Somogyi Hírlap, 2002. június (13. évfolyam, 126-150. szám)

2002-06-23 / Vasárnap Reggel, 25. szám

2002. JUNIUS 23. SZTÁROK ES SZTORIK 13 Az élet jó volt hozzám Frenreisz Károly elégedett a sorsával. Hasonlóképpen érez, mint kedvenc zenésze, az Eagles gitáros-énekese, John Walsh. Őt idézi, amikor kijelenti: „az élet jó volt idá­ig hozzám”. Az örök fene­gyerek, az LGT és a Skorpió alapítója ma sikeres vállal­kozó. Ennek ellenére akkor érzi magát feldobva, amikor színpadra léphet. Füstös klub, vagy aréna - számára egyre megy.- Mióta zenél?- Öt évesen kezdtem. Né­hány zenésztársammal ellen­tétben, én korántsem vélet­lenül csöppentem bele a ze- nekarosdiba. Első bandám­ba, a Metróba tizennégy év zenei előtanulmány és a kon­zervatórium elvégzése után szálltam be.- A Metróval óriási sze­rencséje volt, hiszen „zöld­fülű” zenészként néhány év alatt beírta magát a hazai pop nagy könyvébe.- Mindez hihetetlenül gyorsan zajlott le. A legendás pesti klubokban sorra adtuk a koncerteket: játszottunk a Postásban, a Danuviában, a Bercsényiben és az Eöt­vösben is. De a Metró Klubban voltunk iga­zán otthon... Első le­mezünk megjelené­se idején, 1969-ben már nagymenők­nek számítottunk: olyan slágereket „termeltünk”, mint a Citrom­ízű banán, a Mária volt vagy Frenreisz Károly Születési dátum: 1946. november 8. Családi állapota: nős Életút: Benkó Dixieland Bánd és Vukán György zenekara (1963-64), Metró (1965-70), LGT (1971-73), Skorpió (1973-tól napjainkig), Az év basszusgitárosa (1974,1981). Fontosabb művek: Egy este a Metró-klubban (1971), Rin­gasd el magad (1972), The Run (1978), Zene tíz húrra és egy dobra (1981), Aranyalbum (1983) Filmzenék: Ezek a fiatalok, Szép lányok, ne sírjatok! Elva­rázsolt dollár, Hamis a baba, Zsaruvér és csigavér az Ülök egy rózsaszínű kád­ban. Az 1970-71-es szezon­ban egy jelentős rocktörténeti munkával is előálltunk: az el­ső magyar koncertlemez (Egy este a Metró-klubban) fűződik a nevünkhöz. En­gem azonban mindig zavart, hogy túlságosan eklektikus, amit csinálunk. Zorán tipi­kus slágerénekesnek számí­tott, én inkább rocker vol­tam. Talán érthető, hogy egy idő után más irányt vett a pá­lyánk.- Ekkor született meg a saját stílust teremtő „Loksi”.- Pontosan. Bár a Metróval jól futott a szekér, folyton arról ábrándoztam, hogy egy váloga­tott csapatszerű zenekarban mu­zsikálhatok. Pres­ser Gáborral végül egyezséget kö­töttünk és meg­alapítottuk a Locomotív GT-t. Az indulás nem volt zökke­nőmentes. Az LGT-t kísértet­te a múlt: az Omega és a Metró mérsékelten vagy se­hogyan sem lázadó stílusa érthetően jobban „feküdt” a lemezgyári elvtársaknak. De a közönség kiállt mellettünk, és a korabeli kultúrpolitika végül áldását adta a dologra.- Az első garnitúra, ame­lyet Laux, Barta, Frenreisz és Presser alkotott, nem ma­radt sokáig együtt. Miért szakítot­tak?- Részint, mert a csapat két kiváló zenésze, Barta Ta­más és Laux József külföld­ön próbáltak szerencsét. Ré­szint meg azért, mert én is-, mét valami újjal próbálkoz­tam. Mindössze 26 éve­sen, 1973-ban létrehoz­tam a Skorpiót. Megfe­lelő partnerekre lel­tem: Papp Gyulával, Szűcs Antal Gáborral és Fekete Gáborral nagy élmény volt együttzenélni. Gőzerő­vel mentünk előre. Az első 6-7 évben elad­tunk egymillió­nál is több hanghordozót és vagy kétezer koncertet tudtunk le. Emellett a világot is bejártuk: Európában szinte minden­hol felléptünk, de Kanadá­ban és az Egyesült Államok­ban szintén szívesen láttak bennünket.