Somogyi Hírlap, 2002. május (13. évfolyam, 101-125. szám)

2002-05-11 / 109. szám

2002. Május 11., Szombat HÉT V ÉGÉ 9. OLDAL Fényírók üzenete a perifériáról Szükség van a jó filmre a ke­reskedelmi televíziók és mo­dernkori filmszínházak ko­rában is. Erre gondolhattak azok, akik Közép-Európa leg­nagyobb független filmfeszti­váljára jegyet váltottak. A Mediawave hűvös vetítőiben mégis kevesebben voltak, mint a kísérőprogramokon. Kivételes élményekben lehetett részük azon eltökélt filmbarátok­nak, akik a fényírók fesztiváljá­nak helyszíneire sereglettek a vi­lág minden szegletéből április utolsó és május első hetében. A filmszemle valóban az egyik leg­sokszínűbb nemzetközi összmű- vészeti fesztivállá nőtt, hiszen ez­úttal Győr mellett Kapuvár, Ko­márom, Rábapatona, Vének, a szlovákiai Dunaszerdahely és Révkomárom, valamint az erdé­lyi Kolozsvár is feltűnt a rende­zők között. A tíznapos happe­ning rendezvényei közül érde­mes volt elidőzni a meleg esté­ken a győri zsinagógában, ahol a filmbarát egy-egy remekbe sza­bott kortárs zenei vagy dzsessz- koncerttel szakította meg a sör­udvaron hömpölygő folklórt. Iga­zi szenzációnak számított a feke­te dzsessz nagy öregjeinek, Pharoah Sandersnek, Dewey Redmannak és Dávid Murraynak a fellépése, de a magyarok közül Dresch Mihály vagy Szabados György sem okozott csalódást a rajongóinak. A komáromi erőd­ben is elvarázsolta hallgatóságát a szenzációs Izaline Calister, aki a Holland Antillákról érkezett csapat énekesnőjeként vad me­zítlábas tánccal hozta lázba az afrokaribi ritmusokba ágyazott dzsesszre fogékony közönséget. Szintén táncosélményt hozott a kolumbiai karib Raul Gonzales bandája, s a ghánai ütősökből ál­ló Kasabasa mellett sem volt könnyű hajnali álomba zuhanni. Ami a filmtermést illeti, az idén is a zsűrivel együtt néztük az ürességtől kongó teremben a dokumentumfilmek javát. Ennek oka talán a filmek nyújtotta tü­kör, amiben a periféria szemete éppúgy megjelenik, mint az ut­cán. Csak akkor nem nézünk oda. A kisjátékfilmekre azért kí­váncsibb volt a nézősereg, de az egyenetlen színvonal sokak ideg- rendszerével eljátszadozott. A nemzeti versenyben a legjobb dokumentumfilmért járó díjat vé­gül a romániai Lakatos Róbert Csendország című munkája kap­ta; a legjobb animációs film Kispál Éva és Lévai Dóra Három nyulak, illetve Aranyalmafa című műve lett. A leghumorosabb al­kotásnak járó díjat Stefanovics Angéla, Végh Zsolt és Kálmán- chelyi Zoltán vette át a Legkisebb film a legnagyobb magyarról cí­mű munkáért. A nemzetközi ver­seny fődíját a brit Grant Thobumnek ítélték oda az Anya, nézd! (Mama, Look!) című kisjá­tékfilmért. TAKÁCS ZOLTÁN Könyvajánló Szabad szellem az orvoslásban Az egészségügy globális szerkeze­ti átalakításának döcögő folyama­ta napjainkig eljutott ahhoz a pon­tig, ahol a szakorvosok szabad szellemi foglalkozásának lehető­sége léket verhet a minőségi mun­kát és a béreket is gúzsba kötő közalkalmazotti rendszerbe. Az új lehetőség a megfelelő gazdasá­gi háttér biztosítása mellett újsze­rű gondolkodásra is készteti az érintetteket. Ehhez az átalakulás­hoz nyújt egyfajta modellt és ad hasznos tanácsokat dr. Szutrély Péter, Orvosok új szerepben cím­mel, a Minerva Kiadó gondozásá­ban megjelent könyve. A formátu­mát tekintve is könnyen kezelhe­tő kiadványt dr. Szabó Zoltán emeritus professzor, szívsebész ajánlja az egészségügyi szakem­berek figyelmébe, de hasznosan forgathatják azok is, akik érdek­lődnek az immár több mint egy évtizede vajúdó egészségügy át­alakításának lehetőségei