Somogyi Hírlap, 2002. július (13. évfolyam, 151-177. szám)
2002-07-20 / 168. szám
2002. Július 20.. Szombat A L M A N A C H 0 2 1 7. OLDAL Tehenészet a falu végén A környék legnagyobb tejtermelő vállalkozása a falu szélén található Panák kft, amely öt év alatt hatalmas fejlesztés árán megduplázta a termelékenységét. Deák Mihály telepvezető elmondta: néhány éve még csak évente 3500 liter tejet adott egy-egy tehén, az. idén pedig 7000 liter az átlag. Ezt á rendszeres és minőségi takarmányozással érte el a cég, amely a szarvasmarhatelepet 1998-ban vette meg a szövetkezettől. Ellátták korszerű fejőberendezésekkel, s most 360 fejőstehenet, 60 üszőt és 90 növendék marhát tartanak itt. Ehhez tartozik a kaposkeresztúri üszőnevelő is, jelenleg 250 állattal. A takarmányt főleg a környék mezőgazdasági vállalkozóitól, családi gazdaságoktól szerzik be, s legelőt, rétet is bérelnek. Nemrég építették meg korszerű szociális helyiségüket, s ezzel tovább javították a 28-30 környékbeli foglalkoztatott munkakörülményeit. A telepvezető szerint a múlt év kiemelkedő eredményt hozott: 207 millió forint volt a bevételük, a nyereség pedig 4,8 millió forint. Ez azonban nem teszi elégedetté a dolgozókat; folyamatosan dolgoznak a karbantartáson és a fejlesztésen. Értékesítési gondjaik nincsenek, a jó minőségű batéi tejet a Tolnatej veszi meg. Deák Mihály szerint a tej mennyiségén még mindig van mit javítani. Az a céljuk, hogy jövőre átlagosan legalább 8000 liter tejet adjanak a batéi telep tehenei. a Jó kezekben a megtakarítás A hatvanas évek elejétől segíti a Nagybajom és Vidéke Takarékszövetkezet batéi kirendeltsége a településen élők pénzügyeinek kezelését. A falu fejlődésével párhuzamosan nőtt a kirendeltség betét-hi- télállománya és fontossága. Dóri Jánosné, a takarékszövetkezet elnöke elmondta: az erőteljes ütemű növekedést jól mutatja, hogy míg 1999-ben 167 folyószámlát vezettek, a múlt év végén már 283-at, és azóta is folyamatosan nő. Tervezik a két dolgozót foglalkoztató kirendeltség felújítását is. A tágasabb és világosabb ügyféltér kialakításával az a céljuk, hogy minden téren kulturált kiszolgálást nyújtsanak a lakosságnak, a vállalkozóknak és az önkormányzatoknak. a Kitüntetést gyűjt a fafaragó Gobányi Sándor jó néhány értékes kitüntetéssel Két különös hobbijáról ismerik Batéban Gobányi Sándor nyugdíjas alezredest. Szenvedélyesen gyűjti a katonai kitüntetéseket, s házában sok díszes faragás tanúsítja vonzalmát a népművészet iránt.- Apámat a háború után fogságba vitték, egy erdőkitermelő lágerba. A szabadulólevelén kívül csak egy félkész faragott dobozt hozott haza. Ez ösztönzött, hogy megpróbáljam a fafaragást mondta Gobányi Sándor. - Serényi Lóránt népművésztől kaptam hasznos tanácsokat, ö hívta föl figyelmem a népi faragásra; később nagy hatással volt rám Nagy Ferenc is. A szó szoros értelmében szórakozásból faragok, ez szabadságot ad.- Minden ember eljut a maga golgotájára, még ha nem is feszítik keresztre - mondta. - Ezért is érdekel a Golgota; ezt több faragásban is feldolgoztam. Lelki igény nálam ez a tevékenység, akárcsak a kitüntetések gyűjtése. Ez a szenvedélyem is a gyermekkorból eredeztethető. Apám kitüntetéseit ugyanis kövek között találtam meg, és megőriztem. Fiatal koromban érdekelt a történetem, s ez is újabb lendületet adott. A lelkes gyűjtő kapcsolatban áll a mindenkori köztársasági elnökökkel is, így hozzájutott a legmagasabb katonai és állami kitüntetésekhez.- Becses darabok vannak köztük, s ezek sokat jelentenek. A legértékesebb a Bíbor Szív; ezt George Washington alapította, s csak hárman kapták meg a polgárháborúban. Ezredesek állítják: nem szeretnék kiérdemelni, ezt ugyanis az életveszélyből menekültek kapják. Ezért is mondom, hogy emberi sorsokat gyűjtök. Ezek a kitüntetések bemutat- nak egy életpályát. ____________■ ÖR EG TEMPLOM VÉN FÁK GYŰRŰJÉBEN. A műemlék jellegű katolikus templomot 1796-ban építtette a gyulai Gaál család a lankás domboldalon. Körülötte öreg fák állnak; mögötte terül el a temető, amelynek ravatalozóját a nyolcvanas években építették. Legutóbb egy évtizede újították föl a templomot, s hogy könnyebben megközelíthessék, szeretnének egy járdát is készíttetni. Most dolgoznak a bejárat előtti díszburkolat cseréjén, hogy a templomlépcső előtti rész is az épülethez méltó legyen. ■ Pályát építettek a sportrajongók Pálya sem volt Batéban, mert megszűnt a futball. A fiatal focisták Fonóval közös csapatban rúgták a bőrt. A szurkolók is átjártak a másik településre hazai rangadókat nézni. Zsalakó Ernő polgár- mester érezte, nincs ez rendjén; egyre nagyobb nyomás nehezedett a falu vezetőire, hogy élesz- szék újjá a sportklubot.- Öt éve elkezdtük a sportközpont alapjainak a lerakását. Ezt a lelkes sportrajongók kitartó munkával segítették. Az önkormányzat évekig pályázott az öltöző épületére, végül az ISM másfél millió, a megyei területfejlesztési tanács 1,7 millió forinttal segítette a régi álom valóra válását. A pálya elkészülte után Kovács József virágkertész, a csapat régebbi technikai vezetője irányította a parkosítást. Parkolót alakítottak ki, s elkezdték a sportöltöző építését. Ebben a vendégcsapatnak és a bíróknak is jut külön helyiség.- A 6,5 millió forintos költséggel fölépített, 85 négyzetméteres épület tetőszerkezetét úgy alakítottuk ki, hogy folyamatosan bő- víthessük - mondta a polgár- mester. - Itt egy ifjúsági klubhelyiséget, esetleg konditermet is elképzelünk. S miközben kis csapatok megszűnéséről és az amatőr foci haláláról hallani, a batéiakat büszkeséggel tölti el, hogy itt sportközpont épült. _____________________■ Pá ros járőr éjszakánként Májusban megalakult a polgárőrség. - A lakosság kérésére lettem a csoport vezetője - mondta Ku.ru.cz Zoltán. - A batéi a Kaposvári Polgárőr-egyesület helyi csoportja. Nagy szükség van rá; a környező falvakban már létrejöttek ezek a szervezetek, s fontos volt, hogy híre menjen: nálunk is megalakult. A tapasztalatok szerint ugyanis ahol nincs polgárőrség, arra a területre áthúzódnak a bűnözők. Batéra nem jellemző, hogy sok bűntény fordulna elő, legföljebb néha a terménylopás. Most tizenöten vagyunk, később szeretnénk 20-25-re növelni a tagok számát. A polgármesteri hivatal segíti a csoportot ruházattal, felszereléssel és helyiséggel is. - Újabb támogatókat akkor keresünk, ha már kiforrott a csapat - mondta Kurucz Zoltán. - Most csak a faluban tevékenykedünk, később megkezdjük a szőlőhegy őrzését is. Éjszaka párban járőrözünk, véletlenszerűen választott időben. Feladatunk a figyelés és a figyelemfelhívás, hogy jelen vagyunk. Ha nem történik bűncselekmény, az már eredmény, a cél ugyanis a megelőzés. Jó kapcsolatot tartunk fenn a taszári rendőrőrssel, kölcsönösen segítjük egymást. _____________________■ Nótá s kedvű nyugdíjasok Énekszó csendül minden vasárnap délután a polgármesteri hivatal egyik termében. Bár a polgármester is szervezett nemrégiben tizenöt taggal egy férfikórust, ilyenkor mégis női hang hallatszik a falak közül. A nyugdíjasok kórusa évek óta üde színfoltja a község rendezvényeinek. Pető Béláménak köszönhető a nyugdíjasklub működése. Elmondta: nem volt nehéz összehozni az asszonyokat, s a klubot 1998-ban 35 taggal alapították. Az asszonyok megbecsülik azt a néhány férfit is, aki hűséges látogatója a vasárnapi összejöveteleknek. Ók is szívesen hallgatják a 12 tagú kórust, mert többnyire népdalokat énekel. Kedvencük a Százlevelű rózsa kezdetű nóta, ezt a helyi támogatók segítségével varrt díszes öltözékükben szinte minden alkalommal előadják. Most éppen a falunapra készülnek, s erre tartogatnak egy kis meglepetést is a reggeli ébresztő mellé. ■ Batéi olvasóinkat kérdeztük; a két város közelsége mennyire befolyásolja a falu lakosainak életét? Helyben szeretnének több szórakozást Kántás Béláné üzletvezető: - Nagyon sok előnye van, hogy a főútvonal mellett van a falu. Nagy az átmenő forgalom, s ez erősen hat a bolt forgalmára. Vannak azonban hátrányai is, mert a helybeliek közül hétvégeken sokan ja kaposvári bevásárlóközpontokba járnak vásárolni, s az nálunk forgalomkiesést okoz. Az emberek leginkább a napi alapvető élelmiszert veszik, minden mást Kaposváron szereznek be. Azoknak, akik munkát keresnek, nem nagyon kedvez, hogy a városban a munkáltatók nem fizetnek utazási 1 költséget. Természetesen aki dolgozni akar, ennek ellenére elhelyezkedik, de van egy olyan réteg is a faluban, amelyik csak lézeng. Hartner Jánosné tanító: - Nagyon jók a közlekedési feltételek; a főútvonalnak köszönhető, hogy sűrűn járnak, félóránként mennek az autóbuszok. .Kaposvárt és Dombóvárt is könnyen elérhetjük. Kaposváron tanítok, mert itt nem tudtam elhelyezkedni, s legtöbben a városba mennek munkát keresni. A község is egyre jobban fejlődik, sokan telepednek ide, a környéken talán itt a legjobbak a telekárak. Úgy látom, az emberek is mind jobban összefognak, hogy minél kulturáltabb legyen a település. Baté nem egy elöregedő falu. A fiatalok nincsenek szerencsés helyzetben, alig van számukra szórakozási lehetőség, így a két szomszéd városba járnak. Bankics Anita alkalmazott: - Nagy előnye Baténak, hogy a vasút és a főútvonal mellett van. Szerintem azonban több lehetőséget kellene teremteni a fiataloknak. Nincsen olyan szórakozóhely, ahová elmehetnének. A gyerekeknek ugyan van játszótér és egy kisebb focipálya is, de ez azért túl kevés. S ezeket bővíteni kellene. Aminek viszont nagyon örülök: itt összetart a lakosság. Egyébként nagy a mozgás a faluban; már az alsó utcát is beépítették, sokan költöznek ki ide a városból. Munkalehetőség azonban nem nagyon van. Most készült el a focipálya öltözője, és Fonóból ide helyezik a csapatot. S mindenki várja a bajnokságot, még a nők is. Horváth István edző: - Nem vagyok ugyan idevalósi, de azért hallom, hogy mi történik a faluban. Nagy az öröm, hogy elkészült a sportpálya meg az öltöző, ahol a fiataloknak is lesz klubhelyiségük, ez a sport mellett szórakozási lehetőségre is lehetőséget is teremt. Nagyon hiányzik a községben nincs komoly szórakozóhely. A fejlődést tekintve nagy az eltérés a falu alsó és felső része között. Kívülállóként becsülöm az emberek összetartását is. Kiváló a közlekedés is; nagy a falun átmenő forgalom, és ezt talán majd ki tudjuk használni, mert így könnyen felhívhatjuk az emberek figyelmét a rendezvényeinkre. Most lesz a falunap és erős falvak versenye is. Szilágyi László munkanélküli: - Egyforma távolságra van innen a két város, köny- nyen elérhető minden, hiszen erre vezet a főútvonal. Nagyon jó a közlekedés, de engem azért kissé zavar a nagy forgalom. A többi faluhoz képest a munkalehetőség Batéban elég jó. Sokan a városban, Kaposváron keresnek munkát. A fiatalok közül többen is a mosdósi diszkóba járnak szórakozni, az idősebbeknek ott az ének- és a tánccsoport. Amit nagyon hiányolok: az utak és a járdák rendbetétele. Néhol balesetveszélyesek. Van orvosi rendelőnk, kultúrházunk, óvodánk. Munkanélküli vagyok, és próbálok a két lovam segítségével gazdálkodásból megélni. ________■ BA TÉ HIVATAL MINDENNAP A polgármesteri hivatal egy épületben van a körjegyzőséggel, amelyhez Fonó és Kaposkeresztúr is tartozik. A címe: 7258 Baté, Fő utca 7. Tel/fax: 82/376-366, 82/376-057 E-mail: bate@somogy.hu Ügyfélfogadás: hétfőtől péntekig mindennap 7.30-tól 16 óráig. A KÖZSÉG KORFÁJA Az állandó lakosok száma: 837 Hatévesnél fiatalabb: 37 6-17 éves: 114 17-60 éves: 524 60 évesnél idősebb: 162 HIÁNYZIK TIZENEGYMILLIÓ Az önkormányzat az idén 80 millió forintból gazdálkodik. A költségvetést 11 millió forintos hiánynyal fogadták el, Baté önhibáján kívül hátrányos helyzetű, s 4,4 mik lió forint támogatást kapott. Személyi kiadásokra 28,7 millió forintot fizetnek ki, a munkaadói járulék 10,5 millió, a dologi kiadás 23,3 millió forint. Szociális segélyekre több mint 7 milliót kénytelen költeni, s más falvak oktatási intézményeinek 3,7 milliót utal át. Fejlesztésre 6,3 millió forint jut. A legnagyobb beruházás a sportközpont öltözőjének a felújítása, erre az ISM-töl 1,5 mik liót, a területfejlesztési tanács Siotur-alapjából 1,7 millió forintot kapott. Ezt kiegészítik 2 millió forint önerővel. Sok pénzt visz el az óvoda felújítása: mintegy 3 mik liót, erre 1,8 millió forintot nyertek a területfejlesztési tanácstól. Mivel a pályázati támogatást két évre kapták, az ajtókat, ablakokat csak jövőre cserélik ki. Nagy beruházás az a kétmilliós informatikai fejlesztés is, amihez 700 ezer forintot tettek hozzá. Ezzel megteremtheti egy teteház alapját. A LEGNAGYOBB MUNKAADÓK A községben a szarvasmarhatelepet üzemeltető Panák Kft a legnagyobb munkaadó, 28-30 embernek ad munkát. Az önkormányzat az oktatási intézmények és a körjegyzőség dolgozóival együtt 26 embert foglalkoztat, s mintegy húszán dolgoznak Tóth Mónika varrodájában. HÁROM KOCSMA, KÉT BOLT Két vegyesbolt van, s a napi élelmiszert itt szerzik be a lakosok. Kenyérből, tejből és pékáruból fogy a legtöbb. A hét végi nagybevásárlásokat a családok a megyeszékhely bevásárlóközpontjaiban végzik. Három kocsma is fogadja a vendégeket, s azok ilyenkor leginkább a hűtött italokat fogyasztják. A legkelendőbb egész évben a sör meg a kisfröccs. Az oldal megjelenését Szigeti Imre támogatta. AZ OLDAL CIKKEIT ÍRTA; TAKÁCS ZOLTÁN, SZABÓ TAMÁS FOTÓK; UNC RÓBERT