-Hogyan képzeli el a kö­zelgő nyugdíjas éveket?- A legtöbben tinédzser­ként kezdtük az „ipart”, egyikünk sem gondolta ko­molyan, hogy életünk végéig kedvenc hobbinknak hódol­hatunk majd. Nagy mázlistá­nak érzem magam, az Eagles gitárosát, John Walsh-t idéz­ve: „az élet jó volt idáig hoz­zám”. Remélem, ez még így is marad egy ideig. Öreg ko­romban szeretnék majd a magam örömére kis füstös kocsmákban zenélgetni. Amerikában ennek ko­moly hagyományai vannak. Talán nálunk is divatba jön ez, és a nagy öregek egy- egy koncert erejéig újra megmutat­hatják, mire is ké­pesek. Sz. Z. A. HÍREK Lakat T. fáradt, Fridi tettre kész ■ Friderikusz Sándornak hamarosan rá kell jön­nie, hogy aki mindig nyugatra tart, előbb-utóbb keletre ér. Körbejárta már a tévéket, a Fantaszti­kus Európával valószínűleg visszaköltözik az ál­lami egyes csatornára, mert a tv2-nél nem egyez­tek meg, az RTL Klubbal pedig perben áll. Előbb azonban nem mulaszt el egy kis kitérőt: vendég­ként öt héten át vezeti a Nap TV vasárnap regge­li műsorát, így Lakat T. Károly végre szabadság­ra mehet, a showman pedig a tévé tervei szerint tettrekészségével feldobja a műsort. Rajkók, ha találkoznak ■ Az 50. születésnapját ünneplő Rajkó Zenekar jú­liusi, ünnepi koncertjén a veteránok is elhúzzák nótájukat. Köztük Jónás Mátyás, a legendás prí­I más, az együttes alapító szólistája. Jön minden­ki, kinek hódító pályafutása itt kezdődött. Puka Károly, az 1984-ben rendezett Vonópárbaj győz­tese Velencéből jön haza, Berki Béla Ki Mit Tud éllovas Belgiumból. Lendvai Csócsi József, a 100 tagú cigányzenekar vezetője és öccse, Jenő szin­tén a Rajkóból startoltak. Márai Olaszországban is hódít I m Tovább tart a Márai Sándor-láz. Anglia után most Olaszországban folytatódik. Megtörténik, hogy egy művész ismert és népszerű a saját hazájában, ám nem tudja megszólítani a nagyvilágot, Márai viszont az olaszok számára is érdekes - mondta Vittorios Garbi, a kulturális javak és tevékenysé­gek államtitkára. Az olasz top 10-es könyvlistán a Válás Budán már az előkelő negyedik helyen áll... Gáti Oszkár Veszprémbe tart i Í M Gáti Oszkár és Bregyán Péter, valamint négy friss diplomás művész erősíti ősztől a Veszprémi Pető­fi Színház társulatát. Mondják, csábító hely, ígére­tes volt ez az évad is, a teátrum négyszáz előadá­sának 124 ezer nézője volt, s költségei egyharma- dát maga tudja állni. Idén a Hair, a Svejk és a Ruszt József rendezte Oidipusz király volt rá a ga­rancia. A színház legmagasabb elismerését, a Pe- tőfi-díjat a közönség és a művészek szavazatai alap­ján az idén Bakai László érdemelte ki. A Latinovits- díjat pedig Szakács László vehette át. Mit szól hozzánk? Piroska malmai ■ „Élt négyszáz embert” - írhatnánk a képzeletbeli fejfára. Bár Bárdos Andrást ismerve, máshol még folytatódik a történet, de egy nagy fejezet minden­képpen lezárult, méghozzá rekorddal: Mit szól hoz­zá című televíziós műsora 2001 áprüisától alig több mint egy éven át élt, Bárdos közben 400 illusztris személyiséggel készített interjút. Bárdos most kötetbe rendezte a beszélgetések ja­vát. Mondja, nem kis tanulsággal szolgált, hogy