Somogyi Hírlap, 2002. május (13. évfolyam, 101-125. szám)

2002-05-16 / 113. szám

2002. Május 16., csütörtök 3. OLDAL Megalakult az új Országgyűlés Szili Katalin a Ház elnöke - Medgyessy Péter alakít kormányt - Kedden egynapos ülés Varga László (Fidesz-MPP), a Ház korelnöke vezette a választásokat Medgyessy Péter: a mi időnk? FOTÓK: EUROPRESS/KALLUS GYÖRGY Medgyessy Péter, az MSZP-SZDSZ koalíció miniszterelnök- jelöltje alakíthat kormányt. Erre Mádl Ferenc köztársasági elnök kérte fel tegnap, miután megalakult a harmadik évez­red első országgyűlése. Az Orbán-kabinet megbízatása meg­szűnt, a Medgyessy-kabinet megalakulásáig ügyvezető kor­mányként működik. Késő este a parlament úgy döntött, hogy a házszabálytól eltérve május 21-én egynapos ülésén dönt a minisztériumok felsorolásáról szóló törvény módo­sításáról. Más szóval ez azt jelenti, hogy a tervezett új kor­mányzati struktúrának megfelelővé alakítja át a jogszabályt. Budapest A törvényhozás házának szelle­mét és a képviselői munka felelős­ségét is méltatta megnyitó beszé­dében a tegnapi alakuló ülésen Mádl Ferenc köztársasági elnök. Mint mondta: a minden eddiginél nagyobb választási részvétel arra kell hogy ösztönözze az új Ország- gyűlés tagjait, hogy korábbi sérel­meiket és politikai ellentéteiket fél­retéve a nemzet, érdeké­ben tevékenykedjenek. Mádl hangsúlyozta: most mindenkinek az olyan kö­zös nagy ügyeken kell fá­radoznia, mint az EU-csat­lakozás előkészítése. Az államfő megköszönte a tá­vozó miniszterelnök és kormány négyéves mun­káját, egyúttal bejelentet­te, hogy Medgyessy Pé­tert, az MSZP-SZDSZ miniszterel­nök-jelöltjét fogja megbízni az új kabinet felállításával. Az államfő úgy fogalmazott: „Medgyessy Pé­ter miniszterelnök-jelölt úr politi­kai céljaiban az ország nyilvános­sága előtt, és személyes beszélge­téseinken is elkötelezte magát az elmúlt évek eredményeinek folyta­tása mellett”. Mádl Ferenc ünnepélyes szava­it Ficzere Lajos, az Országos Vá­lasztási Bizottság elnöke, illetve Pintér Sándor belügyminiszter vá­lasztásokról szóló beszámolója követte - az újonnan alakult Or­szággyűlés képviselői mindkét beszámolót elfogadták. A szava­zás egyúttal az új Országgyűlés legelső szavazása volt. Varga László, a Fidesz-MPP 92 éves képviselője, az Országgyűlés korelnöke Magyarország husza­dik századi történetének áttekin­tését követően arra kérte a Or­szággyűlést, hogy a képviselők soha ne használjanak durva sza­vakat. Mint fogalmazott: az elnök asszony, az alelnök vonja meg a szót azoktól, aki durva vagy sértő szavakat használnak; és ne kap­ják vissza felszólalási jogukat ad­dig, amíg nem kérnek elnézést vagy bocsánatot meggondolatlan­ságukért. Varga László azt szeret­né, ha az Országgyűlés népünk ügyének intézménye lenne, egy­más jogainak tisztelője, valamint „nyelvünk, szépséges nyelvünk megőrzője és nem megrontója.” Varga László korelnök vezeté­sével került sor a mandátumvizs­gálatra, majd a honatyák esküté­telére. Varga László bejelentette a négy frakció megalakulását, és is­mertette a frakcióvezetők szemé­lyét: Lendvai Ildikó (MSZP), Pokomi Zoltán (Fidesz-MPP), Balsai István (MDF) és Kuncze Gábor (SZDSZ). A parlament elnökét, alelnöke- it, és jegyzőjét titkos szavazással választották meg. Az Országgyű­lés elnöke Szili Katalin (MSZP) lett 355 igen szavazattal 21 ellené­ben. Az alelnöki posztot Dávid Ibolya (MDF), Harrach Péter (Fi­desz), Mandur László (MSZP), Szájer József (Fidesz) és Wekler Ferenc (SZDSZ) tölti