Somogyi Hírlap, 2002. július (13. évfolyam, 151-177. szám)

2002-07-27 / 174. szám

4. OLDAL MEGYEI KÖRKÉP 2002. Július 27., Szombat NYOMJA A MOBILT! Már SMS-en is elmondhatja véleményét a lakóhelyéről, a világról. írjon a 20-49-13-144-re! Közöljük a Somogyi Hírlapban. Hírek ÚJ KÖZVILÁGÍTÁS. Elkészült az új közvilágítás Hetesen. A korszerűsítéshez szükséges pénz egy részét, 1,3 millió forin­tot a Széchenyi terv pályázatán nyerte el a település. A fennma­radó összeget megtakarításból fedezték, (essz) KIRÁNDULTAK A DIÁKOK. Bajorországban jártak a barcsi Deák Ferenc iskola diákjai. A neukircheni testvérintézmény- nyel hét éve állnak kapcsolat­ban, évente egyszer ellátogatnak egymáshoz. A hétnapos találko­zó elsődleges célja a nyelvtanu­lás. A huszonöt 7-8. osztályos diák és a három kísérő nevelő utazását Vízváriné Maronics Mária tanárnő szervezte, (szk) INFORMATIKAI RENDSZER. Hetes és Csombárd község pá­lyázati támogatást nyert infor­matikai rendszerének korszerű­sítésére. A most elnyert 1,8 mil­lió forintot másik forrással ki­egészítve rádióhullámú össze­köttetést biztosítanak majd az orvosi rendelő, a polgármesteri hivatal, az általános iskola és az öregek otthona között. Csom- bárdon a tervek szerint ügyfél- szolgálati terminált állítanak fel a körjegyzőség munkájának megkönnyítésére, (essz) ÉSZREVÉTEL. A Somogyi Hír­lap 2002. július 24-i számában megjelent Uj helyre kerül az em­lékmű című cikket dr. Gárda Pál, siófoki olvasónk a következő ész­revételekkel pontosította: Bethlen István nem 1934. augusztus 24-ig volt miniszterelnök, hanem 1931. augusztus 18-ig. A miniszterelnök tévesen kormányzóként lett em­lítve; a kormányzó Horthy Miklós volt. Köszönjük olvasónk ponto­sító észrevételét. (A szerk.) m Munkatársat keresünk a Somogyi Hírlap kézbesítésére Magyaratád-Rácegres- Patalom területére A kézbesíti feladata, hogy az újságot reggel eljuttassa az előfizetőinkhez, beszedje az előfizetési díjakat és új előfizetőket szervezzen, A munkát teljesítményarányos díjazással ismerjük el. Cím: Kovács Sándorné 82/321-473 Felújítják a hivatalépületet ZSELICSZENTPÁL Több mint százéves a zselic- szentpáli polgármesteri hivatal épülete, amely megérett a felújí­tásra. Szabó József polgármester­től megtudtuk: az egykori iskola- épületet régebben többször át­alakították, de a rossz minőségű munkáknak az utóbbi időszak­ban látták kárát. A Somogy Megyei Területfej­lesztési Tanács céljellegű de­centralizált alapjából 3,8 millió forintot nyertek el a felújításra, amelyet saját büdzséből toldot­ták meg. Szabó József elmondta: né­hány évtizede a tetőcserepeket rossz minőségű palára cserélték, s a málló tetőszerkezet miatt esős időszakban többször beáztak a hivatal helyiségei. Ezért először a tetőzet teljes cseréjét valósítják meg, s aztán belső átalakításokat is végrehajtanak. Mivel nincsen megfelelő színvonalú házasság- kötő terem, két helyiség egybe- nyitásával kialakítanak egy térel­választóval megosztott nagyter­met. Ez nem csak a házasságkö­téseknek, hanem ünnepségek­nek és képviselő-testületi ülések­nek is otthont adhat majd. Mivel a könyvtárszobát kinőtték a köte­tek olvasói, szeretnék a tetőtér beépítésével kialakítani a