Somogyi Hírlap, 2002. április (13. évfolyam, 76-100. szám)

2002-04-19 / 91. szám

1 H 2002. Áprius 19., Péntek C S U R G Ó 7. OLDAL Rt-vé alakult a Metallux Célegyenesben a színjátszó fesztivál A korábbi 55-60 dolgozó he­lyett tavaly 68-ra növelte al­kalmazottainak számát a Metallux ipari szövetkezet, és számos eredményt ért el. Egyebek között befejezte két gaívánüzem teljes rekonst­rukcióját, és elkezdte további háromnak a felújítását. A legjelentősebb ezek közül a volt gödöllői gépgyár felületkezelő részlegének a teljes felújítása, eh­hez a készülékeket és a gépi beren­dezéseket egy müncheni cégnél szerelték le, s idén fogják Gödöllőn beszerelni és beüzemelni. A társa­ság április 12-én gazdálkodási for­mát váltott, és egyévi előkészítő munka eredményeként 34 tulaj­donos részvételével részvénytársa­sággá alakult.- Az rt előnye, hogy partnereink jobban elfogadják ezt a gazdasági formát és a bankoknál is biztosabb lesz a tárgyalási pozíciónk, vala­mint jobban megvalósíthatjuk fej­lesztési elképzeléseinket. Ezenkí­vül az üzletrészarányos szavazat a korábbinál kedvezőbb - mondta Tóth János elnök. A Metallux elsősorban g a 1 v a - nizálóüze- meknek gyárt berendezése­ket, automati­zált gépsoro­kat és ipari szennyvízkezelő rend­szereket, valamint légtechnikai rendszereket, amiket az utóbbi időszakban jelentősen továbbfej­lesztettek. Egyre népszerűbbek a cég ultrahanggal kiegészített, szer- vesoldószer-mentes, vizes alapú zsírtalanítósorai, és már tíz éve fog­lalkoznak önálló fejlesztésű és ter­vezésű - kulcsrakész - üzemek gyártásával, és ezeknek a helyszíni beüzemelését is vállalják. Idei fej­lesztési terveik között szerepel egy gépvásárlás, ez azért is fontos, mert általa egy műanyag kád he­gesztési munkáinak az idejét a fe- lére tudják csökkenteni. ______▲ A szakmai előselejtezők or­szágszerte befejeződtek, és Csurgón is célegyenesbe ér­keztek az országos Csokonai diákszínjátszó-fesztivál elő­készületei. Az 1968 óta kétévenként meg­rendezett seregszemlére ezúttal minden korábbinál több - hu­szonhét - csoportot várnak a szervezők. Megtudtuk: ezúttal módosítják az elbírálás szem­pontjait is.- Újdonság, hogy most külön indulnak és külön szakmai bi­zottság ítéli meg a középiskolák drámapedagógia-tagozatos szín­játszó csoportjainak a teljesítmé­nyét. S a korábbi évektől eltérő­en most több játékhelyszín is lesz. Nemcsak a közösségi ház­ban, hanem a református gimná­ziumban, az Eötvös iskolában és a Hegedűs üzletházban is tarta­nak előadásokat, sőt tervezünk szabadtéri színjátszást is - mondta Bihariné Asbóth Emőke alpolgármester. A csurgói diákszínjátszó napok ötlete 1967-ben vetődött föl, amikor a Csokonai gimnázi­um fennállásának 175. évfordu­lóját ünnepelte. A rendezvé­nyen fellépett két zalai és két somogyi színjátszó csoport - nagy sikerrel -, s ezért a szervezők úgy gondolták: a Csokonai-hagyomány méltó ápolása lenne a városban rendezett országos diákszín­játszó fesztivál. Az idén az önkor­mány­zat Di­ákszín­játszás a kép- zőmű- vészet­ben címmel kiírt egy pályázatot is, s a nyertes alkotásokból - ez lehet grafika, festmény, szobor - április 27-én, a fesztivál kezde­tén nyitják meg a kiállítást, s akkor osztják ki a díjait is. A ren­dezvény szakmai részét az or­szágos diákszínjátszó egye­sület irányítja, s a költségve­tése mintegy ötmillió forint. Ebből egymillió forintot az If­júsági és Sportminisztérium biztosított, és a városi önkor­mányzat is elkülönített 1,5 millió forintot erre a célra, s remél­nek pályázati támogatást, ezenkívül számítanak a szpon­zorokra is. A fesztivál május 1- jén zárul. ________________ ■ Vi sszatérő színművészek Több neves színészünk is föllépett diákszín­játszóként Csurgón, így Csapó Virág, Máté Gábor, Bérezi László is. Néhányan zsűritag­ként vagy vendégként azóta is résztvevői a diákszínjátszó fesztiválnak. Szabados Mihály, a Sose halunk meg című film Imikéje első itt léte óta igen népszerű a városban. Három szinten szinte minden Az impozáns Hegedűs üzletház, amit tavaly decemberben avat­tak, régi hiányt pótolt a városban. Tökéletes helyszíne a családi be­vásárlásoknak, s kellemes időtöl­tést kínál esős délutánokon a gye­reknek és a felnőttnek. A 4600 négyzetméter alapterületű épület első szintjén CBA-élelmiszerbolt található. A második .szintjén 18 üzlethelyiségben van, egyebek között méteráru-, divatáru-, cipő-, műszaki, üveg-, illatszer- és papír­bolt, ékszerüzlet, továbbá külön­féle szolgáltatások - kozmetika, fodrászat, fényképészet - várják a betérőket. A family centerben szülők és csemetéik együtt válogathatnak a sok játék és ruha közül. Akit kifá­rasztott a vásárlás és nassolni sze­retne, megteheti, mert igényes ká­vézó és cukrászsütemények csa­logatják a vásárlóközönséget, sőt a jövő héttől már fagylalt is kapha­tó. A számítógépes játékklub egyebek között azokra számít, akik unalomig képesek a monitor előtt ülni és joystickkai irányítják a versenyautókat. A tetőtér lég­kondicionált konferencia- terme és az ét­terem kitűnő a rendezvé­nyek, a lako­dalmak, az osztálytalálko­zók, illetve kü­lönféle fogadá­sok, árubemu­tatók és bankettek lebonyolításá­ra. Az üzletház - igény szerint - meleg- és hidegkonyhai készítmé­nyekkel, italokkal és sütemények­kel áll a vendégek rendelkezésére; a konyhában 200-300 személy számára főzhetnek. A termek rö- videbb-hosszabb idejű bérbevéte­lére is van lehetőség. Hegedűs László, az üzletház tulajdonosa azt vallja: elsődleges céljuk, hogy a vásárlók találják meg a számítá­sukat, és a vásárlás mellett legyen hol kellemesen eltölteni idejüket a Hegedűs üzletházban. Ennek megfelelően fogalmazták meg a szlogenjüket is: Hegedűs üzlet­ház..., hogy a bevásárlás önnek örömet szerezzen. ▲ Az Azúr étterem színeivel és éte­leivel a mediterrán éghajlatot és a tenger kékjét idézi. A város legfi­atalabb, családi vállalkozásban üzemeltetett étterme 2001 febru­árjában nyílt, ám alig egy év eltel­tével népszerűségének és látoga­tottságának köszönhetően már tovább bővítette Korontos Sándor tulajdonos, sőt, további fejleszté­sekre készül. Azt mondta: az ere­detileg ötven vendég, befogadásá­ra alkalmas, légkondicionált ét­termet már 100 személyesre bőví­tették. Kialakítottak egy vadász jellegű különtermet is harmincöt vendégnek; ennek eltolható az üvegfala, s így télen zárt, nyáron pedig az udvarra nyílik. Kinőtték a konyhát is, ezért idő­szerűvé vált az átalakítása. A mun­kát májusban fejezik be, és így már pizzát is rendelhetnek a ven­dégek, ez ugyanis korábban nem szerepelt az étlapon. A nyári, me­leg estéken pedig a kerthelyiség­ben költhetik el vacsorájukat a ro­mantikára vágyók, és idén először a szabadban, roston sütött húst is kérhetnek. Az étterem szomszéd­ságában áll az egykori varroda épülete. A Korontos Kft nemrég megvásárolta, és azt tervezi: eb­ben nyolcszobás panziót alakít ki.- Az Azúr konyhája kitűnő - mondják, akik kóstolták ételeit. Az étlapon 30 étel kínálja magát - a hagyományosak mellett vad­húsból készített és tengeri étkek -, és nem hiányzik a napi ajánlat t «*■« Ko-Média műszaki üzlet Csurgó, Petőfi tér 1/A műszaki gyártó terméke megtalál­ható - egyebek között Panasonic- és Varta-elemek, Hama-kábelek -, és az eladók ezekről készséggel adnak felvilágosítást. Az üzlet hétköznapokon reggel 9-től 17 óráig tart nyitva, szomba­ton 9-től 14 óráig várja a vásárló­kat, akiknek ingyenes ajánlat­adást és kétféle hitellehetőséget is kínálnak. ▲ Takarítás tervszerűen, felsőfokon Huszonhat alkalmazottja van a Papp és Társai Szolgáltató és Ke­reskedelmi Bt-nek, ami 1994. má­jus elsején alakult. Kezdetben csak szőnyegeket tisztítottak, ám idővel takarítással bővült a szol­gáltatás, így ma már számos ma­gán- és vállalati megrendelővel tartják a kapcsolatot. 1996-ban egy német tulajdonú hűtőüzem­mel kötötték az első, folyamatos munkát biztosító szerződést, s ezt azóta is rendre megújítják. Ta­pasztalatokban gazdagodtak és bővült az ügyfélkörük is az évek során, napjainkban egyre több a megrendelőjük az élelmiszeripar és az építőipar területéről, s ez a cég felel a csurgói polgármesteri hivatal tisztán tartásáért is. A vál­lalt feladatokkal arányosan gyara­podott a bt eszközállománya, en­nek az értéke mára meghaladja az ötmillió forintot. Papp Imre ügyvezető igazgató azt mondta: szükségessé vált, hogy fejlesszék az elméleti tudásukat is. Jelenleg öt, Európában is elfogadott nem­zetközi oklevéllel büszkélked­nek. 2000-ben pedig beléptek a takarítócégeket tömörítő és kép­viselő szövetségbe, a Magyar Tisztítástechnológiai Szövetség­be. ,- Az élelmiszeriparban küszö­bön áll a minőségbiztosítási rend­szerek kötelező bevezetése. Cé­günknek három élelmiszer-ipari üzemben már auditált takarítási és fertőtlenítési utasítása műkö­dik - mondta az ügyvezető. Sem­mit nem bíznak a véletlenre, a munkát jó előre megtervezik. Ta­karítási tervet dolgoznak ki, s ezt a munka indítása előtt egyeztetik a megrendelővel, esetleg módo­sítják, és a későbbiekben ez a ta­karítási utasítás biztosítja a terv­szerű munkát és az ellenőrzést. A megrendelő partnerrel folyama­tosan tartják a kap­csola­tot, eh­hez a partner jelöl ki egy m u n - katár- sat. A munkák jelentős része Csurgótól távolabb van, így a cég vezetői | személyesen nem lehetnek jelen mindenütt, de a helyszínen dol­gozó alkalmazottak közül egy- kettőt kineveznek csoportvezető­nek. Ők hangolják össze a mun­kát és felelnek az elvégzendő fel­adatért, a szerszámokért és anya­gokért, valamint szavatolják a szakszerű munkát, s ők tartják a kapcsolatot a megrendelő és cég között. ▲ Testvériskola Erdélyben Székelykeresztúron járt a II. Rá­kóczi Ferenc általános iskola öt pedagógusa, s megfogadták: újra visszamennek. Ezt elősegíti az is, hogy a székelykeresztúri Petőfi Sándor iskola és a csurgói intéz­mény testvériskolai megállapo­dást kötött. A nyolcosztályos er­délyi iskolába 550 gyerek jár, és román tagozata is van. - Nagy ha­tást tett ránk, hogy milyen fontos ott a hagyományok, a népművé­szet ápolása, s ez számukra telje­sen természetes - mondta Simon Mihály, a Rákóczi iskola igazgató­ja. - Sokat tanulhatunk tőlük, an­nál is inkább, mert szeptember óta nálunk van művészeti képzés. Petőfi Sándor Székelyke­resztúron töltötte az utolsó éjsza­káját; emlékét márványtábla őrzi a ház falán. S áll még az a körtefa is, amely alatt elszavalta Egy gon­dolat bánt engemet című versét. A költő legendabeli sírja a székely­keresztúri temetőben a magyarok zarándokhelye. A Petőfiről elne­vezett iskola tanulóit - mint az igazgató elmondta - a költő szel­lemében nevelik, s érzik, hogy Pe­tőfi „nem ment el”. Eredménye­sek a vers- és mesemondóik, a néptánccsoportjuk, sikeresek a színjátszóik és az énekkaruk. A csurgóiak egy napot töltöttek az iskolában - tanórákat látogattak -, majd fölkeresték a környék neve­zetességeit. Megcsodálták a Har­gita havas csúcsait, jártak Farkaslakán Tamási Áron szülő­házában és Korondon is. Az igaz­gató elmondta: Józsa János köröndi mestert szeretnék Csur­góra hívni, hogy megismertesse az itteni tanulókkal az erdélyi fazekasművészetet. A diákok pe­dig a nyáron találkoznak közös tá­borozáson. ■ Vágóhidat épít a Nagy Hús Élőállat-felvásárlás, sertéste­nyésztés és tőkehús-értékesítés a fő profilja a Nagy Hús Kft-nek. Számos kis- és nagykereskedő­vel áll üzleti kapcsolatban - a kft látja el hússal Nagykanizsa hús­boltjainak a 90 százalékát, a Ba- laton-parti és a kaposvári boltok jelentős részét -, s Berzencén saját boltja is van. S várhatóan a nyárra befejeződik a februárban kezdett mintegy 200 millió fo­rintos vágóhídfejlesztés, ez az európai országokba is utat nyit az árunak. Nagy János, a kft ügyvezetője elmondta:.a középkategóriás vá­góhíd országosan csaknem egyedülálló, mert ennél kisebb, illetve nagyobb vágóhidak van­nak hazánkban. A korábban ha­tósági vágóhidat kezdetben bé­relték, két éve azonban megvá­sárolták. Előző állapotában a ha­tóságok jóindulatának volt kö­szönhető, hogy nem zárták be, de az új vágóhíd már az Európai Únió szigorú követelményeinek is megfelel. A szennyes és a tisz­ta övezetek szigorúan el vannak választva, van elkülönítő, foga­dó, s pihentetőszállást és állator­vosi blokkot alakítanak ki és tel­jes szennyvíztisztító üzemet építenek, hogy a kibocsátott vi­zet a közmű befogadja. A mar­ha- és sertésvágóhíd mellett zsírolvasztó és béltisztító beren­dezést is üzemeltetnek majd, és ami még ma sincs minden vágó­hídon: gyors előhűtőt állítanak üzembe. Ez mínusz 26 fokon le­hűti a hús kéregállományát, így a párolgási veszteség 2,5 száza­lékról 0,5 százalékra csökken. A kft az új beruházással tizenöt­húsz embernek teremt munka­helyet Csurgón. Nagy János azt mondta: a közeljövőben még a sertéstelepet kívánják fejleszte­ni, így felújítják és bővítik a meglevő épületeket, továbbá, a legmodernebb technológiával látják el. ▲ A Ko-Média komolyan gondolja hogy a vásárló igényének megfe­lelően bármilyen elektronikai be­rendezést beszereznek. Ehhez rö­vid határidőt, kedvező árakat és ingyenes házhoz szállítást garan­tálnak. Akik például a takarítógépük­höz, a porszívójukhoz más üzle­tekben nem találtak megfelelő tar­tozékot vagy porzsákot, keressék fel a KO-MEDIÁ-t - javasolják a tu­lajdonosok. A törzsvásárlóknak különféle kedvezményeket is biz­tosítanak, valamint lehetőséget adnak arra, hogy készpénzfizetés helyett átutalással rendezze számláját a vevő. A KO-MÉDIÁ- ban a piacon létező valamennyi A Hegedűs-üzletház emeletén, csaknem 200 négyzetméter alapte­rületen mintegy ezerféle műszaki cikkel várja a KO-MÉDIA műszaki üzlet a vásárlókat. Az üzletet tavaly decemberben nyitották meg, és tagja'az Elektrocenter- hálózatnak, amely országosan het­vennél több tagot számlál. A háló­zat saját szórólapjából havonta 9000 darabot juttat el a KO-MÉDIA a környékbeli településekre. Kozma Balázs, az üzlet tulajdo­nosa elmondta: egyebek között háztartási és híradás-technikai ter­mékeket, kábeleket, elemeket, pa­rabolaantennákat, fejhallgatókat kínálnak, továbbá vállalják azt is, Erdők, tengerek ízei az Azúrban sem. Hangula­tos a kávézó, ezt a fiatalabb korosztály kü­lönösen ked­veli. Az udva­rias, gyors ki­szolgálásról fiatal személy­zet gondosko­dik. Az étte­remben gyakran szei vezuies. ren­dezvényeket, és vállalják hidegtá­lak készítését, állófogadások le­bonyolítását is külső helyszíne­ken. Visszatérő megrendelőiknek tízszázalékos kedvezményt bizto­sítanak. A tulajdonos azt vallja: a minőségi szolgáltatás mindennél fnntnsahh ▲ I-----------------f©l-----------------1 A S omogy Megyei Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének felhívása Tisztelt Gazdatársak, Gazdálkodók! Túl vagyunk a választások első fordulóján, de még javában tart a küzdelem. Mindkét oldalon óriási erők mozdultak meg. Mi, gazdálkodók sem nézhetjük tétlenül ezt az.erőfeszítést. Nem hagyhatjuk cserben azt a kormányt, amely segített bennünket. Mindannyiunk előtt világos, hogy: • ki szüntette meg a 25-30 %-os inflációt. • kik állították vissza a földalapú- és állattenyésztési támogatásokat, • ki zárta összébb az agrárollót, • ki hozta létre a családi gazdaságokat, • ki adott földvásárlási, beruházási és forgóeszköz kedvezményes hiteleket. • lisztéit Gazdatársunk' A tényeknek higgyen, amit megélt, megtapasztalt és ne a hamis választási ígéreteknek! Viszont ügyeljünk azokra a megnyilvánulásokra, amelyek annak a banknak (MFB Rt.) az azonnali megszüntetését ígérik, amelyik a kedvezményes hiteleket biztosítja. Megtapasztaltuk már a „szektor semleges” támogatásukat. Nem szeretnénk a földszomszcdunkkal valamilyen idegen nyelven beszélni. Nem szeretnénk újabb „Bokros-csomagot” kapni. Kérjük, jöjjön el - családját és ismerőseit is mozgósítva - 2002. április 21-én a sorsunkat eldöntő választásra és szavazatával támogassa a gazdákat valóban támogató Orbán-kormányt és a nemzeti oldal helyi képviselőjelöltjét. Végre jó irányba áll szekerünk rúd ja, ne hagyjuk eltéríteni! Az eldöntendő kérdés: POLGÁRI JÖVŐ vagy SZOCIALISTA? .................-■ (Politikai hirdetést • • •••••- ■ ■ ■ —

Next

/
Thumbnails
Contents