majd be. Szili Katalin a parlament új szocialista elnöke - akit 355 igen szavazattal választott meg a T. Ház -, azt mondta, hogy a haza és a hala­dás ügye összekapcso­lódik, minden jelenlé­vőnek ezért kell fára­doznia. Kérte, hogy a választási küzdelmek­ben eluralkodott túlzott harciasságot, kímélet­lenséget tegyék félre, mert a politika szakmai és erkölcsi presztízsét mielőbb vissza kell szerezni. Alá­húzta: az új parlamentben ön­tudatos vitázó okosságra van szükség. Orbán Viktor beszédében azt hangsúlyozta, hogy a nemzet ma erősebb, szabadabb és bizako­dóbb, mint az előző negyven év során bármikor. Sorra vette az el­múlt négy év eredményeit: a né-' pességfogyás megállítását, a csa­ládok és fiatalok lehetőségeinek gyarapítását. A státustörvényt a nemzet határokon átívelő újra­Orbán Viktor: „A nemzet ma erősebb, egységesebb, szabadabb, bizakodóbb, mint 40 esztendeje bármikor. ” Medgyessy Péter: „Tízmillió magyar állam­polgár miniszterelnökeként dolgozom, aki 15 millió magyarért érez felelősséget. ” ROGÁN ANTAL (Fidesz-MPP) bizottsági elnökjelölt:- A magam harminc évével öregnek számítok már ahhoz, hogy értelmetlenül viaskodjak a T. Házban, ezért annyit ígérhetek, hogy a Orbán-kormány által elindí­tott ügyeket megvédem. Nem fo­gunk obstruálni csak azért, hogy keresztbetegyünk az új kabinet­nek. A Fidesz-MPP-nek és az MSZP-nek nagy fegyelemre lesz szüksége, hogy megalkothassuk a szükséges jogszabályokat. Az MSZP és az SZDSZ kétségbe is van esve ettől a helyzettől, mi azonban nem. Tény, hogy a Fidesz-MPP egyfajta béna kacsa állapotba került a választási veszte­ség miatt, ám ez legfeljebb az új kormány felállásáig tarthat. KISS PÉTER (MSZP) munka- ügyiminiszter-jelölt:- A frakciónk biztosítja majd a T. Ház működőképességét, a fe­gyelemben nem lesz hiány. A mai frakcióülésen is teljes létszámban jelen voltuk. Úgy gondolom, hogy a Fidesz-MPP igen erős ellenzék­ként fog viselkedni, és ha ezt tisz­tességgel teszik, az a kormánynak sem lesz rossz. Akár közös dönté­seket is el tudok képzelni, mond­juk épp a munkaügyi kérdések­ben. Egyébként nagyon örülök, hogy újra lesz munkaügyi minisz­térium, mert valamennyi fejlett'eu- rópai országban külön tárca kezeli a foglalkoztatási kérdéseket. A „négy lábon” álló régi-új miniszté­rium a mostani Szociális és Csa­ládügyi Minisztérium helyén lesz. egyesítésének nevezte. Végül megköszönte az eredményekhez hozzájárulók 'segítségét, kormá­nya nevében a szeretetet és a törő­dést, majd erőt és bölcsességet kí­vánt az új kabinetnek. így kö­szönt el „Isten éltesse Magyar- ország minden polgárát”.- Érték- szegény-, szorgalom- és becsületpárti vagyok, ezért vál­laltam egyebek mellett a minisz­terelnök-jelöltséget - mondta Medgyessy Péter, akit az államfő hivatalosan is felkért arra, hogy alakítsa meg az új kormányt. Medgyessy úgy fogalmazott: „fo­gadom, hogy 10 millió magyar ál­lampolgár miniszterelnöke le­szek, aki 15 millió magyarért érez felelősséget”. Tiszta, nyugodt Ma­gyarországot szeretne, barátságos szomszédokkal. Szeretné, ha Eu­rópában is a lovagiasságról és a' tárgyilagosságról ismernék a ma­gyar népet. Megköszönte azt a munkát, amelyet a most leköszö­nő Orbán-kormány végzett. Fon­tosnak tartotta azt is elmondani, hogy nem erőből, hanem megér­tőén, körültekintően politizál majd, és hogy nem a szónoki for­dulatokra, hanem a kitartó, igé­nyes munkára helyezi majd a hangsúlyt. „Nem babérokra pályá­zom - nyomatékosította - , azért vállaltam a megbízatást, hogy