Somogyi Hírlap, 2002. június (13. évfolyam, 126-150. szám)

2002-06-05 / 129. szám

6. OLDAL V E N D É G S É G B E N 2002. Június 5., Szerda Már Mercedes a kukásautó Sárga Csepelek­kel jártak össze­gyűjteni a sze­metet, amikor Matejkó András 26 évvel ezelőtt a Költségvetési Üzemhez került. Telephelyük a Bajcsy-Zsilinsz- ky és a Dózsa György utca sarkán állt. A cég előbb Siókommá, majd mára Zöldfok Részvénytársaság­gá alakult. Matejkó András 1976- ban autószerelőként kezdte, ma a TMK-műhely vezetője. Az rt ker­tészed és kommunális divíziójá­hoz tartozó gépjárműveket javít­ják, de egyéb, az önkormányzat által megrendelt munkát is elvé­geznek.- Számomra a legnagyobb vál­tozás az eltelt közel három évti­zed során az, hogy új, korszerű te­lephelyre költözött a cég - s nagy­részt saját erőből hozta ezt tető alá -, mert a régit kinőtte - mond­ta Matejkó András. - S míg a het­venes években még sárga Csepe­lek, azután meg Skodák voltak a kukásautók, addig ma már a nyu­gati elvárásoknak is megfelelő Mercedesek járják a települése­ket. S nem sárgák, hanem fehé­rek, mert mégiscsak ez a szín a tisztaság jelképe. A régi Ifákat, s egyéb keleti típusokat folyamato­san cseréljük le nyugatira. A fejlő­désnek ezt az irányát mindenkép­pen üdvözlendőnek tartom.- Régen sem volt kevesebb jár­műve a cégnek - állította Matejkó András. - Ezek a maiak azonban sokkal nagyobb teljesítményűek, jobb hatásfokkal dolgoznak. így az időközben igencsak meg­növekedett feladat ellátására is al­kalmasak. Matejkó András szerint rajta kívül már csak néhányan dolgoz­nak a Zöldfok Rt-nél olyanok, akik az egykori Költségvetési Üzemnél is a kollégái voltak, a Új üzleti terv az ipari parkra Az ipartelepen érezhetőek a fejlődés jelei A Balaton-régió első ipari parkja létesült Siófokon, a volt Ipar­telepen. A Kapós Vo­lán Rt és a Kőolaj­vezeték-építő Rt ala­pította a létesít­ményt, a városi ön- kormányzat adóked­vezményt biztosít. Siófokon, az ország nyári fővárosában egész éven át haszno­sítható komoly mű­szaki szaktudás hal­mozódott fel az utób­bi évtizedekben. A városi önkormányzat arra törekszik, hogy az ipar mellé oktató­bázis is létesüljön, új főiskolai karok tele­pedjenek meg. Már a kezdetben sok, s nem csak szezonális mun­kahelyet jelent az ipa­ri park a lakosság szá­mára, később pedig nagyobb adóbevételt hoz az önkormányzatnak. A város három éven át harminc, illetve ötvenszá­zalékos adókedvezményt ígért a betelepülőknek.- Az idén készítünk egy többnyelvű pr-anyagot, amelyben bemutatjuk az ipari parkot, ismertetjük a lehetőségeket - mondta Torma Kálmán, a Kapós Volán Rt vezérigazgatója. - A betelepülni szándékozók számára előkészítjük a területet; kulturált környezetben kínálunk irodát, műhelyt és szabad tárolókapacitást.- Eddig húsz cég települt a létesítménybe - tud­tuk meg Deák Andrástól, a Siófoki Ipari Park Kft egyik ügyvezetőjétől. - A terület hetven százaléka még szabad. A vállalkozások a korábban kihasz­nálatlan épületekben működnek. A munkánk majd akkor lesz látványos, amikor új csarnokokat építünk a jelenleg üres telkeken. Több cég is je­lezte már, hogy szívesen csatlakozna a területé­vel az ipari parkhoz, amely jelenlegi nagysága 21 hektár. Ettől az alapítók nem zárkóznak el, akár az egész ipartelepet magában foglalhatja majd az ipari park. A legelső tervek megszületése óta el­telt időszak költségeit azonban meg kívánják osztani a leendő társakkal olyan mértékben, hogy az ajánlatuk még vonzó maradjon. Még jú­niusban rendkívüli taggyűlést tartanak ezzel kapcsolatban.- Addig is készül az üzleti terv, az idei évre is van komoly üzleti elképzelésünk - mondta Deák András. - Reméljük, hogy minél inkább fejlődünk, annál jobban törődik majd velünk a városi önkormányzat. Jó volna például, ha az adókedvezményt három éven túl is biztosítanák. S ha mindenfelé dicse­kednének azzal, hogy Siófoknak van ipari parkja, ami újabb betelepülőket vonzhat. A A 147. Az országban a 147. Ipari park a siófoki. A Gazdasági Minisztérium szakértője szerint az ipari parkok ter­melékenysége az átlag kétszeresét is meghaladja, a versenyképességük nagyon jó. A minisztérium 1997-ben 492 millió, 2001-ben már 1,5 milliárd forinttal támogatta ipari parkok alapítását. Nagyobb kötődést Siófokhoz A Kőolajvezeté-képítő Rt neve na­gyon jól cseng a Közel-Keleten és Németországban, Szegeden és Pé­csen, Siófokon azonban, ahol a központjuk van, kevésbé ismertek. Változtatni szeretnének ezen.- Igyekszünk egyre több szállal kapcsolódni a közvetlen környeze­tünkhöz - mondta Tarsoly Gyula vezérigazgató. - Korábban energia- hordozókat szállító csővezetéket építettek a szakembereink, most remélhetőleg minél több szenny­vízcsatorna, telefon- és kábeltévé­hálózatot tudunk lefektetni. Biztos vagyok abban: ha több ezer kilo­méter hosszú, robbanásveszélyes anyagot szállító vezetéket tudtunk építeni, amelyek ma is a megren­delők megelégedésére biztonságo­san működnek, akkor nem okoz­hat gondot egy-egy kisebb munka elvégzése. Korábban évekig nagy projek­teken dolgozott a Kőolajvezeték­építő Rt, csak kevés felületen érintkezett a közvetlen környeze­tével. Változást hoz az életükben, hogy a cég a tevékenységét sze­retné egyre inkább a Balaton régi­óhoz kötni, nem feladva a hagyo­mányos tevékenységét. A térség ugyanis kicsi ahhoz,, hogy eltart­hassa a részvénytársaság vala­mennyi dolgozóját.- Sajnos Siófokon csak kisebb munkákat végezhettünk koráb­ban, de most a városban és Szán­tódon is részt vehettünk a szennyvízcsatornázásban s ké­szülünk Balatonszabadiba - mondta Tarsoly Gyula. - S bízunk abban, hogy a Balaton régióban több mélyépítési munkát vállal­hatunk; a Balaton-törvény szor­galmazza a szennyvízcsatorná­zást a környezet védelmében és ez biztatást ad nekünk. A részvénytársaság teljes admi­nisztrációja kiköltözött a város szí­véből az ipartelepre. A Tanácsház utca 9. alatti ingatlan használaton kívül maradt. Bár volt szó arról, hogy könyvtár, civü szervezetek otthona, táncosok próbahelye, or­vosi rendelő kap helyet itt, teljesen üres. A cég tervet készíttetett a hasznosítására, jelenleg az építési engedélyre várnak, hogy elkezd­hessék a ház átszabását, felújítását. Hét üzlethelyiséget és harmincki­lenc lakást alakítanak ki, némelyik­hez tetőkert is jut. S lesz itt 38 ga­rázs is, amely egyre nagyobb érték a belvárosban. a Bádogostermékek áruháza Két éve nyitott meg a siófoki ipar­telepen Vadász István és családjá­nak vállalkozása: bádogostermé­keket gyártanak, illetve forgalmaz­nak. Igény szerint egyedi méretre is képesek ezeket a termékeket el­készíteni, amelyeket a helyszínen fel is szerelnek. Többek közt lefo­lyókat, szegélyeket, párkányokat, uniós rendszerű csatornákat, Lindab, VM Zinc, Rhein Zink csa­tornarendszereket is kínálnak. Az üzlet a nagy választék mellett az állandó akcióinak is köszönheti lá­togatottságát. Jelenleg a csatorna­rendszerek mellett horganyzott, horgany- és rézlemezeket lehet je­lentős kedvezménnyel megvásá­rolni az üzletükben.- Sok helyütt árulnak ilyen ter­mékeket, de mi egyfajta bádogos áruház vagyunk - mondta Vadász István. - Tizennégy éve foglalko­zunk ezek forgalmazásával, már tudjuk, mit honnan kell beszerez­ni, így nagy választékot és kedve- ző árakat tudunk biztosítani. A Vadász Bádogos Tetőfedő és Kereskedő Kft. Siófok, Bajcsy Zs. u 232. Telefon: 06-84-312-897 Fax: 06-84-510-017 Nyerő ötlet a saját kárból Magyar bútor magyar áron- 1993-ben kezdtem el foglalkozni épületgépészeti szakkereskede­lemmel - emlékezett vissza Hor­váth Zoltán, a Balatherm Kft ügy­vezetője. - Az volt ennek oka, hogy előtte három éven át mint kivitelező dolgoztam Siófokon és Budapesten s sok olyan anyagot használtam fel a munka során, amit nem lehetett kapni. A Balaton-parton már akkor is voltak igényes és tehetős embe­rek, akik a jó minőséget meg tud­ták fizetni, és nekem állandóan utazgatnom kellett Budapestre, Székesfehérvárra és Veszprémbe különböző dolgokért. Egy héten át szedtem össze a szükséges esz­közöket, aztán két nap alatt vé­geztünk a szereléssel. Fárasztóvá vált a szaladgálás, másrészt pedig beugrott, hogy nyilván más kivi­telezőnek is gondot okoz a be­szerzés, amit az építtetőkre akko­riban nem lehetett áthárítani, mert nem értettek hozzá. Szóval láttam ebben üzleti fantáziát, s emiatt kezdtem kereskedni. Az első időben csak a klasszikus fű­téstechnikai árukkal foglalkoz­tam, de a vevőkör kényszerítése miatt s aztán pedig már tudato­san is bővítettem a választékot. 1995-ben vette észre Horváth Zol­tán, hogy jelentős üzleti lehetősé­get jelenthet számára egy új áru­ház építése; a terület akkor még osztatlan közös tulajdonban volt, a tulajdonosok nadrágszíjparcel- lákkal rendelkeztek. Mára az itt kialakított kereszteződés a máso­dik legforgalmasabb a városban. A Sziget utcából ide költözött a Balatherm; 1999-ben kezdtek építkezni, 2000-ben pedig az emeleten már fürdőszobaszalont alakítottak ki. Ott kínálják a bur­kolóanyagokat és a szaniterter- mékeket. A 700 négyzetméteres áruház földszintjére pedig a víz-, gázfűtés- és klímaeszközei kerül­A 700 négyzetméters áruházban... tek. Most kandallókat is kínál­nak.- Folyamatosan vannak akció­ink, igyekszünk a vásárlókedvet fenntartani különböző szezonális akciókkal; nyáron klímaberende­zést, ősz végétől kazánokat és ra­diátort, tavasszal pedig a vízszere­léshez szükséges anyagokat kí­náljuk - mondta Horváth Zoltán.- Én mindig is azt mondtam: a ve­vőorientált kiszolgálás mellett a legfontosabb a minőségi termé­kek népszerűsítése. S most azt ta­pasztalom, hogy a minőségi anya­gok egyre kelendőbbek. Olyan termékeket forgalmazunk, ame­lyek nem tucatáruk; bemutatjuk a világ legjobb gyártóinak áruit is. Van az olcsóbbtól a luxusig min­den. Én nagyon fontosnak tartom az ár és érték arányosságának egyensúlyát. Az idén januárban megszereztük az ISO 9002-es mi- kedelmi Kft-nek Balatonlellén is nőségtanúsítványt, ez is garantál- van áruháza, annak profilja telje- ja,. hogy nálunk minden rendben sen megegyezik a siófokiéval, a működik. Folyamatosan fejlődik az üzlet,, a tavalyi árbevétel 24 százalékkal Siófok, Ipar utca 2. Telefon meghaladta a tavalyelőttit. A és fax 84/510-690, 510-691 Balatherm Épületgépészeti Keres­... a választék is hatalmas Kis- és konyhabúto­rok, szekrénysorok, kárpitos és kerti búto­rok; a Csősz Tóth Kft bútoraival a vásárló kiélheti a vágyait. A Csősz Tóth Kft bú­torgyártással és forgal­mazással -foglalkozó nyugat-dunántúli cég, amely Siófokon 2000- ben nyitotta meg saját üzletét. Az ország különbö­ző pontjain lévő áruhá­zaiban a Csősz Tóth Kft által gyártott termé­keket vásárolhatják meg az érdeklődők, mégpedig igazán a ma- A Csősz-Tóth Kft bútorai a legkényesebb igényeket is kielégítik gyár pénztárcához mért, visszafogott áron. Tehetik ezt azért, mert a háromszázötven szakembert foglalkoztató, 1993-ben alakult cég maga értékesíti az ország területén található huszonhárom üzletében bú­torait, vagyis kiiktatta az általában szokásos ár­felhajtó kereskedelmi láncolatot. A cég története akár sikersztorinak is mondha­tó, köszönhetően a tulajdonosoknak, Csősz Tóth Jánosnak és családjának s nem utolsósorban a vállalkozás munkatársainak. A Csősz Tóth Kft célja, hogy a lakosság számára könnyen használ­ható, bárhova beilleszthető bútorokat gyártson és ezeket a lehető legolcsóbb termelői áron bo­csássa értékesítésre. A cég saját gyártó üzemmel és értékesítési hálózattal rendelkezik, így zárják ki minden külső közvetítő belépését, ezáltal tud­ják áraikat a legalacsonyabb szinten tartani. Ele­inte csak egyszerűbbnek mondható lakberende­zési kiegészítők előállításával kezdték a munkát, míg most már szekrénysorok, ülőgarnitúrák gyártásával is foglalkoznak. így termékeikkel kompletten berendezhető a lakás. Az áruházban az előszobabútortól a konyha­bútoron át a hálószobabútorig minden megvásá­rolható. Egyszerűbb, de díszesebb kivitelű búto­rok is szerepelnek a kínálatban. A mai átlaglaká­sok alapterületének megfelelően elemenként vá­sárolhatók itt olyan bútorok, amelyeket lapra sze­relten kartondobozokba csomagoltan akár egy ki­sebb személyautóval is haza lehet szállítani, az otthoni összeszerelést pedig útmutató segíti. Az egyszerűbb elemes kisbútorokon kívül megtalálhatók az igényesen megmunkált szek­rénysorok, s a komplett hálószobabútorok széles választéka. A Csősz Tóth Kft termékei közül na­gyon sokan keresik a kisbútorokat, mint például a telefonasztalt, az éjjeliszekrényt, az eltérő for­májú és méretű előszobafalakat a hozzávaló cipősszekrénnyel, a virágtartókat, dohányzóasz­talokat, tévé- és videoállványokat. A különböző ülő-, illetve fekvőgarnitúrák készletről akár azon­nal elszállíthatók, illetve a több mint 300 féle szövetmintából rövid gyártási határidővel meg­rendelhetők. A szezonális termékek közül kiemelkedik a rendkívül széles palettát felvonultató kertibútor­kínálat, melyek között megtalálhatóak olyan exkluzív kivitelű kollekciók is, amelyek éttermek és vendéglátóhelyek részére is kiválóan alkalma­sak. A hagyományos fehér kerti bútorok mellett a színes olasz termékek is szerepelnek. A csősz Tóth Kft folyamatosan bővíti kínálatát. A strand­cikkeik már a korábbi években is nagy népszerű­ségnek örvendtek, s az idén is kedvező árakon választhatnak a nyaralni és strandolni vágyók a színvonalas áruk széles választékából. Az áruház hétköznap 9-18 óráig, szombaton 8-12 óráig tart nyitva. Telefon: 84/311-328 a

Next

/
Thumbnails
Contents