Somogyi Hírlap, 2002. július (13. évfolyam, 151-177. szám)
2002-07-09 / 158. szám
2002. Július 9., Kedd 13. OLDAL H I R D E T É S TEMETKEZÉSI ÜGYELET Telefon: 06-60-367-003; 82-410-500 Kaposvár, Dombóvári u. 1. Olcsóbban, tisztességgel. Törzsök Temetkezés „Élcsitul a szív, mely értünk dobogott, Elpihen a kéz, mely értünk dolgozott. T Számunkra Te sosem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok. Ami neked szent és nyugalom, Az nekünk örökös fájdalom." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FÁBIÁN KÁROLY 77 éves korában elhunyt. Szeretett halottunktól július 11-én, 11 órakor veszünk végső búcsút a Siófok, Kele utcai temetőben. Gyászoló családja „Küzdöttél, de már nem lehet, Átölel a csend és a szeretet." Fájdalommal megtört szívvel tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapám, V nagyapám, MIKLÓS SÁNDOR Király kaposfüredi lakos életének 82. évében elhunyt. Temetése július 11-én, csütörtökön, a 10 órai gyászmise után 11 órakor lesz a kaposfüredi temetőben. Köszönetét mondunk dr. Heincz Tamás háziorvosnak, dr. Rákász István urológus főorvosnak és a nővéreknek az 5 éves áldozatos munkájukért, a rokonoknak, ismerősöknek és mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Minden külön értesítés helyett. Gyászoló család GYÁSZJELENTÉS Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Fajdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, CSERNUS GYŐZŐ VARGÁNÉ budapesti (volt nagypusztai) lakos baranyai Ilii ianna életének 61. évében elhunyt. Teme- TAI U tése július 12-én, 11 órakor Buda- életének 48. évében elhunyt. Temepesten lesz. tése július 12-én, pénteken 11 órakor lesz a batéi temetőben. Gyászoló család Gyászoló család f t Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TÖRÖK JÓZSEF Bili Balatonboglár, Gaál G. u. 6. sz. alatti lakos életének 59. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása július 10-én, 10 órakor a balaton- boglári temetőben lesz. Gyászoló család f Fájó szívvel tudatjuk, hogy LÓKI ISTVÁN bodrogi lakos 84 éves korában elhunyt. Temetése július 10-én, a 14 órai gyászmise után, Bodrogon lesz a felsőbűi temetőben. Köszönetün- ket fejezzük ki mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. Gyászoló szerettei Helyi Rádió és Tv Műsor Kapós Tv 08.00 Képújság 13,00 Torna - rekreáció 13.30 Települési hírmagazin 14.00 Képújság 17.00 Több mint egy hegy, dokumentumfilm 17.30 Nyomorultak, gyer- mekfilm-sorozat 18.00 Közelkép: Buzsáki papszentelés 18.10 Közelkép: a parlagfű 18.20 Németország, német nyelvű magazin nyelvtanulóknak, ism. 18.35 Kisfilm 18.40 Géniusz 18.55 Mes- kete 19.00 Híradó 19.15 Kapós Sport 19.30 Sport hírmagazin 20.00 Híradó, ism. 20.15 Kapós Sport, ism. 20.30 Hegycsúcsok, természetfilm 21.00 A kék bicikli, francia kisjátékfilm sorozat 4. rész 22.00 Bencze show 22.30 Szerzetes- rendek Magyarországon 23.00 Éjszakai műsor Sió Tv Adáskezdés hétfőn és csütörtökön 19 órakor - híradó, stúdióbeszélgetés, riport-összeállítás, kultúra, sport. Ismétlés kedden, pénteken és vasárnap 9 órától. Marcali Tv 10.00 Marcali híradó ism. 19.00 Sport Híradó 19.30 Marcali Híradó ism. Kapós Rádió Fogható a 99,9 MHz-en 5.30 Jó reggelt Kaposvár! Látó Judittal és Schweigert Andrással 9.10 Kávészünet - munkahelyi kívánságműsor 10.00 Kávéház Dányi Krisztiánnal 13.00 Napló 14.00 Délutáni turmix Fenyő Zsuzsával 18.00 Csak a ZENE van... Csorba Andrással - Kívánságműsor Telefon: 424-445, 424-452, SMS: 30/227-2222 19.40 Kapós Sport 23.00 Esthajnalcsillag Somogy Rádió Fogható a 91,2 MHz-on 6.00 Reggel a Somogy Rádióban Baj Gabival - Hírek, időjárás, útinform, lapszemle, sport, névnaposok, születésnaposok 11.00 Horváth Tamás műsora 12.00 Kívánságműsor 13.00 Krónika 13.15 Útinform 16.05 Zenés délután Gergely Icával 16.15 Útinform 17.00 Kívánságműsor 19.00 Krónika 19.30 Kapásból Pécsi Rádió Foghatóa101,7MHz-en 5.30-9.00 Hajnaltól reggelig 12.00 Szerb nyelvű műsor 13.30 Horvát nyelvű műsor 15,00 A Pécsi Rádió zenés délutáni műsora 18.00 Regionális német anyanyelvű műsor 19.30 In dér Mutterspra- che 20.00 Na materinjem jeziku 20.30 Na maternjem jeziku Joker Rádió Dombóvár Fogható a 95,3 MHz, Kaposkábel 104,5 MHz 6.00-10.00 Jó reggelt Dombóvár! - aktuális hírekkel, közlekedéssel, traffipaxszal, sporttal és egy adag mókával 10,00 Napközben - érdekességek, színes hírek, interjúk, telefonos játékok, sok zenével 18.00 Kívánságműsor Balaton Rádió Fogható a 88,2 MHz-en A legjobb és legfrissebb zenékkel a Balaton körül. Minden nap 18 órától SMS- kívánságműsor. Kedden és pénteken 19 órától DanceClub Győrfi Bettával. Szerdán 19 órától Pódium Komáromi Krisztinával Helikon Rádió Fogható a 99,4 MHz-en 6.55 Beköszönés 700-9.00 Helikon Rádió reggeli műsora 9.03 Napraforgó - Zenés délelőtt 11.03 SMS élő kívánság- műsor 13.00 Helikon krónika 13.08- 18.00 Délutáni Randevú 18.30 A nap vendége 19.00 Helikon krónika 19.08 Telefonos élő kívánságműsor 21.00-6.55 Automata műsor t t Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, Fájó szívvel tudatjuk, hogy akik ismerték és szerették, hogy DR. SIMON ISTVÁNNÉ MÜLLER JÁNOS Pápai Anna Magyaratád, Béke út 5. sz. alatti balatonmária-fürdői lakos életének (volt bonnyai) lakos életének 82. ®°; ^ben elhunyt Drága halottun. .. ' ............. kát julius 12-en, penteken, a 9 órai eve ben elhunyt. Temetese juhus 10- gyászmisét követően kísérjük utolsó en, 11 orakor lesz a bonnyai temető- útjára a balatonkeresztúri temetőben. Minden külön értesítés helyett. ben. Gyászoló család Gyászolják: fia, unokái és Jutka „Küzdöttél, de már nem lehet, "i rHKfrííf ff Átölel a csend és a szeretet." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ” " T GARAMI BÉLÁNÉ Nagy Gabriella Kaposvár, Füredi u. 14. sz. alatti lakos 77 éves korában elhunyt. Temetése július 11- én, 11 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család A hirdetések szövegét minden esetben a hirdeti ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal ©nntefrri _________JÁRMŰ “0 " ÉVESTŐL törött totálkáros autót veszek a legmagasabb áron 06-20/9448-228. •59031' , AUTÓKLÍMA értékesítési és beszerelési akció minden típusú autóba, a klímaberendezés árából nagy kedvezményt adunk július hónapban. Riasztók centrálzárak, ablakemelők, tolatóradarok értékesítése és beszerelése nagy kedvezménynyel. Ugyanitt autódiagnosztika 24 autótípushoz. Grósz Autóvillamosság Szerviz, Kaposvár, Radnóti M. u. 10. Tel: 30/9360-904. Üzlet: Honvéd u. 23. •75209* KŐFELVERŐDÉS-JAVÍTÁS! AWS autóüveg. Értékesítés, beszerelés, javítás. Kaposvár, Semmelweis u. 14., Telefon: 82/526-060, 30/852-3084 •75494* AKKUMULÁTOROK kedvező áron. Geiger és Társai Kft. Kaposvár, Dombóvári u. 2. Tel.: 82/423-171, 82/410- 103. •77416* KÉSZPÉNZÉRT márkakereskedés megvásárolja 8 évnél fiatalabb személygépkocsiját, azonnali fizetéssel. Érdeklődni: 30-300-4500. •78050' S TRABANT 1.1-es ‘90-es sárga, sötétített üvegezéssel, 2 db téligumival eladó, irányár: 320 E Ft, 30/3000-207. •79304' ® SKIF-Ml kempingsátras utánfutó teljes felszereléssel eladó, 85/327-108. •79294* ÁLLÁST KÍNÁL HOTEL MANAGER Kastélyhotel requires a suitably qualified hotel manager with minimum 3 years hotel experience. Fluent English and marketing skills essential. Immediate start, ph 06- 30/2333-784. •78423* GYAKORLOTT pékeket, cukrászokat extra bérért felveszünk. Jelentkezni írásban 79151számon a kiadóban. •79151' KAPOSVÁRI Seat márkakereskedés gyakorlattal rendelkező karosszérialakatost felvesz. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni: Kaposvár, Zaranyi u. 8. alatt a lakatos műhely vezetőjénél. •79206* KÖZÉPFOKÚ könyvelői és számítógép kezelési ismerettel rendelkező dolgozót felveszünk, 82/319-511. • *79212* MEGBÍZHATÓ beteggondozót keresek, 82/ 319-511. *79213* A F0NYÓDI Híradásipari és Kereskedelmi Szakközépiskola pályázatot hirdet fizika-matematika vagy fizika-bármely szakos tanári állásra. A jelentkezést írásban kérjük benyújtani július 15-ig az alábbi címre Fonyód, Béke u. 1. *79254* TANDÍJMENTES számítógép-kezelői tanfolyamok a belvárosban 82-422-132. •79280* AZ OSZTOPÁNI iskola felvesz 2 tanárt (fizika- kémia-földrajz-biológia-számítástechnika- rajz) és 1 tanítót (néptánc). Tel.: 82/589- 005. *79286* AZ IGALI Napköziotthonos Óvoda 1 fő óvoda- pedagógust keres szerződéssel 2002. szeptember 1-jei belépéssel. Érdeklődni a 82/372-307-es telefonszámon. , *79349* LAKATOS, hegesztő szakmunkásokat keresek Kaposvárra és vidékre. Tel.: 8-18 óráig 06- 20/397-4596. •79359* HEGESZTŐ-lakatost felveszek. Telefon: 06- 30/2733-111. *79464* A PTE ÁOK sebészeti klinika szakképzett ápolónőket és műtős nőt keres felvételre. Tel.: 72- 536-126.- - *79420* MUNKÁCSY Mihály Gimnázium könyvelői állást hirdet. Feltétel: költségvetésben szerzett gyakorlat. Jelentkezési határidő: július 20. Pályázatokat a 79423 számra a hirdetőbe kérjük. •79423* BIZTOSÍTÓ keres alkalmazotti munkaviszonyba 2 főt tanácsadói munkakörbe Kaposvár és vonzáskörzetében. Tel.: 06-20/9368-031. •79427* KAPOSVÁRI gumiszerviz szakképzett személy- és tehergumiabroncs-szerelésben jártas munkaerőt felvesz, 30/9466-468. *79434* KAPOSVÁRRÓL és környékéről személyautóval rendelkező munkatársakat keresünk. Fizetés: 60000 Ft/hó+üzemanyagtérítés. 30/407- 3877.----*79438* NA PI 3 órás nem otthon végzendő telefonos előszervező munkakörbe keresünk jó kommunikációs készséggel rendelkező hölgy munkatársakat. Időpont személyes találkozóra ma és holnap kérhető a 82/410-050-es telefonon. •79446* OKTATÁS ANGOL-NÉMET intenzív vizsgaelőkészítők, nyelvtanfolyamok. Methodik Bt Kaposvár, Vak Bottyán u. 70. Tel.: 82/415-543,30/9936-009. OKÉV: 03-0026- 02. methodik@axelero.hu •78827* AZ ANGOL VILÁGNYELV! Tanulj könnyen, gyorsan, hatékonyan! Angol kezdő tanfolyam: júl. 31., de., aug. 1. du. Csak azoknak, akik komolyan gondolják. Az első 10 beiratkozó ajándékot kap. LITE Kaposvár, Zárda u. 21. 82/415-920. OKÉV nysz: 03-0022-02. •79435* AZ IDŐ PÉNZ! ANGOL, NÉMET mindennapos tanfolyamok: újrakezdő: július 19. Középfokú nyelvvizsga előkészítő júl.19- től aug.23-ig. Szeptemberben nyelvvizsgát tehetsz! Ugye jó lenne! LITE Kaposvár, Zárda u. 21.82/415-920. OKÉV nysz: 03-0022-02. *79437* KIADÓ Kaposváron kisebb bankfiók trezorral kiadó. Zárda utcai és belvárosi üzletek, lakások kiadók. 82/511-148, 06- 30/414-42-01. *78617* BALATONLELLÉN, Arany J. utcában 2-3-4 ágyas szobák teljes komfort használattal kü- lön-külön, vagy egyben olcsón kiadó. Tel.: 85- 350-290. •79335* SZOLGÁLTATÁS REDŐNY, reluxa, szalagfüggöny, napellenző 30-65% engedmény. Hevederzár. 82/320- 880. •75563* KÖSZÖRÜLÉS EXPRESSZ! Márkás tőrök, ollók, kések eladók. Mogyorósy, Kaposvár, Somogy Pavilonsor. 82/310-412. •76909* PANELHÉZAG SZIGETELÉS 800 Ft/m. Garanciával. Magas munkaközvetítői jutalék. K-Vonal Kft. 30-943-05-43. •77560* KÚTFÚRÁS-JAVÍTÁS garanciával 30/225-7299. *77916* BETONOSZLOPOK ELADÓK Kerítésnek, lugasnak, kiszállítással, kerítésdróttal, talajfúrással. Telefon: 06/20/424- 4218. •78475* CSERÉPKÁLKYHA tervezés, gyártás legolcsóbban a gyártótól! Ház-Juhász-Art Bt. Kaposvár, Jutái u. 26. Nyitva:H-P: 8-16-ig. 30/2688-195. *78851* KÚTFÚRÁS-JAVÍTÁS garanciával. 30/9477-953. •79141* PALATETŐK bontás nélküli felújítása, festése, olasz zsindelylemez ragasztása 11 színben garanciával 06-30-9015-186. •79341* REDŐNY, reluxa, szúnyogháló, napellenző olcsón, gyorsan, pontosan. Telefon: 85-360- 201. •79348* VÁSÁROLOK antik bútorokat modern és régi festményeket, órákat, porcelán tárgyakat. Értesítésre házhoz megyek. Ramos Miklósné Balatonmária, Rákóczi u. 11. Telefon: 06-85- 375-346,06-30-979-8398. — *79351* FÜRDŐKÁDAK, mosdók újrazománcozása bontás nélkül, garanciával. Telefon: 06-30- 204-2144. •79412* 30-60% eng. redőny, rexi, szúnyogháló, h.zár kamatmentes hitel 82-429-537. *79422* KLÍMA 82/411-000 A legnagyobb választék. Egyes típusok -15% áron. 36 havi részletfizetés! Bemutatóterem: Kvár, Damjanich u. 4. *79493* _________VEGYES_________ OLCSÓ SÓDER, HOMOK cement, oltott mész is kapható. Kapós-Szén Tüzép Kaposvár, Újmajor 416-525. *74750* NYÁRI AKCIÓ! Szandál és cipő vásár, amíg a készlet tart. Kaposvár, Noszlopy G. u. 2. (volt Adidas bolt). — *79013* AKKUMULÁTOR eladás, hulladékakku átvétel. Toponár, Kócsag u. 57.82/422-639. ■------ — *79032* NA PERNYŐ 2,5 mx4,5 m-es kitekerhető újszerű állapotban eladó. Telefon: 06-30-969- 5774. •79129* REÁL BÁLA 750 Ft/KG bontás Kaposváron a Fő u. 20. sz. alatt, július 10-én szerdán. •79286* BOLT berendezése szeptembertől átadó, dex- ion állványok. Tel.: 06-30-9596-534. *79337* SELYEMANYAG VÁSÁR 850 Ft/fm. Méteráru és Függönyház, Kaposvár, Kisfaludy u. 17.-------- *79356* AL LERGIA, ASZTMA Somadrin Sóbarlang a légúti betegek gyógy- centruma. Nyitva: h-p, 17-20 óra. 82/314- 627. •79439* ALBÉRLETET KÍNÁL KAPOSVÁRON a belvárosban 30 m!-es garzonlakás kiadó, 82/314-675,18-20 óráig. •79112* KAPOSVÁRON 2 szobás lakás kiadó. 82/423- 191, 06-20/437-0482.----■---- *79384* KA POSVÁRON Béke u. 13. alatt 2,5 szobás, bútorozott lakás kiadó. 82/319-252. •79416* KAPOSVÁR Toldi u-i. 1,5 szobás, üres lakás hosszabb időre, aug. 01-el kiadó. 82/319- 247. •79450* TÁRSKERESÉS DUNÁNTÚLI elit társkereső. 70/249-6344. *79442* 8 PÁRJÁHOZ költözne: 43/158/60 anyuka 10 éves fiával., 40 körüli egyedülálló, fiatalos, kedves molettka. “Flor-On” 30/414-6023. •79452* ÁLLAT AKCIÓ: előnevelt kacsa rendelhető VII. 18-ra, 298 Ft/db. Magyaratád, Petőt u. 11.82/371- 024. •78528* 8 ELŐNEVELT pulyka, csibe, vörös és kendermagos kapható. Előnevelt kacsa előjegyeztethető, 82/725-537 Somogyszob. •79193* 8 NÉMETJUHÁSZ kölykök ár alatt 20/376- 9136. •79382* NÉMET Dog kölykök eladók 30-485-0587. •79400* PECSENYEKACSAMÁJ Fagyasztott 430, csirkemáj 440, csirkecomb 375 Ft/kg-os akciós áron. Szárnyasbolt, Kaposvár, Béke u. 29., 511-876. *79415* ÁLLÁST KERES ASTRA kombival munkát vállalok 30/446- 7445 *79260* FIATAL élelmiszeripari mérnök 5 év borászati gyakorlattal állást keres 30/231-8388. •79441* MEZŐGAZDASÁG KAJSZI VÁSÁR! Termelői áron Viszpusztán június 28-tól minden nap 8-18 óráig 06-30-385-6357. •78566* BÁLÁZÁST (kör, kiskocka) vállalok vidéken is. Nagykorpád. 82/701-235, 06-60/313-840.----*---- *79242* _________UTAZÁS_________ 29 00 FT/FŐ! Panorámahotel Balaton Fonyódon! 06-85/360-870, 06-20/96-11111. www.hotelbalaton.hu — *78071* AKCIÓS nyaralás családoknak Fonyódon. 0620/96-11111. *78076* 8 FONYÓDON 5 szobás nyaraló kiadó 12,5 E Ft/nap. 06-26/350-840, 30/9817-873. •79192* SZUPEREXPRESSZ FAGYI árusításához és pultba fiatalokat azonnal felveszek. Szállás megoldható. 06-30- 2239-955 Balatonboglár.---------- *79503* Ak ciós nyári vásár! Csempék, járólapok 10-50%-os árengedménnyel. Olasz csempék, járólapok, külső-belső gres lapok, járdára, teraszra. Áruházunk további ajánlata, fürdőkádak, WC, mosdó, bidet 1000 Ft/db, csaptelepek, élvédők, ragasztók, színes fugázók, szennyvíz lefolyó csövek. Ugyanitt: szobafenyő 4 m-es olcsón eladó. Csempe Áruház Kaposvár, Szigetvári u. 11. (Donneri vársorész) Nyitva: h-p 8-16 • Tel.: 82-310-325 J 1 (7845 Kettőt fizet, hármat kap! Hirdetésre szánt pénzének egyharmadát továbbra is megtakaríthatja, ha apróhirdetést ■ ad ff®H a Hírlapban Jöjjön be hozzánk vagy telefonáljon: Somogyi Hírlap hirdetésfelvétel Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Telefon: 82/528-168 Ne feledje! Minden hirdetését 150 ezren olvassák! Somogybán otthon vagyunk Somogyi Hírlap pp^