Somogyi Hírlap, 2002. március (13. évfolyam, 51-75. szám)

2002-03-06 / 55. szám

Szakácsnő Piszkéné korholja az urát:- Esküszöm, nem tudok el­menni sehova, mert egy ron­gyom sincs; amit fölvehetnék. Egyszerűen szégyellem magam a barátaid előtt. Ha meglátnak, azt hiszem, szakácsnőnek néz­nek.- Az nem probléma - mondja Piszke. Ezen igazán könnyen se­gíthetsz.- Hogyan?- Hívd meg őket vacsorára, és azonnal belátják, hogy nem vagy szakácsnő. Tarka sorok ELREPÜLT A HIDROPLÁN. Fehér színben pompázik az a hidroplán, amit tegnap adtak át a kaposújla- ki Autó-Rep Kft dolgozói. Novemberben kezdték a felújítást, ennek során teljesen át is festették. Bihary Géza ügyvezető igazgató elmondta: a kétmotoros amerikai gép 1944-ben készült, a tervek szerint ezután is részt vesz a légi közlekedésben. _________________________ fotó: láng Róbert Tr ükkös amerikai Kaposvár Az átverés „magasiskoláját” mutatta be egy ameri­kai férfi kaposvári tartózkodása alatt. Az ügy szép­séghibája, hogy a rendőrségen végződött... Az amerikai katonákat tószolgáló cégnél dolgo­zó illető egy kaposvári férfitől bérelt lakást. Am sem a bérleti díjat, sem a rezsit nem fizette hosszú ideig. Végül a türelmetlen tulajdonost azzal „sze­relte le”, hogy azt mondta: a tartozás fejében itt hagyja neki egymillió forint értékű Mercedesét. Az autót át is adta, ám hamarosan visszakérte, köl­csön, mindössze egy napra, mondván: a holmiját szeretné elszállítani. Hogy még korrektebbnek tűn­jön az ügy, felajánlotta, hogy erre az egy napra is bérleti díjat fizet az autó után. Az amerikait azóta a tulajdonos nem látta, egyszerűen eltűnt... Az átvert tulajdonos feljelentést tett. A ren rök megkeresték az ügyben a férfi munkaadóját, ám ott csak annyit tudtak meg: a keresett illető ellen már náluk is volt eljárás, a férfi visszarepült Amerikába. Hogy az autó hol van, azt sem tudni, feltehetően eladta másnak. Mindenesetre a rendőrség a férfi ellen megindította az eljárást. ___ ■ Po lgárőrök a biztonságért Tab A Tabi Önvédelmi Egyesület tagjai változatlanul a lakosság nyugalma és a térség közbiztonságának javítása érdekében dolgoznak. Miiller István egye­sületi titkár mondta ezt. Hozzátette: Munkájuk hatékonyságának javítása érdekében a közelmúlt­ban tartott, évet értékelő közgyűlésükön öt új pol­gárőrt vettek föl.- Egyesületünk tagjai a múlt évben 232 eset­ben teljesítettek önálló járőrszolgálatot - tájékoz­tatott Müller István. - Piaci és vásári napokon, sportrendezvényeknél, valamint városi ünnepsé­geken is szolgálatban voltunk. Őrző és vagyonvé­delmi biztosítást is felvállaltunk lakossági kérés­re. így temetésnél és lakodalom esetén is. A tabi rendőrökkel csaknem háromszáz órát töltöttünk együttes szolgálatban. Több esetben adtunk hasznbs információt, illetve segítettünk a rend­őröknek a bűncselekmény elkövetőjének felkuta­tásában is. Az egyesület munkáját anyagilag tá­mogatta a városi önkormányzat. A pénzt felsze­reltségük bővítésére és üzemanyag vásárlására használták föl. k. j. Dilemma- Mondd, Józsika, mi leszel, ha nagy leszel?- Azt még nem tudom... Tet­szik tudni, a mamám azt akarja, hogy legyek valaki, de a papám meg azt akarja, hogy inkább csi­náljak valamit. Dumagép A tanár néni beír Öcsike el­lenőrzőjébe.- A gyerek órákon át megállás nélkül beszél. Másnap megérkezik apuka aláírásával a válasz:- Hát ha még az anyját halla­ná, kedves tanárnő! Két zsebtolvaj Két zsebtolvaj beszélget.- Azért csodálatos - mondja az egyik hogy fejlődik a tech­nika. Ma például láttam egy kar­órát, amelyikbe egy miniatűr té­vé volt beépítve. Mire a másik mohón:- Mutasd! Baleset után- Úristen, te hogy nézel ki? Miért van bepólyálva a fejed?- Tudod, az autóbalesetem miatt...- De hiszen annak már fél éve!- Tgen, de ma találkoztam az­zal a pasassal, akibe beleszalad­tam... ■ Schneider Autóház BMW 3-as dízel 318d 320d 330d A vezetes élményé Állatkínzó vadvédelem Ordacsehi Az utcára szaladt egy kutya egyik ordacsehi házból. Rövi­desen lövés dördült és vonítás hallatszott: sörétes puskával szétlőtték a lábait. Eltérő a vadőr és a tulajdonosok véle­ménye az esetről. A szomszédasszony nyitva felej­tette a kaput, s kiszaladt rajta a kutya az utcára. A háziak nem ag­gódtak, gondolták, visszajön rög­tön, ahogy szokott. Ekkor azon­ban hangos lövést és kutyavoní­tást hallottak a közelből, de nem sejtettek rosszat. De a kutyájuk egy óra múlva sem jött vissza, így a keresésére indultak. A szom­széd utca egyik házától ötven mé­terre találták meg. Két lábát szét­szaggatta a lövés, fájdalmasan nyüszített. Hiába hívta az állator­vost, már nem menthette meg. Tavaszi József, a Csehi-Imrédi Vadgazdálkodási Kft vezetője el­mondta, hogy a vadőr az eset után másnap reggel jelentette neki, hogy a szőlőültetvények között kóbor kutyákkal találkozott és az egyiket meglőtte. A véleményét sem rejtette véka alá: meggyőző­dése, hogy kóbor kutyáknak a va­dászterületen nincs helye. A tulaj­donos felelőssége, hogy megfele­lően tartsa háziállatát. Maga is ta­lálkozott már őzzel, amit kutyák szaggattak szét. Azzal viszont egyetért, hogy lakott területen be­lül tilos a fegyverhasználat. A kó­bor vagy annak hitt kutya is meg­érdemli, ha már meglövik, ne okozzanak neki kínokat. Ezt a va­dászetika is elítéli. Ez a kutya azonban a gazdája szerint csak a szomszéd utcáig kóborolt... g.m. Somogyi Hírlap o • jj/ | Az Axel Springer-Magyarország Kft pártoktól független lapja. Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: DR. KERCZA IMRE. Főszerkesztő-helyettes: LENGYEL'JÁNOS. Lapszerkesztő: BÍRÓ somogyi Hír 13.13 FERENC, VARGA OTTÓ. Kiadja az AS-M Kft Somogy Megyei Irodája. Felelős kiadó: FICSÓR JÁNOS kiadóvezető. Szerkesztőség, kiadóhivatal: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Telefon: (82)528-100 Fax: (82)528­mT 155 postacím: 7401 Kaposvár Pf.: 31. E-mail: somogyihirlap@axels.hu . Hirdetés és reklám: PÓRÉ LÁSZLÓ. Telefon: (82)528-158, fax: (82)528-148. Siófoki iroda (szerkesztőség, hirdetésfelvétel és lapelőfize­tés): Siófok, Hock János köz 2.1. em. Telefont (84)311-668, telefax: (84)510-096. - Nyomtatta a Déli Nyomda Kft, Pécs, Engel János u. 8. Ügyvezető igazgató: FUTÓ IMRE. Terjeszti az AS-M Kft Somogy Megyei Irodája. A terjesztésért felelős: FALUDY MIKLÓS. Telefon (terjesz­tési ügyekben): 82/528-120. Előfizethető a kiadó igazolványával rendelkező kézbesítőknél, a megye pénzintézeteinél folyószámláról; a kiadó székhelyén, belföldi postautalványon (az utalvány hátoldalára írják rá: előfizetés), valamint számla alapján átutalással. Előfizetési díj 1 hónapra 1245 Ft, negyedévre 3735. Ft, félévre 7470 Ft, egy évre 14 940 Ft. Árus terjesztését a PELS0HÍR Hírlapkereskedelmi Kft végzi. ISSN 0865-9125. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy ^különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadóink érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer Budapest Kiadói Kft, $ + Axel Springer-Magyarország Kft, Harlequin Magyarország Kft, Hungaropress Sajtóterjesztő Kft) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívjuk figyelmüket. A A-el jelölt cikkek fizetett hirdetések. .jséga D A aerkesztóségi rendszerrel készéit 14. oldal 2002. Március 6., Szerda M V K R ö N K A Csiky Gergely Színház ?ala™n’ H,évíz:. ZalakTs yTás;--------------------------------------------------- körzetében, Vorson időseknek bent­cv cdpia in nn rmnó ,/_____ lakásos, telefonos 1 fős, 2 fős, 3 fős SZ ERDA 19.00 ERDŐ Komor . , , ... , , , , , . apartmanok haszonélvezeti joggal el­Istvan bérlét adók. Beköltözés 2002. évben októ­--------------------------*63844* (,er, november hónapban. Jelentkez­ni lehet: Holdfény Otthon Alapítvány, Pubori Józsefné (elnöknél). Cím: , t=-^-----------------------------------I 2030 Érd, Iparos u. 55., telefon 06-23­IOmA Vamenti T4K4f?FKÁ7rtVFTKF7FT MOUNTAIN Bike-vásár. Kaposvár, 1 aafUyLROfaVIMI*LLL f. Füredi u. 22. *65788* BETÉTI AJÁNLAT AZ ATI március 25-én intenzív jár­TAIl ADÉIIC7EIWCMY művezetői tanfolyamot indít a tava­I nl\nl>CI\ JtCLV Cll T szj szünetben. Diákkedvezménnyel, hónapos lekötéssel, FIX kamattal a.hónapra 12,2% I";82/31M15 rj -r r1 íjj ÉRTESÍTJÜK az érintetteket, hogy Ál/AC jlAMItl h 1T! fi 2002. március 9-én, 8-12 óráig a Ka­™ Á U J JU posvár, Bajcsy Zs. u. 2. sz. előtti sza­EBKM:8.11í7r kaszon útlezárás lesz toronydaru­Kaposvár, Petőfi S. U. 5., tel.: 82/512-334 szerelés miatt. Középületkivitelező I—Kft. *66640* Meghívó__________________________________________ 2002. március 7-én (9 órától 16 óráig) Hogyan szerezzük meg ügyfeleink bizalmát? című üzleti kommunikációs és protokoll tréningre Tréner: Sasfy György az Európa Intézet ügyvezető igazgatója Helyszín: SKIK székház (Kaposvár, Anna u. 6.) 2. emeleti tanácsterem Részvételi díj: kamarai tagok részére 5 000 Ft/fő nem kamarai tagok részére 10 000 Ft/fő. (Az árak a büfé költségét is tartalmazzák) Regisztráció: 8.30 órától Jelentkezés, információ: 82/501-021 Németh Krisztina , 82/501-022 Kovács Andrea

Next

/
Thumbnails
Contents