviselők hivatalos napján szünetel az ügyfélfogadás a polgármesteri hivatalokban; az állam szabadnappal jutalmazza a helyi közszolgáltatásban dolgozókat. A fonyódiak erre már jóval korábban gondoltak, és a kistérségben elindították a találkozókat, évről évre a Balaton-part más községében. Egy azonban közös bennük: a baráti, közvetlen hangvétel és a vidámság, s e találkozók segítik a napi munkakapcsolatokat is. A kistérséget összekötik a közszolgáltatások. Fonyódon működik a körzeti gyámhivatal és a kiemelt építésügy. Az egészségügyi ellátásban is egyre szorosabb az együttműködés. A Balaton-parton először fonyódi székhellyel alapították meg azt a pénzügyi társulást, amely - szaktudással, jó technikai fölszereltséggel - a térség adóinak a beszedését intézi. Mindez az egymás iránti bizalom erősödését jelzi, mert közösek a települések érdekei a színvonalas közszolgáltatások megteremtésében is. __________■ A VÁ ROSHÁZA hírei SZEZON A PIACON. Öt százalékkal nőttek az idén a piaci bérleti díjak, s ebből a tavalyihoz hasonlóan 70 millió forint bevételre számít az önkormányzat. Rendezték a területet is: ennek során elvezették a belvizet, és kényelmesebbre alakították az árushelyeket. A fonyódi piac népszerű a külföldiek körében és egyedülálló a tóparton. KÖZELEDIK AZ M7-ES. Befejeződött a régészeti feltárás az M7-es tervezett nyomvonalán Szárszó és Ordacsehi között, s ez érinti Fonyódot is. A városnál építenek ki egy műszaki állomást, és várhatóan itt lesz a sztrádarendörség is. Az önkormányzat szeretné, hogy parkolót, benzinkutat is létesítsenek a fonyódi csomópontnál. A ma ismert tervek szerint az országhatártól Szentgyörgyig tartó szakasz 2005-re készül el, s 2007-re kapcsolják össze. VÁLTOZÓ RENDELETEK. A helyi zaj- és csendrendeletet a nyáron szigorúan betartatják a hatóságok, hiszen állandóan vitát kelt a szórakozni vágyók és a nyugalmat kedvelők igénye. Változott a köztisztasági rendelet, a zöldhulladékot külön megrendelésre szállítja el a szolgáltatócég. TÁMOGATÁS A GIMNÁZIUMNAK. A Zöldfok Rt 300 ezer forintot adott a szakképzés támogatására a Mátyás Király Gimnázium és Postaforgalmi Szakközépiskolának. Bántó Zsuzsanna igazgató elmondta: ezt az összeget az iskola számítógépes programjainak a fejlesztésére költik. AZ OLDAL CIKKEIT IRTA: GÁLDONYI MAGDOLNA FOTÓ: MÁRTON LÁSZLÓ Panoráma a Kossuth-erdőben Aki megfordul Fonyódon, szívesen fölballag a hegyre, mert a Balaton déli partján ott a legszebb a panoráma. A Kossuth- erdő közepén van egy étterem a fák között megbújva, s teraszáról egyre többen csodálják meg a páratlan látványt Egy olasz vendég megállt a Panoráma étterem teraszán és azt mondta Tompos Csabának, hogy önök nem is tudják, milyen kincsük van. Természetesen tudják, és szeretnék, ha minél többen élveznék ezt a csodás természeti környezetet. Valóban különleges a terasz, ami ugyan a tó fölött van több tíz méterrel, mégis mintha a parton lenne. S a túlparti hegyek szinte karnyújtásnyira láthatók a páradús fényekben. A családias hangulatú, barátságos étteremnek két terasza van az öreg fák alatt. A gyereknek játszóteret is létesítettek. Őket különleges szeretettel várják, hiszen az iskoláscsoportokat rendkívüli kedvezményekkel fogadják. A kirándulócsoportok számára eszményi hely a kánikulában is hűs Panoráma, ahol finom falatokkal várják őket. A nyári grill- partik, bográcsban főzött ételek vagy a kemencében sült húsok, rétesek a baráti társaságoknak kínálnak feledhetetlen találkozókat és gasztronómiai élvezetet. A házasulandó fiatalok szívesen rendezik itt az esküvői vacsorákat, az étteremben egyszerre 100-110 vendéget tudnak fogadni. A Panoráma nyáron mindennap nyitva van délelőtt 10-től éjfélig, és egész évben fogadja a kirándulókat, vendégeket. Panoráma Étterem Fonyód, Kossuth-erdő Telefon: 85/360-430 a vodafone Fonyód W»-4rJ Ady E. u. 23. Tel.: 70/319-5484,- előfizetések- Vitamax csomagok ■ feltöltőkártyák ■ kiegészítők, tartozékok- fiSM szerviz ■ használt telefonok adás vétele Marcali. Dózsa By. u. 11/a. SkodaFabia Sedan Cool Plus 1 A Fabia Sedanhoz most klímát adunk ajándékba. Mélyhűtött ára I az első kellemes meglepetés. Ne várja meg, míg forrósodni kezd ■ a levegő, váltson kellemes klímára. H Felszereltség: szervokormány; elektromos ablakok elöl; elektromos fűthető tükör; ködfényszóró; H ultrahangos központi zár; ülésmagasságállítás; állítható kormányoszlop; vezető '.C- oldali légzsák; fedélzeti computer; Pioneer CD-s rádió £$ Már 2 850 OOO Ft-tól!I * A képen látható modell extra fetszeréteégű. fe AutoSchafer I Tel./Fax: (85) 363-753 S www.skoda-auto.hu Sj mez balatoni hajózási rt 'tsez l—ewmi ^LAPfTVAnM^. I Diszkóhajó indul Fonyódról minden kedden, csütörtökön és szombaton 21.00 órakor. Időtartam: 1,5 óra. Ára: felnőtt 1300 Ft, gyerek 1000 Ft. Információ: Hajóállomás, Fonyód (85 / 360-012) Egyéb szolgáltatások: Hajóbérlés — Hajókirándulások Menetrendszerinti személyhajó- és kompjáratok Sétahajók, diszkóhajók — Vitorláskikötők Vízparti szálloda és kempingek Ügyfélszolgálat: Balatoni Hajózási Rt. 8600 Siófok, Krúdy sétány 2. Tel./Fax: 84/310-050 E-mail: info@balatonihajozas.hu Internet: www.balatonihajozas.hu