kényelme­sebb biblioté­kát. A telepü­lés első embe­re szerint a ki­vitelező kivá­lasztása után, a nyár végén akár el is kez­dődhet a be­ruházás, s a tél beállta előtt tető alá kerülhet az épület. A munká­latok második ütemében a hiva­tal mögötti kultúrház bővítését végzik el, amelyhez újabb pályá­zati forrásokat keresnek, takács SZABÓ JÓZSEF Balaton-víz a Rábából, Dunából (Folytatás az 1. oldalról) 1953-ban tervbe vették, hogy má­sodpercenként öt köbméter pluszvízhez jusson a Balaton. Nem tisztázták, hogy ez a Murá­ból, a Rábából vagy a Dunából érkezne. Az aszályos évek sür­gették a megoldást. A Murát rövi­desen kizárták vízminőségi okok miatt. Húsz év múlva került elő­ször közelebb a megoldás a Rá­bából nyert vízzel. Mivel az év nagy részében a Rábában is ke­vés a víz, a tervezők azzal szá­moltak, hogy három, összesen 154 köbmétert befogadni képes tárolót alakítanak ki, amelyeket a tavaszi árhullámok idején feltöl­tenek. Ez a mennyiség a Balaton vízszintjét 34 centiméterrel lenne képes megemelni. A domborzat szintkülönbségei miatt egyéb­ként negyvenegy méter magasra kellett volna emelni e temérdek vizet, a Balaton felé eső oldalon viszont mindez akár vízerőmű meghajtását is lehetővé tenné. 1984-ben a harmadik Országos Vízgazdálkodási Kerettervben már jobbnak látták, ha e szivaty- tyús megoldás helyett a Rába és a Zala vízgyűjtőjét elválasztó dombsorba alagutat fúrnak. 4,8 kilométer hosszú, 2,5 méter át­mérőjű alagúton mintegy 5 méte­res eséssel jutna a víz így a Verna-patakba, majd a Sárvízen át a Zalába. A terv évi 150 millió köbméter átvezeté­latonba a Rábán át is, vagy a Sió­csatorna közvetítésével Ehhez a mederben hat-hét vízlépcsőt kel­lene kialakítani s ezeken a helye­ken nagy energiával összesen 18 méter magasra emelni a vizet; ek­kora ugyanis a Balaton és a Duna között a szintkülönbség. Bár a zsilipek jól szolgálnák a hajózást és az öntözést is, építésüket drá­gaságuk miatt elvetették. Más­részt a Duna vízminősége már régóta nem látszik alkalmasnak arra, hogy azzal töltsék fel a für­dőhelyként és ivóvízbázisként is szolgáló Balatont. A Drávában általában bőséggel folyik víz, viszont lényegesen messzebb esik a Rábánál. Emiatt sokkal drágább, állítólag húsz­milliárd forintra tehető ez a meg­oldás. Ennek ellenére két nyom­vonal is készült; az egyik Zákány- Csurgó vonalon közelítené meg a Balatont. A másik szerint a vízki­vételi mű Barcsnál épülne meg; ennek érdekessége, hogy nem közvetlenül a Balatont, hanem a vízgyűjtő terület több vízfolyását kívánták táplálni. czene attila a fontos A természet is megoldást hozhat Több vízügyi szakember megkérdőjelezi a vízpótlás fontosságát, mert a Balaton vízház­tartásában 25 évente egyszer fordul elő ha­sonlóan alacsony vízszint. Hangsúlyozzák azt is, hogy a Balaton életében az ingadozások nem meglepőek, sőt az élővilágnak az időn­kénti alacsony vízszint kifejezetten jót tesz. sével számolt, s előnyként jelölte meg azt is, hogy a Zala hetvenkét kilo­méteres hosszában jelentkező hígulás öntisztulást ered­ményezne. A Dunából lehet­ne vizet nyerni a Ba­Falun is a minőség (Folytatás az 1. oldalról) Programokra és olyan szolgáltatá­sokra vágynak, amelyek a tájegy­ség