Somogyi Hírlap, 2002. július (13. évfolyam, 151-177. szám)
2002-07-22 / 169. szám
2002. Július 22., Hétfő A L M A N A C H 0 0 9 7. OLDAL Aggódnak a kisvasútért Lombár Gábor polgármester a Balaton-Boronka Kisvasút Kht ügyvezetőjeként levélben fordult a Közlekedési és Vízügyi Minisztérium vasúti közlekedési főosztályához: igazak-e a hírek? Több forrásból ugyanis arról értesült, hogy a MÁV szeptembertől lezárja a Csisztára és Táskába vezető pályát és megkezdi a somogyszentpáli ág felújítását Pálmajorig. S autóbusz- szal váltják föl a kisvasutak Ezeknél is fontosabb kérdés, hogy el- döntötték-e a kht kézzelfogható javaslatait is figyelembe véve a pálya felújításának ütemezését? Rendelkezésre áll-e a pályafelújításra az a 35-40 millió forintos keret, amit még az előző kormány ígért a kis- vasútért aggódóknak? _________■ Me glesik a Nagyberek csodáit A Fenyves Tours utazási iroda nosztalgiavonattal viszi vendégeit a 300 éves táskái pincesorra a Nagyberek csodálatos tájain. Az egyhetes kerékpártúrán pedig feltárul a Kis-Bala- ton, a Dráva mente, a boronkai erdő és a Nagyberek vidéke. A Fenyves Tours ma a déli part legnagyobb irodája, amely 550 fizetővendégházat tud ajánlani a Balatonhoz érkezőknek 11 partneriroda közvetítésével. Európa egyre több országában ismert a Fenyves Tours mint megbízható üzlettárs. A Novasol mellett a TŰI, a DÉR Tour, az Ameropa, a Wolters együttműködő partnere, de régi kapcsolat fűzi a Happy Balatonhoz, az OG Reisenhez a Ferien am Plattenseehez vagy a Poesta Reisenhez. Törzsvendégei keresik a programjait, ezek közül a legnépszerűbb a táskái pinceparti, ahova nosztalgiagőzösökkel utazhatnak, miközben feltárul a Nagyberek különleges növény- és állatvilága. A holland és belga turisták az egyhetes kerékpártúrákat kedvelik, és sokan választják a lovasprogramokat is a Hubertus-ház- nál. Bene József, a cég ügyvezető igazgatója elmondta, hogy megjelentetik a belföldi turistáknak készülő katalógust, mert szeretnék, ha minél több hazai vendég jól érezné magát a Balatonnál. Kényelmes és igényes szálláshelyeket, házakat kínálnak nekik megfizethető áron. Jövőre megállapodást kötnek a Nemzeti Üdültetési Alapítvánnyal és beváltják az üdülési csekkeket is. A Fenyves Tours ma már Fenyvesen tó- vül Lellén és Keresztúron is megtalálható. Irodáiban ingatlanforgalmazással is foglalkoznak a szakképzett és tapasztalt munkatársak _________________a A déli part szupermarketje A Zsoli szupermarket az egyik legnagyobb a Balaton déli partján. A Zsoli Kft 1995- ben építette az áruházat, s ez ma már a CBA lánc tagjaként kedvező árakkal, rendszeres vásárlási akciókkal és garantált árukészlettel fogadja a vásárlókat. Ősztől nyárig rendszeresek az A Zsoli szupermarket a nagy parkolóval akciók, de a nyári szívesen megállnak itt. Fonyódtól Balatonmáriáig ez a legkedvel- j tebb bevásárlóközpont. A Zsoli szupermarket a hazai borvidékeket reprezentálja: itt található a déli part egyik legnagyobb borválasztéka. Á történelmi borvidékek legjobb borfajtáit állították ki az igényesen kialakított, pincehangulatot idéző boltíves polcokon. A szupermarket egész évben nyitva van, nyáron a hét minden napján reggel fél 7-től este 9-ig friss termékekkel fogadja a vásárlókat Zsoldos Gyula, a cég tulajdonosa és udvarias, szolgálatkész csapata. ___________________A sz ezonban is érdemes figyelni a kedvezményes termékeket. Mindent megtalálni itt, ami a nyaraláshoz szükséges. A kedvelt kerti grillezésekhez például a faszéntől, a grilleszközöktől a húsokig minden egy helyen beszerezhető. A Zsoli nemcsak a nevében, hanem az áruválasztékában is szupermarket. A többszintes épületben kétezer négyzetméteren sokféle szolgáltatást megtalálnak a betérők. Zöldséges, ajándékbolt, butik, utazási iroda, biztosítótársaság, újság- és könyvárus nyújt igényes szolgáltatást. Az ingyenesen használható nagy parkoló miatt az átutazó vendégek is FENYVESIEK BÜSZKESÉGE: A ZENEPAVILON. A község alapításának századik évfordulójára készítették el a zenepavilont a déli part egyik legszebb strandján, a Fenyves központjában levőn. Azóta nyári estéken a vidám szórakozás helyszíne ez a tóparti park. Az önkormányzat kulturális bizottsága színvo- nalas rendezvényeket szervez, és rendszeresen adnak műsort itt a község művészeti csoportjai.______■ Megalapozzák az útjaikat Fenyves befogadó település, lakói figyelnek egymásra. Itt minden adva van ahhoz, hogy a családok üdülőparadicsoma legyen. A fejlesztések alapjai az utak, akár szárazföldiek, akár víziek. Mégsem könnyű lerakni itt az alapokat. A fejlesztések közül a legfontosabb a csatornázás befejezése - mondta Lombár Gábor polgármester. 1992 óta azon dolgozik a község, hogy mielőbb megvalósítsa, s talán 2004-re sikerül. Fonyóddal fogott össze az önkormányzat, mert így jelentősebb állami támogatáshoz juthat. Ha elkészül a csatorna, a 62 kilométeres úthálózat korszerűsítésébe kezdhetnek. Ez összefügg a turizmus fejlesztésével: csatorna nélkül nincs vízminőség és nincs továbblépés. Fenyvesnek is, mint minden balatoni településnek, egyetlen kitörési lehetősége a turizmus. S ehhez ide kell csalogatni a befektetőket. Azokat a vállalkozókat szeretnék támogatni, amelyek munkahelyeket teremtenek - mondta Oltván Tibor alpolgármester, mert elöregedett a falu, sok a munkanélküli. Az önkormányzat több mint 182 millió forintot költ szociális juttatásokra. Azt is fontosnak tartja, hogy a kormány több támogatást adjon az ön- kormányzatoknak, mert e nélkül nem tudják fizetni a közszolgáltatásaikat. - Az is felmerült - mondta az alpolgármester hogy előbb-utóbb vállalkoznia kell az önkormányzatnak. Látszólagos ellentmondás, hogy rajtra készen állnak a zalai befektetők a fenyvesi kikötőberuházására, de nehezen tudnak megállapodni a képviselő- testülettel. Beszélgetőpartnereim véleménye is megoszlik, hogy elkésett-e a beruházás indítása, amelynek az előkészületei öt éve kezdődtek. Egy értékes tóparti telket ajánl föl a község, de nem mindegy, milyen áron. A faluban is vannak ellenlábasai a kikötőberuházásnak - hallottuk Tábor Róberttól, aki művészi fotóival népszerűsíti a települést. Hozzátette: talán a mostani eliszaposodott tópartot szabályozná a kikötő vagy éppen arra fogták volna, ha kész, a jelenlegi állapotokat. Ki tudja? Lombár Gábor azt mondta, gondolkodnak rajta, hogy augusztusban a parttól 150-200 méterre kialakult iszappadon tartják a testületi ülést. Abban valamennyien egyetértenek, hogy meg kell állapodni a vállalkozókkal, mert a község számára az egyetlen kitörési lehetőség csak a minőségi turizmus lehet. S ennek az útjai, kikötői alapozzák meg a további fejlesztéseket. Fenyves teherbíró képessége felső határán rengeteget költ a turizmusra. ______ ■ Gr illpartik a Hotel Fenyvesben Szerdán és szombatonként este 7 órától grillpartikat rendeznek a Hotel Fenyves teraszán. Az 1750 forintos belépőkkel korlátlanul fogyaszthatnak a vendégek az ételekből és italokból. Érdemes lesétálni a tóparti hotelbe a hűs nyári estéken. A Hotel Fenyvest két kiválóan képzett fiatal, Böczkös Szabolcs és Dékány Anita vezeti másfél éve. A saját stranddal rendelkező üdülőben tágas parkot találnak az ide érkezők, és itt kényelmesen parkolhatnak is. A hotel nyitott a vendégek igényeinek a kielégítésére.. A konyháját különösen dicsérik, hiszen a nagy tapasztalatokkal rendelkező Somogyi Imréné konyhafőnök jól ismeri az étkezők ízlését, és finom falatokkal lepi meg őket. Júniustól szeptember közepéig egyre többen térnek be a menüs étkeztetésre, mert kétféle menüsorból választhatják ki a háromfogásos ebédet, ami mindössze 570 forintba kerül. Az étteremben 180, a két kisteremben 60-60 vendéget tudnak leültetni egyszerre. A konferenciák, szakmai és cégtalálkozók, továbbképzések ideális helyszíne a Hotel Fenyves. Szívesen megrendezik itt a bensőséges családi rendezvényeket is. A szüreti és szilveszteri bálok feledhetetlen élményeket, szórakozási lehetőségeket ígérnek. Hotel Fenyves Mészáros Lázár utca 2-8. Telefon: 85/361-022 a ___________Balatonfenyvesi olvasóinkat kérdeztük; min dolgoznak és mit terveznek a következő évekbe? Minőségi munkát és érdekes műsorokat a tóparton Hackl Szilvia, az óvoda vezetője: - Jó volna, ha minél több fiatal itt maradna, akkor az óvodában sem kellene csoportot megszüntetni. Most 63 gyermeket gondozunk, szeptembertől 55- öt várunk. Évről évre kevesebb a kicsi, mert kevés a fiatal és későn vállalnak gyermeket. Az óvodában eszményi körülményeket kínálunk a gyerekeknek. Elsőként pályáztunk a Comenius tervre, s kidolgozzuk a minőségbiztosítás óvodai modelljét; nevelési tervünkben a partnerközpontúságra építünk. Jók a kapcsolataink a fenntartóval, a szülőkkel és az iskolával. Folyamatosan pályázunk, a technikai feltételeink jók, mert az önkormányzat támogatja az intézményt. Dallos Imre kereskedő: - Első a vevő, ezt a szemléletet követjük. Fenyves családias jellegéhez igyekszünk mi is hozzájárulni; minőségi árut kínálunk és fejlesztünk e nehéz gazdasági helyzetben is. Itt születtem, itt szeretnék boldogulni, de a Balaton-parton nagyon rövid az az idő, mikor pénzt lehet keresni, pedig egész évben hét alkalmazottat foglalkoztatunk. Örülök, hogy folytatják a csatornázást, ha ezzel végzünk, az utakat aszfaltozzuk le. A volt Sándor utca Fenyves egyik ékessége, rendbe kell tenni, és sétálóutcát alakítunk ki. A faluközpontot is szeretnénk átépíteni. Kereskedőként és képviselőként is érdekem a község fejlesztése. Varsányi Tibor, a fürdőegyesület elnöke: - Legfontosabb célunk a község turisztikai vonzerejének növelése. Olyan javaslatokkal állunk elő, melyek előmozdítják, hogy jól érezzék itt magukat az emberek. Programokat indítunk és tájékoztatjuk az üdülőtulajdonosokat, akik jóval többen vannak, mint az állandó lakosok. Munkabizottságokat alakítunk, és a közszolgáltatásokban is képviseljük a tagjaink érdekeit. Tudjuk, hogy az önkormányzat minden erőfeszítése ellenére borzasztóan kevés az, amit a turizmusra tud fordítani. Elismerjük, hogy sokat fejlődött Ba- latonfenyves, és az egyesületünk igyekszik minél ismertebbé tenni. Potecz Csaba kereskedő: - Az 1950-es évek óta itt él édesapám, és mindig kereskedő volt. Amint lehetőség adódott, saját vállalkozásba kezdett, és sikerült megvalósítania a terveit. Az idén nyitottuk meg a boltunkat a községtől vásárolt telken. Hat-hét éves korom óta segítek a boltban, nekem ez életforma lett, pedig állattenyésztő az eredeti szakmám. Elégedett vagyok, jó eredményeket értünk el. Télen a helybeliek tartják el a boltot, egyébként öt-hat alkalmazottunk van egész évben. Szeretek itt élni, és nem is próbáltam máshová menni. A miénk valódi családi vállalkozás, a szüleimmel együtt dolgozunk. És elmondhatom, hogy boldog a családunk. Hegedűs János, a nyugdíjasklub elnöke: - Nyolcvan tagunk van, és 17 éves a klub múltja. A népdalkörünk és a néptánc- csoportunk a községi rendezvények állandó szereplője, műsort adunk a zenepavilonban, és sok helyre hívnak bennünket vendégszereplésre. Minden évben kirándulunk, s a képviselő-testülettől még nem tudtunk olyat kérni, amire nemet mondott volna. Szívesen vállalunk közösségi munkát, részt veszünk a község szépítésében, ezért számíthatunk a többlettámogatásra. A legfontosabbnak kulturális értékeink őrzését tartjuk, s ezt a helyi lakosság is elismeri, mert a tánccsoport és a népdalkor is kitüntető díjat ka- pott a képviselő-testülettől. ■ BALATONFENYVES HÉT VÉGÉN IS HIVATAL A polgármesteri hivatal címe: 8648 Balatonfenyves, Kölcsey u. 27. Tel.: 85/361-478, 85/560-158 Fax: 85/361-802 E-mail: balatonfenyves@enter- net.hu . A hivatal hétfőtől csütörtökig 7.45-16 óráig, pénteken 7.45-14.45-ig van nyitva, ügy- félfogadás 8-12-ig van. Június 1-jétől augusztus 31-ig péntekenként 14.45-16-ig, szombaton 8-12-ig nyári ügyelet is van. A KÖZSÉG KORFÁJA Az állandó lakosok száma: 2128 Hatévesnél fiatalabb: 88 7-14 éves: 216 14-18 éves: 88 18-60 éves: 1207 60 évesnél idősebb: 529 FEJLESZTÉSRE 66,7 MILLIÓ Az önkormányzat az idén 400 millió 277 ezer forinttal gazdálkodik. Ennek a felét, 220,5 millió forintot saját bevételeiből teremti elő. A legtöbb pénzt, több mint 300 millió forintot az intézmények és a község fenntartására költik. Fejlesztésre 66,7 millió, felújításra ötmillió forint jut. A beruházások sorában első helyen áll a szennyvízcsatorna építése és az utak korszerűsítése, emellett a strandok szolgáltatásainak fejlesztésére fordít nagy gondot az önkormányzat. Az illemhelyek építését például a Balatoni Fejlesztési Tanács is támogatja. A LEGNAGYOBB MUNKAADÓK A Hubertus Agráripari Bt és az ön- kormányzat foglalkoztatja a legtöbb embert, 72-t. A munkanélküliségi ráta télen 10, nyáron 4-5 százalék. A legtöbb iparűzési adót a Hubertus Bt, a BKV Tours és a Zsoli Kft fizeti. Építményadóban a Hubertus, a Matáv és az Aranyhíd Coop áll az első helyen. Fenyvesen 610 lakó- és 3910 üdülőingatlan van; a legtöbb kurtaxát a BKV Tours, a Matáv és a Nyerges Bt fizeti. GAZDAG CIVIL ÉLET Gazdag a civil élet: a nyugdíjasklub mellett működik sportegyesület, sporthorgász- és fürdőegyesület. Az iskolát ketten is támogatják: a Gyermekekért, Balatonfenyve- sért és a Bartha Anna-alapítvány. VINCELLÉR TELEPESEK Fenyves első lakosai a szőlő- munkások, vincellérek voltak. A tó északi partján az 1880/90-es években a filoxera szinte minden szőlőt elpusztított, ezért a gazdák a déli homokos talajon kezdtek szőlőtelepítésbe. A munkát Széchenyi Imre gróf, Somogy országgyűlési képviselője szervezte. 1896-ra kezdtek teremni az első szőlők, akkortól számítják Fenyves alapítását. AZ OLDAL CIKKEIT ÍRTA: GÁLDONY1 MAGDOLNA FOTÓK: MÁRTON LÁSZLÓ