iránt. A kötet nem véletlenül most, az in­tézményrendszer átalakítására vonatkozó törvény jogsza­bályainak megjelenésekor látott napvilágot. A német modell, mely természetesen csak a hazai viszo­nyok figyelembevételével adaptál­ható, útbaigazítja mindazokat a vállalkozó szellemű szakorvoso­kat, akik úgy érzik: szakmai tudá­suk, rátermettségük alkalmassá teszi őket arra, hogy szabad aka­ratukból, piaci körülmények kö­zött, jobb teljesítménnyel, maga­sabb életnívót biztosítsanak ma­guknak. Az elméleti, jogi és admi­nisztrációs ismeretek mellett a szerző olyan hasznos tanácsokkal is felvértezi az ambuláns betegel­látás orvosait, mely a rendelő op­timális kialakításán túl a belső és külső kommunikációhoz, a beteg­vezetéshez és az ambuláns műté­tek elvégzéséhez egyaránt útmu­tatással szolgál. Nagy hangsúlyt helyez a megváltozott orvossze­rep tudatosítására, a menedzser- szemlélet kifejlesztésére. „Véresen kemény csatában kell kialakítani az egészségügyi vállal­kozónak azt a közgazdasági mik­ro- és makrokömyezetet, amiben majd élni fog. Ez, Magyarorszá­gon sem lesz másként”- nyilat­kozta dr. Szutrély Péter gyakorló orvos, a most megjelent kötet szerzője Kaposváron. 1994-et ír­tunk akkor. várnai ágnes Hídember és az izmusok Eperjes Károly karizmatikus egyéniség. Mindez kiderült a Keresztény Értelmiségiek Körének legutóbbi rendezvényén is, ahol ta- magocsi-temetőkről, a barbarizmus templo­mairól és a nagy érdeklődéssel várt Hídember című filmről beszélt. A népszerű színész egye­bek között arról vallott, hogy mit jelentett számára a legnagyobb magyar bőrébe bújni.- Széchenyi egy tékozló életet élő, nehéz termé­szetű gróf volt, de a lelke mélyén radikális ke­resztény. Egy apai levél ébresztette föl benne ezt az egész későbbi életútját végigkísérő értékren­det. Széchenyiben ettől kezdve indult el a napi megtérés igénye. Reformer volt, akinek szemléle­tében az első helyen mindig Isten szerepelt. Ez a lényeges különbség Kossuth gondolkodásával, szemben. A forradalmár ugyanis öntörvényű: tö­meget gyúr, sztárrá és egyéniséggé válik, majd önmagába fordul vissza. Ebből az öntörvényű- ségből fakadnak a téves izmusok. A világot Isten fölé helyező internacionalizmus, a hazát Isten fö­lé helyező nacionalizmus vagy éppen az embert Isten fölé helyező humanizmus. Széchenyi sze­repét értékelve sokan elfelejtik, hogy mit mon­dott, amikor Kossuth a legnagyobb magyarnak nevezte. Azt mondta: nem vagyok méltó e polc­ra, mert nem tudom megtartani magam. Széche­nyi jól tudta, hogy a legnagyobb magyar Szent István király volt. Az viszont kétségtelen, hogy a gróf az újkori magyar történelem legkiemelke­dőbb alakja.- Életének utolsó szakasza még a történészeket is megosztja. A filmben sem egyértelműek a záró- jelenetek képei.- Sókan azt állítják, hogy Széchenyi az utol­só éveiben bolond volt és önkezével vetett véget életének. Ugyanakkor tudvalevő, hogy a saját pénzén volt a döblingi tébolydában, s ott saját lakosztályt bérelt. Az is biztos, hogy Batthyány kivégzése után súlyos lelki válságba került, de a felesége felélesztette benne a tüzet addigi törek­véseinek a folytatására. Londonba küldött leve­leivel aztán Bécstől harminc kilométerre, egy té­bolydából buktatta meg a kormányt. Ami az ál­lítólagos öngyilkosságot illeti, a jobbkezes gróf bal térdén találták meg a fegyvert, aminek tőle legalább öt méternyire kellett volna lennie. Fur­csa, hogy Széchenyi halálát követően a tébolyda összes lakója nagyon gyorsan meghalt. Csak Fáik Miksa és Kecskeméthy Aurél maradt élet­ben. Fáik Miksa a visszaemlékezésében öngyil­kosságot ír, de akkoriban egyházi szertartással nem temettek öngyilkosokat. A családnak vi­szont érdekében állhatott ez a változat, mert így maradhatott bántatlan. Mindezek tudatában a tényékhez ragaszkodtam, és nem vállaltam el a nyílt öngyilkossági jelenetet.