Somogyi Hírlap, 2002. május (13. évfolyam, 101-125. szám)

2002-05-24 / 119. szám

2002. Május 24., Péntek KAPÓ S V Á R 5. OLDAL Új igazgatója lesz az iskolának Kaposfüred Egyedül Jágerné Katona Zsu­zsanna adta be pályázatát a kaposfüredi iskola igazgatói posztjára. A legutóbbi részönkor­mányzati ülésen a képviselők egyhangúlag támogatták a bead­ványát. Kurucz János elnök el­mondta: a pályázó 1984 óta tanít a városrész iskolájában, s tagja volt a részönkormányzatnak is. A végső szót a jövő csütörtöki köz­gyűlés mondja ki.- Értékeltük a tavaszi fesztivált is - mondta Kurucz János. - Az előterjesztésből hiányoltuk a fü­redi rendezvényeket. A program- sorozatot túlságosan zsúfoltnak tartottuk, ezeket a jövőben nem ártana szétbontani. Vélemé­nyünk szerint azon is célszerű volna elgondolkodni, hogy az együttesek, a művészek a megye- székhely külső részein is föllép­hetnének, gondolok itt Füred mellett Toponárra, Tüskevárra, Töröcskére, Szentjakabra. A fel­tételek megvannak, s biztos, hogy sok nézőt vonzana, és való­színűleg a művészek is szívesen jönnének. __________________■ Pro gramajánló Ma 8.30-tól nyitott laktanyai napot tartanak a Táncsics Mihály laktanyá­ban. A honvédzenekar térzenéje után technikai bemutatókat tartanak. Fellép a Flamingó táncegyüttes, Auth Csilla, a Bon-Bon és az Irigy Hón­aljmirigy. 10 órakor Krum Enikő fuvolán, Tallián András hegedűn ad hangver­senyt a Honvéd utcai általános iskolában. Zongorán közreműködik Kar­dos Kálmán. 11 órakor a kaposfüredi művelődési házban 40 éves a kaposfüredi óvoda címmel kiállítás nyílik felnőtt alkotók munkáiból. 12 órakor zenés programismertetéssel kezdődik a Festők városa han­gulatfesztivál. A felvonulás 15 órakor indul az Együd Árpád művelődési központ elől. A menet a Bajcsy-Zsilinszky és a Zárda utcán érkezik a Kossuth, majd az Európa térre. 15.15-kor köszöntő, akkor nyitják meg a művészek utcáját; bemutatják az utcai kiállítókat és alkotókat. 16 óra­kor látható a Déryné Vándorszíntársulat A harmonikás című san­zonösszeállítása. 16.45-kor föllép a honvédzenekar és a Koktél táncklub. 17-19 óra között Drazsé címmel képzőművészeti játszóházat tartanak. 17.30-kor az Élián Bánd ad koncertet a Szivárvány mozi és zeneházban. 19 órakor előadást tart a Ládafia Bábszínház. 19.30-kor kezdődik Pa Dam, Pa Dam címmel Molnár György harmonikaművész és zenekara nosztalgiaműsora. 16 órakor a Fiatal Iparművészek Stúdiója Egyesület (FISÉ) művészei­nek alkotásaiból nyílik kiállítás a megyei múzeum első emeleti kamara­termében. Gremsperger Beatrix, a Nemzeti Kulturális Örökség Miniszté­riumának munkatársa méltatja az alkotásokat. 17 órakor a megyei és városi könyvtár kamaratermében megnyitják a Somogyi Művészkör kiállítását. 17 órakor a Száz magyar falu könyvsorozat somogyi köteteit mutatja be Búza Péter szerkesztő a Kaposvár Plaza Alexandra könyváruházá­ban. Köszöntőt mond dr. Gyenesei István, a megyei közgyűlés elnöke. 18 órakor az SMK Kapós Art galériában nyitják meg a Klimt és Schiele facsimile kiadású rajzai című kiállítást. A tárlatot dr. Pogány Gábor mű­vészettörténész ajánlja az érdeklődők figyelmébe. Köszöntőt mond Christian Oberwagner, az Osztrák Kulturális Fórum igazgatóhelyettese. Közreműködik a Déryné Vándorszíntársulat. _________________ ■ Ka posvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Műszaki Bizottsága ismételten meghirdeti a helyi építészeti értékek homlokzatfelújításának támogatási pályázatát. A pályázatok beadási határideje: 2002. augusztus 1. Érdeklődni lehet a főépítészeti irodában ' telefon: 82/501-517. Legyünk egy csapatban! Az Axel Springer-Magyarország Kft. Somogy Megyei Irodája, a Somogyi Hírlap Kiadója értékesítési munkatársakat keres Kaposvár és környékéről. Feladata az ügyfelekkel való kapcsolattartás, piackutatás, rendezvényeken való cégképviselet. Amit ehhez kínálunk:- versenyképes jövedelem- médiavállalkozásunk • biztos háttere- szakmai továbbképzés Jelentkezési feltételek:- legalább középfokú végzettség- jó kommunikációs* készség- jó megjelenés- nagyfokú önállóság- vállalkozói igazolvány Fényképes önéletrajzát május 28-ig várjuk címünkre: Somogyi Hírlap, 7401 Kaposvár, Pf. 31. A borítékra írják rá: „Terjesztés” Somogybán otthon vagyunk Somogyi Hírlap Minősítik a néptáncegyütteseket Hazai néptánc- és hagyo­mányőrző táncegyüttesek lépnek föl vasárnap a Csiky Gergely Színházban. Tizen­egy csoport jelentkezését fo­gadták el a szervezők az or­szágos megmérettetésre. A szakmai zsűri minősíti is az együtteseket. Kétévente rendezik meg a nép­táncosok országos bemutatóját - mondta Csíkvár Gábor főszer­vező, a Somogy Táncegyüttes Alapítvány ügyvezető igazgató­ja. Az idén hat helyszínen, az ország különböző területein - Békéscsabán, Ráckevén, Sáros­patakon, Százhalombattán, Pécsváradon és Kaposváron - tartanak minősítést.- Az érdekvédelmi szerveze­tek döntik el, hogy melyik hely­színt választják ki a fesztivál helyszínének - hangsúlyozta Csíkvár Gábor. - A somogyi me- A csoportok húsz-harminc perces összeállításukat mutatják be fotó; kovács tibor gyeszékhelynek már hármadik alkalommal adták oda a rendezés jogát. A fellépő 11 követően három alkalommal eléri a kiváló minősí- táncegyüttes itt próbálja megszerezni a legkedve- tést, akkor Örökös plakettet kap. A Somogy Tánc- zőbb eredményt. A csoportok 20-30 perces, tőlük együttes, ha most is sikeresen végez, akkor meg­telhető legjobb összeállításukat mutatják be, a ha- szerzi az Örökös Martin-plakettet - ez a legnagyobb gyományőrzők 10-20 perces előadással készülnek, országos szakmai elismerés. A vasárnapi találkozót Az öttagú zsűri három minősítési fokozatot kü- az Együd Árpád művelődési központ, a Martin lönböztet meg: részt vett, minősült együttes és a ki- György Néptáncszövetség, valamint a Somogy válóan minősült együttes. Ha valamelyik egymást Táncegyüttes Alapítványa szervezi.- Fontos a minősítés, hiszen több pá­lyázatnál feltétel is. Akadnak olyan szakmai megmérettetések, ahová e nél­kül meg sem hívják a csoportokat. A visszaigazolás pedig sosem árt. Buda­pesti, komárnói, kecskeméti, veszprémi, alsónyéki, székesfehérvári, őcsényi, pé­csi és barcsi együttesek jönnek Kapos­várra. A mezőnyt ismerve szoros ver­senynek nézünk elébe. Amíg a zsűri dönt, addig a résztvevőknek táncházat szervezünk. szabó kinga Vágyattrakciók a színpadon A zsűri a színpadon látott műsor művészeti összhatását érté­keli a felsorolt szempontok alapján: műsorszerkesztés, dra­maturgia, folklorisztikai hitelesség, koreográfiái megformálás, színpadi megjelenés, ének-zenei előadás, előadói színvo­nal. A Somogy Táncegyüttes három folklórműsorral készül, a Somogyi pillanatok, a Rimóci táncok és a Centei táncok cí­művel. Két tematikus számot is előad: a Fülemülét és részle­teket a Vágyattrakciókból. Új nevet kérelmez az óvoda Maratoni hosszúságú ülést tartott tegnap a cigány kisebbségi önkor­mányzat. Az előterjesztések között szerepelt a Zöldfok Rt telepe és a környék szabályozási tervének a jóváhagyása. Ezzel kapcsolatban Fábián Éva városi főépítész tájé­koztatta a képviselőket. Elmondta: a társaság szeretné értékesíteni ka­posvári telepét és környékét. Ezért finanszírozza a terület hasznosít­hatóságára vonatkozó szabályozá­si tervet.- Az ingatlan a tüskevári város­rész folytatása lehetne - fejtette ki a főépítész. - A számítások szerint A névadóról Tar Csatár elsősorban pedagógiai tárgyú írá­saival keltett figyelmet. Hangsúlyozta a testi nevelés fontosságát, s óvodájában bevezette a rendszeres, a gyermekek életkorának megfelelő testnevelést. A játékot az aprósá­gok nélkülözhetetlen tevékenységének tar­totta. Személyének - 1883. március 15-én bekövetkezett haláláig - kiemelkedő szere­pe volt Kaposvár kulturális életében. itt 80 lakótelek alakítható ki. A nyugati részen pedig kereskedelmi és szolgáltatólétesítmények elhe­lyezésére van lehetőség. Hász Mihály, a cigány kisebbsé­gi önkormányzat elnöke javasolta: építsenek a területen szociális bér­lakásokat is. A jövő heti városi köz­gyűlés szavaz arról a tájékoztató­ról, ami a hirdetési rendszergazda, a City Média Kaposvár Kft eddigi munkájáról szól. Dr. Trombitás Tamásn4 a vagyongazdálkodási igazgatóság munkatársa hangsú­lyozta: ha a kisebbségi önkor­mányzat programot szervez", an­nak a plakátjait a tár­saság ingyen kihelyezi a reklámhordozókra, csak igényelni kell. A képviselők hiányolták i az öntöttvas hirdető- táblákat a szentjakabi városrészből. Ezt a hi­ányt is a City Média tudja orvosolni - kap­ták a választ. A Pécsi utcai óvoda kérelemmel fordult a városhoz az in­tézmény név- változtatása miatt. Kapos­vár első óvoda­igazgatójának, Tar Csatárnak a nevét szeret­nék fölvenni. Az óvoda az idén ünnepli fennállásának a 75. évfordulóját. Ezzel kapcsolat­ban neveléstörténeti kutatásokat végeztek, s kiderült: ez a város leg­régebbi óvodája, ha nem számít­juk a toponárit. Létrejöttét 1927- ben a cukorgyár környékének gyors fejlődése, a letelepedő mun­kások igénye indokolta. Az első épület a Pécsi utca 4. szám alatt volt, majd a háború után 1947-ben költözött a mostani helyére, a Pé­csi utca 1. szám alá. A város óvoda­történetének legjelentősebb sze­mélyisége 1870-től lakott a megye- székhelyen; ő létesítette az első óvodát, ez 1904-ig a Zárda utcában működött. ■ Hírek ÉDES ANYANYELVŰNK. A Ka­posvári Egyetem Csokonai Vitéz Mihály Pedagógiai Főiskolai Ka­rának pedagógus-továbbképző és -szolgáltatóintézete rendezte meg az Édes anyanyelvűnk országos nyelvhasználati verseny megyei döntőjét. A gimnazisták között első lett a barcsi Tálján András, második a siófoki Hozleiter Éva és Papp Csilla. A szakkép­zőiskolák versenyében a siófoki Makai Emma végzett az élen, őt követte a barcsi Czimmermann Barna és a kaposvári Csordás András. Az első két-két helyezett képviseli a megyét az országos döntőn, azt októberban rendezik meg Sátoraljaújhelyen, (szk) HANGSZERBEMUTATÓ. A vá­ros óvodásainak szerveztek hangszerbemutatót és koncertet a Liszt Ferenc zeneiskolában. Tegnap tíz intézményből jöttek gyerekek. A vonós kamaraegyüt­tes, a rézfúvósok, a zongoristanö­vendékek és a fafúvósok adtak műsort, s fölléptek a Mikrokoz­mosz művészeti iskola toponári táncosai is. Nagy sikere volt a két­napos zenei találkozónak, ezért jövőre folytatni kívánják. _____■ Hol lywood multiplex STAR WARS II. A KLÓNOK TÁ­MADÁSA 90998. sz. 25-26-án 10:30 is. 13:15,16:00,18:45,21:30. HARRY POTTER ÉS A BÖLCSEK KÖVE 90946. sz. 25-26-án 11:15. SZÖRNY RT 90896 sz. 25-26-án 10:00. HART HÁBORÚJA 90990 15:30, 18:00. PÁN PÉ­TER VISSZATÉ­RÉS SOHAORSZÁGBA 90977 sz. 25-26-án 12:00 is, 13:45. SKOR- PIÓKIRÁLY 90985. sz. 14:15, 16:15, 18:15, 20:15, VALAMI AMERIKA 90961 sz. 20.30. eosze Vén kalóz föböző )é( Kaposvár, Honvéd u., Damjanich u. sarok (üvegkupola)»Telefon: 82/313-006,30/504-2044'* Kérdezzen; 316-165 Ha kérdése van Kaposvár bár­mely vezetőjéhez, polgárához, azt mi továbbítjuk, a választ pe­dig lapunkban közöljük. Hívása­ikat üzenetrögzítő fogadja. Kér­jük, hogy a kérdés előtt mond­ják rá nevüket, címüket, illetve telefonszámukat. ■ Most érdemes Raiffeisen Értékszámlát nyitni! Amennyiben Ön június 15-ig Értékszámlát nyit a Raiffeisen Bank kaposvári fiókjában, és Somogyi Hírlap előfizetését erről a számlájáról teljesíti, akkor egy év alatt 800 Ft kedvezményben részesül! ÉRTESÍTÉS Értesítjük T. Fogyasztóinkat, hogy a folyamatban lévő vízminőség-javító program részeként megkezdődik a nagy átmérőjű vezetékek mechanikai tisztítása 2002. május 24-én, pénteken 8-18 óra között a Búzavirág utcai vezeték (II. sz. Füredi utcai vízműtelep és a Füredi utcai kicsatlakozásig terjedő szakaszán. A program folyamatosan kerül végrehajtásra. A tisztítással érintett Fogyasztóinkat a lépcsó'házakban elhelyezett szórólapokon folyamatosan tájékoztatjuk. A tisztítás időszakában tartálykocsival biztosítjuk az ideiglenes vízellátást. A hálózat mechanikai tisztításának környezetében átmeneti vízminőségi gondok várhatók. Fogyasztóink megértő türelmét kérjük. Tisztelettel: Kaposvári Vízművek Kft. (74B90) ( ) 1 I I További információért forduljon a ____ _ _ 1 I Raiffeisen Bank Kaposvár Plaza-ban Raiffeisen j

Next

/
Thumbnails
Contents