megnyugvást teremtsünk végre ebben az országban”. Medgyessy végezetül kitért arra is, hogy olyan tiszta, nyugodt, kiszámítható Ma­gyarországot szeretne, amelynek vezető politikusai tárgyilagossá­gukkal, lovagiasságukkal és barát­ságos gesztusaikkal megnyerik Európa és a világ szimpátiáját is. A Ház legközelebb május 21-én kedden tart egynapos ülést, s ott módosítják a Magyar Köztársaság minisztériumairól szóló törvényt. Ez lesz a jogi alapja az új kormány­zati struktúra kialakításának. F. TÓTH BENEDEK - TAKÁCS MARIANN SZILI KATALIN el­nök 1956-ban született Barcson. A JPTE Ál­lam- és Jogtudományi Karán végzett. Humán­ökológiai és politoló­gusdiplomát is szer­zett. 1994-től négy évig a környezetvédel­mi tárcánál politikai ál­lamtitkár. 1997-2001- ig az MSZP Baranya megyei elnöke és a nő- tagozat országos elnö­ke. 2000-től a párt el­nökhelyettese, 1994 óta parlamenti képvise­lő, 1998-tól az Ország- gyűlés alelnöke. MANDUR LÁSZLÓ alelnök 1958-ban szü­letett. Diplomáit a Köz­lekedési és Távközlési Műszaki Főiskolán 1979-ben, majd a Bu­dapesti Közgazdaság- tudományi Egyetemen 1991-ben szerezte. 1989 és 1997 között a Budapest Rádió Kft., 1997-1998-ban az Antel Invest Kft. igazga­tója. 1996-tól 1998-ig az Antenna Hungária igazgatóságának tagja, majd elnöke. 1998 óta az MSZP tagja, 2000 óta budapesti elnök. SZÁJER JÓZSEF aP elnök 1961-ben szü­letett Sopronban. Az ELTE Állam- és -Jog­tudományi Karán ta­nult, 1986-ban dokto­rált. 1988. március 30- án a Fidesz alapitó tag­jai között volt. 1989 ok­tóberétől a Fidesz leg­felső vezetésének tag­ja, az Ellenzéki Kerék­asztalban a Fideszt képviseli. 1994 és 1997 között, majd 1998-tól a Fidesz par­lamenti frakciójának vezetője, 1995-től pe­dig a Fidesz alelnöke. HARRACH PÉTER alelnök Budapesten ^született, 54 éves. 1972-ben teológus-ok­levelet szerzett a Római Katolikus Hittudományi Akadémián. 1990 és 1998 között a Magyar Katolikus Püspökkari Konferencia Püspökka­ri Titkárságán világi ügyi referens. 1993-1994 között a KDNP buda­pesti elnöke, 1995- 1996 között a párt alel­nöki posztját tölti be. 1998 óta a Fidesz-kor- mány szociális és csa­ládügyi minisztere. WEKLER FERENC alelnök 1955-ben született Mecsek- nádasdon. Az ELTE BTK történelem-nép­művelés szakán sze- ,rez diplomát. 1989- ben doktorrá avatják. 1985 és 1990 között a mecseknádasdi ta­nács elnöke. 1992- 1997 között, illetve 2000-től az SZDSZ pártigazgatója. 1990- től országgyűlési kép­viselő, 1998-tól a par­lament alelnöke. Nős, két házasságából há­rom gyermeke van. DÁVID IBOLYA alel­nök 1955-ben született Baján. Férjezett, két gyermeke van. 1981- ben a pécsi egyetem jogi karán szerez diplo­mát. 1989 óta tagja az MDF-nek. 1990-től képviselő. Tagja volt az Országgyűlés válasz­tási bizottságának, 1994-töl az ügyrendi bizottság tagja, majd elnöke. 1992 és 1997 között a demokrata fó­rum Tolna megyei elnö­ke. 1998-tól igazság­ügy-miniszter. 1999-töl az MDF elnöke. A jegyzők Jegyzőnek választották Juhász- né Lévai Katalint (MSZP), Nagy Nórát (MSZP), Füle Istvánt (MSZP), Vidoven Árpádot (Fidesz), Lázár Jánost (Fidesz), Vincze Lászlót (Fidesz), Herényi Károlyt (MDF), Németh Zsoltot (MDF), Világosi Gábort (SZDSZ) és Béki Gabriellát (SZDSZ). A házbizottság A tisztségviselők megválasztá­sával megalakult az Ország- gyűlés házbizottsága, amely­nek tagjai Szili Katalin ház­elnök mellett Dávid Ibolya, Harrach Péter, Mandur László, Szájer József és Wekler Ferenc alelnökök, valamint Lendvai Ildikó (MSZP), Pokomi Zoltán (Fidesz), Balsai István (MDF) és Kuncze Gábor (SZDSZ) frak­cióvezető. 25 bizottság A négy parlamenti párt megál­lapodása alapján 25 országgyű­lési bizottság alakul az új parla­mentben. ■ _________Hírek_________ KÖS ZÖNET. George W. Bush amerikai elnök levélben gratu­lált Orbán Viktor miniszter- elnöknek elmúlt négyéves tevé­kenységéhez. A levelet Nancy Goodman Brinker, az Egyesült Államok budapesti nagykövéte szerdán adta át a leköszönő kormányfőnek, mti A PARLAMENT ELŐTT. Tilta­kozunk a 2002. április 7-i vá­lasztások során elkövetett csalá­sok ellen, amelyeket több mint 100 ezer kérelem ellenére sem vizsgáltak ki - hangzott el Buda­pesten a Kossuth téren a nemze­ti ellenállás napjának elnevezett tiltakozó rendezvényen. Kocsis Imre, a szervező Lelkiismeret 88 csoport elnöke beszédében utalt arra, hogy a számtalan beismert választási jogtalanság ellenére sem rendeltek el kézi újraszám­lálást, s emiatt tiltakoznak. Szerinte Medgyessy Péter alkal­matlan a miniszterelnöki tiszt­ségre, mert érintett a III/III-as ügynöktörvény szerint. Kocsis Imre kijelentette: „nem fogad­juk el a következő kormányt, mert nem törvényesen került hatalomra”, mti EMLÉKEZÉS. Az MSZP parla­menti frakciója az Ország­gyűlés alakuló ülése előtt Nagy Imre szobránál tartott megem­lékezést. Kovács László szocia­lista pártelnök a jóléti rendszer- váltás programjának megvalósí­tásához kérte az országgyűlési képviselőcsoport támogatását. A politikus jelképesnek nevez­te, hogy a szocialista frakció tagjai a parlament alakuló ülése előtt azon a téren gyülekeztek, és onnan indultak a következő négy év törvényhozási és kor­mányzati feladatainak elvégzé­sére, ahol Kossuth Lajos, Károlyi Mihály, József Attila és Nagy Imre szobra áll. mti A MÉCSESNÉL. Pokomi Zol­tán, a Fidesz elnöke szerint a Fi­desz képviselőcsoportjának kö­vetkező négyéves tevékenységét olyan alapértékeknek kell meg­határozniuk, mint a szabadság és a nemzeti függetlenség. A Fi­desz képviselőcsoportjának tag­jai a Batthyány-örökmécsesnél gyűltek össze, hogy innen vo­nuljanak a parlamentbe. „Nem mondtunk mást sem egykor ellenzékben, sem kormánypárt­ként, sem a kampány lázas hó­napjaiban, de még tizennégy év­vel ezelőtt sem, amikor mostani ellenfeleink még egészen más eszmék elkötelezettjeiként, a gumibot másik végéről óvták a demokráciától Magyarországot” - fogalmazott a politikus, mti ÉRTEKEZLET. Bízunk abban, hogy a Magyar Szocialista Párt (MSZP) belátja, hogy a román kormány, az ügyvivő mdgyar kormány és az RMDSZ állás­pontja helyes, és nem kell fel­mondani az Orbán-Nastase egyetértési nyilatkozatot - je­lentette ki Németh Zsolt kül­ügyi államtitkár, miután Orbán Viktor kormányfő az Ország­házban találkozott a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) képviselőivel. Németh Zsolt hozzátette: reméli, hogy az MSZP belátja, az ettől eltérő ál­láspont veszélyezteti a kedvez­ménytörvény problémamentes végrehajtását Romániában, és beláthatatlan következmények­kel járhat a magyar-román kapcsolatrendszer alakulásá­ban ÍS. MTI TÖRVÉNY. A heti két pihenő­nap ne 40, hanem 48 órát jelent­sen, és az egyik pihenőnap min­dig essen vasárnapra, ne lehes­sen a pihenőnapokat egy hónap­ra vagy idénymunkánál fél évre összevonni - javasolja a Magyar Szakszervezetek Országos Szö­vetségének (MSZOSZ) elnöksé­ge a kormányzatnak a Munka törvénykönyve módosításához készített előterjesztésében, mti ■ HAZAI TÜKÖR_______

Next

/
Thumbnails
Contents