Somogyi Hírlap, 2002. május (13. évfolyam, 101-125. szám)

2002-05-19 / Vasárnap Reggel, Különszám

Szél, vitorla, elegancia A Balaton Boát nemzetkö­zi vízisport és szabadidő vásár tegnap nyitotta ka­puit a leltei kikötőben. A pontonhldaknál ringatózó hajók körül sok volt az ér­deklődő, többeknek azon­ban csak arra futotta, hogy kihasználva az alkal­mat, zokniban leülhettek egy elegáns yacht pazarul berendezett belsejében. Harmadik alkalommal ren­dezték meg a nemzetközi hajó és szabadidős vásárt a Balatonnál. A vitorlások ez­úttal a reprezentatív lellei kikötőben horgonyoztak, Szűcs László polgármester legnagyobb örömére. Mint dr. Horváth Gyulától a Bala­A vitorlások látványnak is csodásak a tavon toni Hajózási Rt vezérigaz­gatójától megtudtuk: 75 ki­állító jelentkezett a három napos vásárra és 60 hajót kínálnak eladásra. Hogy hány üzlet köttetik majd, az a hosszú ünnep végén de­rül ki, de csak vastag pénz­tárcával érdemes itt kikötni. Használt hajót ugyan már 2,5-2,9 millióért is kínáltak, de ahogy a potenciális ve­vők felmérték, ha a szüksé­ges felújítással is számol­nak majdnem jobban jár­nak egy új hajóval, amelyek közöl néhányat már 5-6 millióért is elvihetnek. Akadt ahol euróbán írták ki az árakat, így nem tűnt olyan nagynak a szám, de lehet szorozni: a 250 ezer euró körüli hajó legalább 60 millióba kerül. Ez még nem a hazai középosztály pénztárcájának való. Hogy mégis örülünk, ha minél több európai vitorlás köt ki a Balatonnál, annak egyszerű oka van. A vendég hizlalja a tóparti vállalko­zók, szolgáltatók és önkor­mányzatok pénztárcáját, így nekik is futja előbb- utóbb saját hajóra. Tény, hogy a balatoni kikötők egyre népszerűbbek. Heré­nyi Károly országgyűlési képviselő is ebben bízik, meg abban, hogy a tíz évre tervezett 608 milliárdos ba­latoni fejlesztési keret jelen­tős változásokat hoz a régió életében. G. M. Nőhet a békesség fája Évadnyitók a Balatonnál Tegnap, a megye köze­pén, az újvárfalvai Noszlopy kúria udvarán elültették a békesség fáját. Az ötlet gazdája, dr. Gyenesei István, a megyei közgyűlés elnöke beszé­dében hangsúlyozta: az elmúlt hónapok viszályai megmérgezték a magyar társadalmat, a pengeváltá­sok sokakat megsebeztek. Azonban most, hogy lezá­rultak a választások, meg­alakult az új parlament, ideje újra megtalálni a bé­kességet, az összefogást. S mivel a harcot a politika szította, a megbékélést is a politikusoknak kell kezde­ni. Somogy politikusai a békesség fájának elülteté­sével országos folyamatot szeretnének elindítani. A kezdeményezést levélben üdvözölte Medgyessy Pé­ter miniszterelnök-jelölt is, aki úgy vélte: bár számtalan seb szakadt fel az utóbbi hónapokban, Magyarország jobb és Szebb, mint amüyennek az elmúlt időszakban lát­szott. A somogyi békefa pedig megmutatja, hogy annyi viszály után is még mindig sokkal több min­den köti össze a magyar­ságot, mint amennyi elvá­lasztja. A rendezvényen a me­gye kormánypárti ország- gyűlési képviselői nevé­ben dr. Kolber István szólt, aki kiemelte: a csatában bátornak, békében vi­szont okosnak kel] lenni, így .a legfontosabb feladat most a társadalmi kiegye­zés és a megbékélés meg­teremtése. Herényi Károly MDF-es országgyűlési képviselő viszont úgy vél­te: aki békéért kiált, nem állít kevesebbet, mint hogy háború van. Márpe­dig Magyarországon nincs és nem is volt hábo­rú. A fa ezért ne csak a bé­kesség, hanem az össze­fogás fája is legyen-. Az országgyűlési kép­viselők, a választópolgár­ok, az egyház és a sajtó képviselői együtt ültették el a békesség fáját, ame­lyet a történelmi egyhá­zak képviselői szenteltek fel és áldottak meg. J. E. Kétszeresen is megnyílt tegnap a balatoni idegenforgalmi sze­zon. Siófok jelképesen átvette a fővárosi címet és az azzal járó kulcsot, megválasztották a Bala­ton Lányát és fergeteges prog­ramsorozattal jelezték: augusz­tus 20-ig a magyar tenger az or­szág közepe. A látványosságok közül kitűnt a veterán autó- és motor felvonulás. A mintegy száz veterán jármű Balaton ke­rülő túrán vett részt. Ezzel egy időben Balaton- szentgyörgyön, a tó nyugati ka­pujában a Kis-Balaton kistérség­ben is ünnepélyesen megtartot­ták a szezonnyitót. Zalai és so­mogyi települések közös ünnepe ez, jelezve, hogy feléledt a nagy tóhoz kötődő különleges világ is. Itt a szezon mást jelent mint a Balaton partján, hiszen a telepü­HÍREK Pünkösdi tárlatok Bogláron ■ Két világhírű Kossuth-díjas festőművész Kokas Ignác és Chéner Mihály kiállítása nyílt meg tegnap a bogiári Vörös és Kék ká­polnában. A tárlatokat Aradi György evan­gélikus lelkész ajánlotta a művészetbarát közönségnek. A pincetárlatban fiatal kép­zőművészek - Árvay Zolta, Csávás Csaba, Fischer György, Németh Klára, Orosz Ger­gely és Soltész Melinda - művei láthatók, míg a Fischl-ház kiállítótermeiben a bogiári fafaragó kör mutatkozik be. Testvérek a falunapon ■ Kaposmérőt és a horvátországi Kapella köz­séget már hosszú évekre visszatekintő, gyü­mölcsöző testvértelepülési kapcsolat fűzi össze. A mostani falunapon is kedves ven­dég a 60 fős horvát delegáció. A programju­kat a megyeháza címertermének és a me­gyeszékhely nevezetességeinek megtekin­tésével kezdték. Délután Kaposmérőben a hagyományos labdarúgó-tornán nemcsak képviseltették magukat csapatukkal, ha­nem a dobogó legtetejére állhatták a horvát csapat tagjai. Az esti kultúrműsoron együtt léptek fel a horvát vendégek és a helybéli nyugdíjasklub tagjai, este pedig vidám bál zárta az egész napos színes programot. Kitüntetettek klub ■ Kaposfüreden 13 taggal megalakult a Kitün­tetettek Klubja. A füredi részönkormányzat - mint Kurucz János elnök elmondta - ezzel szeretne tisztelegni azok előtt, akik az el­múlt évtizedekben kiemelkedően sokat tet­tek a városrészért. A különleges klub tagjai lehetnek mindazok, akik annak idején me­gyei vagy városi tanácsi, az elmúlt évtized­ben megyei vagy városi önkormányzati, il­letve állami kitüntetést kaptak. lések zömének nincs strandja, fürdőkultúrája. Azonban olyan nemzeti értékek birtokosai, ame­lyeket szeretnének bevonni a tu­risztikai vonzerők tárházába. A különleges táj és állatvilág elsősorban az úgynevezett ba­kancsos turistákat vonzza és a települések igyekeznek feltárni a hagyományos kézművességü­ket, látnivalóikat. Különleges le­hetőségeket teremt számukra, hogy a távozó kormány átadta a sármelléki Balaton Airportot az üzemeltető önkormányzatok­nak, amelyek a jövőben többet profitálhatnak az Európából gépszárnyakon érkező vendégek fogadásából. Szentgyörgyön teg­nap mindennek jegyében nyitot­ták meg egész nápos vígassággal és sportversenyekkel a Kis-Bala­ton évadot. G.M. MEGKÉRDEZTÜK Egynapos királyság A pünkösdi király mindössze egy napig uralko­dik, de ezalatt legalább kedve szerint mindent megtehet. Olvasóinkat arról faggattuk: hol volna az ő „pünkösdi királyságuk”, és mit tennének legszívesebben egynapos uralkodásuk alatt? Dómján Lászlóné j - A pünkösdi királyságom napját is a I családommal tölteném, valami kelle- 1 mes helyen, például egy közös kirán­dulással. Pihennénk, kikapcsolód­nánk, jól éreznénk magunkat. Persze, f rendeleteket is hoznék, csupa olyant, ; amitől jobban éreznék magukat az j emberek. A legfontosabb dolog szerintem az egész- : ség és a munkahely, úgyhogy valószínűleg az intéz­kedéseim is ezekkel lennének kapcsolatban. Horváthné Molnár Kitti- A Balaton partján lennék legszíve-1 sebben pünkösdi király és tényleg úgy élnék egy napig, mint egy ki­f rály... Enni, inni, strandolni, pihenni, ! vidámparkot és mindenféle szórako- \ zást kipróbálni... És közben olyan ) rendeleteket alkotnék, hogy minden- j kinek legyen lehetősége követni a példámat. Fel- | emelném azonnal a gyest, a gyedet, és rengeteg új | támogatási formát bevezetnék. Szépligeti Szilvia- Mindegy, hol választanának meg pünkösdi királynak, a lényeg, hogy | családommal együtt lehessek. A kis­gyermekemmel lennék, sokat játsza­j nánk, például a strandon töltenénk egy j csodálatos napot. A rendeleteim pedig j főleg azzal lennének kapcsolatosak, j hogy a közalkalmazotti kedvezményeknek, pedagó- j gus-igazolványnak legyen kézzel fogható értéke, és j kevesebbe kerüljön ezzel valamilyen szolgáltatás. Nagy Lajos I - Csak Kaposváron lennék pünkösdi ki­rály, és egyetlen intézkedésem lenne: | megszerveznék egy olyan hatalmas I rendezvényt, ahol minden városlakó | ott lenne, fiatalok, idősek. Egy napra : bezáratnám az üzletközpontokat, hogy ; az emberek együtt lehessenek és csak egymásra figyelhessenek. Van egy gyönyörű váro­sunk, mindenkit hívnék, hogy jöjjenek és nézzük | meg együtt. A többi akkor már megy magától... Balázs Viktória i - Azt szeretném, ha Kaposváron vá- j lasztanának pünkösdi királlyá. Bár j nagyon rövid az egy napig tartó ki- i rályság, én ezt arra használnám fel, : hogy a városból az összes autót kitil­tanám. Csak gyalog vagy kerékpárral lehetne közlekedni. Ez egyrészt azért volna jó, mert az emberek észrevennék egymást és a város szépségeit is, másrészt legalább egy napra tényleg tiszta volna a város levegője. Bíró János- A gyerekeim jól tanulnak, jó munkám és munkatársaim vannak, nekem ez | már felér egy királysággal. De ha tény­leg megválasztanának, arra használ­nám fel az egynapos hatalmamat, hogy a hajléktalanokon próbálnék segíteni. Legalább azoknak legyen esélyük, akik maguk is szeretnének javítani a sorsukon. Ne kelljen félniük. Egy alapítványt hoznék létre és mindenkit be­vonnék a munkába, aki szeretne segíteni. j. e. Szabadtéri múzeum Barcson A Dráva Múzeum környe­zetének parkosítását és benne szabadtéri kiállító- hely kialakítását tervezik Barcson. Az épület körül a térség egykori munkaesz­közeit, régi szakmáit sze­retnék felvonultatni, gon­doskodva a kiállított tár­gyak megfelelő védelmé­ről. Az elképzelések sze­rint egy kemencét is építe­nének itt, amely először nyáron, a város napi ren­dezvényeken jutna sze­rephez és a benne sütött rétest kóstolhatnák meg a barcsiak. Ezen a területen tárol­ják jelenleg a bödönhajót is, amely a város egyik ne­vezetessége, az egyik leg­régibb megmaradt drávai vízieszköz. Az egykori ha­jómalom feltételezett tar­tópontonja a 70-es évek­ben került elő. Ennek el­helyezéséről még nincs döntés; az első terv az volt, hogy lekerül az új barcsi kikötőbe, azonban ma már az is felmerült, hogy a szabadtéri múze­um egyik látványossága lehetne. Bár a helye még kérdéses, az azonban biz­tos: a muzeális értékű vízi jármű számára szabadtéri fedett bemutatóhelyet ala­kítanak ki, ahol megte­kinthetik majd az érdeklő­dők. N. L. közelről!! 2002. MÁJUS 19.

Next

/
Thumbnails
Contents