Somogyi Hírlap, 2002. június (13. évfolyam, 126-150. szám)

2002-06-10 / 133. szám

Ili III 2002. Június 10., Hétfő KEK 7. OLDAL T Ü K Ö R A fogdából szökött meg Bankot rabolt és gázolt Ausztriában a magyar bűnöző VÖLKERMARKT - SZEKSZÁRD A karintiai Völkermarktban szombatra virradóra bankot rabolt Virág Tibor, majd a biztonsági őr elől menekül­ve autójával áttért a szem­közti forgalmi sávba és neki­ütközött egy helyi újságki­hordó autójának. A szabá­lyosan közlekedő nő bele­halt sérüléseibe. A korábbiakkal ellentétben ez­úttal nem jogásznak, nem igaz­gatónak, hanem titkos ügynök­nek adta ki magát Virág Tibor, akinek a kocsijában az osztrák rendőrök hamis diplomata út­levelet találtak. A hírek szerint rögtön közölte is, hogy az okirat hamis, mert ő a katonai titkos- szolgálat ügynöke, és az útlevél azt hivatott leplezni. Hamis volt az autó forgalmi engedélye is. Az osztrák rendőrség az Inter- pol útján a magyar hatóságok­hoz fordult információért. Kide­rült, hogy az útlevelet mintegy két évvel ezelőtt lopták el Buda­pesten egy autóból. A férfi fotó­ját olyan tökéletesen illesztették az útlevélbe, hogy a hamisítást az e célt szolgáló automata sem ismerte fel. Mint a karintiai rendőrség kö­zölte, a férfi a bankban már eltett 2500 eurót és a széf kulcsát, ami­kor a biztonsági őrök tetten ér­ték. Az itthon már többszörösen büntetett előéletű férfi késsel tá­madt rájuk és csak a riasztólövés után kezdett menekülésbe. A Pe­ugeot 307-es típusú személygép­kocsival mene­külő rabló az üldözés során áttért a szem­közti sávba, ahol összeüt­között egy sza­bályosan köz­Virág Tibor amelynek ve­zetője, egy 27 éves újságkihordó a balesetben életét veszítette. Mint annak idején beszámol­tunk róla, a Tolna Megyei Rend­őr-főkapitányság negyedik eme­leti fogdájából séta közben szö­kött Virág Tibor június 1-jén, szombaton délelőtt. A nemzet­közi körözés szerint Virág Tibor Sopronban született 1960. au­gusztus 13-án, legutolsó hazai is­mert lakhelye Várpalota volt. A férfi tavaly augusztus 3-án sza­badult Sopronkőhidáról, ahol 12 évet ült, egyebek között hivata­los személy elleni erőszak és lő­fegyverrel való visszaélés miatt. Már októberben elkezdte azt a csalássorozatot, ami miatt Tolna megyében előzetes letartóztatás­ba került. Az idén április 27-én Ausztriából visszatérve a hatá­ron fogták el a magyar hatósá­gok. Még nem zárult le a Tolna Me­gyei Rendőr-főkapitányságon az a vizsgálat, amelynek például azt kell megállapítania, hogy mi­ért nem szólt a riasztó, miköz­ben a férfi a rendőrségi fogda sé­tálójában felfeszítette a rácsot, majd lemászott a negyedik eme­letről. IHÁROSI IBOLYA Világgá ment gyerekek Budapest A múlt héten országszerte több mint 10 gyerek nem ment haza, mert attól tartot­tak, hogy a szülők megbünte­tik őket rossz bizonyítványuk miatt. A szakértő mégis azt mondja: nem jellemző, hogy ebben az időszakban tűnik el a legtöbb kiskorú.- A statisztika azt mutatja, hogy magasabb ugyan a félévi, illetve év végi bizonyítványosztásoknál a gyermekeltűnések száma a töb­bi hónaphoz képest, de nem olyan kiugró ez az adat, mint ahogy először gondolnánk - mondja Kerepesiné Horváth Ka­talin. Az Országos Rendőr-főkapi­tányság fiatalkorúak eltűnésével foglalkozó rendőr századosa sze­rint a rossz jegyek miatt várható retorziótól való félelem csak egy ok arra, hogy a csemete nem mer hazamenni. Ilyen esetekben a gyerek barátokhoz, nagyszülők­höz, elvált szülők esetén pedig ahhoz a félhez menekül, akivel éppen nem lakik együtt tartósan. A zászlós szerint ez a nyári idő­szak egy kicsit kellemetlenebb, hiszen a jó idő miatt gyakran par­kokban, vagy erdőben töltik az éjszakát a kisdiákok. Ami azért is meglepő, mert az adatok szerint leginkább az általános iskola fel­ső tagozatosai tűnnek el, ha­vonta mintegy ötszázan.- Ez a leg- s é rü 1 é ke- nyebb idősza­ka a gyerekek­nek - folytatja Kerepesiné. - Sokszor a leg­nagyobb problémát az jelenti, hogy a szülők azt akarják megva­lósítani a gyermekeikben, amit nekik nem sikerült elérniük. Van, aki ezt nem veszi fel, mások óriá­si teherként élik meg. Azt is érde­mes tudni, hogy míg néhány év­vel ezelőtt a családlátogatások és a szülők iskolába való behívása miatt folyamatosan nyomon kö­vethető volt a diákok tanulmányi eredménye, ma már a tanulók ír­ják be sokszor ellenőrizhetetle­nül a jegyeiket - állítja a zászlós. A szülők gyakran csak júniusban látják a sok rossz jegyet, és sok­szor nem csak megbüntetik, de a felmérések szerint meg is verik a gyerekeket. Persze a helyzet nem olyan vé­szes, mivel a világgá ment gyerek legtöbbször saját maga haza­megy, de ha mégsem, akkor is szinte valamennyiüket megtalál­ják. így volt ez a múlt héten is, amikor - főként Pécsen - több diák elkószált. NAGY ESZTER DÓRA Megtévedt papok Amerikában Az USA 16 tagállamában eddig több mint 300 pert indítottak január óta, amikor kirobbant egy pedofil bostoni főpap ügye. Sokkal többre teszik az elhallgatott eseteket. Washington Az AP hírügynökség riporterei az egész országban megkérdezték a bíróságokat, hogy kiderítsék, hány pap élt vissza a gyerekek hi­székenységével, illetve hogy hol mennyi egyházi embert perelnek fiatalok megrontásáért. Informáci­óik szerint a 46 ezer püspökből eddig csaknem 250-et bocsátottak el vagy nyugdíjaztak; a valós szám alighanem ennél sokkal maga­sabb, de az egyház legtöbb helyen igyekszik eltussolni a gyermek- molesztálásokat, vagy pénzbeli kártérítéssel fogja be a panaszo­sok száját. Ahol bebizonyosodik a pedofília vádja, ott rendszerint a szülők be is perük a papokat, ugyanakkor az gyanús körül­mény, hogy néhány államban nem tudnak ilyen esetekről. Van­nak viszont évek óta húzódó ügyek, s olyanok, amelyekre évti­zedek múltán tettek pontot. Utób­biak közé tartozik Don Kimball - immár nem aktív - tiszteletes pe­re; őt pénteken Kaliforniában 20 év után ítélték el hét év börtönre egy 13 éves kislány szexuális molesztálásáért. A legtöbb pedofíüapert, szám szerint 122-őt Kentucky államban indították; ezeknek egyharmadá- ban bizonyos Louis E. Miller a vádlott, aki azonban határozottan tagadja gyermekek elcsábítását. Massachussett államban egy pap ellen 130-an nyújtottak be kerese­tet. Számos olyan eset is van, ami­kor az egykori lelkész vagy plébá­nos elöljáróját perük, mert laza volt a felügyelet vagy mert nem járt el a bűnbe esett pap eUen. A kirobbant botránysorozat miatt az amerikai püspökök kül­döttsége Rómában is járt, s zárt ajtók mögött beszámoltak a kiala­kult helyzetről II. János Pál pápá­nak is. ________________________!