- A filmet a fanyalgó kritikák ellenére jól fo­gadta a magyar közönség. Milyen sikerre számít­hat az alkotás külföldön?- Nem vagyok jós, így a nemzetközi fogadta­tást sem tudom előre leszámítani. Ez a film né­met-magyar koprodukcióban készült, s a másik fél nagyon elégedett volt a végeredménnyel. Egé­szen különleges élménynek tartják, és nemzet­közi sikert remélnek tőle. A gróf ugyanis minde­nütt gróf, a politikai küzdelem és a szerelem sem idegen fogalmak külföldön. Ez egy klasszikus szerkezetű és igazán követhető film, s a külföldi társproducer nagyon örül, hogy ilyen film ké­szülhetett a pénzéért.- Sokakban fölsejlett, hogy ez a történet csak a magyar ember történelmi háttértudásával fogad­ható be igazán. Ezért ötlött fel a kétely, hogy egy külföldi átlagpolgár a filmből vajon megérti-e tör­ténelmünk ezen szeletét?- Ne ringassa magát ilyen tévhitben. A magya­rok sem ismerik annyira a történelmünket, ezért Eperjes Károly fotó: kovács tibor úgy kellett megírni és fölvenni a filmet, hogy még az is megértse, aki kevésbé tanulta. Más­részt gondoljunk csak bele, hogy mindannyian láttuk a Háború és béke amerikai és orosz válto­zatát is. Természetesnek hatott, és értettük. A film ugyanis akkor igazán jó, ha a történelmi helyzeten túl világossá teszi az emberek moz­gásterét is. Mindez ebben az alkotásban, szerin­tem, remekül meg van oldva.- Eredetileg nyolc órányi filmsorozatnak indult a történet. Hogyan lett belőle mégis egy egész es­tes nagyjátékfilm?- Az ötlet eredendően egy játékfilmről szólt. A Széchenyi-életmű azonban annyira gazdag, hogy az első forgatókönyvben egyszerűen nem sikerült nyolc óránál rövidebbre venni. Mindez abból fakadt, hogy túl sok mindent csinált, ami lehetetlenné tette az egész élettörténet dokumen­tumszerű feldolgozását. Tízszer írták át a forga­tókönyvet, hogy olyan szűkre szabják, ami még érthető a nézők számára és a rendelkezésre álló anyagi forrásokból megvalósítható.- A film magyar léptékkel mérve csillagászati összegű költségvetése nagy indulatokat keltett. Fi­atal magyar filmesek föl is keresték az alkotókat.- A film rendezőjét, Bereményi Gézát keresték föl. Amúgy ezt az egész ügyet a média fújta föl. A rendszerváltás óta soha annyi magyar film nem készült, mint a mostani filmszemlére; harminc­két alkotás került a közönség elé. Ennyi első­filmes soha nem mutatkozott be a rendszerválto­zás óta. Ez a film tehát nem a többiek terhére ké­szült. A millenniumi alapból bárki megpályázhat­ta. Másnak is meg kellett volna pályázni, miután ilyen minőségben megírta a forgatókönyvét. S még valami: a külföldi producerek zöme nem hi­szi el, hogy ilyen kevés pénzből forgattuk ezt az európai színvonalú filmet.- Bereményi Gézával nem ez az első közös munkája. Terveznek-e egy újabb filmet?- Isten útjai kifürkészhetetlenek. Szerintem egyikünktől sem áll távol a gondolat, hiszen ed­dig minden filmjének én voltam a főszereplője. Amúgy éppen Bereményi Gézát köszönhetem Kaposvárnak, hiszen itt ismertem meg. Most egyelőre igyekszünk mindenhol ott lenni, ahol díszbemutatóval tisztelik meg a filmet. Örömteli az a személyes tapasztalat, hogy a diákokat és az egymástól eltérő világszemléletű embereket épp­úgy megérinti a Hídember szellemisége. TAKÁCS ZOLTÁN Az élet rövid, a demokráciaépítés Kolláth György alkotmányjogász az utóbbi napok, hetek legfelka­pottabb médiaszemélyisége. Ennek tán ő sem örül kifejezetten, hiszen ez azt jelenti, túl gyakran kell politikai indíttatású monda­tokat, tetteket alkotmányjogilag értelmezni. Lapunknak arról be­szélt: mindezen csaták ellenére szükség és esély is van a kor­mánypárt és az ellenzék konszenzusára az ország érdekében.- Idén minden eddiginél több kifogást emeltek az egyes választókörzetek eredményei ellen a pártok. Ezek csak indulatok vagy tényleg szükség lenne a választási törvény módosítására?- Valószínűleg igen, de nem alapvető elemeiben. El kell válasz­tani a politikai csatazajt attól, hogy a törvény tulajdonképpen döntő elemeiben működőképesnek bizo­nyult. Néhány elemén persze el kell majd gondolkodni. Például, hogy a kampánycsend így kell-e, ebben a formában szavatolható-e és ha kampánycsendet sértenek, akkor annak milyen szankciói le­gyenek? Hogy a kopogtatócédulás ajánlási rendszer elég korszerű-e, mondjuk a négy eddigi szabad vá­lasztáson parlamentbe került pár­tot nem kellene-e ez alól mentesíte­ni? Vagy hogy az újraszámlálásnál csak a szavazóköri törvényi megál­lapítás kell vagy valami több is en­nél? Ezek azok a kérdések, amik a jövőre nézve tanulságul szolgál­nak, a mostani hangulat miatt is.- Fejlett demokráciákat is ko­moly feladat elé állítaná egy eny- nyire kiegyenlített törvényhozás. Ón szerint, hogyan zajlik majd a következő négy év?- Kormányt alakítani viszonylag könnyű, kormányozni azonban nagyon nehéz lesz. Kétfajta attitűd­del lehet. Egyrészt úgy, hogy a győztes visz mindent, mindenre feljogosítva érzi magát, és négy év­re ő szabja meg a játékszabályokat. A másik út a konszenzust kereső demokrácia, amiben tudja a parla­menti többség, hogy rá van utalva az ellenzékre és persze viszont. Én azt gondolom, hogy egy belátó, szakszerű, hozzáértő, őszinte kor­mányzat és egy konstruktív ellen­zék Magyarországot előbbre viheti. 1989-ben az országot egy reform­uralom repítette előre. Ez a reform- hullám mintha kihunyt volna, vala­mi újnak valami másnak, valami nagyon progresszív dolognak kell a helyébe lépnie. Ebben pedig helye van a nemzeti érzésnek, helye van a pártok okos törekvéseinek, de­mokratikus elkötelezettségeinek és annak, hogy a jogállamot érvényre kell juttatni. Megvan ennek az esé­lye, csak hát a mi életünk rövid, a demokrácia felépítése pedig hosz- szú. Az ország jó úton jár. Az a fontos, hogy ezek a progresszív tö­rekvések legyenek a meghatározó­ak és ezek vezessenek tetteket és ne pedig az egymásnak feszülés.- A médiatörvény, az alkot­mánymódosítás, az uniós csatlako­zás érdekében, az új parlament fontos, kétharmados döntései. Ma még nehéz 'arra gondolni, hogy ez az országgyűlés ezzel a lelkiállapot­tal kétharmados törvényeket alkot.- Nehéz, de azért ezt nem sza­bad eleve feladni. Én azt gondo­lom, hogy a politika nemcsak fe­szültséget, egymás elleni harcokat, hanem együttműködést is feltéte­lez. Alkotmányt kell módosítani, média törvényt kell módosítani, jö­hetnek olyan alkotmánybírósági döntések amelyek alapján hozzá kell nyúlni helyi önkormányzati hosszú törvényhez, rendőrségi tör­vényhez. Rö­vid idő múltán a parlament­ben olyan kon­szenzus-körüli helyzet kell ki- alakuljon, amelyben a kormányzat és az ellenzék, anélkül, hogy különösebben sze­retnék egymást, az ország érdeké­ben néhány fontos döntést meg­hozhat. Várható, hogy azért ezek­ben, ha nem is túl könnyen, de ki­egyezik a két oldal. Persze ehhez mindkét oldalnak gesztusokat kell tenni. A politika ugyanis - mondja a szakmai alapigazság - az előrelá­tás tudománya és a lehetséges mű­vészete. Mindkettőre szükség lesz nemsokára. fábos erika „Erős várunk, a nyelv” (Kosztolányi) Rovar és restnök Mindkettő a nyelvújítás korában született szó. E két szó közül azonban csak az első maradt életben; a második nem terjedt el, kihalt. A nyelvújítás korában egyébként csaknem tízezer szó keletkezett, közülük sok ezerre megy azok száma, amelyek ma már komikusán hatnak, esetleg érthetetlenek volnának; a napja­inkban is élő és használatos sza­vak száma azonban olyan tekin­télyes, hogy nélkülük manapság nem tudnánk magyarul beszél­ni. Amikor Vörösmarty Zalán fu­tása című műve megjelenik (1825), az alkotás magába öt­vözvén a nyelvújítás legjobb eredményeit; bebizonyosodik, hogy a nyelvújítás diadalt ara­tott. Nézzük most meg - koránt­sem törekedve a teljességre -, hogy a nyelvújítás korában ke­letkezett szavak közül melyek maradtak meg, és a meg nem maradtak közül melyek azok, amelyek ma csak a tréfa, a tréfál­kozás szintjén lennének hasz­nálhatók! A címben leírt két szó törté­nete, sorsa így alakult: a rovátkolt+barom összetételből keletkezett a robar, majd a ro­var. A restnök pedig a lajhár szó­val lett volna azonos. Mivel abban a korban boldog­boldogtalan szavakat gyártott, rengeteg szörnyszülött is létre­jött. Például csonkítással kelet­keztek a következő szavak: a cső+orr összetételből a csőr, lev- egő+ég = lég, híg+anyag = hi­gany, könnyű elméjű = könnyel­mű stb. A felsoroltak mindegyi­ke korunkban is él. Elvonással keletkeztek a kö­vetkező szavak: a tanít, tanul szóból a tan, majd azt további képzővel ellátva a tanár, vagy a rajzóiból a rajz, a gyönyörűből a gyönyör, a fohászkodik igéből a fohász főnév stb. Se vége, se hossza nem volna a felsorolás­nak, ezért csak néhány külön­legességre, ma már tréfának ha­tó furcsaságra hívnám fel a fi­gyelmet: mindeneményedelem (egyetem), bánatéit (gyönyörű testalkat), császna (császári ko­rona), titokirász (titkár), szem­intet (kacsintás), előpillantat (mézeshetek), titkács (ve­gyész), bájdalú zenéi (fülemü­le), foltos nyakorján (zsiráf), fiahordó górugrány (kenguru). Volt olyan „nyelvész”, aki még a hónapok nemzetközileg elfo­gadott neveit is megmagyarosí­totta. Januárral kezdve, javasla­ta a következő volt: zúzmoros, enyheges, olyanos, nyilonos, zöldönös (ez tehát a május), termenes, halászonos, héve- nes, gyümölcsönös, mustonos, gémberes, fagyláros. És - ter­mészetesen - mindezt komo­lyan is gondolta az illető. Mint ahogy arra is történt kísérlet, hogy idegen földrajzi neveket magyarosabb hangzásúvá ala­kítsanak át; amelyek közül a Lipcse (a Leipzig helyett) meg­maradt, de az Istókhalma (Stockholm) és a Kappanhágó (Koppenhága) nem vertek gyö­keret. Végül, hogy mennyire köz­ügy volt abban az időben a ma­gyar nyelv és a nyelvújítás, Ka­zinczy mellett két nevet említek meg, Kölcseyét és Széchenyi Ist­vánét, akiknek idejében a „ma­ga” névmás durvának, legalább­is udvariatlannak számított. Ezért a legnagyobb magyar - érezvén, hogy a magaszeretet, magahitt ugyanaz, mint az ön­szeretet, önhitt - a maga rokonértelmű párjaként beve­zette a- köztudátba az ön név­mást, amit mai nyelvérzékünk is udvariasabbnak érez, mint a magát. Hiszen mennyivel bán- tóbb, ha valakinek azt mondják: „Maga nagyon buta!”, mintha azt mondanák: „Ön nagyon bu­ta!” Vagy nem? MIHÁLYFALVI LÁSZLÓ 1 ír i r

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents