Somogyi Hírlap, 2002. május (13. évfolyam, 101-125. szám)

2002-05-05 / Vasárnap Reggel, 18. szám

2 KORKÉP 2002. MÁJUS 5. Koalíciós kormány a vártán Kovács Kunczs Lamperth Kiss Wsdgissss László Juhász Csehák László tábor Mónika Elemér Péter Csaba Ferenc Judit külügyminiszter gazdasági vagy belügyminiszter a kancellária miniszterelnök pénzügyminiszter honvédelmi egészségügyi közlekedési minisztere miniszter és szociális miniszter miniszter Németh Bárándy Kiss tlatz Szabó Mandur Magyar Hitler Imre Péter Péter Ferenc Imre László Bálint István földművelésügyi igazságügy- munkaügyi ktáturális környezetvédelmi informatikai vagy informatikai vagy oktatási miniszter miniszter miniszter miniszter miniszter ifjúsági miniszter oktatási miniszter miniszter Előre hozta a kormányalakí­tást Medgyessy Péter, a szocialisták miniszterelnök­jelöltje. A szocialista­szabaddemokrata kabinet három hónapon belül emeli a nyugdíjakat, az egyetemi ösztöndíjakat, a családi pótlékot, a tanárok és orvo­sok fizetését, a diplomások minimálbérét. Az új kor­mányban 16 miniszter lesz. ■ Az Orbán-kormány által alkalmazott felperzselt föld taktikája arra kényszerítette a kormányalakításról tár­gyaló szocialista és szabad- demokrata politikusokat, hogy előbbre hozzák a kabinet megalakítását. Fel­szólították a kormányt, ha­ladéktalanul hagyjon fel az állami tulajdonú földek narancsbáróknak történő kiárusításával.- 360 ezer hektár földet akar hivatali idejének utolsó napjaiban átjátszani a Fi­desz a klientúrájának, mi­közben arról beszélnek, hogy a vidéki családi gazdál­kodókat juttatják földhöz. A földek átpasszolása miatt 60-80 ezer ember munka­helye kerülhet veszélybe, s tönkreteszik a magyar ex­portárualapot. Az új tulajdo­nosok szabadon emelhetik a földbérleti díjat, ami az élel­miszerek drágulásához ve­zethet - állítja Medgyessy. A szocialistáknak nem­csak a földbombát, hanem a gyógyszeraknát is hatás­talanítaniuk kell. Az egész­ségügyi kormányzat napo­kon belül megköti a gyógy­szergyártókkal az áremelé­sekről szóló megállapodást. Ezzel egy időben több gyógyszer ártámogatása csökken. Miközben a medi­cinák ára hivatalosan alig öt százalékkal nő majd, sok beteg azt tapasztalja, hogy tablettája a korábbi három­szorosába kerül. Csehák Judit, a leendő egészség- ügyi miniszter úgy véli, a je­lenlegi kormány az új kabi­netre akarja áthárítani a la­kosság ebből fakadó elége­detlenségét. Arra kéri a gyártókat, hogy ne írjanak alá semmilyen megállapo­dást. Az új miniszter „orien­tációs” megbeszélésén akar négy évre szóló megállapo­dási javaslatot tenni. Csehák hivatalba lépését követően újításként vezetné be a gyógyszercsekket, amit a szociálisan rászorulók kap­nának. Ezt szabadon vált­hatnák be a patikákban arra a medicinára, amire legin­kább szükségük van. A mielőbbi kormányala­kítás érdekében a szocialis­ták első száznapos prog­ramjukba befogadták az SZDSZ diplomás minimál­bérre vonatkozó elképzelé­seit. E szerint a jövőben egyetemi vagy főiskolai vég­zettséggel senki sem keres­het kevesebbet bruttó 97 ezer forintnál. Medgyessy ígéri, az egyetemisták és főiskolások szeptembertől harminc százalékkal emelt ösztöndíjat kapnak. A peda­gógusok bére is ekkor emel­kedik ötven százalékkal. Az orvosok, ápolónők és más közalkalmazottak október elsejétől kapnak ugyanek­kora emelést. A nyugdíja­soknak szeptemberben a rendes nyugdíjon felül átla­gosan 19 000 forint kiegé­szítő nyugdíjat visz ki a postás. A családosok au­gusztusban kéthavi családi pótlékot kapnak, s ez ezen­túl minden évben így lesz. A jövő héten eldől, hogy az egyes miniszteri székek­be a koalíciós alkuk ered­ményeként végül kik ülnek le. Továbbra is kétséges az egyik gazdasági tárca sorsa. Az infrastrukturális beruhá­zások felügyeletével meg­erősített közlekedési tárca élére Kuncze Gábor esélyes, ám elképzelhető, hogy a po­litikus inkább a frakciót fog­ja irányítani. Bizonytalan az informatikai tárca sorsa. Ezt a széket Mandur Lászlónak szánták a szocialisták, ám az SZDSZ is igényt tart rá Magyar Bálint számára. így sokak szerint Mandur végül az ifjúsági és sportminisz­tériumot felügyeli, bár an­nak vezetésére informáci­ónk szerint Baráth Etele is szóba került. A „régi” szoci­alista miniszterek közül Kovácson kívül Medgyessy csak Kiss Pétert hívja maga mellé. A politikus ismét a munkaügyi területet fel­ügyeli. Első dolga a munka törvénykönyvének módosí­tása lesz annak érdekében, hogy az alkalmazottak visz- szakapják a néhány hónap­ja elvett vasárnapi pihenő­napokat. Cs. R. HÍREK Ma elnököt választanak a franciák j M PÁRIZS: Ma Franciaország 41 millió szavazásra jogo­sult állampolgárát az ötödik köztársaság történeté- j nek legkülönösebb elnökválasztására várják: a kon- | zervatív tábor baloldalról is egyöntetű támogatást él- j vező jelöltje, Jacques Chirac és szélsőjobboldali kihí- j vója, Jean-Marie Le Pen között kell dönteniük. A § Nemzeti Front elnökének bejutása az elnökválasztá­si finisbe olyan mozgósítást idézett elő a közvéle- I ményben, hogy a párharc kimenetele szinte biztos. A 1 választáson Chirac valószínűleg rekorderedménnyel kerül vissza az Élysée-palota elnöki székébe, míg Le | Pennek mindössze a voksok 18-36 százaléka juthat. I I Bin Laden Afganisztánban van? > ■ ISZLÁMÁBÁD: A pakisztáni elnök szerint Oszama j bin Laden terroristavezér, az al-Kaida hálózat irányí­tója még mindig Afganisztánban van, bár lehet, hogy | már nem él. Pervez Musarraf tábornok szerint lehe­tetlen, hogy az al-Kaida emberei elegendő számban szivárogjanak be Pakisztánba ahhoz, hogy ellenőrző- f sük alá vonják az Afganisztánnal határos vidék egy részét, és arra használják, hogy támadásokat intéz- | zenek a terrorellenes nemzetközi erők ellen. Lengyelországban is van marhakor ■ VARSÓ: Először igazolódott be Lengyelországban a szivacsos agysorvadás kór (BSE) jelenléte a marha- | állományban: egy krakkói laboratóriumban megálla- § pított, majd egy második teszttel is igazolt megbete- | gedésről van szó. Az állat, amelynek velőállományá­ból a BSE-kórt kimutatták, kilencéves volt, a gazda- I ságot, ahol tartották, nem nevezték meg. Egyelőre j nem sikerült megállapítani az állat származását. A | beteg szarvasmarha húsát nem engedték kereskedel- mi forgalomba kerülni, sőt a feldolgozó vágóhídról származó összes húst bevonták. Amerikában kiadják a pedofil papot ■ SAN DIEGO: Kiadják Massa- chusetts államnak az ameri­kai katolikus egyházat sújtó pedofíliabotrány kulcsfigu­ráját. A most 71 éves Paul Shanley atya lemondott ar­| ról a jogáról, hogy az őt elfo­| gó Kalifornia állam hatósá­gai előtt feleljen a vádakra. Az 1960-ban felszentelt pa­pot egy fiúgyermek többszö­ri megerőszakolásával vá­dolják, de több tucatra tehető azoknak a gyermekek- f nek a száma, akiket a Boston környéki plébániákon f leszolgált három évtized alatt rontott meg. ■ Ez a nyolcéves palesztin kisfiú a bátyját siratja, akit a Hán- Júnisz menekülttáborban lőttek le izraeli katonák. Betlehem­ben