Somogyi Hírlap, 2002. április (13. évfolyam, 76-100. szám)

2002-04-06 / 80. szám

2002. Április 6., Szombat KAPÓ S V Á R 5. OLDAL Szociális mintahely Kaposvár Szociális igazgatási mintahely lett a kaposvári szociális és gyámügyi iroda.-A Szociális és Családügyi Minisztérium zárt körű, meghívásos pályázatán nyerte el ezt a rangot. Budai Józsefné, a szociális iroda vezetője a Somogyi Hírlapnak el­mondta: a szaktárca célja, hogy minden megyében legyen egy mintahely. Az országban húszat hoztak létre. Az irodák külön-kü- lön 2,4 millió forintot kapnak éven­te. Az igény: a szakmai- és pénz­ügyi terv készítése. A keret felhasz­nálását a minisztérium ellenőrzi.- A megye önkormányzatainak nyújtunk segítséget a szociális igazgatás területén adódó felada­tok megoldásában - hangsúlyozta Budai Józsefné. - Tevékenységi körünk kiterjed az igazgatásszer­vezés korszerűsítésére, az idősze­rű jogszabályok ismertetésére, és alkalmazására, az informatikai rendszer erősítésére. 140 önkor­mányzatnak küldtünk értesítést, s ehhez egy adatlapot is mellékel­tünk; azon jelezhették, hogy részt kívánnak-e venni a közös munká­ban. Egyúttal a felmerült problémáikról is kértünk in­formációt. Negyven­két település közölte, hogy szívesen be­kapcsolódik a munkába, nyolcán pedig telefonon fogadták el a felajánlott segítséget. Ez is jelzi, hogy So­mogybán van igény erre a kezde­ményezésre. A mintahely szolgál­tatásai között a telefonos tájékoz­tatás is szerepel, továbbá egyéni vagy csoportos segítségnyújtás is kérhető. Tervezik, hogy informati­kai képzést is indítanak, sőt az igazgatási szoftverekkel is megis­mertetik az önkormányzatokat. Négy alkalommal közös műhely­munkára hívjak az érdeklődőket. Az elsőnek az időpontja május 9- e, akkor mutatkozik be a minta­hely; a megjelentek elmondják a gyámügyi és a szociális igazgatás­ban adódó problémáikat, és ismer­tetik velük a legújabb jogszabályo­kat. Várhatóan június­ban, szeptemberben és decemberben is tar­tanak műhelymunkát. Szakembereket hív­nak meg, s azok orvo­solják az egyéni gon­dokat. Még az idén négy településre sze­mélyesen is ellátogat­nak a mintahely mun­katársai. sz. K. Párbeszéd a jogszabályokról Több konzultációt is szervez a minisztérium, s erre mindenkinek kötelező küldeni egy-egy dolgozót. így a jogszabályi változásokról első kézből értesülhetnek. A szaktárca nem egyirányúsitotta a folyamatot; tőlük is várják a visszajelzéseket, hiszen Így tudják meg a leg­gyorsabban, hogy a jogszabályok végrehajtása okoz-e gondot a falvakban és a városokban. Oltványok százezerszám Már a szőlőoltványoknál eldől, milyen lesz a termés fotó: kovács tibor- A szőlőoltványból főként a fehé­ret keresik a nagyobb megrendelők- mondta tegnap Jónás István, a ka­posvári Vitibox Bt vezetője. Napon­ta 28-30 ezer bor- és csemegeszőlő­oltványt oltanak, két héten belül az utolsóval is elkészülnek. S emellett 120 fajta gyümölcsfaoltványt is árulnak. Most dől el, hogy milyen lesz a szezon. A Xantus utcai lera- katban gyorsan dolgoznak, alig két hete kezdték az oltást. A cégvezető elégedett az eddigi munkával. Ballay Szabolcs ottjártunkkor para- finnal vonta be az oltványokat, ez védi meg később a fagytól és a ki­száradástól. Jónás Szilvia pedig a munkatársaival a hajtatóládába rakta. A Vitibox 80 fajta oltványt ál­lít elő; a kisebb gazdaságok a ha­gyományos, a nagyobbak a fehér fajtából kémek. Jónás István cégve­zető hangsúlyozta: bőven lesz sző­lő- és gyümölcsoltvány. Az idén több újdonságot kínálnak, ezzel gazdagodott a választék. ■ Szolgálati csoportok vetélkedője TŰZOLTÓK BEVETESEN (2002. 01.01-tői 03. 31-ig) Kaland és tanulás Kezdetben izgalmas volt a búvárkodás, és hat kaposvári tűz­oltó adott számot elméleti és gyakorlati tudásáról. A búvár­idény márciustól októberig tart s a hőmérséklettől függ, hogy mikor fejezik be a merülést. Havonta általában egy gyakorlatra mennek, a minap a drávai merülésen a tárgyfel­kutatást gyakorolták. tűzoltókat telefonon felhívó férfi hossza­san beszélt a tűzről, s nyilván nem tud­ta, hogy a központban rögzítették a hí­vás idejét és a helyszínt. A vezetékes és a mobilszámot is felírja a készülék, így könnyen fény derül a heccből riasztók kilétére, és komoly büntetésre is számít­hatnak. A magnófelvételt pedig archiválják. HARSÁNYI MIKLÓS Milliókat fölemésztő szeméthegyek Felmérést készített a város- gondnokság a kaposvári ille­gális szemétlerakókról. A me­gyeszékhely 18 pontján talál­tak olyan helyet, ahonnan mi­hamarabb el kell szállíttatni a városképet rontó hulladékhe­gyeket. Ez a munka milliókat emészt föl. A tavaszi nagytakarítás egyik leg­fontosabb teendője a városban az idén is az illegális szeméthegyek fölszámolása és elszállítása. A munkák februárban kezdődtek, de úgy tetszik: mire a végére érnének, már indulhatnak is újra a teherau­tók... Van olyan hely, ahonnan az idén már kétszer is el kellett hor- datni az illegális hulladékot, de ha­marosan ismét ott tornyosultak a szeméthegyek. A városgondnok­ság munkatársai üzennyolc illegá­lis lerakóról tudnak, ezek közül ki­lencről már elvitették a szemetet. A legtöbbet, 32 köbméternyit a Bú­zavirág utcai garázsváros környé­kéről - ide olajszűrőtől az autóal­katrészig a legkülönfélébb hulla­dékot dobálják ki a szemetelők. A körtönyebükki bejárótól 12, a Mó­ricz Zsigmond utca környékéről 15, az átmeneti szálló mellől 16 köbméternyi szemetet kellett el­szállítani. A városgondnokság minden esetben megpróbálja földeríteni a tetteseket, s ebben többnyire a kör­nyék lakói is segítenek. Ám hiába a „megfigyelőpontok”, a legritkább esetben sikerül csak tetten érni a szabálysértő­ket. Legutóbb a tüskevári so­rompó környé­kén volt példa erre, több mint egy éve. Pedig ha sikerülne el­kapni az illegális szemetelőket, a tetemes bírságon kívül a területet is kötelesek volnának rendbe ten­ni. így viszont a városgondnokság kasszájából kell fedezni az összes költséget. Eddig kétszázezer fo­rintba került az illegális hulladék elszállíttatása, az év végére pedig akár a kétmillió forintot is elérheti . ez az összeg. _______________.le. Pá lyázati segítség a fiataloknak Gyermek- és ifjúsági közösségi, szabadidős programok támogatá­sára írt ki pályázatot a város. A 2002-ben megvalósuló rendezvé­nyekre lehet anyagi segítséget igé­nyelni. Kaposvári székhelyű gyer­mekcsoportok, egyesületek, alapít­ványok, oktatási, közművelődési intézmények élhetnek a kínálkozó lehetőséggel. Április 12-ig lehet be­nyújtani a pályázatokat. Ötszáz­ezer forintot különítettek el az ifjú­sági alapból, ezt a keretet osztják szét a jelentkezők között. Beadvá­nyonként legföljebb 50 ezer forin­tot lehet elnyerni, ami vissza nem térítendő támogatás. A költségek 75 százalékára lehet pályázni. Nem jelentkezhetnek gazdasági társaságok, pártok vagy poüükával foglalkozó társadalmi szervezetek. Az érvényes igényeket április 24- ig bírálják el. Előnyt élveznek azok a programok, amelyek a gyermek- és ifjúsági korosztály saját kezde­ményezésére épülnek, s közösség- fejlesztő a tartalmuk. __■ VÁ ROSLAKÓK KÉRDEZTÉK zárt helyiségben vagy zárt udvarban szabad tartani. Aki ezt a rendelkezést megszegi, az szabálysértést követ el és harmincezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható. Az eljárás lefolytatását hivatalunk szabály­sértési hatóságától lehet kérni - írásban vagy szemé- lyesen - a Kossuth Lajos utca 2. szám alatt._______■ Hírek PÉNZ FEJLESZTÉSRE. A vá­ros középiskoláinak eszközállo­mányát önkormányzati forrás­ból és pályázatokon nyert pénz­ből bővítik. Az oktatási intézmé­nyek 2000-ben 29 millió forint támogatást nyertek, s ezzel ma­gas szakmai színvonalú fejlesz­téseket valósítottak meg. (szk) VÉRT ADTAK SOMOGYÉRT. Ötven önkéntes adott vért teg­nap a pártok házában. A Somo­gyért Egyesület által szervezett lehetőségről a véradóállomás ér­tesítette a kaposváriakat. Meg­tudtuk: százhúsz véradónak küldtek ki meghívót. A már ha­gyományos kezdeményezés ez­úttal is elérte célját, az önkénte­sek huszonhárom liter vérrel gyarapították a készletet. A hívó szóra főként a középkorosztály­hoz tartozók mozdultak meg. A szervezők jövőre is számítanak a somogyiakra. _____________■ Pro gramajánló Ma 10 órakor az Együd Árpád művelődési központban tartják a megyei gyermek- és ifjúsági néptáncegyüttesek versenyének területi bemutatóját. A kaposvá­ri diákok mellett megméretnek a nagyatádi és a lengyeltóti tánco­sok is. A rendezvényt Együd Ár­pád néprajzkutató, koreográfus emlékére szervezik. 10 órakor a Brahma Kumaris Szellemi Szabadegyetem ingye­nes szemináriumára várja az ér­deklődőket az Anker Klubba. A téma: az önmenedzselés. Vasárnap 11 órakor Saint Sebastian-sur-Loire fúvószene­kara ad koncertet a Berzsenyi parki zenepavilonban. ■ Vén Hálóz fÖMtő yéi Kaposvár, Honvéd u., Damjanich u. sarok Hpr (üvegkupola)»Telefon:82/313-006 Hollywood multiplex E.T. 90980 sz. 14:30, 16:45, 19:00; MÁR MEGINT EGY DI­LIS AMCSI FILM 90976 15:00; 17:00, 19:15, 21:15; TRIPLA VAGY SEM- M I 9096421:15; SZÖRNY RT. 90963 sz. 11:00; 13:00; ÁLMOK ÚTJÁN 90972 14:15; BANDITÁK 90951 sz. 10:15, 12:45,15:15, 17:45,20:15; MÁS VILÁG 9077718:15, 20:30; SZERELEM UTOLSÓ VÉRIG 11309 16:15; HÜVELYK MATYI 80586 sz. 10:15;12:15 *60939* Kérdezzen: 8 316-165 Ezen a kaposvári telefonszámon a szerkesztőségünk jelentkezik. Ha kérdése van Kaposvár bár­mely vezetőjéhez, polgárához, azt mi továbbítjuk, a választ pe­dig lapunkban közöljük. Hívása­ikat üzenetrögzítő fogadja. Kér­jük, hogy a kérdés előtt mond­ják rá nevüket, címüket, illetve telefonszámukat. ■ Kétszázkétmillió forint értéket mentettek meg az első negyedév végéig a kaposvári tűzoltók s most újra gyakorlatra járnak. Három szolgála­ti csoport van, s mindegyik két bevetésre megy; senki nem marad ki a megmérettetésből. tályozásnál fon­tos. A gyakorla­ton szerzett ta­pasztalataikat a képzésben is fel­használják. Működési te­rületükön - az első negyedév­ben - 132 tűz­höz vonultak ki. Március az avar- tüzek hónapja volt: hetvenki­lenc alkalom­mal kellett be­avatkozniuk, s két vakriasztá­suk is volt. A Hat gyakorlatot kell tartahi minden évben - tud­tuk meg Rajnai Zsolt őrnagytól, a kaposvári tűz­oltóság parancsnokától. Iskolákban, üzemekben és közforgalomban lesz a szakmai tréning. Kü­lönleges bevetés is segíti a felkészülést, hiszen az a cél, hogy a tűzoltók minden helyzetben feltalál­ják magukat. A gyakorlat jellegétől függ, hogy mennyien vonulnak; az egyiknél tizenöten lesz­nek, máskor kétszer annyian. Hogy a bevetésről mit tud előre a csapat, az őrnagy elmondta: nem jelentik be a gyakorlatot, így azt sem tudják, hogy milyen feladatot kell megoldani. így ez közelebb áll a valóságos mentéshez, s ez különösen az osz­Tel.: 320-449: - A Hajnóczy utca 26-ból rendszere­sen kiszökik egy kutya és bemegy a családi házak udvarára; a gazdája-ezt tudja, de nem tesz semmit. Kitől kaphatunk segítséget? Dr. Farkas Edit aljegyző: - Az állatok tartásáról szóló önkormányzati rendelet előírja, hogy ebet csak KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA pályázat útján bérbe adja jelenlegi műszaki állapotában az alábbi üres helyiségeket 2002. május 1-től 5 éves időtartamra Cím Alapterület Havi bérleti díj, m2 mint induló licitár Kaposvár, Ady E. u. 3. 60 150 000 Ft+Áfa Kaposvár, Kossuth L. u. 15. 42 85 000 Ft+Áfa Kaposvár, Kaposfüredi u. 172. 38 16 000 Ft+Áfa Kaposvár, Fodor J. és Benedek E. u. 8 5 000 Ft+Áfa Kaposvár, Ady E. u. 5. pince-raktár 100 43 000 Ft+Áfa Kaposvár, Ady E. u. 7. udvari raktár 129 55 000 Ft+Áfa Kaposvár, Füredi u. 6. raktár 40 12 000 Ft+Áfa Kaposvár, Zárda u. 15. , 80 35 000 Ft+Áfa Kaposvár, Ady E. u. 17. udvari raktár 20 9 000 Ft+Áfa Kaposvár, Baross G. u. 11. udvari helyiség 134 60 000 Ft+Áfa A bérbe adással kapcsolatban bővebb felvilágosítást a Polgármesteri Hivatal Vagyongazdálkodási Igazgatósága ad, Kaposvár, Kossuth tér 1. IV. 414. szoba. Telefon: 501-590 Pályázat beadási határideje: 2002. április 16-án 9 óra. A bérbeadó a pályázat érvénytelenségének jogát fenntartja. (69961) ;Q1 jjx Már 130 000 somogyinak szól jj>y * f a megye hangja! A Somogy Rádiót Kaposváron tisztábban, a megye területén pedig megnövelt adáskörzetben is hallgathatják! Szóljon az Ön otthonában és munkahelyén is a megye hangja! 1 L - -

Next

/
Thumbnails
Contents