^*5! Mé reg a periratokon Itália legfelsőbb bírósaga nem kíván foglalkozni a per-újra- felvételi indítvánnyal, mert előbb tisztázni kívánja, mitől fertőzöttek a Gucci-ügy aktái penészgombával. Róma A gyilkosság már hét éve történt, a nyomozás pedig igencsak elhúzó­dott. 1995 márciusában, milánói háza előtt a nyílt utcán lelőtték Maurizio Guccit. A világhírű divat- tervezőt szenvedélyes szerencse­játékosként ismerték, ezért a tette­seket először a kaszinók körül ke­resték. Később azonban meglepe­tésre Gucci korábbi feleségét vet­ték őrizetbe, aki - mint kiderült - gyilkosokat bérelt fel. Bosszúból és pénzéhségből, mert tudomásá­ra jutott, hogy exférje olyan érté­keket ajándékozott szeretőjének, amelyekre ő maga tartott igényt. Az elhagyott nej és felbujtó (Pat­egy súlyos betegséget okozó rizia Reggiani) felvette a kapcsola­tot az alvilággal. Közvetítőként a boszorkányként emlegetett Giu- seppina Auriemma szolgálatait vette igénybe. A brutális bűntettre talán soha­sem derül fény, ha az elkövetők nem követelnek még több pénzt. A rendőrség viszont lehallgatta Reggiani és az egyik gyilkos tele­fonját. Csapdát áhítottak, s az exfe- leséget 26 évi fegyházra ítélték. A gyilkos kommandó és Auriemma is rács mögé került. A boszorkány az ítélet elhang­zása után elátkozta az ügyészeket, bírákat, s mindenkit, akinek köze volt vagy lesz a Gucci-ügyhöz. S az átok megfogant: a per első fokú íté­szei rövid időn belül sorozat­ban különböző betegségekkel- kiütésekkel, bőrfertőzések­kel, magas láz­zal, erős rosz- szullétekkel kísért gyomor- bántalmakkal- kórterembe kerültek. Jogászkörökben az a szóbe­széd járta: jobb távol maradni a Gucci-ügytől, mert „hat a boszor­kányátok”. Az eüendelt vizsgálat ki is derítette, hogy a periratok a penészgombák egyik ritka és ve­szélyes változatától fertőzöttek. Most már csak az a kérdés: ho­gyan kerültek oda? A rendőrség persze nem átokra gyanakszik, hanem bűnös kezek közreműkö­désére. KOCSIS TAMÁS Kellemes nyarat kívánunk a Somogyi Hírlap hűséges előfizetőinek! Előfizetőink között egész nyáron a kikapcsolódáshoz értékes ajándékokat sorsolunk: relaxszék, napernyő, napágy, függőágy, kerti garnitúra, grillsütő, bogrács, öntözőgarnitúra... flfíilil Akik itthon maradnak, ' * kikapcsolódhatnak a Magyar Nemzeti Cirkusz műsorán. Cirkuszjegyes játékunkat júliusban indítjuk előfizetőinknek! Töltse velünk a nyarat 2002-ben is! Akcióinkról érdeklődhet a 06-80-200-434-es ingyenesen hívható telefonszámunkon. ÜGYELETI NAPLÓ ESTE 6-TÓL ESTE 6-ig MEGÖLTE. Halállal végződött egy házaspár veszekedése szombaton késő este Ibrányban. Az asszony combon szúrta fér­jét, s a férfi a helyszínen életét vesztette. A Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Rendőr-főkapi­tányság sajtóreferense szerint nem sokkal később a nő be­ismerte tettét, s ellene a büntető- eljárás megindult. A nyomozás eddigi adatai szerint az asszony tette elkövetése után átment a szomszédba segítséget kérni, de mire az orvos megérkezett, a férj elvérzett, mti KÉSELÉSEK. Megölte anyósát egy férfi vasárnap délelőtt a dél­egyházi vasútáüomáson; a gyü- kosságot feltehetően hosszas vita előzte meg. A férfi nekitá­madt a kerékpárjával arra hala­dó 58 éves asszonynak, késsel többször megszúrta. A rendőrök a helyszínen őrizetbe vették a gyilkost. Anarcson egy diszkó­ban került elő a kés szombaton este, egy 16 éves fiút sebesítet- tek meg életveszélyesen. Tisza- dobon egy otthoni veszekedés­ben próbálták meg a vitát tettle­gesen rendezni. A családi konf­liktusban a feleség ittas testvére rántott kést, de szerencsére senki sem sérült meg komolyabban, europress GYERMEKHALÁL. Rádőlt egy falnak támasztott ágybetét a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Edelényben egy másfél éves kislányra, a szerencsétlenül járt gyermek a helyszínen életét vesztette. A rendőrség illetékese szerint a tragikus eset szomba­ton napnyugta előtt történt, ami­kor a kislány egy különálló épü­letrészben játszott. Az elsődle­ges orvosi megáüapítás szerint halálát fuüadás okozta. A rend­őrség gondatlanságból elköve­tett emberölés alapos gyanúja miatt folytat vizsgálatot a kis­lány édesanyja ellen, aki szabadlábon védekezhet, mti GÁZOLÁS. Három gyalogost gázolt el Dunaharaszüban vasár­nap hajnalban egy személy­autó. A sérültek közül kettőnek az állapota súlyos, valamennyi­üket kórházba szállították. A rendőrség helyszíni informá­ciói szerint a gyalogosok ittasak voltak, a személyautó vezetője azonban nem. mti TÚLÉLTE. Megúszta a vonatgá­zolást tegnap az a nő, aki fel­tehetően öngyilkossági szándékkal feküdt a sínek közé Rakamaz és Tokaj között. A mozdonyvezető ugyan időben észlelte, hogy valaki fekszik a robogó szerelvény előtt, de nem tudott megállni, így keresztülha­ladt rajta. A zaklatott lelkiállapo­tú nő sértetlenül megúszta az esetet, de öngyükossági kísérlete miatt a nyíregyházi kórház pszi­chiátriai osztályára szállították megfigyelésre, europress SZÉLKÁROK. Harminchárom- szor riasztották a tűzoltókat a hét­végén olyan esetekhez, amelyek­ben az erős szél súlyos károkat okozott. Többnyire fákat és tető- szerkezeteket rongált meg a pusz­tító vihar, de a Budapesten egy parkoló autó is megrongálódott a lezuhanó faágak miatt, europress t BALESET. Fej- és nyaksérülést szenvedett egy 17 éves fiú szombaton a Sportszigeten. A snowboardos egy mutatványa közben elvesztette az egyensú­lyát és a félcső felső peremének ütközött, majd elvesztette az eszméletét, europress CSEMPÉSZEK. A röszkei ha­tárátkelőhelyen 182 régészeti leletet foglaltak le a vámosok egy német házaspártól vasár­nap; az elsődleges szakértői becslés szerint a leletek muzeá­lis értékűek, mti ■ Es ez még nem minden! Havonta fődíjként _ egy-egy külföldi utat is nyerhetnek _ I, . • i Tel.: 82/511-190. Fan: 82/511-192 a Jetwing Iravel www.jeiwinB.hu jóvoltából: m&v*. LwJT*.JSi ■,J*twi"a - “ Tunézia, Görögország, Spanyolország! A DÉDÁSZ Rt. átfogó korszerűsítési programot hajt végre a villamosenergia-hálózaton. A kiegyensúlyozott és zavartalan víllamosenergia-szolgáltatást biztosító fejlesztés érdekében | folyamatosan dolgoznak a társaság szakemberei. Ennek g * Kaposváron a Kecelhegyi lakótelkek közvilágítása elkészült. A hálózat 2002. június 10-én véglegesen feszültség alá kerül I^Bp- Az elkészült létesítmények érintése tilos és életveszélyes! Dél-dunántúli Áramszolgáltató Részvénytársaság

Next

/
Thumbnails
Contents