töb­ben az utolsó pillanatban tiltanák le szövegüket, mert azt nyomtatásban már nem szerették volna lát­ni. Ennyit fordult a világ egy év alatt... Viszont annál érdekesebb az, akinek akkori véleménye rögzült, légyen politikus, médiaguru. Bárdos általában „csak úgy” hívta vendégeit, de akadt jónéhány „pont akkor” drá­mai momentum. Például Stohl Andrást épp a stúdióbeszélge­tés előtt küldték el a József At­tila Színháztól, Farkasházyt kiszekálták a Rádiókabaréból, Geszti Péter túl volt a tv2-es „kalandon”, de akkor még nem lehetett tudni a dolgok kimenetelét. ■ Molnár Piroskát mostanában annyira szorítja az idő, hogy még a Kossuth-díját is két elő­adás között vette át. Szere­pei úgy meg­sokasodtak, hogy szomo- -rú válásra kényszerül: egy időre el­hagyja kedves „anyatársula­tát”, a kapos­vári Csiky Gergely Szín­házat, mert egyre nehe­zebben bírja az ingázást. Ahhoz képest, hogy azt vallja, egy évadban két- három szerep elegendő, minden évben legalább öt-hat darabbán látható. Csak nem tud ellenállni a meghívásoknak. Még nyáron sem pihen. Visz­szatérő vendége az egri nyári játékoknak, s ha­marosan forgatják Tóth Tamás Rinaldo című filmjét, amely­nek szintén szereplője.- Két rész­letben negyed­század kötött a kaposvári színházhoz - meséli. Itt töl­tött napjaim kilencven szá­zalékát a színházban él­tem le. Nemzedékeket láttam felnőni, hiszen amikor Kaposvárra szer­ződtem, egy részük még gyerek volt, vagy éppen akkor született. Most azonban már felnőttként nézi azt az előadást, amelyben legutóbb ját­szottam... átszd újra, Ternyák Zoli! A sors néha keserű csavarral is­métli magát: Ternyák Zoltán, a fiatal színművész tíz évvel ezelőtt játszotta a Madách Kamarában a balesetben megbénult fiú, Hopp­áré Zimi címszerepét. Idén már­cius óta viszont éli a szerepet. Amennyiben életnek lehet nevez­ni azt az állapotot, amit a kóma je­lent. Még kezelő orvosa is ugyan­az, mint Zimi írójának, Zemlényi Zoltánnak. Csakhogy vele ellen­tétben Ternyák nem tud kitörni. Epilepsziás rohamában még márciusban esett el az utcán, olyan fejsérülést szenvedett, hogy megszűnt számára a világ.- Pedig mint a kómások több­sége mindent hall, érez és gondol­tam, jót tesz neki, ha így egyolda­lúan is, de kapocs köti a világ­hoz, amely felébresztheti - meséli a pályatárs-barát, Tzafetás Roland. Ám mió­ta orvosa felvilágosított, hogy inkább nyugalom­ra van szüksége ebben a szakasz­ban, fájó szívvel, de nem járok be. Pedig barát akadna elég, ha ezen múlna az ébredés. Grun- walsky Ferenc és Jancsó Miklós is bízik benne, hogy egyszer ma­gához tér, és akkor kell majd csak igazán segíteni rajta, ezért rendeztek a művésztársakkal jótékonysági estet a héten az Uránia Filmszínházban. A segí­teni akaró közönség részleteket láthatott Ternyák Zoltán színpa­di, film és televíziós szerepei­ből. Az estre szóló belépő már az ébredés utáni alapot gyarapí­totta, de e mellett képzőművé­szeti alkotások is felajánlásra kerültek. A színészt megörökítő fotókiállítás még látható az Urá­nia kávézóban. Nyitottak egy e-mail címet, movieaid@*freeemaiI.hu néven, ahol sokan kérdezték, hogyan se­gíthetnének. OTP-számlaszám: 10102086-20988000-01000008. Hofi: aki hülye, az bekerül a műsorba Regős István, a hajdani tévéri­porter, akinek Bűn című soroza­tára még sokan emlékeznek, majd a Juventus Rádió tulajdono­sa volt, új lapot indított Mix cím­mel, és ő készítette az utolsó in­terjút Hofi Gézával. Nagyon büsz­ke rá, hogy egy Hofi-interjúval in­dította útjára a lapját, de szíve­sen lemondana róla, ha a mű­vész még élne. ■ - Hogy vette rá Hofit, aki épp­úgy kerülte az interjúkat, ahogy a televíziós műsort sem volt haj­landó készíteni, pedig hihetetlen gázsit kínáltak?- Amikor fiatal kollégáimmal kitaláltuk a lapot, egy olyan ma­gazint , aminek nincs koncepció­ja, sokáig nem találtunk címet sem, és amikor több ötletbörze után is tanácstalanok voltunk, azt mondtam, hogy ez egy olyan lap, mint amikor a turmixgépbe beteszünk mindent és kijön egy jó mix. Erre a többiek azt mond­ták, hogy ez az: Mix. Nos, ehhez képest az már semeddig sem tar­tott, hogy kitaláljuk, egy Hofi-in- terjú, az bizony jó lenne a lap­ban, jól mutatna a címoldalon is. Ám az ötlet épp azért volt telitalá­lat, mert Hofi már 15 éve nem adott interjút. Egyszer talán Mes­ter Ákossal volt hajlandó beszél­getni, azon túl csak rendkívüli al­kalmakkor, például amikor ki­tüntették, mondott néhány mon­datot, de nem ült le senkivel sem beszélgetni. Régóta ismertem, de velem sem tett kivételt. „Pista, 25 éve ismerlek, de amit mondani akarok, azt a színpadon szoktam elmondani. Sértődj meg, ha akarsz, de nincs mondanivalóm.” A sors viszont úgy hozta, hogy a Szabolcs utcai kórházban, Préda professzor osztályán feküdt, a klinika vezető főnővére pedig épp a feleségém. Nagyon sokat beszélgettek, néha még este is felhívta a feleségemet, hogy eldi­csekedjen, milyen jól van. S az egyik nap, amikor nagyon jó ked­ve volt, a feleségem megkérdezte, hogy nem gondolná-e meg ma­gát, mert a férje induló lapját na­gyon megtisztelné vele. Akkor már rábólintott.- Nagyon beteg volt már?- A színházban találkoztam ve­le, előadás előtt két órával, láttam rajta, hogy nincs jól. Ő viszont az ellenkezőjét bizonygatta, gyalog ment fel az emeletre, mutatta, hogy még meg sem izzadt.- Minden kérdésére válaszolt?- Még a barátairól, a vadászatai­ról is mesélt. Többeket kedvelt, de nem volt egy összejárós típus. Azt mondta, csak egy barátja van, Hor­váth Ádám, aki többek között az ő műsorait is rendezte. Egyébként, és ezt már én jegyzem meg, két embernek lett halála után rengeteg barátja. Hajdan mindkettő debre­ceni színészként kezdte. Latino- vits és Hofi. Ha annyit ittak, mulat­tak, nőztek volna, mint az állítóla­gos barátok mesélik, akkor sose játszottak volna, márpedig ők a színpad szerelmesei voltak, annak éltek. Azt mondta, neki senkivel semmi baja. „Támadás csak ma­gamtól érhet, mondjuk, ha elba- szok egy poént. Akkor aztán pi­szok dühös vagyok.” És azt is el­árulta egy mondatban, hogy ké­szül a műsor, hogy szokta megújí­tani előadásról előadásra. „Aki hü­lye, az bekerül a műsorba.”- Találkoztak még?- Többször is. Amikor meg­mutattam a cikket, egyetlen szót húzott ki, egy nagyszerűt. Azu­tán még többször beszéltünk, és amikor bevittem tíz lapot, köny- nyes lett a szeme, megölelt és azt mondta, hogy ez nagyon ele­gáns dolog. A következő szám­ban viszont már a temetéséről ír­tunk. Boldogan lemondanék er­ről az interjúról, sőt magáról a lapról is, ha még egyszer látnám a színpadon. D. L.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents