Somogyi Hírlap, 2002. június (13. évfolyam, 126-150. szám)

2002-06-29 / 150. szám

4. OLDAL MEGYEI K Ö R K É P 2002. Június 29., Szombat düHII Hírek JÖVŐFORMÁLÓ ESZMECSERE Harminchét parlamenti képvi­selőt hívott meg tegnap közös beszélgetésre Pécsre dr. Hor­váth Gyula, a Magyar Tudo­mányos Akadé­mia Regionális Kutatások Köz­pontjának fő­igazgatója. A harmincnégy dél-dunántúli kép­viselő közül öt szocialista és egy fideszes vett részt a megbeszélé­sen. Somogy megyét dr. Kolber István (MSZP) képviselte. A ta­nácskozás célja: a régió helyze­tének áttekintése, jövőjének, va­lamint az együttműködés lehe­tőségének megvitatása volt. VÁROSTÁBLÁK. Oláh Lajos csokonyavisontai lelkész készí­tette el a Barcs testvérvárosi kapcsolatait jelző oszlopokat és táblákat. Az erdélyi származá­sú lelkészt fafaragásairól is jól ismerik a térségben, ezért vá­lasztották őt a testvérvárosi jel- zőoszlópok elkészítésére, ame­lyek a hétvégi városnapon már a barcsi közterületeken mutat­ják majd: milyen irányban és mekkora távolságra van a vá­rostól Barcs négy testvértelepü­lése. (ni) ASZFALTOZOTT UTAK. Be fejeződött az Ady, illetve az Ady-Dózsa György utcát össze­kötő utak aszfaltozása Törökkoppányban. A 17,1 milli­ós beruházáshoz az Ukigtól és a megyei területfejlesztési ta­nácstól is nyert támogatást a fa­lu. Megépült 600 méter hosszú aszfaltút, illetve kialakították a szükséges vízelvezető árkot. A kivitelezést a Mecsek Aszfalt Kft végezte, (kj) ____________ ■ Ki bújnának a Kaposvár Az elmúlt öt év alatt 426 olyan elítélt ellen bo­csátott ki elfogatóparancsot a Somogy Megyei Bíróság büntetés-végrehajtási csoportja, akik a kiszabott szabadságvesztés ellenére nem je­lentkeztek, hogy megkezdjék büntetésük vég­rehajtását. A Somogy Megyei Főügyészség az 1997. és 2002. májusa közű ügyeket tekintette át az elítéltekkel szemben kibocsátott elfogatóparancsok törvé­nyességének vizsgálata során. 2000-ben 84, tavaly 91, az idei év első négy hónapjában pedig már 39 elfogatóparancsot kellett kibocsátania a bíróság­nak. Jelenleg is keresnek mintegy negyven olyan elítéltet, akik ellen hatályban van az elfogatópa­rancs, eredménytelen volt a körözés, az előveze­tés, sőt olykor már a bírósági szakban is ismeret­len helyen tartózkodott az elkövető. A rendelet szerint a büntetés-végrehajtási bíró az elítéltet ér­tesíti, hogy a megadott napon jelentkezzen és kezdje meg kiszabott szabadságvesztését. Ha en­nek nem tesz eleget, a bíróság elővezetteti. Ám büntetés alól sokszor ez is eredménytelen, mert az elítéltet a megadott címen nem találják, sőt sok esetben elő­fordult, hogy nem is ismerték azon a címen a ke­resett személyt. Ha a lakcímfigyelés sem hoz ered­ményt, vagy ha bebizonyosodik, hogy a keresett megszökött, elrejtőzött, hogy elkerülje a bünte­tést, akkor ad ki a bíróság elfogatóparancsot az el­ítélt ellen. A megyei főügyészség bv-ügyésze által végzett vizsgálat tapasztalatai szerint a bíróság büntetés-végrehajtási csoportjának lehetőségei igencsak korlátozottak. Az eredménytelen elővezetésről rendszerint csupán egy rövid rendőrségi jelentés áll rendelke­zésre, a lakcímfelkutatások formálisak, mert csak az elítélt korábban megadott címét közlik, az elfo­gatóparancs kiadása után pedig a bíróság csak annyit tehet, hogy az ügyet regisztrálják, idősza­konként ellenőrzik, és a büntetés elévüléséig nyil­vántartják. Az elítéltek sokszor a legkülönbözőbb trükkökkel bújnak ki a büntetés alól. Előfordult például nemrégiben, hogy a rendőrök a keresett férfi házában megtalálták a titkos rejtekhelyei is, ám mégsem sikerült a jómadár nyomára bukkan­niuk. JAKAB EDIT Ásványvízüzem élteti Attalát Attala Szakértők szerint Magyarország legjobb minőségű ásványvize talál­ható Szentivánpusztán, Attala mel­lett. Két évvel ezelőtt alakult meg a Szentivánpusztai Ásványvíz Kft, amely ezt a természeti kincset hasznosítaná. Tegnap a kft vezetői felavatták azt az üzemet, amelyben előállítják és palackozzák aj Aqua Attala nevű üdítőitalt. A megnyitón Peterdi Péter, a kft vezetője elmond­ta: a palackozóüzem 19 attalai és szentivánpusztai lakosnak ad munkát, s a teljes működéssel to­vábbi 6 emberre lesz szükség. Az üzem teljes kapacitásának beindu­lásával a cég évi 12-15 millió liter ásványvizet termel ki és palackoz majd, amellyel főleg a Dél-Dunán­túl fogyasztóit szeretnék ellátni. Kiemelte: több, általában olasz ásványvízzel szemben az atta- lait azok is fo­gyaszthatják majd, akik szív­ás érrendszeri betegségekben szenvednek. Ka­locsa Jenő pol­gármester sze­rint alighanem ez a cég nagyban hozzájárult ah­hoz, hogy Szentivánpuszta ne jusson a ha- kft jelenléte, azaz mintegy két év sonló települések sorsára, és ne óta nem csökken, hanem nő a néptelenedjen el. Mint mondta: a puszta lélekszáma. ____kónya Az üzemben állítják elő a palackokat is fotó: kovács tibor Kincslelet az épülő főút alatt (Folytatás az 1. oldalról) A- különböző gödrökből, két ke­mencéből és egy keskeny árok­szakaszból álló telepmaradvány mellett három zsugorított, rézkon sírt tártak fel, valamint az Árpád­kori objektumok között feltehető­leg karámként szolgáló, négy- szögletes és körárkokat is felbon­tottak. A szakember elmondta: az útépítő földmunkák során került elő a taszári csomópontban feltárt 15 ezer négyzetméteres lelőhely. Somogy déli részén ez a legna­gyobb urnamezős teleprészlet, ahol előkerült a településhez tar­tozó temető egy része és egy ritka bronz kincslelet is. Az ásatáson összesen mintegy 600 objektumot figyeltek meg, s a középső bronz­kori mészbetétes edények nép­ének kultúrája, egy késő bronzko­ri, valamint egy Árpád-kori telepü­lés nyomai kerültek napvilágra. A terület keleti részén késő bronz­kori cölöpépületek nyomait fedez­ték fel, s előkerült egy Kr. e. 11-12. századi kurdi horizonthoz sorol­ható bronz ékszer kincslelet is, benne 24 karperec, több bronz­csövecske és harang alakú ruha­dísz. Számos bronzkést, tőrt és tű­ket találtak, s feltárták a település urnatemetőjének egy kisebb rész­letét is. Gallina Zsolt elmondta: a kaposújlaki halastótól nyugatra fekvő területen az eddig feltárt 11 ezer négyzetkilométer mellett to­vábbi 17 ezer négyzetküométert kell feltárniuk szeptember végé­ig. A lelőhelyen a késő rézkori Pécel-Badeni kultúra és a kora bronzkori Somogyvár-Vinkovci kultúra településének nyomait tárják fel. Megállapították: a ko­ra bronzkori település két külön­böző részét hatalmas méretű és több méter mély árkok vették körbe. Ennek alapján joggal gya­nakodhatnak erődített telepre, ami ebből a korszakból igen rit­kának mondható. Ilyen nagy te­rületen még sohasem sikerült megfigyelni hasonló korú erőd- rendszert. A lelőhelyen számos ép és igen gazdagon díszített edényt találtak a különféle csontszerszámok mellett. A ré­gészek szerint a lelőhely külön­legességét az adja, hogy ez lesz az egyik legnagyobb feltárt kora bronzkori településrészlet ha­zánkban. TAKÁCS ZOLTÁN Borosgazdák iskolapadban ZSELiC vényvédelem lehetőségeiről hall­hattak előadást. Dr. Spiegl József A zselici borvidék minőségi fej- elmondta: a végső cél az lehet, lesztése céljából indította el új hogy megfelelő fajtaválasztással programját a Zselica Szövetség - és borkezeléssel a zselici borvidék tudtuk meg dr. Spiegl József el- nedűit fogyasszák a Zselicbe láto- nöktől. Elmondta: az Ókotárs Alá- gató turisták. Jövőre a minőség pítvánnyal karöltve feltérképezték vizsgálatára egy labort, majd egy a zselici települések borkultúráját, palackozót is szeretnének meg- s a szőlőtermesztés és borterme- építeni, amelyekhez pályázati lés színvonalának emelésére indí- pénzekre is szükségük lesz. Ad­tatták útjára ismeretterjesztő sora- dig is tovább folynak az előadá- zatukat. Az eddig meghívott mint- sok, hiszen augusztusban a szüre- egy 35 gazda legutóbb Szennán ü előkészületekről lesz szó Mos- gyűlt össze, ahol az alternatív nő- dóson. __________ takács Jó fekvésű telkek Kaposvár-Kecelhegyen Kaposvár-Kecelhegyen nívós lakókert születik. A terület beruházási jogát a Telek Kft pályázat útján nyerte el. A budapesti székhelyű társaság tíz éve foglalkozik ingatlan- fejlesztéssel és -üzemeltetés­sel. Egyebek között az egyik első hazai lakóegyüttes, a Pa­tak-hegyi Diplomata-lakó­park beruházásában, majd üzemeltetésében játszott je­lentős szerepet. Kaposvár-Kecelhegyen a munká­latok tavaly novemberben kez­dődtek. A csaknem 14 hektáros fejlesztési területen mára 118 épí­tési telket alakítottak ki az érvé­nyes szabályozási terv alapján. A tulajdonjogot a Telek Kft a teljes terület közműépítését követően kapja meg. A műszaki átadás-át­vételi eljárás június 18-án kezdő­dött és várhatóan június végére sikerrel lezárul, a tulajdonjog be­jegyzésének tehát június végére nem lesz'akadálya. A Telek Kft nagy gondot fordított arra, hogy általában 25-30 százalékos be­építés van megengedve. A hom­lokzatmagasság a telek fekvésé­től függően 6, illetve maximum 4,5 méter. Az önkormányzat hatósági irodája, illetve a főépítész mind­ezen túl még részletes beépítési javaslatot is elfogadott Kampis Miklós vezető tervező, városren­dezési szakmérnök tervei alap­A munkálatok tavaly novemberben kezdődtek ján. Ezek az elő írások garantálják a felépülő lakó­kert egységess harmonikus építé­szeti megjelené­sét, kellemes han­gulatát. A kecelhe- gyi lakókertben egyedi családi há­zak, kétlakásos és maximum négyla­kásos társasházak építésére van le­hetőség. A kedve­ző domborzati adottságok a tel­kek jelentős ré­szénél szép panorámát biztosíta­nak. A telkeknek mintegy a fele a műszaki átadás-átvételt megelő­zően előszerződések alapján már gazdára talált. A telkek 4700-5500 forint/négyzetméter áron vásárolhatók meg, ez az ár tartalmazza a teljes közműépítés költségét és a hálózatfejlesztési hozzájárulásokat. További költ­séget kizárólag a mérőórák fel­szerelése jelent. A beruházó a közművesítés során külön gondot fordított az esztéükus és korszerű lakókerti jellegre, így a vezetéket a földben helyezték el, továbbá kiépítették a közvilágítást is. A lakókert for­galmi rendje az ott lakók nyugal­mát szolgálja, a belső úthálózat átmenő forgalomra nem ad lehe­tőséget. A beruházás teljes értéke 650 millió forint. A terület köz­művesítése során megépült csak­nem 2,5 kilométer aszfaltozott út és járda, kiépült több mint két kilométernyi csa­padékvíz-, ivóvíz- és szennyvízcsatorna-háló­zat, és lefektettek több mint 2,5 kilométer hosszú gázvezetéket. A teljes területet négy év alatt építik be. Hasonló ha­A telkek 4700-5500 forint/négyzetméter áron vásárolhatók meg, ez az ár tartalmazza a teljes közműépítés költségét zai ingatlanfejlesztések tapaszta­latai alapján várható, hogy a fej­lesztést követően a városrész for­galmi értéke erősen felértékelődik, ezért méltán számíthat majd a Ka­posvár Rózsadombja elnevezésre. A Telek Kft önálló irodát működtet Kaposváron. Munkatársai mind műszaki, mind értékesítési kérdé­sekben az érdeklődők rendelkezé­sére állnak. A TELEK Ingatlanforgalmazási Kft Kaposvár, Kossuth L. u. 1-9. II. 74. Telefon/fax: 06/82-319-213. Mobil: 06/30-400-2192 E-mail: butyi@interestate-rt.hu . www.interestate-rt.hu A közművesítés során megépült csaknem 2,5 kilométer aszfaltozott út és járda a kivitelezéshez a helyi vállalko­zók munkáját vegye igénybe, ezért a terület közműépítésé­nek jelentős ré­szével a So­mogy megyei Fodor Rt-t bízta meg. A területre vonatkozó ér­vényes szabá­lyozási terv részletesen elő­írja a beépítés feltételeit. így

Next

/
Thumbnails
Contents