Somogyi Hírlap, 2002. június (13. évfolyam, 126-150. szám)

2002-06-07 / 131. szám

6. OLDAL A L M A N A C H 1 5 4 2002. Június 7., Péntek MBB PÉTERHIDA HIVATAL MINDENNAP A lakosság a babócsai hivatal­ban intézheti az ügyeit. A hivatal címe: 7584 Babócsa, Rákóczi utca 12. Tel/fax: 82/491-012 A körjegyzőségen mindennap fogadják az ügyfeleket: hétfőtől csütörtökig 7.30-16-ig, pénte­ken 7.30-13 óráig. A KÖZSÉG KORFÁJA Az állandó lakosok száma: 201 Ötévesnél fiatalabb: 14 6-18 éves: 16 19-55 éves: 92 55-60 éves: 11 60 évesnél idősebb: 68 FÉLMILLIÓ FEJLESZTÉSRE Bár az önkormányzat idei költ­ségvetése 29 millió forint, csak 13 milliót használhat föl. Több mint 16 millió forint ugyanis a csatomaberuházás tétele. A leg­több pénzt, csaknem négymillió forintot - mint minden évben - most is a lakosok támogatására költi. Szociális célokra 3,2 milliót tervezett, s 540 ezer forinttal se­gíti a lakosság szennyvízbeköté­sét. A körjegyzőség fenntartásá­hoz 1,38 millió forinttal kell hoz­zájárulni, Barcsra pedig 275 ez­ret utalnak át az egészségügyi ellátásért. A Komlósddal közös falugondnokság 750 ezer forint­ba kerül. 556 ezer forint jut fej­lesztésre. Ezt pályázatokkal igyekszik növelni, így várhatóan elég lesz híd- és útfelújításra, a rendezési terv elkészítésére. A NAGYOBB MUNKAADÓK Helyben már nincsenek sok embert foglalkoztató munkahe­lyek, a többség Barcson, Csokonyavisontán, Babócsán dolgozik. Az erdészet egy péter- hidait alkalmaz, a Dráva-Coop Rt kettőt-hármat. A sertéskaran­tén egynek ad időszakos megél­hetést, az önkormányzat is egy embert foglalkoztat: egyebek közt a közterületek kaszálása, az önkormányzati daráló működ­tetése a feladata. A barcsi áfész is egy helybelit alkalmaz. Bar­cson többen dolgoznak varrodá­ban, cipőüzemben és üzletek­ben. A város közelsége folytán ' elenyésző a munkanélküliség a faluban. MEGNYUGTATÓ ELLÁTÁS Egy vegyesboltot tart fenn a bar­csi áfész és egy italboltot, ez utóbbit vállalkozó üzemelteti. Az üzletekre és az ellátásra nincs panasza a lakosságnak; jónak tartják a kínálatot, s nincs gond­juk a nyitva tartással sem. A bolt kedd kivételével minden hétköz­nap nyitva van, így szombaton is. Az emberek zöme idehaza első­sorban a napi cikkeket veszi meg, a nagybevásárlást azon­ban, ha teheti, Barcson végzi. AZ OLDAL CIKKEIT ÍRTAi NAGY LÁSZLÓ FOTÓK! BACHER DÓRA FELÚJÍTÁSRA SZORUL PÉTER HÍDJA. A római katolikus templom, a régi községháza és a harang­láb, valamint a tájház meg a polgármesteri hivatal áll Péterhida központjában. Valaha a Ratalics-féle vízi­malom és mellette épült Rinya-híd is a község központi helye volt. A helyi szájhagyomány szerint egy­koron egy Péter nevű ács építette a falu első hídját a Rinyán. Ott van a mai átjáró is, ez azonban meg- érett már a felújításra, s remélhetőleg még az idén sikerül is a munkát elvégezni. __ ■ In nen az út csak egyfelé vezet Vannak, akik a világért sem hagynák el Péterhidát, mások szerint azonban ez a falu már nem olyan, mint régen. Akik szeretik, azok jó le­vegőjét, békéjét és nyugalmát dicsérik. Akik men­nének, azok a szegénységét, elzártságát és a mun­kahelyek hiányát emlegetik. Németországból települt haza Werstroh Gyula és fele­sége; épp egy éve költöztek Péterhidára. Most pakol­nak. A feleség - Claudia - azt mondta: nagy lelkese­déssel jöttek ebbe az eldugott kis faluba, de nem tud­tak gyökeret verni. - Két oka van, hogy elmegyünk: kevés a korunkbeli, és szokatlan a térség elmaradott infrastruktúrája. Nehéz telünk volt, gyakorlatilag a négy fal közé szorultunk. Most persze jobb; szép az idő, s közeledik a hazautazás. Az asszony babát vár, hetedik hónapban van. Azt mondta: a gyermek már Németországban születik. Itt vett házukra sok millió forintot költöttek. A falusi­ak szömyiilködnek: ennyi pénzt beleöltek, és a töre­dékéért sem tudják majd eladni. - Eszünk ágában sincs eladni. Megtartjuk, hiszen még sok időt szeret­nénk itt tölteni, csak nem ez lesz az állandó lakhe­lyünk.- Elmenni innét? Soha. Péterhidánál jobb helyet el sem tudnék képzelni - mondta Csór Istvánná. - Itt születtem én is, a férjem is. Itt vannak a földjeink, a munkánk. Minden ide köt. Szeretünk Péterhidán él­ni, jó ez a nyugalom, ami másutt ritka kincs. Laktam egy ideig Babócsán, és örültem, mikor visszajöttünk. Aid megtapasztalt mást is, jól érzi magát idehaza. A Csór házaspár egyike a kevés középkorúnak. A férfi gazdálkodik, az asszony takarmányboltot vezet. Megvették a házuk melletti telket és épületet, ott nyi­tották az üzletet. Azért is jó ez, mert közben az asz- szony elláthatja a ház körüli teendőket. Mindig van mit csinálni a két hatéves ikergyermek mellett. - So­kan panaszkodnak, milyen nagy a munkanélküliség, mekkora gond a megélhetés. En úgy látom: aki való­ban dolgozni akar, az talál munkát. Persze kényelme­sebb segélyért kopogtatni. Úgy tapasztalom, hogy csak a megbízhatatlan, részeges embert nem alkal­mazzák szívesen. Még a nőknek is akad munka, bár jóval kevesebb a lehetőségük, mint a férfiaknak. Kár, hogy Barcson mára tönkrement a kereskedelem, mert a boltokban korábban min­dig lehetett helyet találni. Sánta Józsefné Péterhidán szü­letett, majd Barcsra költözött. Ma ismét péterhidai, hiszen többet van itt, mint odahaza. - A 70-es években mentem el, de a szüleim itt maradtak. A férjem meghalt, a gyerekek felnőttek és egyre keve­sebb szükségük van rám. Édes­apámnak viszont egyre több. Ő nem akar Barcsra költözni, hát ne­kem kell ide jönnöm. Csak télire költöztetem be a városba, de azt is nehezen viseli. Végleg semmi pénzért nem menne el innen. Azt mondja: jobb szeret a sajátjában élni. Már csak egy-egy napra me­gyek haza, az időm nagy részét itt töltöm. Igaz, jól érzem magam a szülőfalumban. Rácz Józsefnek már nincs olyan jó véleménye a faluról. - Hátrá­nyára változott Péterhida az évek során. Valaha félezren éltek itt. Ma jó, ha kétszázan. Ha nem volnának betelepülők, a százat is alig érné el. Ennek a falunak elvették a jövőjét, amikor megszün­tették az iskolát és lecsapolták a Rinyát. Elmentek a fi­atalok, zömmel idős, beteg emberek lakják a falut. Hiába van földjük, a tehetetlen öregek már nem tud­ják megművelni. Az orvosságaink nélkül mozdulni sem tudunk. 67 éves vagyok, itt éltem le az életemet. Valaha olyan szép falu volt ez, hogy el nem cseréltük volna semmilyen városért. Most nézzen végig az ut­cán: kihalt és szegény Péterhida. Egykor híres volt a vízimalma, s itt folyt a Rinya, lehetett öntözni. Ma a malom épp csak össze nem dől. Rosszindulatból el­lopták a falu jövőjét. Sok fiatal elment, és egyre öregszik Péterhida. Épült ugyan néhány új ház is az utóbbi öt-tíz évben, de a folyamat visszafordíthatatlannak látszik. Az em­berek azt mondják: a kis falvaknak ez a sorsa. Előbb- utóbb elfogy a lakosságuk, ha csak föl nem fedezik a külföldiek. Péterhidát egyelőre nem találták meg. Ta- lán majd az uniós csatlakozás után. _____________■ Ka llódó érték: a vízimalom Régi épületekben gazdag Péterhi­da, a műemlékei azonban a zsú- pos ház kivételével hányatott sor- súak. A malmi ház és a vízimalom magánkézben van, s a tulajdono­sok felújítási terveikkel rendre ku­darcot vallottak. Az utóbbi 15 év­ben változtak a tulajdonosok, de ebben egyiknek sem sikerült ered­ményt elérnie. Mostani gazdája felújította ugyan a malmi ház tete­jét, s ez valamelyest lassítja az épület romlását, a házon azonban ismét kint van az eladó tábla. A ví­zimalom helyzete viszont még rosszabb; mára már annyira tönk­rement, hogy a romlása visszafor­díthatatlannak látszik. Egy ideig a helybeliek abban reménykedtek, hogy a Németországból ide tele­pült vállalkozó átveszi a malmot. Szó volt arról is, hogy rendbe té­teti és raktárként használja majd az épületet. Ez sem valósult meg, sőt, a vállalkozó ma már az elköl- tözésen gondolkodik. _________■ Ko sarat ad a falu pásztora Fiatalon Péterhida állatait terelte, ma kosarat fon az egykori pásztor. - Csak az ismerősöknek készítem. A barátaimnak, ha megkérnek, még a borosüveget is körbefonom vessző­vel - mondta Istvánfi József. - Apámtól tanultam el a kosárfonást gyerekkoromban. Nem gondoltam, hogy öreg fejjel újból ezzel foglalko­zom. Ebben is van persze jó: min­dig én adok kosarat, és sosem ka­pom... Olyan munka nincs, amit el ne vállalnék, mert kevés a nyugdí­jam. Az emberek azt gondolják, fa­luhelyen könnyebb a megélhetés. Pedig nem; a jószág mindig többe kerül, mint amennyi a haszna, és így van a földdel is. Más munkát hiába keres az ember; még éjjeliőrnek sem alkalmaznak, mert azt már bizton­sági szolgálat végzi. Vidéken min­denből szűkén van, csak föld van sok. Abból annyit vehetne az em­ber, amennyit akar, mert a sok idős már nem bírja megművelni, s túlad rajta - mondta, míg megtömte a pi­páját, s megiga­zította Ausztrá­liából kapott sildes sapkáját.- Elmúltam 62 éves, de dolgoz­nom kell. Pásztor voltam, később bekerültem a téeszistállóba a bikák mellé. 35 éve élek itt, szinte tősgyö­keres helybelinek számítok. Egy gyerekem van és hét unokám. Min­dig mondom a fiamnak: nem tanult az apjától. Szép a sok gyerek, de el is kell tartani. Dolgoztam én is világéle­temben, dolgos a fiam is, muszáj éjjel- nappal hajtania a családjáéit. ■ Kis kincsestár gazda nélkül Gazdag a falu néprajzi gyűjte­ménye, csak nincs igazi gaz­dája. A néprajzi értékeket egy fi­atal lány és kor­társai szedték össze az utóbbi két évben. Mióta elkerültek a faluból, senki nem akadt - be­leértve az ön- kormányzatot is -aki gondját vi­selné a gyűjte­ménynek. A 19 Gida Renáta a régi tárgyak éves Gida Rená­ta maga is sajnálja, hogy nem akadt folytatója az általuk kezdett munká­nak. - Az anyag zömét másodma- gammal gyűjtöttük össze: a falura jellemző háztartási eszközöket, szerszámokat és fényképeket - mondta. - Mindenkinek tetszett, hogy egy ilyen gyűjteménye lesz a falunak. Megkaptuk kiállítóhelynek az évek óta üres tájházat. A zsúpos ház ma tele van Péterhida múltjáról mesélő tárgyakkal; bútorok, régi használati eszközök, a viselet és többtablónyi fotó van itt. A legré­gibb lelet egy több millió éves, jó ál­lapotban megmaradt mamutfog. között; ezek nagy részét maga gyűjtötte A‘baj csak az, hogy mindezt gondosan elzárták a látogatók elől. Ha Renáta a hét végén hazajön s megkérik, akkor bárkit szívesen beenged. Erre azonban az utóbbi egy évben egyszer sem került sor. - Nincs senki, aki gyarapítsa és óvja a gyűjteményt. Megfordult a fejem­ben, hogy kezdeményezem: vigyék át Babócsára a Prinke-kastélyba, ahol már kiállítottak egy nagy hely- történeti gyűjteményt. Biztos va­gyok benne, hogy a babócsai egye­sület gondját viselné a péterhidai gyűjteménynek, s még örülnének is neki, ha náluk állítanák ki. ■ PÉTERHIDAI OLVASÓINKAT KÉRDEZTÜK; MILYEN AZ ÉLETÜK ÉS Mi AZ, AMIN ELSŐSORBAN VÁLTOZTATNÁNAK A FALUJUKBAN? Szeretnék megállítani a fiatalok elvándorlását Tóth Mihály nyugdíjas: - Húsz éve itt élek; a szomszédos Ferenctelep- ről költöztem ide. Amíg volt munka, addig ez virágzó fa­lu volt. Most fogy a népessége; sokan meghaltak, nem születik elég gye­rek, és elvándo­rolnak a fiatalok. Olyanok költöznek csak ide, akik abban reménykednek, hogy itt ol­csóbb az élet, mint a városban. A be­vándorlók szinte mind munkanél­küliek, $ még a kertjüket sem műve­lik. Én egyedül élek, elmúltam het­venéves, de gazdálkodom, rendben tartom a kertem. Péterhida és a lako­sai ma egyaránt nehéz helyzetben vannak, és nem sok jóval biztat a jö­vő. Egyedüli beruházás a csatorná­zás, ezt éppen most fejezik be. Buzási Tamás polgármester: - Kis Csizmók Katalin nyugdíjas: - Itt falu, kis lehetőségek: ez igaz Péter- élek 1938 óta, sosem akartam innen hidára is. Idén alig r——elmenni. Épül-szé- félmillió forintunk pül Péterhida, a mi van fejlesztésre, BT időnkhöz képest ebből a nagyobbik HP* *' már a szegénység Rinya-hidat sze- íiŐi J sem akkora. Jól retnénk biztonsá- megvagyok; a gye­gosan járhatóvá Kú'f&jH rekeim a közelben tenni; egy kis sze- laknak, mikor csak rencsével lehető- tehetik, látogatnak, ség lesz a hivatal meg a harangláb A nagyobbik fiam Drávaszentesen rendbetételére is. Sosem nyújtóz- lakik, a kisebb pedig Barcson. A ra­kodtunk tovább a takarónknál, de gyobbik gyakran mondja, hogy ad- igyekeztünk megtalálni a módját, jam el ezt a házat és vegyek egy ki- hogy kicsit többet tehessünk. Taka- sebbet Barcson, én azonban rendre ros falu lett Péterhida. Jó itt élni, de azt válaszolom, hogy ilyesmit ki se a térség foglalkoztatási gondjai ná- ejtsen a száján. Amíg bírom magam, lünk is érződnek, s ezen egyedül én nem költözöm el innen sehova, egyetlen önkormányzat sem tud se- Jó szomszédok és aranyos kisgyere- gíteni. Amit tehetünk, annyi, hogy kék laknak körülöttem. Mindig van a költségvetésünk nagy hányadát a kivel beszélgetni, és van kire számi- lakosok támogatására fordítjuk. tanom; segítünk egymásnak. Ratalics Frigyesné nyugdíjas: - Hiányoznak a munkahelyek, s emi­att elvándorolnak a fiatalok, Péterhi­da egyre inkább az idősek faluja lesz. Ha megállna ez a folyamat és esetleg munkalehetőséget sikerülne teremte­ni az itt élőknek, ismét jó évek köszönthetnének a községre. A másik gond, hogy Péterhida nevezetességeinek a sorsa egyre aggasztóbb: évek óta romlik a műemlék jellegű épületek állaga, senki nem akad, aki gondjukat vi­selje. Sem a malmi házat, sem az egykor híres vízimalmot nem sike­rült ereded állapotában helyreállíta­ni, pedig ezek határozzák meg a te lepülés arculatát, s a zsúpos ház mellett ezek a falu nevezetességei. Zöldi István vájár, rokkantnyugdí­jas: - Harminc éve az Alföldről ke rültem ide határőr­nek, s itt alapítot­tam családot. A fél életemet itt éltem le. Két felnőtt gye rekem van, sze­rencsére van állá­suk. Ha azonban még egyszer kez­deném, nem maradnék; nem mint­ha rossz lenne itt, de lehetetlen jó munkát találni, s igen nehéz a meg­élhetés. 50 százalékos rokkant- nyugdíjas vagyok. Ezért pénz nem jár, csak arra jó, hogy sehol ne alkal­mazzanak, mert papír szerint fizikai munkát nem végezhetek. Azok is hiába keresnek megélhetést, akik nincsenek leszázalékolva; a több­ségnek nincs más lehetősége, mint a munkaügyi hivatal és a segély. ■

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents