Somogyi Hírlap, 2002. április (13. évfolyam, 76-100. szám)

2002-04-16 / 88. szám

8. OLDAL 2002. Április 16., kedd Mi az érzelmi intelligencia Nem elég okosnak lenni a munkahelyen A hatékony munkavégzés feltételeinek vizsgálata során Dániel Goleman amerikai pszichológus kiderítette: a szak­tudás mindössze 20 százalékban, míg az érzelmi intelligencia 80 százalékban járul hozzá az eredményességhez, a sikeres­séghez - emlékeztetett minapi előadásában Benkő István, az EZI tanácsadó cég irodavezetője. Budapest Az emberek többsége életének jelentős részét munkával tölti, így aztán boldogulásuk nagy mértékben munkájuk minőségé­től, eredményességétől függ. Az adottságok, készségek és képes­ségek körében Goleman az ér­zelmi intelligenciát tartja a leg­fontosabbnak a munkahelyi si­keresség szempontjából. Külö­nösen a vezető beosztásúak ki­választásánál fontos ennek a kü­lönös képességnek a megléte, ami nem csupán a szülői ház­ban, a neveltetés során sajátítha­tó el. A kutató szerint felnőtt korban is tanulható, fejleszthető az érzelmi intelligencia. Kit is nevezhetünk e tekintetben intel­ligensnek, vezetői pályára alkal­masnak? Az Egon Zehnder International (EZI), Európa egyik legrégibb és legnagyobb vezetői tanácsadó cége minden­napi munkája során alkalmazza az új vezetőkiválasztási mód­szert. Eszerint nem elegendő az iskolai végzettség és a szakmai képességek vizsgálata. Az érzel­mi intelligencia „mérése” során igyekeznek feltérképezni a je­lentkezők konfliktuskezelő és kapcsolatteremtő képességét. Fontos, hogy a vezetői posztra megbízható, lelkiismeretes, pon­tos és ötletekben gazdag ember kerüljön. Csak egy ilyen szemé­lyiség lehet a garancia arra, hogy a beosztottaknál ugyanez az ér­tékrend érvényesüljön. A kuta­tások bebizonyították azt is, hogy nem mindig a legokosabb emberek válnak a legsikereseb­bé. Sajnálatos módon a mai isko­larendszer is inkább a lexikális tudás gyarapítására törekszik, s nem igazán arra, hogy a diákok majdan megállják helyüket az életben. Goleman szerint az érzelmi in­telligencia nem csupán egyének­re, hanem szervezetekre is értel­mezhető. Egy vállalat életképes­sége, hatékony működése múl­hat azon, hogy milyen csapat­szellemben dolgoznak. Az EZI- nél például az egy mindenkiért, mindenki egyért szellemiség uralkodik. A csapatszellem mel­lett a lojalitás, a minőségi munka és a megbízhatóság a legfőbb ér­ték. A rövid távú azonnali nyere­ség helyett a hosszú távú érdekek vezérlik a döntéseket. NÉMETH ZSUZSA Jogkövető pénzügyek Budapest ________ A pénzügyi intézmények gaz­dálkodása, stabilitása tovább javult, és e szektor megfelelő tartalékokkal rendelkezik. A biztosítási terület szereplői jogkövetőén működnek, de esetenként az ügyfelek tájé­koztatása nem megfelelő, és a szerződéses feltételek nin­csenek összhangban a polgá­ri törvénykönyvvel - állapí­totta meg a pénzügyi ellenőr­ző hatóság. A pénz- és tőkepiaci intézmé­nyek működése eredményesebb lett, kapcsolataik átláthatóbbá válta, és kevesebb a rendellenes­ség e területen - mondta Sáray Éva, a Pénzügyi Szervezetek Ál­lami Felügyeletének (PSZÁF) új elnökhelyettese. A szervezet ta­valy 529 helyszíni vizsgálatot végzett, amelyek így a felügyelt 1100 intézmény csaknem felére kiterjedtek. Ennek nyomán 207 intézményre róttak ki bírságot összesen 249 millió forint érték­ben, amiből 25 millió forintot el­járási hiba miatt visszautaltak. Szász Károly, a PSZÁF elnöke el­mondta, hogy az utóbbi időszak­ban a Magyar Fejlesztési Bank szabályozottsága javult, működé­se biztonságosabbá vált. Bővebb értékelés azonban csak akkor ad­ható, ha a hitelintézettel kapcso­latos vizsgálat lezárult. A PSZÁF tapasztalatai szerint a pénzügyi intézmények gazdál­kodása, stabilitása tovább javult, tavaly e' körben egyetlen intéz­ményt sem kellett bezárni. A pénzügyi intézmények megfele­lő tartalékokkál rendelkeznek. A feltárt apróbb hiányosságok nem befolyásolják lényegesen az intézményrendszer helyzetét. Felvetődött, hogy a hitelintézetek külföldi tulajdonosai a saját nem­zetük joggyakorlatát követik. A PSZÁF megállapítása szerint a biztosítók, biztosítási egyesüle­tek, alkuszok és tanácsadók álta­lában jogkövető módon végzik tevékenységüket. dóczy l. SERTÉSFELVflSflRLÁSI ÁRAK 15. HÉT _____________________(FORINT) I. Országos élősertés-felvásárlási átlagár:_____________284,90 Eb ből: 1. gazdasági társaság átlagár: 286,44 2. szövetkezeti átlagár: 286,41 3. egyéni vállalkozói átlagár: 278,39 II. Húscéhtagok által felvásárolt élösertés-átlagár:_______286,69 Eb ből: 1. gazdasági társaság átlagár: 287,40 2. szövetkezeti átlagár: 286,91 3. egyéni vállalkozói átlagár: 282,93 III. Régiónkénti felvásárlási átlagárak:_________________________ 1. E-Magyarország (Heves, Nógrád, BAZ): 290 2. É-Alföld (Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok): 280 3. D-Alföld (Békés, Csongrád, Bács-Kiskun): 287 4. Központ (Budapest, Pest megye): 284 5. É-Dunántúl (Komárom-Esztergom, Veszprém, Fejér): 287 6. D-Dunántúl (Tolna, Somogy, Baranya): 288 7. Ny-Dunántúl (Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala): 290 IV. Országos átlagár hasított súlyra vonatkoztatva:_______________ E: 358,90; U: 346,91; R: 330,30; O: 314,50; P: 307,40 V. Nemzetközi hasitottfélsertés-átlagár:____________________­Fo rrás: HÚSCÉH _________________________HÍREK_________________________ Be nzinárcsökkenés Két forinttal csökkenti szerdán a motorbenzin és a gázolaj árát a Mól Rt. - jelentette be tegnap a társaság, minthogy az elmúlt hét elején megállt az év elejétől tartós tendenciát mutató kőolajár-emelkedés a világ piacain, amit követtek a termékek jegyzésárai is. Egy liter 91-es motorbenzin 218,50 forintba, a 95-ös 221,50 forintba kerül majd, a gázolaj literje szerdától 202 forint lesz. mti Forintpolitika Afmagyar központi bank nem akarja, hogy a forint árfolyama sokat erősödjék tovább, a forint elég erős ahhoz, hogy teljesüljenek a Ma­gyar Nemzeti Bank (MNB) inflációs céljai - mondta Járai Zsigmond a Reuters hírügynökségnek nyilatkozva. A jegybank elnöke szerint a gazdasági fellendülés a várakozásoknál korábban elkezdődött, így a növekedés idén az MNB 3,5-4 százalékos GDP-várakozásai felső szélének közelében lesz majd. Az infláció idén decemberben 5 szá­zalék körül lehet tavaly decemberhez képesten Áfa külföldieknek Nem kötelező a kereskedőcégeknek a külföldi utasokat megillető áfa visszatérítése a Pénzügyminisztérium álláspontja szerint - mondta Kelemen Lászíó, a minisztérium munkatársa hétfőn Budapesten, az Országos Kereskedelmi Szövetség rendezvényén. A szövetség jelen­lévő tagjai szerint az április l-jétől hatályos kormányrendelet nem egyértelmű, a jogászok meglátása szerint ugyanis ez alapján minden kereskedőnek kötelessége a külföldieket megillető áfa visszatérítése. Kelemen László megígérte, hogy a Pénzügyminisztérium nyilvános­ságra hozza hivatalos állásfoglalását. Kötvényaukció A Magyar Nemzeti Bank három hónapos futamidejű, nem kamatozó kötvényeinek hétfői aukcióján az előző értékesítéshez képest 0,14 százalékponttal csökkent az átlagos hozam. Az aukcióra 33,62 mil­liárd forint összértékben érkeztek jegyzések, a jegybank 10,0 mil­liárd forint értékű kötvényt értékesített, mti ___________AZ MNB HIVATALOS DEVIZAÁRFOLYAMAI___________ (1 egységre, forintban) Angol font 394,38 Cseh korona 8,03 Euró 241,77 Japán jen (100) 207,77 Lengyel zloty 67,61 Svájci frank 164,90 Szlovák korona 5,83 USA-dollár 274,52 RÉSZVÉNYÁRFOLYAMOK (2002. április 15.) Borsodchem 4 080 Ft 8 Egis 14800 Ft 8 Matáv 993 Ft 8 Mól 5 545 Ft fi OTP 2 320 Ft Á Richter 19045 Ft ü TVK 2 905 Ft O Zalakerámia 1510 Ft_______ BU X: 8614,95-1.14% eltérés az előző záróértékhez képest BUX INDEX IV. 9-15-IG 8800 ' | i■ i____r 87 0Q I 86oo j/t ; ■ ; 8500 * ; __j 84 00 8504,01 j jl850,65t 8614,95 pont :0 CÖ ti 2*-q "U :0 QJ ;q XJ <5 S C 3= <D M CO -<U '00 X. </) O Q- X G A Z P A S Á G 1 TÜKÖR

Next

/
Thumbnails
Contents