a Születés Templománál szintén lelőttek egy palesztint. Eközben lemondott a Születés Temploma körüli válság meg­oldásáról tárgyaló palesztin küldöttség. A szentély közelében izraeli katonák robbanóanyagot gyártó műhelyt fedeztek fel. Ennek ellenére a hadsereg engedélyezte, hogy megtartsák a hagyományos ortodox húsvéti tűzszentelési menetet három pap részvételével a jeruzsálemi Szent Sír Bazilikától a betlehe­mi Születés Templomáig. Az izraeli rádió értesülése szerint jú­nius elején Törökországban tartják azt a konferenciát, ahol megkísérelnek előrelépni a konfliktus rendezésében. Megszűnik Félmillió kisvállalkozó „meg­válthatja” magát a féltucat­nyi különféle adó befizetése alól, ha áttér egy új egysé­ges adóra, az EVA-ra. Janu­ártól nem kell számlát gyűj- teniük, félniük az adórevizo­roktól. Mi több, megszűnik az adókommandó is. ■ Számítások szerint több mint félmillió egyéni vállal­kozó illetve kisvállalkozás adóterheit csökkenti a jövő évtől az Egységes Vállalkozói Adó (ÉVA) bevezetése.- Az ÉVA lehetővé tenné, hogy minden, tízmillió fo­rintnál kisebb éves forgalmú vállalkozás átalányadó for­májában fizesse ki közterhe­inek döntő részét. A bruttó, tehát áfás árbevételt terhelő 15 százalékos adó kiváltaná a társasági adót (18 száza­lék), az áfát, a cégautó adó­ját, valamint az osztalékadót (20 százalék) is - nyilatkozta lapunknak Burány Sándor, akit szakmai körökben a pénzügyi tárca politikai ál­lamtitkári posztja váromá­nyosának tartanak. Az új adóról szóló tör­vényjavaslatot László Csaba pénzügyminiszter-jelölt ösz- szel nyújtja be az Ország- gyűlésnek. A vállalkozóknak az átalányadón felül csak a bér-, adó- és járulékköltsége­ivel kellene számolniuk. Ez az összeg a minimálbér után havi 26 ezer forint. Az EVA-ra becslések sze­rint annak a vállalkozónak lesz érdemes áttérnie, aki­nek száz forint bevételből a „számlás” költségek levoná­sa után több mint hatvan­hatvanöt forint marad. Az új adó a szellemi foglalkozású- aknak, a különféle lakossági szolgáltatást nyújtó kisvállal­kozásoknak lehet előnyös. Kiszorulhatnak belőle a kis üzleteteket üzemeltető ke­reskedők, részben a magas forgalom és kis nyereség­Isztambuli túszejtés áldozatok nélkül ■ ISZTAMBUL: Egy fegyveres férfi tegnap délelőtt túszul ejtett tíz görög és orosz turistát Isztambul % egyik ötcsillagos szállodájában. A férfi a Marma- ( ra Hotelbe hatolt be, miután több lövést leadott. j Akciója során senki nem sérült meg. A török ál- | lampolgárságú, de csecsen származású Mustafa 1 Yildirim az orosz hadsereg csecsenföldi akciói el- | len, illetve Izrael palesztinokat sújtó támadásai miatt kívánt ily módon tiltakozni. Amikor kom- j mandósok hatoltak be a szállodába, a túszejtő férfi önként megadta magát. Torgyán nélkül ■ Az FKGP nagygyűlése és nagyválasztmánya Réti Mik­lóst választotta tegnap a párt új elnökévé. Torgyán Józse­fet megfosztották posztjától, felfüggesztették párttagságát, fegyelmi eljárást kezdemé­nyeztek ellene és hatályon kí­vül helyezték minden határo­zatát, amely a választások el­ső fordulója után született. Az MDF készül ■ Magam javasoltam a kép­viselőcsoportnak - figyelem­be véve az előttünk álló fele­lős ellenzéki munkát -, hogy az MDF elnökeként az Or­szággyűlés alelnöki posztjára jelöljenek - jelentette ki teg­nap Dávid Ibolya. A politikus hozzátette: az MDF készül arra az „ellenzéki szerepre, amelyben az ellenzék is visel felelősséget”. Más elosztás ■ Elsősorban nem az egyé­nek, hanem az intézmények támogatásával lehet hozzájá­rulni a határon túli magyar­ság életfeltételeinek javulásá­hoz - jelentette ki Szent- Iványi István SZDSZ-es politi­kus, amikor tegnap megbe­szélést folytatott Kasza Jó­zseffel, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnökével. Végleges a választási eredmény ■ Az Országos Választási Bizottság (OVB) tegnapi ülésén egyhangúlag elfogadta a 2002-es országgyűlési képviselő- választások eredményéről szóló közleményt. Eszerint a Fidesz-MDF 188, az MSZP 178, az SZDSZ 19, míg az MSZP-SZDSZ összesen 1 mandátumot szerzett. Ennek kapcsán Deutsch Tamás, a Fidesz alelnöke kijelentette: a Leg­felsőbb Bíróság döntéseit kommentár nélkül veszik tudomá­sul, s azt tanácsolja, hogy mások is ezt tegyék. Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke kijelentette: reméli, a végeredményt a kor­mány is tudomásul veszi, és már nem hoz az állami vagyont elkótyavetyélő intézkedéseket. Kovács László szocialista pártelnök szerint kudarcot vallottak a Fidesz és a MIÉP pró­bálkozásai, hogy vereségüket győzelemmé változtassák. Ugyanakkor felszólította Orbán Viktort és a Fidesz vezetőit, hogy ne hozzanak olyan döntéseket, amelyek több tízmilli- árd forintos kiadást jelentenek a következő kormány számá­ra. Az MDF tudomásul veszi a közzétett választási eredmé­nyeket, s meghatározónak tekinti az OVB állásfoglalását, döntéseit - közölte Dávid Ibolya pártelnök. Meghívás a határon túliaknak ■ Medgyessy Péter, az MSZP miniszterelnök-jelöltje mi­előbb szeretné informális eszmecserére Budapestre hívni a határon túli magyar pártok és civil szerveződések képviselő­it. Azt is kívánatosnak tartaná, ha a visegrádi országok és a Benelux-államok kormányfőinek május 24-25-én esedékes szlovákiai találkozóján, Trencsénben „megteremtődne a le­hetőség arra, hogy már az új magyar kormány ismertethesse elképzeléseit” - írta tegnapi számában a pozsonyi Új Szó. Konferencia a termőföldről ■ Ma Magyarországon közvetlenül vagy közvetett módon 2,5-3 millió ember kötődik az agrárgazdasághoz - hangoztat­ta Varga Mihály pénzügyminiszter tegnap Budapesten a Fi­desz által a földtulajdonlásról rendezett tanácskozáson. A pénzügyminiszter rámutatott: az állami földek versenytár­gyalásos értékesítésére vonatkozó kormánydöntéssel az volt a céljuk, hogy a föld a helyben lakókhoz jusson. a számlavadászat kulcs miatt. Számukra a tíz­milliós összeghatárt megha­ladó bevételi maximumot ál­lapítanak majd meg. Az ÉVA másik előnye, hogy a vállalkozónak nem kell számlát gyűjtenie, köny­velőt fizetnie. Csak a bevéte­leit kell bevezetnie a könyv­be, az adóhatóság pedig leg­feljebb azt ellenőrizheti, megtette-e ezt, s befizette-e az egységes adót.- A Magyar Szocialista Párt programjában szerepel az APEH-nál működő adó­kommandó felszámolása is. Mindez nem jelenti azt, hogy az adócsalók a jövőben megmenekülnek a bűnüldö­ző szervektől. De úgy véljük ezt a feladatot nem az adó­hatóságnak, hanem a rend­őrségnek kell ellátnia - kö­zölte a szocialista politikus. Bizonytalan még a helyi iparűzési adó sorsa. Ha nin­csenek költségszámlák, a vállalkozó nem csökkentheti velük nettó árbevételét és a teljes összeg után kelle fizet­nie az önkormányzatoknak a maximum kétszázalékos adót, vagy továbbra is gyűjte­ni kellene a számlákat. Emi­att elképzelhető, hogy az EVA-t választók bruttó (áfás) árbevételük után fizetik majd ezt az adót, de alacso­nyabb kulccsal, mint a tőke­erősebb vállalkozások.

Next

/
Thumbnails
Contents