Somogyi Hírlap, 2002. április (13. évfolyam, 76-100. szám)

2002-04-20 / 92. szám

12. OLDAL

HÉTVÉGE

2002. Április 20., Szombat

Tiszta szavak magányos vadászutakról

Bánffy György színész 1927. június 19-én született Budapesten. 1954-ben végzett a Színművészeti Faiskolán. Számos színházban és filmben játszott, volt országgyűlési képviselő és a Magyar Vadászok Országos Szövetségének elnöke. Jászai Mari-dijat, SZOT-díjat. Kazinczy-dijat. valamint érdemes és kiváló művész kitüntetést kapott. Tavaly vette át a Kossuth-dijat. Hobbija a vadászat és a természetvédelem.

Bánffy György az egyik legszebb hangú magyar színész. Márai Mozaik című előadóestjével nemrég a kaposvári megyei könyvtár vendége volt. S a Kossuth-díjas színművész nem titkolta: különös érzelmek fűzik Somogy polgáraihoz.- Pécsre szerződtem 1960-ban, s. akkoriban ez a vonzáskörzet még jobban együvé tartozott, mint a kaposvári színház kiemelkedő korszaka idején. így mi, pécsi színészek rendszeresen jártuk Somo- gyot is. Többször jöttem előadásra a régi kaposvári könyvtárba, s meghívtak előadóestre is, például a bírók és ügyészek klubjába vagy legutóbb a keresztény értelmiségiek körébe. Sokszor jártam itt, s mindig nagy örömmel jövök. Kaposvár nemcsak a szenzációs színházi teljesítmények miatt kedves minden művészettel foglalkozó embernek, hanem azért is, mert mindig értő publikum figyeli. Ilyen közönség kevés van az országban.- Márai Sándor mostanában az egyik legfelkapottabb szerző, több nagy sikerű előadóest „főszereplője". Mi adja az író időszerűségét?- Márai rendkívül rokonszenves, érdekes és színes egyéniség, a

polgári mentalitást tükrözi a műveiben. Nem véletlenül kezdődik a felolvasóestem az Egy polgár vallomásai című művel. Ez most itt, Magyarországon ismét divat lett. Érdekli az embereket, hogy mi is ennek a polgári létformának a lényege. S Márai korábban negyven évig a tiltott szerzők között volt, így az irodalom kedvelői most fedezik föl igazán az örökbecsű írót. Igazán meglepő azonban, hogy Nyugat-Európában váratlan és kirobbanó sikert aratnak mostanság a Márai-művek. Másfél éve voltam Olaszországban ezzel a Márai-est- tel, s másnap lementünk Nápolyban oda, ahol Márai emigrációja első éveiben élt. Napoli Possilli- póban született a Halotti beszéd is, ezt szintén felolvasom. Akkor mondta a kedves olasz hölgy, aki a Gyertyák csonkig égnek című Márai-könyvet fordította, hogy ő sem álmodta volna, mekkora üzleti siker lesz ez Itáliában. De Németországban, és ami még meglepőbb, Angliában is üzleti sikert aratnak Márai művei.- Ezek a művek különösen élvezetesek ilyen egyedi orgánummal. Mekkora munka van abban, hogy ez az adottság ilyen magas művészi szinten kiteljesedjen?- Az adottság szerencse kérdése. Ugyanakkor az ember állandó tréninggel igyekszik kihasználni az adottságait. Ez a sportolóktól kezdve az énekesekig minden hivatásnál szükséges. Nekem annyiban volt szerencsém, hogy édesanyám színésznő volt. Pápai Klára nevét a régebbi filmekből sokan ismerik. Gyönyörűen beszélő színésznő volt. így a szó szoros értelmében az anyatejjel szívtam magamba az anyanyelv szeretetét és szépségét. S ezzel együtt az elkötelezettséget is: úgy kell foglalkoznom vele, akár egy csiszolatlan gyémánttal, így alakult ki a beszédstílusom a magyar nyelv gazdagságának tük- röztetésével, a különböző színű magánhangzók és a kettős mássalhangzók bátor használatával.- Sokszor említette már, hogy a természetben való pihenés is segít a megújulásban. Jut ideje még a vadászatra?- Somogy vadban gazdag, de itt még nem volt vadászkalandom.

Ahogy korosodom, sajnos, mindeme kevesebb az időm. Talán mert nehezebben tanulok és mozgok, s ezért lassabban mennek a dolgok. Ezért a heti egy vadásznap helyett manapság havi egy alkalomról beszélhetünk. Az én vadászszenvedélyemnek a rugója alapvetően a magány keresése. Sosem éreztem jól magam társas vadászaton; mindig egyedül jártam az erdőt. Kora reggel indulok, napközben szunyókálok egy magaslesen, s csak késő este térek haza az emberek nélküli világból. S ez ráadásul egy óriási párharc, mert hiába van nálam puska, ha a vadnak sokkal jobb orra, szeme és füle van. Úgy kell megmérkőzni ezekkel az adottságokkal, hogy csak az utolsó százötven méteren segít a távcsöves fegyver. takács zoltán

Újabb regény a bíróság elnökétől

Dr. Ujkéry Csaba nemcsak arról ismert, hogy a megyei bíróság elnöke, hanem arról is, hogy a szabadidejében már nyolc könyvet írt.- Úgy hírlik, egy ideje újabb köteten dolgozik.- így van, február óta minden szabadidőmet erre fordítom. Ez lesz a nyolcadik kötet, amiben a XIX. század hangulatát próbálom

felidézni. A kiegyezéstől 1916. november 21-ig, a császár haláláig és az első világháború kitöréséig tartó időszakot dolgozom föl benne. Érdekes ez a kor abból a szempontból is, hogy a kiegyezés után hogy jut el a nemzet egy olyan állapotba, amikor teljesen megbékélve az uralkodóval, a millennium olyan ünnepségsorozata játszódik le a fővárosban, amelyhez fogható sehol nem volt. Hiszen a

kilencszázas évek elején épült fel az ország. Bárhová megyünk, ezeket az épületeket látjuk.- Kik a kötet szereplői?- Több szálon futnak az események. Az egyik egy magyar és egy osztrák család élete, amelynek a tagjai egy ponton találkoznak. A másik szál szereplői pedig ismert személyiségek: Rippl-Rónai, Va- szary és Kunffy, és a helyszín Kaposvár. Az íráshoz - éppúgy, mint

a többi könyvem esetében - alapos kutatómunkára van szükség. Most azonban könnyebb dolgom volt. Már videofelvételekre is támaszkodhatok, nemcsak a korabeli levéltári anyagra. Most tehát a bőség zavarával küzdők, alig győzöm válogatni. A könyv felével már készen vagyok. Lírai szálakat sem nélkülöző történelmi regény lesz, és várhatóan a jövő év elején kerül a könyvesboltok polcaira. konya orsolya

„Erős várunk a nyelv” (Kosztolányi)

Szavak és jelentésük

Néhány - gyakran használt - szó jelentésének, értelmének, tartalmának átgondolására, átismétlésére hívnám föl valamennyiünk figyelmét. Elképzelésem sikeres megvalósításához a Magyar értelmező kéziszótár, a Magyar szókincstár, valamint az Idegen szavak és kifejezések kéziszótára segítségét használom fel.

Haza (szülőhaza, szülőföld, szülőhely, hon, anyaföld, pátria, otthon): Az az ország, az a népközösség, amelyhez tartozunk.

Hazafi (patrióta, honfi, hazafiú): Hazáját szerető, érte önzetlenül tevékenykedő ember.

Nép (nemzet, náció, közösség - parasztság, pórnép, plebs - lakosság, népesség - népség, tömeg, sokaság, sereg, sokadalom, csődület, nyáj): Nagyobb emberi közösség, amelyet a közös nyelv, a (részben) közös eredet és a közös hagyományok fűznek össze.

Párt (pártszervezet, politikai csoport - fél, oldal, csoport, álláspont, tábor - védelem, oltalom): Valamely társadalmi osztály, csoport céljaiért küzdő politikai szervezet.

Vita (nézeteltérés, nézetkülönbség, véleménykülönbség, szóváltás - megbeszélés, megtárgyalás, tanácskozás, polémia): Két vagy több személynek szellemi küzdelme valamely kérdés eldöntésére.

Politika: A társadalom, az állam vezetésére, a hatalom megszerzésére és megtartására irányuló közösségi vagy egyéni tevékenység.

Hű (hűséges, hív, ragaszkodó, szilárd, kitartó, állhatatos, odaadó, igaz, megbízható, rendíthetetlen): Valakihez, valamihez ragaszkodó, mellette kitartó.

Bizalom (bizakodás, bizoda- lom, remény, reménykedés, jóhiszeműség, optimizmus, meggyőződés): A körülmények kedvező alakulásába vetett hit, bizakodás. Az olyan személyre irányuló érzésünk, akiben megbízunk.

Választ (dönt, határoz - szavaz, voksol): Több személy (tárgy, dolog) közül egy mellett dönt, aki (amely) tetszésének, érdekének legjobban megfelel. Szavazással dönt valamely tisztség betöltéséről.

Képviselő (honatya, törvényhozó, szenátor, felhatalmazott, megbízott): Az országgyűlés választott tagja.

Országgyűlés (parlament, törvényhozás): Választott tagokból álló törvényhozó testület, az állam- hatalom legfőbb szerve.)

Demagógia (népámítás): A tömegek tudatos megtévesztése hazug ígérgetéssel és az érzelmek felelőtlen felszításával.

Demokrácia (népuralom, néphatalom, népakarat): Az a politikai rendszer, amelyben a hatalmat a nép által megválasztott képviselők meghatározott ideig, vagyis a következő választásig gyakorolják.

MIHÁLYTALVI LÁSZLÓ

Programajánló

Ma 10 órakor Kadarkúton az Id. Kapoli Antal művelődési házban népdalkörök, népzenei együttesek és szólisták 11. országos minősítésének megyei hangversenyét tartják. Köszöntőt mond Verkman József, a felépülés polgármestere és Károly Irma, a megyei művelődési központ igazgatója.

_______________________________________■

Hu

lló levelek (Részlet)

E

jfél múltával vége volt a fogadásnak. Illet ilyenkor elköszönni, s akinek nem derogált, a nép között elvegyülhetett, s a maga módján folytatta szórakozását. Von Gaisburg minden évben megtette, a cselédség nagy örömére, és ez volt az alkalom, amikor bőkezűségét, vendéglátását megköszönhették. Felesége sosem kísérte el. Bár minden alkalommal hívta, fáradtságra hivatkozással elutasította. S mint ahogy illet, idén is felkísérte lakosztályáig.- Ne maradjon soká... várom ma éjszakára - mondta Antónia, egy pillanatra bent felejtve kezét férje tenyerében, amikor az megcsókolta. Gustáv bólintott, várta a meghívást, mert ez is így történt egy évben legalább egyszer ez alkalommal, máskor Antónia soha nem kezdeményezett.

Amint von Gaisburg kilépett a kastély kapuján, látta, hogy az emberek a mulatság tetőfokára hágtak. Éjfél után jött el az idő igazán arra, hogy megfeledkezzenek magukról. Eszeveszetten ugráltak a zene ritmusára, azt már nem is lehetett táncnak nevezni. Mintha az egész évi munka, alázatos visszafogottság béklyóit rázták volna le magukról erre a pár órára.

Az udvar közepi máglya lángja a sötét eget nyaldosta, s szikrái még azon is felül szánhattak. Fénye megvilágította a körülötte eltorzult arcokat. S oldalt a hóban,sárga pettyezett vonalak jelezték, hogy az ital bőven fogyott. Kutyák rohangáltak nagy lerágott csontokkal, mintha rájuk ragadt volna gazdáik állapota.

Egy bundás bekecsbe öltözött ember, ki a kastély bejáratának lépcsőjének alján ült, s egy nagy darab húst cipóval majszolt, észrevette a kilépő grófot. Felugrott, s az étket a lépcsőre kupája mellé téve akkorát ordított, hogy túlharsogta a lármás zenészeket. Ez volt minden évben a tiszte. Kurd Telmann a pásztor, arról volt híres, hogy át tudott kiáltani az egyikről a másik hegyoromra.- Kegyelmes úr! - hangzott dörgedelmes hangja, amint végigdübörgött az éjszakában. Abba maradt a zene, az emberek a bejárat felé fordultak, aztán fáklyákkal megindultak üdvrivalgások közepette.- A Jóisten éltesse!... Hozzon szerencsét, boldog békességet az új esztendő!... Jó tevőnk, kegyelmes urunk... - hangzottak a jókívánságok az egész grófi családra.

Gustav Schneeig von Gaisburg felemelte kezét, de bele tellett egy kis idő, míg a kapatos tömeg alább hagyott, és szóhoz engedte jutni.- Köszönöm, a kegyelmes asszony nevében is... Kívánjuk mi is nektek, hogy az újesztendő, szerencséltessen benneteket! - kiáltotta.- HeilL.Heil!...- hangzott a válasz.

Ekkor - mint ahogy ez szokás volt

máskor is - egy szép arcú fiatal parasztlány lépett elő, kezében színültig töltött sörös kancsó. Mosolyogva nyújtotta a gróf felé, aki elvette, s magasra emelte.- A jövendőre! - kiáltotta von Gaisburg, s a tömeg rivalgása közepette kiürítette, majd átölelve a lányt megcsókolta. Érezte forró leheletét, s azt az édes érzést, ami ilyenkor hatalmába kerítette.

Aztán kibontakozva az öleléséből, indult vissza a kastélyba. S ahogy bezárult mögötte az ajtó, úgy érezte, mintha a saját foglya lenne. Semmi kedve nem volt most Antóniához felmenni. Olyan észrevétlen szeretett volna lenni, mint akár melyik egyszerű ember, és elvegyülni a tömegben.

A személyzeti bejárathoz ment, s kilépett a szikrázó, üveggömbös éjszakába. Tudta, hogy nem mehet az emberek közelébe, mert azonnal felismernék, s minden kezdődne elölről Ezért kikerülte, az ismételten magukba feledkező mulatozókat. Azt látta még, hogy Stefan Ziegler egyszerre két nőt ölelgetve vette az útirányt az egyik raktárépület felé. Ő pedig indult keresztül a parkon, hogy sétával tisztítsa fejét, s rendezze gondolatait.

A fák közé besütött a hold. Fehér fényében tükröződött a havas táj, lépései alatt ropogott a kérges felület. Kitaposott úton haladt előre. A levegő friss volt, és érezte, hogy a hirtelen ital kissé fejébe szállt. A távolban egy kutya vonított, és ide hallatszottak az udvari mulatság zajai.

Kibukkant a fák közül a kis ház, ami nem csak nyári pihenőül szolgált. Fehér füst gomolygott a kéményén, és rózsaszín fény volt ablakaiban. Gustáv Schneeig von

Gaisburgnak nem volt szokása a leskelő- dés, de felkeltette érdeklődését, ki lehet, szilveszter éjjelén e helyen.

Az ablakhoz ment és benézett. Azt hitte, hogy a képzelet játszik vele. A nyitott tűzhelyű kandalló előtt Karolina Anna Ziegler egy belinerbe burkolózva ült. Kezében kovácsoltvas szerszámmal igazította a fahasábokat, a tűztérben. Haja kibontva, s amint a kendő kissé lecsúszott válláról, látni engedte, hogy hálóköntösben van. S mintha szólítanák, felemelte fejét és az ablak felé nézett.

Gustáv hátrább lépett. Nem akarta, hogy a nő észrevegye, és tán azt higgye, hogy tudatosan jött ide. Elpárolgott a fejéből a bódulat, de érezte, hogy feszültsége fokozódik. De azt is tudta, nem teheti azt, amit szeretne. Egy von Gaisburg nem leselkedik, és főleg nem él vissza helyzetekkel... Megfordult, és indult vissza az útra, hogy minél előbb távol legyen innen, amíg ellent tud állni a kísértésnek.- Kegyelmes uram! - hallotta a kiáltást. Megtorpant, s amint megfordult, látta, hogy a kis ház ablaka tárva, s benne Karolina. - Kérem...

Gustáv Schneeig von Gaisburg sok gáláns kalandon esett át. Tudta mi a siker, mily angyali érzés, amikor az imádott hölgy végül feléje nyújtja kezét. Talán ezt számára fontosabb volt, mint a folytatás. Most mégis úgy állt ott, mint akit rajta kaptak. Aztán megindult a kis ház felé.

Mire odaért, az ablak becsukva, és az ajtóban kendőjébe burkolózva állt Karolina. Hideg volt, de arca oly piros, mint nyáridőben nagy melegben. S Gustáv elé ötlött, amikor lehunyt szemmel magatehetetlenül feküdt ölében, és ő blúzát oldotta meg, hogy valahogy élére keltse.

Az ajtóban megállt,'és a nő szemébe nézett. Látta benne az éjszakai fényeket. Nem szóltak egymáshoz. Karolina félreállt, és ő belépett. A szobában kellemes meleg volt, prémekkel borítva a heverő, s a falakon a festmények vadászjelenetekkel. Üvegkan- csóban bor piroslott, s a poharak szélei csillogtak. A tűz a kandallóban békésen lobogott.- Ki sem mondhatom, mily régóta várom ezt a pillanatot - mondta fejét lehajtva Karolina. - Tudtam, hogy el fog következni...- Mit mondhatnék asszonyom... - felelte Gustáv, miközben szorosan a nő elé lépett.- Semmit uram... nem kell mondani semmit. Fél szavakból is értjük egymást... sőt, még azok sem kellenek, elegek a tekintetek...- S nem tart attól...- Nem - vágott szavába Karolina. - Ismerem a férjem. Nem miatta tartóztattam magam idáig... Én senkitől, és semmitől nem félek.

Gustáv biztosan érezte, hogy ez más, mint az eddigi történetek. Mi tagadás, kissé megrettent. Hátralépett, s töltött a poharakba. A másikat Karóimnak nyújtotta, miközben mondta.- Félni... szt az érzést én sem ismerem... Ön gyönyörű, angyali arcú szépség... mit tehetnék Önért...- Szeressen... - mondta Karolina. Amint Gustáv ránézett, látta, megrendült tiszta arcát s az elszánt rajongást, amihez foghatót még nem tapasztalt. Lecsúszott róla a belinerkendő, s a tűz fényében áttetsző inge látni engedte hibátlan testét.

A férfi érezte, hogy belül valami meg- zendült. Melegség öntötte el, és újra az édes érzés, amit egyszer már tapasztalt. Letette poharát. Karolinához lépett, s miközben átölelte, egyáltalán nem számított, hogy annak kezéből kiesett a pohár s a vörösbor a szőnyegre ömlött. Vörös foltot hagyva abban örökre a furcsa nász emlékezetére.

Nyakát remegőn szorították a női karok. Forró ajkai közt érezte sikamlós nyelvét. Miközben a heverőre zuhantak, oly gyorsan szabadult meg Gustáv ruháitól, mint hadapród korában gyakorlaton. Azzal sem törődtek, hogy az ajtóra a reteszt ráfordítsák. Csak az édes hullámzást érezték és fokozták, amint a gyönyörök országába utaztak. A biedermeier bútorok magukba zárták az apró sikolyokat. S Gustáv a hátán napokig viselte a körmök szántotta nyomokat.

Amikor visszatértek ebbe a világba, addigra megváltozott minden. Karolina mosolygott, s egyáltalán nem takarta el testét. Karját a férfi felé nyújtotta.- Téged kerestelek, megszületésem óta, magányos lovaglásaimban...- Ez az élet ajándéka - felelte Gustáv. - Kár, hogy el kell utaznom...- Ha többet nem láthatnálak, ami a legnagyobb büntetés lenne, akkor is magammal viszlek a síromig - suttogta Karolina, és forrón rátapadt a férfi szájára.

Gustáv Schneeig von Gaisburg széde- legve ment vissza az úton. Meg sem fordult fejében, milyen felelőtlenség volt, hogy az ajtót sem csukták be. Azt tudta, hogy valami elkezdődött. Határozottan érezte, hogy ez a nő kell neki. De belül, azért mégsem volt minden rendben. Kifejezetten lelkiismeret-furdalást érzett. Ezt az éjszakát Antóniával kellett volna töltenie, mint minden évben.

Nagy ívben kikerülte a még mindig önfeledten mulatozókat, és a Schweden- turm melletti kis ajtón lépett be a kastélyba. Útját a Schloftkapelle felé vette. Ajtaja nyitva, s az oltár két oldalán két talpas tartóban gyertyák égtek. Megvilágították a gótikus bordázott mennyezetet, melyen kék alapon csillagok aranylottak.

Kétoldalt a falak mellett magas, támlás faragott padsor. Felettük az evangélisták kőszobrai vigyáztak. A tabemákulum felett a táblaképek a Szűzanya megkoronázását idézték. A fehér csipketerítő a földig ért.

Gustáv Schneeig von Gaisburg a lépcsőre térdelt, kezét összekulcsolta, fejét mellére hajtotta.- Uram...nem vagyok méltó bocsánatodra. Küszködöm a Gonosszal, s alulmaradok. Könyörgöm, erősíts... tisztítsd meg szívem... Mea culpa, mea culpa, mea maxima culpa...- verte mellét. Amint felemelte fejét, úgy látta, hogy a táblaképről a Szűzanya könnyes szemmel tekint rá.

F

elállt és csendesen tette be maga után az ajtót. Végigment a folyosón, fel a Hauptstiegenhaus lépcsőin, a páncélos vitéz mellett. Bár nagyon későre járt, a felső folyosó egyik szobájának ajtaja résnyire nyitva volt. Nem vehette észre a hálóinges, mezítlábas kisleányt, Josefinet, amint kilesett, s követte tekintetével, amíg el nem tűnt Antónia lakosz- tálya felé a fordulóban. ujkéry csaba