jellegzetességei. A hagyomá­nyos ételeken és attrakciókon kí­vül ma már elvárás az is, hogy kör­nyezetbarát legyen a szolgáltatás. Ezt a szövetség egy speciális minősítőrendszerrel igyekszik ösztönözni. Ez nem csak azért fontos, mert a vendégekben bizal­mat kelt, hanem azért is, mert a minősített szolgáltatóhelyek na­gyobb eredményességgel pályáz­hatnak a fejlesztéseikhez. Dr. Spiegl József, a Zselica Szö­vetség elnökeként arra hívta fel a figyelmet, hogy a természetes adottságok és az igényes kiszolgá­lás mellett a legfontosabb vendég­megtartó ereje a programoknak van. A Zselicben ennek érdekében hozták létre a portafejlesztő szol­gálatot. Ennek az a célja, hogy egy-egy szakember segítsen a tele­püléseken élőknek abban, hogy eladhatóvá tegyék meglévő értéke­iket. A falusi vendéglátásban érin­tetteknek szintén példa lehet az a faluhotel-szolgáltatás, amely a Zselica Szövetség településein már négyszáz szálláshellyel ren­delkezik. Dr. Cey-Bert Róbert Gyula gaszt­ronómus arról beszélt, hogy a gasztronómia az egyik legjobb reklám minden település számára. A rétesfesztivál és a többi somogyi rendezvény azonban csak akkor lehet igazán sikeres, ha arra is tö­rekszik, hogy meglétével a hazai gasztronómiát is fejlessze. Erre szerinte csak úgy van lehetőség, ha a programok nem csak egy hét­végére korlátozódnak és igyekez­nek az étkezési kultúra fejleszté­séért is dolgozni. A bemutatott ételek mellett hozzájuk illő menü­sorokat és borokat is ajánlanak és szólnak arról is, hogy a tájjelegű vagy elfelejtett hagyományos fogá­sokat hogyan lehet a mai konyhá­ba visszahozni. Benkes László, Mesztegnyő polgármestere elmondta: a termé­szeti értékek éppúgy vonzerőt je­lentenek a falvakban, mint a prog­ramok, ezért a mezőgazdasággal összehangoltan kell azért dolgoz­ni az itt élőknek, hogy ezek még sokáig megmaradjanak. A rendezvény ma a gólyafeszti­vállal és falunappal folytatódik, holnap pedig a hagyományos | rétesfesztiválra kerül sor Mesztegnyőn. ________fábos erika KA PÓS AUTÓ Kft. Kaposvár, Vár u. 16. Tel./fax: 82/312-826 E-mall: kaposaut@elender.hu-10% befizetéstől 72 havi futamidő munkáltatói ig. és kezas nélkül $ SUZUKI Ha gondtalanul szeretne nyaralni ____________________most válassza a Suzukit me rt a kezdő befizetés összegét mi támogatjuk! augusztus 31-ig Légkondicionált Wagon R+ minden színben kapható a készlet erejéig Kolber a kormány képviselője Tegnap a kormány dr. Kolber István Somogy megyei or­szággyűlési képviselőt (MSZP) nevezte ki képviselő­jévé a Balaton Fejlesztési Ta­nácsba s egyben a szervezet elnökének jelölte.- Örömmel fogadtam a hírt - árulta el a Somogyi Hírlapnak dr. Kolber István. - Életem során három kiemelkedő megbízatást kaptam; dolgozhattam a Somogy megyei közgyűlés elnökeként, országgyűlési képviselőnek vá­lasztottak, most pedig a Balaton Fejlesztési Tanács elnökének ja­vasol a kormány. Annál inkább fontos ez számomra, mert a Ba­laton a magyar turizmus kiemel­kedő területe, amely hozzám kö­zel áll s amely iránt mindig érez­tem elkötelezettséget. - Nem csak a kormányt szeretném kép­viselni a Balatonnál, hanem a Ba­latont is a kormánynál, az or­szággyűlésben - tette hozzá. - A kormánynak szerepet kell vállal­nia a feladatok megoldásában, de a legfontosabb a helyi erők összefogása. 1997 óta sok min­den történt a Balaton fejlesztése érdekében, ezekre a továbbiak­ban is alapozni kell. S nyilván több új kihívásra választ kell ad­ni; az európai uniós csatlakozás nem csak lehetőségeket, hanem feladatokat is ad. Kolber István elmondta: lé­nyegesnek tartja a balatoni ér­dekérvényesítés erősítését; azt, hogy a Balatont egységes régió­ként kezeljék s ne somogyi, veszprémi és zalai part­ként. Fontos, hogy a régió­hoz való kö­tődés erősöd­jön az itt élő emberekben. Nyilvánvaló, hogy az állan­dó lakosság s az idegenfor­galomból élők mellett az üdülők érdekeit is figyelembe kell venni.- A jövő évi állami költségve­tés tervezése megkezdődött; ak­tuális feladat számomra is, hogy megfelelő mértékű forrásokat, támogatásokat szerezzünk a Ba­laton fejlesztése érdekében - folytatta. - Hosszú távon megol­dást kell találni arra, hogy a régió képes legyen európai uniós pén­zek fogadására. Meggyőződésem szerint a Balaton Fejlesztési Ta­nács tevékenysége komplex szemléletmódot igényel a tagok részéről, amelyben az infrastruk­túra és az idegenforgalom fej­lesztése mellett nagy jelentősé­ge, szerepe van a humán erőfor­rások fejlesztésének, a kultúrá­nak és a tájékoztatásnak is.- Munkámat mindenképp úgy kezdem, hogy a Balatonnal, a ta­náccsal kapcsolatos ismeretei­met felfrissítem; még az első ülés előtt szeretnék konzultálni a ta­gokkal s a térségben meghatáro­zó önkormányzatok, kistérsé­gek, társadalmi szervezetek és gazdasági társaságok vezetőivel. CZENE ATTILA Vége a kilenc hónapnak Kaposvár Százharminchárom katona sze­relt le tegnap Kaposváron, a Ma­gyar Honvédség 64. Boconádi Szabó József Logisztikai és Tá­mogató Ezred állományából. Harmincketten a székesfehérvári alakulattól vettek búcsút. Hideg Attila őrnagy a Somogyi Hírlap­nak elmondta: a sorkatonák So­mogy, Zala, Tolna, Fejér és Pest megyékben szolgáltak kilenc hó­napig. A következő leszerelők már csak fél évet töltenek el a honvédség állományában.- Ketten jelezték, hogy szerző­déses szolgálatot vállalnak alaku­latunknál - tudtuk meg az őr­nagytól. - Százötvenketten kap­tak leszerelési segélyt, összesen másfél millió forintot osztottunk szét. A legalacsonyabb támoga­tás 7500 forintot tett ki, a legtöbb 24 ezer 750 forintot. A katonaság­tól búcsút vevők többségének ki­lencezer forint segélyt fizettünk ki. Az odaítélésnél elsősorban a rászorultságot vettük figyelembe. A laktanyák természetesen nem ürültek ki, jelenleg 177 az ál­lomány létszáma. Az idén egyéb­ként szeptember 3-án és novem- ber 5-én lesz még leszerelés. ■ 0 Karg Autó Kft. ÉRTÉKESÍTŐ munkatársat keres Elvárások: Feladatok: • siker- és célorientáltság • új ügyfelek • min. középfokú végzettség szerzése • „B" kategóriás vezetői engedély • kapcsolattartás • számítógépes ismeretek az ügyfelekkel • jó kapcsolatteremtő készség • szerződéskötés » értékesítési tapasztalat előny • akciók lebonyolítása Fényképes önéletrajzát és bizonyítványmásolatait a megjelenést követő 8 napon belül várjuk a következő címre: Karg Autó Kft. 7400 Kaposvár, Semmelweis u. 5-7. Fax: 82/529-566 E-ma*l: karg_auto@axelero.hu

Next

/
Thumbnails
Contents