Somogyi Hírlap, 2002. április (13. évfolyam, 76-100. szám)

2002-04-27 / 98. szám

2002. Április 27., Szombat KAPÓ S V Á R 5. OLDAL Népszokások diákokkal Paraszti étrendet állítottak össze, cséphadarót szereltek, fűszereket ízlelgettek. Mint­egy negyven kisiskolás mé- lyedt el Somogy néphagyomá­nyaiban, s bizonyította nem kisiskolás fokú tudását. Forog az észkerék címmel rendez­tek általános iskolásoknak vetélke­dőt Somogy népművészetéről a Kaposvári Egyetem Pedagógiai To­vábbképző és Szolgáltatóintéze­tében. A megmérettetés döntőjébe nyolc somogyi általános iskola ke­rült, akik egyebek között olyan irodalmi, történelmi, kömyezetis- mereti, vizuális és matematikai feladatokat oldottak meg, amilye­nekkel a tanórákon nem találkoz­hattak. Ezenkívül háztartási és drámapedagógiai ismereteiket is megmutatták, amikor cséphadarót készítettek, tucatnyi fűszert és bú­tort vizsgáltak, népszokásokat ját­szottak és szellemi feladatokat ol­dottak meg. Holjevicz Ferencné, a ver­seny egyik szervezője el­mondta, a 3-4. osztályosok fel­készülésük so­rán nagyfokú tudást szerez­tek a somogyi néphagyományok­ról. A verseny célja is az volt, hogy széles körű tudásukat megszokott és szokatlan feladatokban kama­toztassák. így az olvasási, népraj­zi, kommunikációs ismereteik mellett még színészi tehetségüket is bizonyították. A legjobb ered­ményt a kaposvári Zrínyi Ilona Ál­talános Iskola csapata érte el. A második helyen végzett a nagyatá­di Árpád Fejedelem, a harmadikon pedig az Igali Általános Iskola négytagú csapata. A nyertesek ér­tékes könyvekkel és játékokkal tértek haza. kovács Versenyben fújták a rezet A Somogy megyei rézfúvósver- senyt a balatonföldvári Bajor Gizi közösségi házban rendezték meg nagy sikerrel. A következő eredmé­nyek születtek. Trombita általános iskola 3-4. osztályosok: 1. Demeter Boldizsár, 2. Tóth Adrián [mindketten a ka­posvári Liszt Ferenc Zeneiskola nö­vendékei, a felkészítő tanáruk Fo­dor Gyula). 5-6. osztályosok: 1. Tóth Péter (kaposvári Mikrokoz­mosz Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, tanáruk Bogáthy Jó­zsef), 3. SvégerZoltán (barcsi Vikár Béla Állami Zeneiskola, Vucseta László). 7-8. osztályosok: 1. Kartali László (Liszt Ferenc Zeneiskola, ta­nára Fodor Gyula). Idősebbek: 1. Máté Márton, 2. Bogdán Balázs (mindkettő Mikrokozmosz, taná­ruk Bogáthy József). Kiirt 3-4. osztályosok: 3. Nagy Bálint (kaposvári Nagyboldogasz- szony Római Katolikus Gimnázi­um, tanára Bogáthy Gábor). 7-8. osztályosok: 1. Vass Noémi, 3. Bog­dán Dóm (Liszt Ferenc Zeneiskola, Bogáthy József). Idősebbek: 1. Hor­váth Miklós (Liszt Ferenc Zeneisko­la, Bogáthy József). Tenorkürt 3-4. osztályosok: 1. Balassa Ábel (Liszt Ferenc Zeneis­kola, tanára Bogáthy József). 5-6. osztályosok: 3. Balogh Balázs (kaposmérői Kodály Zoltán Magánzeneiskola, tanára Ekkert Miklós) és Hollósi Miklós (Liszt Fe­renc Zeneiskola, Fodor Gyula). 7-8. osztályosok: 1. Matucza Tibor (Liszt Ferenc Zeneiskola, Fodor Gyula). Idősebbek: 2. Nagy Tamás (Mikrokozmosz, Bogáthy József). Harsona 7-8. osztályosok: 1. Far­kas Krisztián (Liszt Ferenc Zeneis­kola, Fodor Gyula). Tuba 3-4. osztályosok: 2. Takács Róbert (Nagyboldogasszony gim­názium, Bogáthy Gábor). 5-6. osz­tályosok: 1. Bittó Péter (Liszt Ferenc Zeneiskola, Fodor Gyula). 7-8. osz­tályosok: 1. Csányi Miklós, ' 2. Komoróczi Dániel (mindkettő bar­csi Vikár Béla zeneiskola, tanáruk Vucseta László), 3. Jancsekity Ist­ván és Nagy Zoltán (Liszt Ferenc Zeneiskola, Bogáthy József). ____ _________ ____ C. A. VÁ ROSLAKÓK KÉRDEZTÉK Név nélkül: - A Toldi utca 16. számú ház előtti parkolóban hosszú ideje áll egy sátorgarázs. Úgy tetszik, ezzel a tulajdonosnak az a cél­ja, hogy megakadályozza mások parkolását. Közterületnek nyilvá­nított helyen lehet-e ilyet fölállítani? Kell utána adózni? Fizet-e ezért a városnak vagy önkényesen foglalja le a parkolóhelyet? Sárái'Péter vagyongazdálkodási igazgató: - A Toldi utca 16. számú ház előtti parkolóban a sátorgarázs közterület-bérleti szerződés alapján 2002. április 30-ig van elhelyezve. A közterületet rendeltetésétől eltérő célú használatának az általános szabályairól szóló önkormányzati ren­delet szabályozza a sátorgarázsok elhelyezését. Meghatározza azt, hogy ezeket csak a lakótelepeken, a közterületi parkolókban lehet elhe­lyezni minden év október 1-jétől a következő év április 30-ig a közterü­let-használati díj kifizetésével. A bérleti szerződés határidejének lejárta után a sátorgarázst le kell szerelni. A sátorgarázs kihelyezése előtt legke­vesebb nyolc nappal lehet kezdeményezni a közterület-bérleti szerző­dés megkötését a polgármesteri hivatal vagyongazdálkodási igazgatósá­gán. A kérelem benyújtása után a helyszíni szemlét elvégzik a közterü­let-felügyelet dolgozói. A bérleti szerződés lejártával a lebontás ellenőr- zését is ők végzik el. A sátorgarázs lebontását ellenőrizni fogjuk. ■ Jól tervezhető autóbuszjáratok Négy új autóbusz áll munkába au­gusztustól Kaposváron. Az ala­csony padlós járművekkel egysze­rűbb lesz az utazás. A Tömegközle­kedési Rt-nél tartott évi közgyűlé­sen számot vetettek a tavalyi mun­kával, s döntöttek az idei stratégiai feladatokról. Kiépítik a minőségirá­nyítási hálózatot, ezért a számítógé­pes rendszer átalakítását tervezik. Csapó József vezérigazgató el­mondta: takarékos gazdálkodással sikerült leszorítani az úgynevezett járatkilométer-veszteséget. A 24 millió forintos hiány felét a város el-. lentételezte, a többit a részvénytársa­ság gazdálkodta ki. Különjáratokat szerveztek, hirdetéseket helyeztek el a járműveken, s érezhetően csök­kent a legfőbb kiadás: száz kilomé­terenként 0,37 literrel kevesebb üzemanyag fogyott. Ez csaknem tíz­millió forint megtakarítást jelentett. Az rt tavalyi bevétele 543 millió fo­rint volt, 19,5 millió utast szállított, és túl van 66 millió 534 ezer utaski­lométeres teljesítményen.- Az rt a veszteség ellenére sem tervezi a járatok csökkentését, állan­dósítani akarja a szol­gáltatás mennyiségi és minőségi színvo­nalát - hangsúlyozta a vezérigazgató. - Nagy eredmény, hogy négy új autóbusz vé­teléről született dön­tés. Az esélyegyenlő­Ügyelnek a formám A kollektív szerződés módosításáról tartottak megbeszélést a héten a rt-nél, szó volt a munka- és formaruha-használatról, a foglal­koztatási rendről és a szociális juttatásokról. Áttekintették a segélyezési rendszert, az üdülési szabályzatot és a balesetmentes közlekedésért járó jutalmakat. ség biztosítása folytán rámpás, alacsony padlós járműveket állí­tunk üzembe; ezen a mozgáskor­látozottak könnyebben utazhat­nak, s az új menetrendben közöl- jük a pontos útvonalát, harsányi Küzdenek a szegénység ellen A szegények támogatásáról a szegénység elle­ni küzdelem felszámolására helyezte át a vá­ros a hangsúlyt. Személyre szabott és több­szintű segélyezést vezetett be. A cél: azok kapjanak támogatást, akik valóban rá­szorulnak. A szociálpolitika feladata és felelőssé­ge, hogy segítsen megnyitni az utat a szegények előtt, a középrétegekhez való felzárkózás előtt. A személyre szabott és többszintű segélyezési rend­szernek köszönhetően a támogatás jobban hasz­nosul, mert a legnagyobb segítséget jelentő formá­ban és módon éppen azokhoz jut el, akiknek való­ban a legnagyobb szükségük van rá. A támogatási rendszert a kiadások határozzák meg. Erre 110 millió forinttal többet szánnak az idén. így össze­sen 737 millió forint áll a szociális iroda rendelke­zésére. A törvény által kötelezően előírt feladatok mellett továbbra is fenntartanak tizenöt önként vállalt támogatási formát. Erre központi forrást nem kapnak, a város különített el 200 millió forin­tot. Továbbra is törekszenek a természetbeni segé­lyezésre. A lakásfenntartási támogatás azt jelenti, hogy átvállalják a család rezsiköltségének egy ré­szét. A pénzt közvetlenül a szolgáltatónak utalják át. Két év alatt 126 millió forintot költöttek erre, így 1400 családon tudtak segíteni. Az idén 51 millió forint áll rendeíkezésre. Az al­bérleti támogatás azoknak szól, akiknek nincs önálló otthonuk. Eddig 326 rászo­rulónak csökkentették az ilyen kiadása­it. A szociális kölcsön kamatmentes, és az átmenetileg nehéz anyagi helyzetbe kerültek igényelhetik. Azért növelték a környezettanulmányok számát is, hogy a segély ahhoz jusson, aki valóban rá­szorul. ■ Méltányos támogatás 2002-re jellemző a méltányos és az esélyegyenlőtlensége­ket kiküszöbölő családtámogatás. Lecsengett az adósság­kezelő program, segítettek a jelentős banki kamatokat fel­halmozó családokon. Évente 500-600 ingyenes bérletet vásárol a város a diákoknak és a nyugdíjasoknak. Az intéz­ményi térítési díjat átvállalják a rászorulóktól. 2500 gyemnek kapott az idén iskolakezdési támogatást. Kupával ismerték el az Eötvöst Jól szerepeltek az eötvösös diákok az országos versenyen fotó: láng Róbert Hét eötvösös diák képviselte is­koláját és ért el kiemelkedő eredményt a Békéscsabán tar­tott országos műszaki tanulmá­nyi versenyen. Négyőjüknek már felvételizni sem kell a mű­szaki egyetemre, s mentesülnek a szakmai képesítővizsga alól. A negyedik osztályos világbanki gé- pészesek és az ötödikes gépgyártás­technológiát, számítástechnikát ta­nulók közül azok mérkőztek meg, akik az elődöntőn sikeresen vették az akadályokat és tanulmányi ered­ményeik jók vagy kiválóak.- Százhetven diák mérte össze a tudását Békéscsabán - tudtuk meg Maár Tibor igazgatóhelyettestől. - A műszaki középiskolások legran­gosabb versenyének számít ez a megmérettetés. A felkészülést már az ősszel elkezdték a fiatalok. A szóbeli, írásbeli és gyakorlati ered­ményekben az Eötvös műszaki kö­zépiskola minden pedagógusának a munkája benne van. Mostanra lett kézzelfogható eredménye a tevé­kenységüknek. A negyedikesek közül negyedik lett Papp Lajos, ötödik Nagy Károly, tizenhetedik Bogó Viktor, a tizenki- lencedik pedig Kovács Zoltán. Az ötödik évfolyamosok közül Kollár Róbert megnyerte a versenyt, Kása Ádám a hetedik helyet szerezte meg, Mertz István pontjai a 17. hely­re voltak elegendőek. Á diákok fel­készítéséből kivette részét a két osz­tályfőnök: Böndi Béla technológiata­nár és Lelovics László, aki gépészeti ismereteket oktat. Segített még tech­nológiából Maczó József, de a mate­matikából és a fizikából elsajátítot- taknak is nagy hasznát vették. Sokat köszönhetnek Csordás Istvánnak és Krénusz Ernőnek is.- A sikerekhez az is hozzájárul, hogy az intézmény megteremti a felkészülés lehetőségét, a tantestü­let egységes, és az osztályközössé­gek szemlélete is pél­dás - mondta Böndi Béla. - A jobban tanu­ló diákokat elismerik, nem húzzák vissza, nem közösítik ki. Az országos versenyen összetett tudást mér­tek. A negyedikesek­nek sem kell már felvé­telizniük, ennek elle­nére nálunk maradnak még egy évig. A jövő évi megméret­tetésen is indulnak, akkor már nyerni szeretnének. A tapasztala­tuk és a tudásuk meglesz hozzá. Már a helyezéseket is felosztották egymás között. Az Eötvös műszaki középiskola egy kupát is kapott, ez azt jelzi, hogy a hat legeredményesebb in- tézménytközött végeztek. Kollár Róbert magántanuló­ként folytatja tanulmányait. Tan­év végén szakmai gyakorlatból kell bizonyítania, majd megmére­ti magát az osztrák vizsgán is. A versenyen nem csinált mást, mint amit tanítottak neki - mondta. A háromnapos távoliét idején jól érezték magukat. Papp Lajos már most elhatározta: két diplomát szeretne. Felsőfokú tanulmányai befejeztével Kaposváron szeretne elhelyezkedni. 14 évesen is gé­pészmérnöknek készült, s erről azóta sem tett le. Egyébként édes­apja is ebben az iskolában vég­zett. SZABÓ KINGA Ösztöndíj öt évre A Kaposvári Villamossági Gyár a legjobb tanu­lóknak ösztöndijat ad. Ezt a lehetőséget eddig Molnár Tamásnak és Kollár Róbertnek ajánlot­ták föl. Egyetemi tanulmányaik idején havonta kapnak juttatást, s tanulmányaik befejezte után öt évre szóló munkaszerződést köt velük a gyár. A kaposvári cégnek is szüksége van te­hetséges szakemberekre. Hírek VERSENGTEK A NÉPDALOSOK. A szennai iskola adott otthont a népdaléneklési versenynek, ahol 13 oktatási intézmény diák­ja mérte össze tudását. Szóló­ban első lett a hetesi Sára Dia, a bárdudvarnoki Orsós Győző, a mezőcsokonyai Szalaki Vivien, a kadarkúti Orsós Mónika, a csökölyi Orsós Gyöngyi, a szen­nai Buzsáki Anna. A hetesi cite- ra-furulyacsoport és. a Zsebe Művészeti Iskola citeracsoportja megosztott első helyet kapott. Ugyancsak az élen végzett a bárdudvarnoki kamaracsoport és a kéthelyi általános iskola kó­rusa. Különdíjat kapott kifejező éneklésért a somogysárdi Baksa Mercédesz, citeraelőadásáért a szennai Takács László és Konyári Gergő, (szk) OLTVÁNYOK KAPOSVÁRRÓL. Sokat dolgoztak a héten a szőlő- oltvány-előállítók. Túl vannak a talajelőkészítésen, s elkezdték a bakhátépítést. Kaposvár határá­ban 4,5 hektárt művelnek a Vitibox Bt emberei. Nemrég el­készült az egyedi gép, ami egy menetben ráfekteti a fóliát a bakhátra, s az öntözőcsövet be­húzza a nejlon alá. A Kaposgép Generál Kft-nél állították össze a mezőgazdasági járművet. Jónás István, a vállalkozás vezetője szerint ezzel az eljárással gazda­ságosabb a termelés. S a pí-vizes öntözési technológiával - az or­szágban elsőként - állítanak elő bioszőlőoltványt. (hm) ______■ Pro gramajánló Ma 9.30-kor Kaposvári Egyház­zenei Nap lesz a Nagybol­dogasszony Székesegyházban. Kórusok, szólisták lépnek fel. Az egyházmegye minden részéről érkeznek. 10 órakor kezdődik a megyei gyermek- és ifjúsági néptánc­együttesek versenyének területi bemutatója az Együd Árpád mű­velődési központban. A rendez­vényt Együd Árpád néprajzkuta­tó, koreográfus emlékére tartják. Vasárnap kirándulást szervez Kaszópusztára, a Baláta tóhoz a Nagycsaládosok Kaposvári Egye­sülete. Indulás reggel 7.20-kor a Somogyszob felé tartó vonattal a kaposvári vasútállomásról. 11 órakor a Berzsenyi parki zenepavilonban a csurgói Fehér­vári József Zenei Egyesület Fú­vószenekara és mazsorett- tánccsoportja lép föl. ________■ Vé n Hálóz fó'hözó' Yxx Kaposvár, Honvéd u., Damjanich u. sarok (üvegkupola)»Telefon: 82/313-006 *** Hollywood multiplex SKORPIÓKIRÁLY 90985 pr. sz. 10:00, 12:00,14:00, 16:00,18:00, 20:00, 22:00; VÉGTELEN ÉS KÉPTELEN 90991 17:15, 19:30, 21:30; KUTYABAJ­NOK 90988 10:15, 12:30, 14:45, 17:00; E.T. 90980 sz. 11:00, 13:15, 15:45; SZÖRNY RT. 90963 sz. 10:30; 12:45, 15:00; BANDITÁK 90951sz. 19:15, 21:45; A POKOLBÓL 90975 20:30; ÜLDÖZÉSI MÁNIA 90967 18:15; *60939* A DÉDÁSZ Rt. átfogó korszerűsítési programot hajt végre a villamosenergia-hálózaton. A kiegyensúlyozott és zavartalan villamosenergia-szolgáltatási biztosító fejlesztés érdekében . folyamatosan dolgoznak a társaság szakemberei. A tervszerű fcfcíá beavatkozások biztonságos elvégzése miatt azonban rövid időre ki kell kapcsolni a vezeték egy-egy szakaszát. Ezért: « Kaposváron a Vak Bottyán utcában a 83. és a 84. számtól végig, a Kecelhegyi úton a 65. és 66. számtól végig, Kecelhegyal|án B Csorna S.. a Tókai, a Nagyváthy. a Bethlen, a an, a Kenese téren, a Tókai közben, a Cseri úton égig és az Egyenesi úton az 1. számtól a 31. :ámtól a 36. számig 2002. április 30-án 8 órától űnetlesz. ok miatt elkerülhetetlen átmeneti szolgáltatás- lésüket kérjük! Dél-dunántúli Áramszolgáltató Részvénytársaság

Next

/
Thumbnails
Contents